Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

126. Ígéret

[03.24.]
Ebéd gyanánt elmentünk egy plázába, hátha találunk valami jó kajáldát.
Ott volt persze szokás szerint a Burger King, a KFC, vagy a Meki, de azokhoz most nem voltunk nagyon motiváltak, jobban tetszett a pláza kicsit kevésbé forgalmas részén egy ilyen kis cuki, hangulatos hely, ahol ugyanúgy volt egy csomó féle kaja, de tök szimpi volt a berendezése, meg az egész.
Desszertként még mandulás sütit is találtam magamnak.
Cassoval elfoglaltunk egy nyugodt, kicsit elszigetelt asztalt valami növény mellett, ahol nem voltunk a többi ember nyakában.
- Egyébként, rájöttem, hogy megszállottja vagy az "L" betűs lányoknak - mondtam mosolyogva, mire elnevette magát - Liza, Lotti, Leni...
- Neked vagyok a megszállottad, Szöszi, a másik kettő véletlen egybeesés - nézett fel rám szórakozottan - Ne már, komolyan? - röhögte el magát, ahogy elővettem a telefonom, hogy lefotózzam a kajákat Snapchaten, és egy kicsit "behúztam" a kezét a képbe, bizonyítékként, hogy tényleg vele vagyok, meg mert egyébként is, minél többször van megörökítve a keze, annál jobb - Mire kell a kezem? - nevette el magát értetlenül.
- Csak tartsd ott. Szerinted? - tartottam felé a telefonom képernyőjét, miután csináltam egy képet.
- Mester vagy, na együnk.
- Neee, itt ez a bácsi belement a képbe - szúrtam ki a fotón, majd már töröltem is, nekiláttam egy újnak, de sehogy se volt jó, már hajolgattam ide-oda, kijött belőlem a fotós-énem, amikor a barátom végérvényesen kiégett rajtam és kiszedte a telefont a kezemből, hogy "majd ő".
Tényleg azt hittem, hogy csinál egy profi képet, persze egyáltalán nem ez volt a terve, helyette jókedvűen elindított egy videót magáról, amiben a saját maga Casso-stílusában pár másodperc alatt felvázolta, hogy itt vagyunk egy kajáldában, ehetnénk, de a barátnője itt fotózza a kajákat, úgyhogy mindenki fogadja el, hogy ehelyett ma ő lesz a streakem.
Közben egyszer megpróbáltam visszavenni a telefonom, de röhögve lazán elkapta a kezét, miközben tovább beszélt a videóba. :)
- Kikkel streakelsz amúgy? - lépett tovább a telefonomon, gyorsan megnézte az embereket - Okééé, ez jó lesz - vigyorgott, és ezzel el is küldte, onnan láttam, hogy az ő asztalon lévő telefonján megjelent az értesítés, hogy "Szöszim ❤️" snap-et küldött, mire a tenyerembe temetve az arcom nevettem fel, ő pedig szórakozottan mosolyogva, mint aki jól végezte dolgát, lerakta a telefonom.
Na, hát erre én meg felkaptam az ő telefonját, beírtam a kódját, kettő-nulla-nulla-hét-egy-kettő, és először is megnéztem a videóját, kétszer.
- Inkább tényleg együnk - néztem nevetve.
Finom volt amúgy. :)
Casso mai streakje egyébként még a plázában készült el, ugyanis ahogy sétáltunk, én pedig megálltam az egyik kirakatnál nézelődni, sunyiban levideózott, aztán amikor már gyanús volt a csend, odanéztem rá, kiszúrtam, hogy vesz, nevetve a telefonja felé kezdtem kapadozni, ő meg röhögve leállította a videót.
- Amúgy miért replayel téged a haverjaim fele? - kérdezte Casso szórakozottan, amikor már visszaértünk a nyaralóba - Na jó, nem amúgy, tudom, költői kérdés volt.
- Biztos kíváncsiak a termékekre, amiket nézegettem - mosolyogtam, miközben a bőröndömben pakolásztam.
- Ja, nyilván.
Cassonak jó sok haverja van, nagyon igyekszem megjegyezni, hogy ki kicsoda, honnan ismeri, mit kell róla tudni, még ha mindenkivel képben lenni elég lehetetlen is, azt viszont tudom, Casso mondta, hogy elég közkedvelt és érdekelt téma vagyok a haverjai körében, ami mondjuk jól esik. :)
- Egyébként mennyit tudnak rólam? - kérdeztem kíváncsiságból, ahogy épp áthajtogattam egy pár ruhámat.
- Attól függ, ki. Azt mindenki tudja, hogy létezel, meg hogy hatmillió éve az életem része vagy, de mondjuk a közelebbi haverjaim azért ennél többet tudnak.
- Ki tud a legtöbbet?
- Eri, de ő már attól kezdve, hogy megismertelek és lebuktam, hogy tetszel, úgy kábé azóta faggat rólad, idegesítően rendszeresen.
- Hogy buktál le? - mosolyodtam el.
- Hogy a semmiből lepattintottam egy gyanúsan túl jó csajt.
- Na, ezt most részletezd.
- Vivinek hívták, klasszikus jó csaj volt, kavartunk egy pár hétig, smároltunk is, pontpontpont, bejött, nem azt mondom, csak kicsit túl hirtelen ejtettem, Eri, Ricsi, Lotti, anyám, mindenkinek gyanús volt. Halloween előtt dobtam amúgy, amikor felkértelek volna, rájöttem, hogy a Leni-projekt jobban érdekel - mondta derűsen mosolyogva.
- Mégtovább részletezd - vigyorogtam.
- Előtte is érdekeltél valamennyire, vagy inkább csak kíváncsi voltam rád, meg akartalak ismerni ugye a WestEndes-sztori miatt, cukinak találtalak, meg szépnek, okosnak, satöbbi, aztán elkezdtél komolyabban tetszeni, crusholtalak, meg minden, és buuuummmm, ennyi volt - vázolta fel nagyvonalakban, én pedig mosolyogva hallgattam.
Tudom a folytatást, november 16., akkor tudatosult benne először, hogy szeret, ő mondta még egyszer, én pedig megjegyeztem ám. <3
Szóval miközben pakolgattam, elbeszélgettünk, majd épp egyenesedtem volna fel, amikor véletlenül kiszúrtam egy pólót a cuccai között.
Green Day-es póló.
A szemöldökömet összeráncolva kivettem a bőröndjéből és kérdőn felé fordultam vele.
- Témaváltás, ez volt az? - kérdeztem egyszerűen, és nem nagyon kellett magyaráznom, hogy miről beszélek.
Egyébként tudtam, hogy az, emlékszem, hogy ez volt rajta, amikor kiment Szlovéniába.
Casso zavartan elnevette magát.
- Igen, ez.
- És még nem gyújtottad fel, nem dobtad ki...
- Jó, bocs, azért szeretem ezt a pólót - védekezett pislogva.
- Én a helyedben utálnám. És nem igazán hoznám el a barátnőmmel egy hétre, amikor ezzel... - utalgattam, csak úgy.
- Oké, bocs - ismételte meg.
- És a helyedben nem adnám oda nekem, mert én viszont fel fogom gyújtani.
- Nem gondoltam rá, hogy neked adom, nyugi - látta be feszülten elnevetve magát.
- Mondjuk érdekes, hogy nekem nem, de... - gondoltam bele.
- Ezt inkább ne folytasd - túrt a hajába zavartan.
- Nem mint ha nem lenne meg hozzá minden jogom - jegyeztem meg.
- Nem, nem erről beszélek, Már... - mentegetőzött, majd gyorsan javította magát, mivel erre felkaptam a fejem - Leni - fejezte be, majd kínosan lehunyta a szemeit és inkább elfordította a fejét - Hagyjuk.
- Ez most csak valami vicc, ugye? - fordultam felé egy hitetlen, feszült nevetés kíséretében.
- Bocs, nem ezt akartam, csak ő volt szóban - védekezett az arcát megdörzsölve.
Pislogva néztem rá.
- Erre most mégis mit kéne mondanom?
- Semmit, bocs, tényleg.
- Az megvan, hogy sikerült ezt azzal az egyetlen névvel, amit jelenleg soha többet nem akarok meghallani?
- Mert ő volt szóban, nyilván nem őt akartam mondani, csak...
- Összekeverted. Aha - bólintottam.
- Nem, nem összekevertem, csak...
- Legközelebb mi leszek, ha olyan a téma? Liza, Csenge, Jennifer...?
- Nem, Leni, ne idegesíts már, esküszöm, csak félremondtam, mert témában volt - magyarázta.
- Ami egyébként úgy jött fel, hogy elhoztad a nagy kedvenc pólódat, azt, amiben, vagyis pontosabban ami nélkül, ugye félmeztelenül, mert Mártinak adtad, aki a nagy vetkőzős-partyban fel is vette, ezzel a hülye pólóval csaltál meg konkrétan az egyik legjobb barátnőmmel. Volt legjobb barátnőmmel - javítottam magam - Csak emlékeztetnélek.
Most mondja valaki, hogy nem vagyok vérbeli nő.
Casso nem válaszolt, én pedig feszülten elnevettem magam.
- Ez az az arckifejezésed, amikor szerinted túlreagálom, nagyszerű - biccentettem, mire egy zavart nevetés hagyta el a száját.
- Nem, nem az, csak...
- Egyébként minden jogom megvan túlreagálni.
- Nem is mondtam semmit.
- Oké - tártam ki a hálószoba ajtaját, majd a mellkasának dobtam a pólóját és kimentem a szobából.
Casso értetlenül elnevette magát, majd felállt és utánam jött, aztán a nappalinál beért.
- Most haragszol? - kérdezett rá, csak hogy tudja.
- Fogalmazzunk úgy, hogy könnyen ingerelhető hangulatban vagyok az utóbbi pár napban ezzel a témával - válaszoltam, miközben levettem a töltőmről a telefonom, majd átmentem a konyhába, ő pedig utánam jött - És most több kedvem van egy fagyihoz, mint a beszélgetéshez, Zsom... Casso, bocsi - rontottam el direkt, majd javítottam ki ránézve, mire a konyhapultnak dőlve kínosan elnevette magát, én pedig leguggoltam a mélyhűtőhöz és kiszedtem a dobozos jégkrémet, amit tegnap vettünk.
- Sajnálom Leni, hogy elrontottam egy darab nevet, és a te négy betűd előtt mondtam véletlen másik hármat - mondta felsóhajtva, amiben mondjuk enyhe fáradtságot éreztem - És sajnálom, hogy az a póló volt kéznél, amikor random bedobtam párat tegnap reggel bepakolásnál. Jó étvágyat a fagyihoz.
- Köszönöm - nyújtózkodtam fel az egyik szekrényhez lábujjhegyen, ahol a kis tálkák vannak, bár emiatt a mozdulatsor miatt mondjuk felhúzódott a pólóm, így ezüsttálcán kínáltam fel neki a teljes, fedetlen derekam látványát, és bár shortban voltam, a fenekemét is, de mint mondtam, most a fagyim volt a prioritás, leszedtem egy kelyhet, szedtem bele fagyit, azt visszaraktam a hűtőbe (Casso nem kért), kerítettem magamnak egy kanalat, majd felpattantam a konyhapultra és azon ücsörögve nekiláttam a nasimnak, mint a napom fénypontjának.
Casso ezt a velem szemben lévő konyhapultnak a hátával lazán nekidőlve nézte végig, kiégve az egészen, és inkább nem is mondott semmit, csak egy halk, furcsa nevetés hagyta el a száját, megtartva a kommentárjait magának.
Úgyhogy egy kis ideig nem beszélgettünk, én csak ettem a konyhapulton, ő meg hol engem nézett, hol meg a ház random más pontjait maga előtt összefont karokkal.
Fagyievés közben egy pár másodperc erejére a két combom közé fogtam a kelyhet, ehhez egy kicsit széthúzva a két lábam, a számmal megfogtam a kanalat, majd lehúztam a hajgumimat a csuklómról és összefogtam a hajam - erre azért odanézett.
Aztán persze folytattam a jégkrémezést, minden egyes másodperccel egyre jobban húztam vele az idegeit, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ez volt a második cél (a prioritás továbbra is a fagyi volt).
- Egészségedre - szólalt meg Casso a hajába túrva, ahogy megettem, megtörve a csendet.
- Köszönöm - válaszoltam ismét, majd a kelyhemmel együtt odamentem hozzá, jó, igazából nem hozzá, csak ott állt a mosogató mellett, gyorsan elöblítettem azt a két dolgot, majd ittam egy pohár vizet, mert szomjas voltam.
Ezután, mivel szorosan mellette voltam, felé fordultam és az oldalammal a pultnak dőlve néztem rá, mire ő is rám.
- Milyen volt? - kérdezte Casso, ez után a mondat után elnevetve magát valahogy úgy, mint ha ő se hinné el, hogy ezt komolyan megkérdezte.
- Finom, megérte - válaszoltam, majd kikerültem, és a másik oldalán, ahol volt hely, újra felugrottam a pultra, ő pedig végigkísért a tekintetével, végül pedig elém lépett - Nagyjából most vagyunk egymagasak - méricskéltem össze magunkat a kezemmel.
- Aha.
Gondoltam egyet, nagyon jó ötletem támadt, úgyhogy széthúztam a lábaimat, mire azért lássuk be, elkalandozott a tekintete a szememről egy pillanatra, majd a dereka köré kulcsoltam őket.
- Oké, megvolt a fagyid, most már beszélgetsz velem, jók vagyunk - állapította meg elröhögve magát.
- Nem, nem terveztem - vallottam be őszintén, miközben a melllkasán végigvezettem felfele az egyik ujjam, majd ahogy a tarkójához nyúltam, már hajolt is hozzám, benne volt a játékban, először a combjaimon éreztem meg a kezeit, ahogy ott, a konyhapult előtt állva csókcsatázgattunk, aztán azok egyre feljebb szöktek rajtam, egyre merészebben és az enyéim is rajta.
Amikor hevesebbé vált a dolog, nem kellett sokat várni erre a pontra egyébként, felkapva felemelt a pultról és elindult velem, én a combjaimmal szorítottam magamhoz, hogy ne csússzak le, majd az étkezőasztalról lesöpörte félkézzel látatlanban azt a két tányéralátétet, hogy üres legyen, miközben továbbra is az ajkainkkal kényesztgettük egymásét, lerakott az asztalra, és hátradöntött rajta, felém magasodva, a karjaival megtámaszkodva mellettem.
Olyan erősek a karjai, Jézusom.
A hajába túrva hagytam, hogy csókolgatni kezdje a nyakamat, majd a kezei is elinduljanak rajtam, már elvesztette a fejét a hévtől, erre kifejezetten hajlamos és libabőrös lesz tőle az ember, annyira szédítő, de nem hagytam magam elszédülni, amikor tovább haladt volna rajtam, felültem az asztalon és visszatérítettem az ajkaimhoz.
Az asztal szélén ültem, a széttett combjaim között állt, én pedig a mellkasa tetejével voltam nagyjából egy szinten, szóval miután eltoltam magamtól, és így felegyenesedett a hajolásból, a pólója aljához nyúltam és feltűrtem rajta, egészen a tetoválásáig a mellkasán, az én nevemmel, amin felpillantva rá, akaratlanul elmosolyodva végighúztam az ujjam, majd lepattantam az asztalról, és rajta tartva a kezem, eltoltam vissza a konyhapultig.
Eszébe se jutott ellenkezni, hagyta, hogy most én toljam neki a pultnak - nem vettem le a pólóját, csak feltűrtem, így folyamatosan érezhette magán a kezemet, a felsőtestén, amit azután, hogy felpillantottam rá, a tetoválásától elindulva csókolgatni kezdtem.
Ahogy azt imádja - épp ez volt a cél.
Az egyik kezemmel fogtam a pólóját, a másik elkalandozott rajta, simogattam, gyengéden és mégis feltüzelően, a felsőtestét forró csókokkal leptem be, itt-ott, egyre lejjebb, az összes tökéletes, útba eső négyzetcentijét, az izmain, a kockáin végigvezetve az ujjam - éreztem, hogy hatással vagyok rá, néha felnéztem rá, a reakciójára, de éreztem is, ahogy fokozatosan tempót vált a szívverése, egyre szaporábban, ahogy egy-két kifejezetten jól eltalált érintésemre egy pillanatra megfeszül, mindent éreztem ám, majd ahogy a legalsó kockáihoz értem, csak hogy húzzam az idegeit, megcsináltam ugyanezt visszafele, a konyhapultnak szorítva, legyen csak egy kicsit kiszolgáltatott, majd ahogy felegyenesedtem a mellkasához érve, felpillantottam rá.
- Szerintem eszek még egyet - engedtem el a pólóját, majd győztesen rámosolyogva hátraléptem és visszamentem a hűtőhöz, mire pár másodperc reakcióidő után kínosan elnevette magát, "hát ez kész" stílusban, és beletúrt a hajába.
Remélem, épp eléggé beleélte magát, és határozottan úgy tűnt.
- Öt percen belül kétszer lettem offolva a fagyi miatt, nem fáj - szólalt meg, kiégve.
- Egy, ebben a fagyiban soha nem csalódtam, nem idegesített fel, nem bántott meg és nem hívott majdnem annak a csajnak a nevén, aki a volt legjobb barátnőm, megcsalt vele részegen, hazudott róla és ráadásul soha, de soha nem keverte össze az Aranyhajat a Jégvarázzsal - soroltam, miközben leguggoltam a mélyhűtőhöz, mire már komolyan csak elröhögni tudta magát.
- Mert ez egy fagyi?
- Kettő, igazából van egy csavar a történetben, nem a fagyi miatt vagy offolva. A fagyi a menekülőm.
- Király - biccentett - Három?
- Három, igazából ez jégkrém - gondoltam bele, majd megnéztem a dobozt.
- Az jó. Mondanám, hogy a riválisom, de ahogy elnézlek, rávágnád, hogy nem vagyok rá méltó.
- Akkor ne fussunk felesleges köröket.
- Oké, a nappaliban leszek - lökte el magát a konyhapulttól, majd meggondolta magát, és javította a fürdőre.
- Nem vársz meg? - pislogtam, igyekezve bociszemekkel.
- Nem, kezdek féltékeny lenni, kapsz időt kiélni magad.
Szóval Casso elment lezuhanyozni, így már nem volt kinek az idegeit húznom, sakk-matt.
De, egyébként lehetett volna, csak nem tettem, mivel Saci felhívott telefonon, úgyhogy amíg beszélgettünk, kényelmesen elhelyezkedtem az erkélyen.
- Nem ott voltunk kilencedikben is? - kérdeztem, amikor elmesélte, hogy jövő héten csütörtök-pénteken a tizenegyedikesekkel megyünk kirándulni a Bakonyba.
- Dedeee. Szép emlékek - vigyorgott Saci a hangjából hallgatóan.
Na igen, Bakony szép hely, de mindig hamarabb jut eszembe róla, hogy Casso lesmárolt felelsz vagy merszben, mint a táj.
- Az - nevettem fel - Melyik tizenegyedikkel leszünk?
- Lottiékkal.
- Na, az jó, úgy is ők a legjobb tizenegyedik.
- Szerintem is, a másik kettőből nem is ismerek senkit.
- Én se. Egyébként mik történtek még? - érdeklődtem.
- Hát, nagyon sok minden nem, csak a szokásos. Mesélj inkább te, hogy vagytok? Mármint érted, hogy értem.
- Igen... - túrtam a hajamba, majd inkább távolabb mentem a háztól, esélyt se adva, hogy a barátom halljon, nem azért, mert titkos, csak na, úgyhogy lesétáltam a Balaton-partra és leültem a stég szélére, a víz felé lógatva a lábam, majd őszintén meséltem egy kicsit.
- De ha jól értem, akkor igazából már megtört a... jég, vagy érted - magyarázta.
- Azt hiszem - láttam be akaratlanul elmosolyodva, ahogy víz hullámait néztem végig - Persze attól még van, hogy eszembe jut, vagy hogy kijön rajtam pár dolog, meg mondjuk az előbb is felidegesített, de ha nem szúrja el nagyon-nagyon ebben a néhány napban, nem fejel rá, meg ilyesmik, akkor azt hiszem, helyrejövünk.
- De megbocsájtottál neki, vagy haragszol még rá...?
Erre egy pár másodpercig nem válaszoltam.
- Már akkor megbocsájtottam, amikor a szülinapja előtt bejött hozzám - vallottam be őszintén - Annyi maradt csak, hogy rossz érzés, ha belegondolok, még mindig pokolian az, meg rosszul esik, de azzal, hogy velem van, legalább el tudja érni, hogy ne gondoljak bele, és így enyhül. Érted.
- Persze. De akkor ez már jó.
- Az - mosolyodtam el.
Sacival jó sokáig eltelefonáltunk, sztorizgattunk, hallgattuk egymás beszámolóit, majd amikor mennie kellett, én pedig ezzel egyszerre a léptekből meghallottam, hogy Casso rámtalált itt kinnt, leraktuk a telefont.
- Ezt soha nem fogom megunni - vallottam be magam elé mosolyogva, ahogy leült mellém.
- Hogy mindig jövök utánad? Nem variálsz sokat a helyeken, már rutinos vagyok - mondta jókedvűen, mire felnevettem - Saci volt?
- Igen, beszéltünk egy kicsit.
- Ja - biccentett Casso.
Ránéztem.
- Vizes a hajad.
- Szokott.
- Nem akarom, hogy megfázz.
- Nem fogok, ígérem - mosolygott rám.
- Szavadon foglak. Ne legyél beteg - bökdöstem, ahogy az összes anyai ösztönöm egyszerre tört ki belőlem.
- Nem leszek, nyugi.
Mosolyogva megcsóváltam a fejem, majd kicsit közelebb húzódtam hozzá.
- Ilyenkor mindig lelkizni szoktunk - állapítottam meg.
- Utalásnak hangzik. Amúgy meg nem hívnám lelkizésnek, csak mert ilyenkor tízből kilencszer csak ügyesen rámtereled a témát és ráveszel, hogy érzelegjek, meg meséljek neked.
- Mert szeretem hallgatni. Jobban megismerlek.
Neki sokkal könnyebb dolga van, mert én magamtól is mesélek, belőle meg úgy kell kiráncigálni.
- Én is ugyanez.
Egy pár másodpercig csend volt, és éreztem, hogy valamit mondani akar, csak nem teszi.
- Mondd nyugodtan - kértem meg.
- Nem az, csak... - kezdett bele elnevetve magát, majd belement - Jézus, nem szoktam ilyen kérdéseket feltenni.
- Rólam?
- Rólam. Tudom, hogy hülyén hangzik.
- Nem, nem hangzik, és tényleg mondd, szívesen válaszolok, ha tudok.
- Oké - túrt a hajába, majd zavartan elnevette magát és rámnézett - Csak azért téged kérdezlek, mert te ismersz, a barátnőm vagy és bírod a lelkizést. Mi bennem a legszarabb? Komolyan.
Meglepett a kérdése, de nagyon őszinte volt, mint aki erre már rég keresi a választ, csak nem kapta meg.
- Mármint, a legrosszabb tulajdonságod? - kérdeztem, mire átgondolva biccentett, hogy kábé - Nekem, vagy úgy általában?
- Mindkettő, adnám, ha ugyanaz lenne.
- És olyan értelemben legrosszabb, hogy amin javítanod kéne? Már bocsi, hogy ennyit kérdezek, csak hogy tudjak válaszolni.
- Mit tudom én, csak úgy, a legszarabb bennem. Őszintén.
- Ezt át kell gondolnom - húztam fel a lábaim magam elé.
- Nyugodtan.
Egy kis csend után megszólaltam.
- Nem baj, ha kielemezlek? Mármint szóban. A végén levonom a konklúziót.
- Elemezz - nézett rám egy halvány mosollyal az arcán.
- Mennyire legyek részletes?
- Ahogy akarod.
Magam elé mosolyogva átgondoltam, majd belekezdtem.
- Igazából nem ismertelek régen, mármint kilencedik előtt, az előtt az időszak előtt, ami gondolom jó sokat változtatott rajtad, de szerintem alapból rendes vagy - kezdtem őszintén, mire elröhögte magát, amik akaratlanul elmosolyodtam - Mármint... persze, vannak a rossz tulajdonságaid, és most magamat kiveszem a történetből, hogy mondjuk hajlamos vagy csak magadra koncentrálni, hogy neked mik az érdekeid, neked mi a jó, mire van szükséged, amivel nyilván alapból nincs baj, csak nem egyszer történt olyan, hogy ebbe mások belesérültek, akik nem is feltétlenül érdemelték meg ezt, erre az "önzőségre" például kifejezetten hajlamos vagy, igazából a legtöbb olyan dolog, amit tettél az életedben és azt mondjuk rá, hogy hát igen, ez azért nem volt szép, innen ered, és mondjuk a hajlamod valószínűleg alapból is megvolt rá, szerintem az életedben történtek erősítették ezt fel benned. Senki nem születik rossz embernek, és te sem vagy rossz ember, jó ember vagy, csak olyan dolgokat éltél át, olyanokon mentél keresztül, olyan helyzetekbe kerültél életed során, és egyébként a mai napig, talán nem is tudsz róla, de olyan terheket cipelsz magaddal, amik formálnak téged, valamelyikek jó irányba, de valamelyikek meg nem. Szerintem semmi sincs véletlen bennünk, mindennek van valami oka, a múltból valami, amik azóta is hatással vannak ránk, és hát legyünk őszinték, te már tizenöt évesen is sokkal több mindenen átmentél, mint mondjuk én, nyilván vannak nyomai, pláne ilyen fiatalon. Például szoktad mondani, hogy keresed a stabilitást, persze, hogy keresed, mert az életed nem stabil, nem volt stabil nagy részben, mindenkinek kellenek biztos pontok, amiből neked nem volt elég, össze-vissza felfordult az egész életed, pár hét alatt, tizennégy évesen szinte az összes biztos pontod eltűnt, megszűnt, hogy biztos pont legyen, a családod jobbára a szüleid miatt, a barátnőd, aki egyébként is a legfontosabb volt neked akkor, az élet, amit addig éltél, a hobbijaid, otthagytál mindent, ami biztos volt és tehetséges is vagy benne, ismerősök, barátok, az eddigi életviteled, de még az iskolád is, mindenből ki lettél szakítva egyik napról a másikra, senki nem hibáztat téged, hogy milyen hatással volt ez rád, de az tény, hogy azóta is van. Valószínűleg, ha ezek nincsenek, vagy legalább csak egy kicsit nem ennyire egyszerre lett volna, nagyon sok minden más lenne és te is más lennél. Te mondtad, hogy az állandóságot keresed, és ez érthető is, hogy egy helyben akarsz maradni, hogy ragaszkodsz, hogy ragaszkodni akarsz, hogy kell a biztos pont, persze, hogy így állsz hozzá, onnantól kezdve, hogy ezelőtt utoljára tizennégy évesen volt minden a helyén, már ha nem mondok hülyeséget. És mondtad azt is, hogy bár a stabilitást keresed, felrúgod újra és újra... ezen gondolkodtam azóta egy-kétszer. Érdekes belegondolni, hogy miközben az az ember vagy, akinek hiányzik a biztos pont, mondjuk kapcsolatokat tekintve... nem véletlen volt ennyid, mert általánosságban az első problémánál már ki is lépsz belőlük. Végiggondolva mindig te szakítasz, még egyszer se volt, hogy veled szakítottak volna, legalábbis nem tudok róla. És most tényleg nem magamról beszélek, csak rólad, gondolkodtam már ezen, és szólj, ha hülyeségeket beszélek, vagy rosszul ítélem meg, de... akár, amiket én láttam, akár a történetek, amiket tudok, nem tudom nem észrevenni, hogy tényleg ez van. És ez elég sok minden miatt lehet, például mert a saját érdekeidet nézed, hogy nem akarsz olyan kapcsolatra időt pazarolni, amiben probléma van, nem nagy dolgok feltétlenül, megcsalás, összeveszés, vagy ilyenek, csak mondjuk a lány idegesít valamiben, máshoz kaptál kedvet, mégsincs kedved kapcsolatban lenni, valami miatt nem tudtok eleget találkozni... egyszerre van meg benned a vágy, hogy meg akarsz állapodni, és egyszerre nem akarsz, vagy akartál, mondjuk előttem, talán tudat alatt, mert egyszer már megállapodtál, és nem jöttél ki belőle jól, ezért akármennyire nyitott vagy egyébként és könnyen alakítasz ki bármilyen emberi kapcsolatot, lányokkal pláne, nem engedsz egy pontnál közelebb magadhoz senkit, vagyis csak nagyon keveseket és ahhoz is idő kell. Őszintén, jó sokáig, amíg csak annyit tudtam, hogy te jó ég, vele is jártál, meg vele is, ő komolytalan volt, ő még komolytalanabb, ő erre kellett, ő akkor volt jó, őt ezért dobtad, őt meg azért, én is úgy voltam vele, hogy hát... igen, mindegy, szeretlek így is-úgy is, de ezt a témát jobb, ha kerüljük. Ne érts félre, azóta se értek mindennel egyet, meg nőként belegondolva azért... mindegy, de most már legalább értem, hogy miért, azt hiszem. Nem minden esetben helyes, amiket csinálsz, de értem - néztem rá - És akármennyire is kilencvennyolc százalékban a józan eszed irányít általában, mert ellentétben velem, képes vagy sokkal reálisabban átlátni a dolgokat, éretten, és az érzéseidet kicsit háttérbe szorítani, mindezektől függetlenül egyébként olyan... nem is tudom, hogy mondjam, nem mutatod ki az érzéseidet sokszor, de vannak, érző ember vagy, ironikus, hogy ezt mondom, de alapból őszinte vagy, van lelkiismereted, tudsz felelősséget vállalni, szeretni, törődni, tele vagy életkedvvel, ami mind olyan jó benned, hogy ne csak a rossz tulajdonságaidat soroljam, viszont arra is hajlamos vagy, hogy jobbára ugyanakkor, amikor nincs mibe kapaszkodnod, akár mert nincs biztos pontod, vagy csak mert ösztönösen eltávolodsz tőlük, átvegyék feletted a kontrollt az érzéseid, a hiány, a bűntudat, a gyász, a reményvesztettség, és ilyenkor jön elő az a két százalék, amikor összezuhansz, és csak a pillanatnyiság hajt, hogy akkor könnyebb legyen, a "semmi nem érdekel" fázis, és innen akár vissza is kanyarodhatnék azokhoz, amiket már elmondtam. Egyébként is spontán vagy, a pillanatnak élsz, ami persze egy csomószor tök jó, a legtöbbször, hogy kiélvezed az életed, azt csinálod, amit élvezel, de azért nem egyszer fordult elő, hogy nem jött ki valami jól, mást is bántottál már meg ezzel, és őszintén, magadat is. Annyiszor mondtad már, hogy te mindig mindent csak felrúgsz, ami stabil lenne, vagy jó lenne, hogy tönkreteszed a dolgokat... ez egyébként nem mindig igaz, de ha igen, akkor is mindez azért van, amiket elmondtam, hogy egy részed tart az állandóságtól, vagyis tartott, illetve pillanatnyi vagy, és ha csak egy kicsit is előjön az a két százalék és eldobod a józan eszedet, az egyébként tök reális gondolkodásodat, amivel átlátod a dolgokat, és az érzéseid irányítanak, ennek a kettőnek a számlájára lehet írni azokat, amiket fel szoktál hozni. Szerintem. És hogy választ adjak, tulajdonképpen, ami a legrosszabb veled kapcsolatban, ha százszázalékosan őszinte lennék, azt mondanám, hogy a múltad, de komolyan - láttam be elnevetve magam.
- Na, király.
- De tényleg, nagyon próbálok rendesen válaszolni neked, viszont elég nehéz dolgom van. Nem is tudok egyszavas rossz tulajdonságokat felsorolni veled kapcsolatban, amik olyan egyértelműen rosszak, mert ez összetettebb ennél. Mit tudom én, például nem vagy hazug, irigy, miért lennél, rád irigyek, kire irigykedj, nem vagy kétszínű, de még rosszindulatú sem, oké, hajlamos vagy az önzőségre, hogy csak magadat vedd figyelembe, ezt már mondtam, emiatt előfordult már, hogy úgy bántál másokkal, ahogy nem érdemelték meg, kihasználtad őket, ejtetted őket, pillanatnyi szórakozás volt, attól függ, mikor mi állt érdekedben, nem mindig gondolod át, mit mondasz, bele se gondoljunk, hány lánykönnyért vagy felelős, hányan törtek össze miattad, mondanám, hogy egoista vagy, de van mire, szóval ezt nem számítom bele, és egy kicsit nem annyira diplomatikus a problémamegoldó képességed, azt hiszem, Zsombit, vagy valami olyasvalakit kéne megkérdezni a rossz tulajdonságaidról, mint ő, ő biztos nagyon sokáig tudná sorolni, erre ilyen szempontból nem én vagyok a legjobb ember, de mindegy, igazából nem akarok mindent a fejedhez vágni, nem is megy, és nem is azért vagyunk itt, meg amúgy nem is ezt kérdezted, bocsi, ha sokat beszéltem, de összegezve, a konklúzió az az, hogy bár szerintem nem lehet kiemelni semmit, főleg én nem tudok, mivel túl vagyok töltve empátiából és tudom, hogy mi miért van, szerintem amivel a legtöbb fájdalmat tudod okozni másoknak, az az önzőség, és talán magaddal szemben is ugyanez. De ezt te érzed. Ugye nem voltam bántó? Mert akkor bocsi, csak te kérdezted.
- Jézus, nem, nem voltál, nyugi. Imádtam a megfogalmazásaidat amúgy - jegyezte meg mosolyogva, mire elpirulva elnevettem magam, hogy "jól van na" - Cuki volt.
- Mármint mire gondolsz? - kérdeztem a fejemet fogva nevetve.
- Ahogy próbáltad nem sértően körül írni, hogy egy gyökér vagyok, imádtam, komolyan - röhögött - "Alapból" ilyen vagyok, "alapból" olyan, "hajlamos vagy erre", egyelek meg - mosolygott jókedvűen, én pedig nevetve hallgattam. Tényleg próbáltam szépen fogalmazni. :) - Szép mentések voltak.
- Igyekeztem - mosolyogtam, képtelenül abbahagyni.
Casso mosolyogva rámnézett.
- Köszi amúgy.
- Hány percen keresztül is részleteztem a rossz tulajdonságaidat?
- Nem tudom, csak úgy elröppent - simította meg a combomat mosolyogva.
- Nagyon eltévedt dolgokat mondtam egyébként?
Casso egy halvány mosollyal az arcán megrázta a fejét.
- És amúgy nem vagy gyökér - tettem hozzá, reagálva a néhánnyal ezelőtti mondatára.
- Kemény, hogy még úgy is tolod fel az önbizalmam, hogy a szar tulajdonságaimról beszélgetünk - látta be elröhögve magát, majd szórakozottan hozzátette - Mondjuk az egómra most ráfér, kicsit leromboltad az önbizalmam a konyhában.
- Mert megérdemelted. De legalább akkor bejött, amit akartam - vigyorogtam rá.
- Kijátszottál a saját módszeremmel, Szöszi, övön aluli volt.
- Csak nem beleélte magát valaki? - mosolyogtam szemtelenül, mire elröhögte magát, majd az arcomat gyengéden megfogva maga felé fordított, odahajolt hozzám, én pedig először hagytam, hogy megcsókoljon, ennyit megérdemeltem. :) - Szerintem beleélted magad - vigyorogtam, ahogy egy pillanatra eltávolodtak az ajkaink egymástól.
Casso erre nem válaszolt, csak derűsen mosolyogva visszahajolt hozzám, magyarul, hogy maradjak csendben, multifunkcionális szám van, micsoda szerencse, ennek örömére váltsak funkciót. :)
Az egyik keze a combomon volt, a másik a hajamnál, folyamatosan simogatott, én a nyakát öleltem át, hosszasan, mosolyogva csókolóztunk, csak úgy, ez az egyszerű, mégis tökéletes pillanat pedig mondanom sem kell, nem kicsit megmelengette a szívemet.
Mindentől függetlenül mindig képes boldoggá tenni. <3
Nem tudom, ki kezdeményezte, de nemsokára én hátradőltem, ő pedig felém magasodott, így a stégen, a lenyugodni kezdő Nap fényében, a lágy szellőtől hullámzó Balaton vize felett feküdve, a természet lágy ölében, kettesben, folytattuk egymás szeretgetését, csókolgatását, simogatását.
- Ezt egész nap tudnám csinálni - suttogtam mosolyogva, ahogy egy picit elhajoltunk egymástól.
- Én is - hajolt vissza hozzám, majd már éreztem is az ajkait az enyémeken.
Idilli, romantikus és eszméletlen édes. Ahw.
Azért van, amikor nekem is tetszik a pillanatnyiság. :)
- Cseréljünk helyet? - kérdezte, amikor legközelebb elszakadtunk egymástól egy kicsit.
- Cserélhetünk, ha szeretnél.
- Szeretnél?
Végül cseréltünk, úgyhogy így már Casso feküdt a stégen, én pedig rajta, majd mosolyogva folytattunk mindent, ahol abbahagytunk.
Szeretek rajta feküdni. :)
Ráadásul ilyenkor mindig simogat, ölel, vagy mindkettő egyszerre, ez most is így volt, és ezt is nagyon szeretem. <3
Azt hiszem, a kilencedikes énem eldobta volna az agyát, ha tudta volna, mi vár rá azzal a fiúval, akibe első látásra belezúgott, és vigyorogva ugrált a szobájában, ha összetalálkozott a tekintetük a folyosón.
Az a kilencedikes lány pedig megérdemli, hogy ha már ez így összejött, megbocsássak és esélyt adjak kettőnknek, amíg megy.
Úgyhogy ünnepélyesen kijelentem, hogy helyrejövünk.
- Pöttöm - tolt el magától egy pár másodpercre, mire ránéztem, azokba a gyönyörű szemeibe, ő pedig megsimította az arcomat és megkérdezte - Első kérdés, elrabolhatlak egy életre? - kérdezte egyszerűen, a világ természetességével, mire őszintén elmosolyodtam.
- Legyen - mosolyogtam rá.
- Akkor mit szólsz, Szöszi, ha összeköltözünk?
Mosolyogva néztem rá.
- Két választási lehetőséged van, igen és igen - tette hozzá szórakozottan felvázolva nekem, mire felnevettem.
- Akkor legyen az igen - mosolyogtam.
- Helyes.
Erre egyszerre felnevettünk, egymásra nézve, majd ahogy kinevettük magunkat, halványan mosolyogva stílust váltott a témával kapcsolatban.
- Esküszöm, semmi nem ijesztett meg jobban, mint amikor azt mondtad, hogy elveszítettelek, Szöszi - mondta a szemembe nézve, mire egy furcsa mosolyra húzódott a szám, majd megsimítottam a mellkasánál, és visszanéztem rá.
- Ismerhetnél annyira, hogy tudd, hogy erre még te sem vagy képes - pillantottam rá, mire elnevette magát.
- Deja vu, ezt már hallottam egyszer.
Nevetve elkaptam a tekintetem, majd újra felé fordítottam a fejem, ő pedig végigpillantott rajtam és őszintén megszólalt.
- Ígérd meg, Szöszi, hogy soha többet nem sírsz miattam.
Furcsán mosolyogva kisöpörtem az egyik hajtincsét a homlokáról.
- Ígérd meg, hogy soha többet nem kell sírnom miattad - válaszoltam őszintén - Nem rajtam múlik.
- Őszintén, ha az összes könnyedet összegyűjthetnénk, amiről én tehetek, valószínűleg megfojtanám magam bennük. Szóval vedd úgy, hogy megígértem - tűrte az egyik hajtincsemet a fülem mögé.
- De azért az örömkönnyek jöhetnek. Túlérzékeny vagyok, tudod.
- Oké, azok talán - mosolyodott el - És nyáron cuccolunk.
- Szeptemberre pedig sürgősen keresnünk kell egy jó kávézót az egyetememhez közel.
- Meg lakást is, de amúgy oké, ráállunk a kávézó-témára - ígérte meg szórakozottan, mire felnevettem.
Szeretem.

Mai nap - 5/5: ezt az értékelést már régen írtam le. <3