Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

10. Hír

Szeptember 12. (kedd)
- Na, ő itt Petrovinczky Emese Julianna Zsuzsanna Klára Annamária Sára Lizabella... - mutatta be nekünk Ricsi a barátnőjét, szórakozottan picit ráhosszítva a nevére, mire Mesi felnevetett.
- Igazából csak a Juliannáig tart a nevem, de elég a Mesi is - mosolygott ránk Emese Julianna Zs.K.A.S.L. :)
A mai napból akkor még csak hét és háromnegyed óra telt el, már is fejbevágott a tény, hogy Mesi tényleg szép, és tényleg cuki kisugárzása van - világosbarna, hullámos haj, porcelánfehér bőr, gödröcskék, aranyos mosoly, szép szemek, hosszú szempillák... végül is Ricsi is ügyesen válogatja a barátnőit, egyik szebb, mint a másik, Kitti is, Saci is, Betti is, Márti is, és Ricsi is jól néz ki, szóval ez akár kiszámítható fordulat is lehetett volna. :)
Mivel az első óránk angol volt, az osztály egyik része bement órára, mi, a másik résszel pedig (a többség jobbára a nulladik órás faktok miatt volt itt az első lyukasóra ellenére mégis) eltöltöttük a szabad negyvenöt percünket az udvaron.
- Most a srácokat nézzük? - ült le mellém Csenge a focipálya szélére.
- Hát persze - vigyorogtam jókedvűen, mire Csenge felnevetett, miközben elővette a telefonját, megnyitotta a Snapchatet, magára rakott egy szép filtert, megigazította a haját és mindenféle ok nélkül szelfizgetni kezdett.
- Hallod, amúgy meghívtak a volt osztályom szalagavatójára, és full meg vannak győződve, hogy elmegyek, annyira vicces - mesélte - Ráadásul a volt palim haverja írta.
- Mármint az a volt palid, aki miatt eljöttél abból a suliból?
- Aham - bólintott - Van snaped amúgy? - kérdezte, mire biccentettem egyet, majd bediktáltam neki a nevem, ő beaddolt, majd visszatért az előző témára - Na, szóval ő volt.
- Nem ismerem a srácot, de amiket tudok róla, elég köcsög.
- Az is, legalábbis régen az volt. Most már lehet, én is ugyanolyan köcsög vagyok, de én jól csinálom, szóval nekem legalább jól áll - közölte egy magabiztos mosollyal az arcán, mire elnevettem magam - Tényleg, amúgy pénteken ráérsz? - kérdezte.
- Szerintem igen, miért?
- A barátnőimmel, akikkel a nyáron taliztál, elmennék bulizni, akarsz jönni?
- Köszi, megkérdezem még otthon - vallottam be őszintén.
Soha nem voltam az a lány, aki úgy lép(het) le otthonról, hogy "sziasztok, majd jövök", a szüleim mindig tudják, hol vagyok, kivel vagyok, mire számíthatnak, amivel nincs kifogásom, bármi baj történhetne. Nem akarok túlgondolósnak tűnni (bár az vagyok), de jobb ezzel tisztában lenni.
Pár órával később, rajzon, mivel nincs ültetési rendünk (és mivel Várady az ofőnk, valószínűleg nem is lesz :D), teljesen szabadon beültem Casso mellé.
Őszi tájképet festettünk, amit Lau minden évben szeptemberben előszeretettel festet mindenkivel, de az idei különbözött annyiban az eddigiektől, hogy most páros munka volt.
- Az előző három évben még tudtam fantáziálgatni, idénre kifogytam az őszi tájkép-ötleteimből - közöltem Cassonak kétségbeesetten - Neked van ötleted?
- A nap legfeleslegesebb kérdése - mondta szórakozottan.
- De akkor mit csináljunk?
- Nem tudom, te fess, én meg nézem - vázolta fel a terveit mosolyogva.
- Páros munka.
- Figyelj, ha ketten csináljuk, az abból fog állni, hogy valamit csinálok, elbaszom és te kijavítod.
- Egyest fogsz kapni, ha nem dolgozol - győzködtem.
- Ha szar lesz, akkor meg te egy hármast, vagy kettest, attól függ, mennyit teszek hozzá - vágta rá röhögve.
- Jó, akkor én majd mindig mondom, hogy mit csinálj, kábé, mint három éve korrepeken - határoztam el - De először is, mit fessünk? Legyen valami üzenete.
- "A páros munka egy faszság."
- Mi jut eszedbe az őszről? - kérdeztem közben halkan elnevetve magam az előző mondata miatt - Vedd komolyan.
- Ha magyartanár lennék, azt mondanám, hogy az elmúlás - mosolygott jókedvűen egy költői kézmozdulattal - Ahogy megcsap minket a közelgő halálérzet, az öregedés... - folytatta szórakozottan, én pedig nevetve hallgattam, majd felcsillant a szemem.
- Mit szólsz egy régi órához? Mondjuk egy ingaóra.
- Mint őszi tájkép?
- Majd a természetben lesz.
- Az ingaóra???
- Elmagyarázom - ötleteltem közben folyamatosan - Lenne egy üres park, aminek a közepén van egy ingaóra...
- Azt falra szokták rakni.
- Akkor nem ingaóra, hanem egy toronyóra. Mármint ilyen kicsi méretű, olyan mint a Big Ben, csak kicsiben, vagyis egy kicsi torony és abba beleépítve egy ingaóra...
- Mi? - rökönyödött meg, értetlenül elnevetve magát.
- Na jó, most már én is összekavarodtam - vallottam be.
Egyébként végül ejtve lett ez az órás téma, (pedig arra a pár másodpercre teljesen tiszta volt a fejemben) és egy őszi erdőt festettünk, legelöl egy elhagyatott sírral. (Én találtam ki.)
- Amúgy így minden oké? Csak mert feltűnt, hogy mostanában az összes festményedben vagy halál van, vagy érzelmi káosz, vagy ilyen jó kis témák... - jegyezte meg Casso röhögve, mire felnevettem. Ez igaz. :)
- Mert drámai témákat érdekes megjeleníteni.
- Aha.
- Amúgy, csak hogy tudd, Apának ugyanaz volt az első kérdése, amikor észrevette a meztelen nős festményemet, mint neked - meséltem mosolyogva.
- Mert apukád jó arc - nézett rám derűsen.
- Ő is ezt mondta rólad. Amúgy meg nem vagyok ilyen perverz, ez művészet - magyarázkodtam.
- Jaja, művészet.
- És ha most elsütöd azt a poént, hogy akkor te is művésznek számítasz... - előztem meg a problémát nevetve, mire elröhögte magát.
- Nem, ilyenekkel előtted nem merek poénkodni, a végén leszúrsz az ecseteddel - mondta röhögve.
- De tényleg művészet, a meztelenség nem csak az erotikát jelképezi, csak ezt fűzitek hozzá. Ha valakin van egy ruha, vagy akár csak egy lepel, annak már is más jelentése van.
- Oké, oké - adta meg magát magában mosolyogva.
- Ajj, olyan hülyén érzem magam előttetek, tuti meg vagytok győződve arról, hogy ilyen beteg, piszkos fantáziám van, meg gátlástalan vagyok, Jézusom.
- Nyugi, én ezt már a festményed előtt is tudtam - szivatott vigyorogva.
Haha. :)
Órák után a lányokkal indultam el, mivel megbeszéltük, hogy kajálunk egyet.
- Úgy is megyek futni délután, majd maximum kicsivel többet futok - mondta Enikő ezzel meggyőzve magát, hogy megveheti azt a dupla sajtburgert - Leni, te csak salátát eszel? - kérdezte meglepődve.
- Igen, most ehhez van kedvem - vontam vállat.
Amikor elkezdtünk enni, Lili azonnal mesélni kezdett.
- Képzeljétek, kiszúrtam, hogy Várady és Hajnal együtt mentek haza - mesélte, mire mind a hárman felcsillanó szemekkel reagáltunk.
Ha az ofőnk és a gitártanár tudná, mennyit fantáziálgattunk mi már négyen a párosukról... :)
Eszméletlenül shippeljük őket.
- És már nem először - tette hozzá Enikő, mire felé kaptuk a fejeinket.
- Miii, és hogyhogy nem mesélted még el? - kérdezte tőle Lili.
- Nem tudom, elfelejtettem - mondta Enikő őszintén elnevetve magát.
- De amúgy szerintem Hajnalnak van valakije - húzta el a száját Saci - Vagyis pontosan nem tudom, de hord egy gyűrűt.
- Melyik kezén? - kérdezte Lili.
- Pfúú, azt nem tudom.
- Keressünk róla képet - kapta elő Enikő a telefonját.
Nos, sokat nyomoztunk ott akkor a Mekiben, de szerintünk Hajnal nem házas, mert azt a gyűrűt, amit Saci látott, sejtelmeink szerint Hajnal a jobb kezén viseli, és nem úgy néz ki, mint egy karikagyűrű. Jegygyűrű talán lehet, de azt a bal kézen szokás hordani, szóval valószínűleg csak dísz gyűrű, ráadásul a közösségiken nem találtunk senkit, akik a párja/férje lehetne (mert bár a leánykori nevét használja a tanárnő, az is megeshetett volna, hogy megtartotta, tehát ez nem kizáró ok). De ez még kiderül, meg utána járunk majd. :)
Amikor hazaértem, Anya csinált túrógombócot, úgyhogy ettem belőle, majd felmentem a szobámba, megcsináltam a tanulnivalókat, festettem, pár óra múlva pedig épp bekapcsoltam a telefonom, hogy megnézzem a közösségiket, amikor Lili felhívott.
- Enikő kórházban van - kezdte mindenféle bevezetés nélkül.
- Mi??? - sokkolódtam le - Mi történt?
- Futni volt, és elütötte egy autó - válaszolta teljesen kétségbe esve - Nem, nem, én nem is értem, pedig mindig figyelni szokott futás közben, szerintem nem volt józan a sofőr, ráadásul ki se szállt a kocsiból, ment tovább!
- Otthagyta Enikőt az úton? - akadtam ki.
- Ott! Hála az égnek, hogy valaki, aki arra járt hívta a mentőket, bele se merek gondolni, majdnem áthajtottak rajta!
- És hogy van Enikő? Vagy mi történt vele? - kérdeztem tovább aggódva.
- Kómában van, ha jól értettem, az agya sérült, vagy nem tudom, szét vagyok csúszva, de ez már órákkal ezelőtt volt, és semmi!
- Úristen - tágultak ki a szemeim.
Lili nemsokára Sacit is hívta, én pedig bár szaladtam le Anyáékhoz, hogy meséljek, Anya épp akkor tette le Enikő anyukáját telefonon.
- Aggódom Enikőért - mondta Anya, mire feszülten bólintottam.
Én is.

Mai nap - 5/?: szerintem itt már nem tudok mit mondani.