Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

150. Majális

Május 1. (péntek)
Iskolai majális.
Az alsóbb évfolyamokra egyébként mától kezdve jó hosszú tanítási szünet vár, kezdve a pont péntekre eső május elsejétől, ami után hétvége jön, majd a teljes jövő heti érettségi szünet követi.
Egy kicsit irigy vagyok.
- Én is rátok, mindent megadnék, hogy én is elballaghassak veletek - vallotta be Lotti, miközben Kolos hátulról átölelte és egy puszit nyomott a hajába.
- Nyugi, a kedvedért visszabukok - vigyorgott rá Laci.
- Köszönöm - nevetett fel Lotti.
Ígéret szép szó, ha betartják... :)
Az idei majálisra a rajzkörösökkel volt tervezve egy nagyszabásúbb kiállítás, szóval amikor megérkeztünk a suli udvarára, már láttuk, ahogyan kirakták az összes festményt, amiket mind megnézhettünk.
Sacival végigmentünk a kiállításon, megnézegetve az összes képet.
- Annyira ügyes vagy, Leni! - dicsért meg Saci lelkesen, amikor az én alkotásaimat néztük.
- Köszi - mosolyogtam - Nézd, az ott Lottié - mutattam egy másik képre.
- Tényleg - nézegette meg Saci - Úristen, ez is nagyon szép.
- Lotti nagyon ügyes.
- Szerintem is.
Olyannyira, hogy nemsokára, az énekverseny eredményhirdetésén be is mondták győztesnek a barátnőjével együtt, akivel párban indult.
Vííí! :D
Az iskolai szokások alapján, mivel nyertek, övék volt a színpad, hogy elénekeljék a dalukat.
- Sziasztok - köszönt bele Lotti mosolyogva a mikrofonba - Shakirától fogjuk elénekelni a Deja vu-t - mondta be vigyorogva, miközben egyenesen, kedvesen rámnézett a színpadról, én pedig teljesen elolvadva néztem vissza rá.
A dal, amivel kilencedikben én is nyertem, amit három éve én énekeltem azon a színpadon, és amit még Henivel tanultam meg, Lotti pedig direkt ezt választotta erre a majálisra, az utolsó iskolai programra, amin itt vagyunk.
Tényleg elolvadtam. <3
Lottiék egyébként gyönyörűen elénekelték, folyamatosan mosolyogva hallgattam őket, végigszurkoltam az egészet, majd amikor befejezték, vigyorogva olyan hangosan igyekeztem tapsolni, hogy a tenyerem is napokig piros legyen.
Imádom Lottit, komolyan, nem csoda, hogy amint visszatért hozzánk, vigyorogva nekifutásból egymás nyakába ugrottunk. <3
A fellépés után a DJ-k benyomták a bulizós zenéket, amire a lányokkal addig táncoltunk, ugráltunk, amíg csak bírtunk, majd amikor elfáradtunk, leültünk a fűbe.
- Olyan durva, hogy már csak érettségire jövünk vissza ide - állapította meg Saci, felhúzva maga elé a lábait.
- Nagyon - értettem egyet.
- Én félek az érettségitől - vallotta be Lili.
- Egész évben készülsz rá, nyugi már - nyugtatta meg Enikő mosolyogva, majd elnevette magát - Asszem nekem több okom van félni tőle.
- Egyezzünk meg annyiban, hogy mind félünk tőle - szögeztem le nevetve.
Ezt mind elfogadtuk. :)
- Egyébként, bocsi, ha nyomasztó leszek, de gimi után hogy fogunk találkozni? - kérdezte Saci, miután kinevettük magunkat az előző témán - Mármint, én tökre szeretnék egy csomót.
- Én is - értettem egyet.
- A "Pörkölt nokedlivel" csapat összetart - mosolygott Enikő - Még ha én lehet, pécsi nokedli leszek is.
- Orvosi nokedli - jelentkezett Lili nevetve bemutatva magát.
- Művész nokedli - szólaltam meg én is mosolyogva.
- Cukrász nokedli - tette hozzá Saci.
- Oké, de akkor ki a pörkölt? - gondolt bele Enikő.
- A barátságunk a pörkölt, mi meg a nokedlik - magyarázta meg Lili mosolyogva, amibe mind a négyen belegondoltunk, majd egyszerre nevetni kezdtünk.
Ennél szebb hasonlatot kitalálni se lehetne. :)
- Jogos - bólogatott Enikő nevetve - Mindenesetre majd mindenki mesél, hogy hogy mennek a napjai, és jó sokat fogunk találkozni, ha dél-amerikai nokedli lennék, akkor is kérdés nélkül mindig visszautaznék ide, hogy találkozzunk, rajtam nem fog múlni, nyugi lányok.
- Rajtam se - csatlakozott Lili.
- Rajtam se.
- Rajtam se.
- Végülis soha nem lesz olyan jó a nokedli pörkölt nélkül - mondta Saci elnevetve magát, mire mosolyogva rá-, majd összenéztünk.
Nem, tényleg nem lesz soha. <3
Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen jó barátnőket szerezhettem a gimis éveim során.
Belegondolva, ott volt Márti, rosszul érintett, hogy tönkrement a barátságunk, persze, végülis tizenkét éve jóban voltunk, megvolt a barátságunk története, rengeteg minden összekötött minket és nagyon csúnyán ért véget, de nem vagyok szomorú, mert vannak nála sokkal-sokkal-sokkal jobb barátnőim, akiket nagyon szeretek, akikben bízhatok, akikre számíthatok, mindig számíthattam, talán rövidebb idő alatt, de velük is pont ugyanannyi minden összeköt, és össze is fog, mert tudom, hogy mi mindig ott leszünk egymásnak, nagyon örülök, hogy az életem részei, soha nem akarom őket elveszíteni, nagyon fontosak nekem és tényleg irtó hálás vagyok értük. <3
Egy csomót beszélgettünk, majd ahogy kipihentük magunkat, visszamentünk a diákok közé, hogy ugráljunk a folyamatosan váltakozó, bulis zenékre, utána pedig jégkását is vettünk, ez minimum olyan jelentős hagyomány, mint az énekverseny győztesének a fellépése. :)
- Úúú, jégkásaaa - pattant oda hozzánk Ricsi, pontosabban a barátnőjéhez, aki mosolyogva odaadott neki egy másik pohár jégkását, amit külön, Ricsinek vett :) - Egy istennő vagy, Sasa, mondták már? - csillant fel Ricsi, mire Saci elnevette magát - És még a napszemüveged is jó, hát öregem - vigyorgott Sacira, akinek a feje tetején volt egy szívecske alakú-lencsés napszemüveg, amit aztán Ricsi lelopott a barátnőjéről, és felvette.
Mosolyogva elővettem a telefonom, majd miközben ők nevetve viccelődtek egymással, sunyiban lefotóztam őket, pont abban a pillanatban, amikor mosolyogva egymásra nézve isszák a jégkásáikat, Ricsi a barátnője szívecskés napszemüvegében, majd amikor a következő pillanatban, mielőtt Ricsi visszament volna a fiúkhoz, egy gyors csókot nyomott Saci szájára.
Saci imádni fogja. :D
Csak mert nem csak az énekversenyes fellépés és a jégkása az egyetlen emlék, ami ezekhez az iskolai majálisokhoz köt. <3
- Csajsziii - jött oda hozzám Csenge vigyorogva kicsivel később, majd ebben a pillanatban beletűzőtt valami csatot a hajamba, mire elnevetve magam, odanyúltam - Csak mert tavaly ugyanilyen volt a hajunkban, gondoltam, nosztalgikus leszek - mosolygott jókedvűen.
Erre felnevettem, ő pedig mesélni kezdett.
- Gerecs ma délutánra elhívott talizni - mesélte megigazítva a haját.
- Akkor ezért öltöztél ki így, áhhááá - vigyorogtam, mire felnevetett.
- Jó, hát azért jól kell kinézni - mosolygott végigpillantva magán - Ugye jó seggem van ebben a szoknyában? - fordult picit oldalt, halkan megkérdezve, mire mosolyogva rápillantottam, bólintottam, nyilvánvalóan az van.
Csenge elégedetten elvigyorodott, én pedig nem bírtam ki, tudtam, hogy le fog esni neki az utalásom, úgyhogy mosolyogva megszólaltam.
- Mekkora egy ribanc vagy.
Csenge erre egyből, őszintén felnevetett, egyből leesett neki, úgyhogy válaszolt.
- Még a büfés néni is elgondolkodott a neveden, hogy hogyan hívnak, Szívem.
Mosolyogva összenéztünk, majd a következő másodpercben egyszerre elnevettük magunkat, és nevetve csak megöleltük egymást.
A majális folyamán még rengeteget táncoltunk, buliztunk, nevettük, az utolsó percig, ameddig csak lehet, kiélveztem, majd amikor bejelentették, hogy pakolás van, gondoltam, ez alkalommal se cáfolom meg magam, hű leszek Székely Levendulához, aki ezt szinte mindig ellógta, úgyhogy magamban mosolyogva, már rutinból elsunnyogtam onnan, és leültem a suli előtti lépcsőre, bevárva a többieket, akikkel aztán az volt a terv, hogy közösen elmegyünk kajálni.
Csak egy kis időre voltam egyedül, amikor hirtelen leült valaki mellém, kizökkentve a gondolataimból.
- Te vagy az? - sóhajtottam fel megkönnyebbülten elmosolyodva, amikor felismertem, hogy a barátom az.
- Miért, vártál valakit? - kérdezett vissza egy halvány mosollyal az arcán.
Erre akaratlanul én is elmosolyodtam.
- Nem, nem igazán - válaszoltam mosolyogva.
Egy pár másodpercig csak csendben ültünk egymás mellett, nem tudta elkerülni a figyelmemet, mennyire nosztalgikus volt ez a párbeszéd, majd végül én szólaltam meg előbb.
- Tudod, min gondolkodtam? - kérdeztem, megtörve a csendet.
- Nem, de mindjárt tudni fogom - nézett rám Casso derűsen, mire elnevettem magam, majd folytattam.
- Hogy minden jó - könyököltem a térdeimre, a kézfejemre támasztva az állam - Mármint, itt vagyunk, utoljára rendesen ebben a suliban, és egyszerűen csak... minden jó. Jól érzem magam, az egész nap olyan csodás, egyszerre nosztalgikus, mindenki békében van, erősek a barátságaink, a kapcsolatok, mindenkinek vannak tiszta tervei, kilátásai, valahogy minden a helyén van. Azt hiszem, pont ilyen gimizárásról álmodtam - vallottam be, őszintén boldogan.
Casso mosolyogva hallgatott, majd ahogy befejeztem, rámpillantott, és félkézzel átölelte oldalról a derekam, mire közelebb húzódtam hozzá és nekidőltem a vállának.
- Kihagytad a legjobbat, Szöszi - szólalt meg végül, mire felpillantottam rá, ő pedig rámnézett - Hogy én is.
- Akkor jók vagyunk - mosolyogtam rá.
- Legjobbak - mosolyodott el ő is, majd miután egy pár másodpercig egymás szemeibe néztünk, megszólalt - Amúgy, mielőtt összeköltöznénk, valamit meg kell erősítenem.
- És, mi az?
- Te voltál a kedvenc szomszédom, Szöszi.
Ez az egész annyira nosztalgikus volt, csoda, hogy nem könnyeztem be tőle.
- Te is nekem - néztem rá egy letörölhetetlen mosollyal az arcomon, majd egyszerre hajoltunk oda egymáshoz, hogy mindezt megerősítsük egy hosszú, érzelmes csókkal.
Nagyon szeretem, és ő is engem.
Lehetne mindennél bármi is jobb? <3

Mai nap - 5/5***: az egészet imádom. Nem csak a mai napra értve. <3