Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

65. Torta

December 12. (kedd)
Saci tizennyolcadik szülinapja.
Szokás szerint megvártam az éjfélt vele együtt hívásban, amitől persze ma elég fáradtan keltem, de hát legjobb barátnőkért mindent. :)
- Ééés ezennel mégegy ember nagykorú lett az osztályból, én pedig még mindig másokat küldök be cigiért - jelentette be Samu ünnepélyesen az osztályból.
- Például engem - nézett rá Paula, a barátnője, aki most novemberben lett tizennyolc.
- Kiadnák neked, ha nem akkora lennél, mint a tizenhárom éves öcsém - vigyorgott Samura Andris.
Mondjuk Kolosnak és Samunak a vonásaik se túl markánsak, picit szeplősek, mosolygósak, simán elmennének két tizenöt-tizenhat évesnek.
- Anyád - röhögte ki Samu.
Mindeközben Ricsi és Enikő beavató ceremóniát rendezett Sacinak, aki ugye, mint azt már fentebb említettem, belépett osztályunk "18+" klubjába (Saci a tizedik tag, megelőzte őt sorrendben Domi, Casso, Ricsi, Enikő, Kriszti, Andris, Mira, Paula és Marcsi. Én vagyok a következő.) - ez a ceremónia igazából annyi volt, hogy Enikő gyorsan összetépkedett egy papírt konfetti gyanánt, Ricsi dobolt valamit a tanári asztalon, majd elmondattak Sacival egy rögtönzött beszédet, hogy milyen érzés a felnőtt élet. Meghitt volt. :)
- Szerintem feleljünk - jelentette ki Hajdú bioszon - Mindenki csukja be a füzetét. Levendula is csukja be, tanulni otthon kellene - szólt rám, mire felkaptam a fejem.
- Ki se nyitottam, Tanárnő - szaladt ki a számon, ami persze feleselésnek hangzott Hajdú fülében, tehát indokkal hívhatott ki engem.
- De Tanárnőő, Sacinak ma szülinapja van - szólt közbe Laci.
- Isten éltesse, Levendulát tudtommal nem Sacinak hívják - válaszolta a tanárnő.
- De a legjobb barátnője - próbálkozott tovább Laci.
- És?
- Amit vele tesz, az Sacinak is fáj - mondta Laci némi gondolkodás után.
- Tulajdonképpen mire megy ki a próbálkozás? - sóhajtott fel Hajdú.
- Én akarok felelni.
- Inkább kapsz egy egyest, mint hogy Levendula feleljen? Lovagias - biccentett a tanárnő.
- Héé, elnézést, de én tanultam! - kérte ki magának Laci.
Ezt senki nem akarta elhinni, de a tanárnőt érdekelte a dolog, szóval leülhettem, Laci pedig kiment és valamit tényleg tanulhatott, mert összeszedett egy hármast.
Ezt pedig méginkább nem akartuk elhinni.
- Na jó, először is köszi - mentem oda hozzá szünetben nevetve - Másodszor meg, tényleg tanultál?
- Ja, nem, csak szünetben - legyintett.
Mosolyogva fürkésztem.
- Te valamire készülsz.
- Neeem, nem lövöm le a poént - hagyta nyitva a témát, mire mosolyogva összefontam a karom.
Erre kíváncsi vagyok. :)
Pár óra elteltével, már a délután folyamán, négyen lányok összegyűltünk, hogy megünnepeljük Saci szülinapját Saci anyukájával, Saci nevelőapukájával és Saci nevelőapukájának a lányával együtt.
Ez volt a formális ünneplés, az igazi bulit majd szombaton csapjuk. :)
A lányokkal már sok-sok nappal ezelőtt megrendeltük Saci tortáját, amiért most csak Saci anyukája tudott elszaladni a cukrászdába, mert suli után szinte egyből a Petőfi utca felé vettük az irányt.
- Fogunk énekelni? - kérdezte Lili, ahogy Enikő, ő és én a konyhában pakolásztuk elő a dolgokat, Sacit pedig rábíztuk Alexára, hogy kösse le valahol a másik szobában.
- Miért akarod szándékosan kínos helyzetbe hozni? - kérdezett vissza Enikő szórakozottan.
Egyikünk se jött rá a közel-, kevésbé közel-, több, mint- és éppen ma tizennyolc éve során, hogy amíg a tortánál énekelnek nekünk, mit is kell csinálni pontosan, és hogy hogyan kell nem kínosan mosolyogni.
- De énekelni kötelezőőő - győzködte Lili - Torta mellett, égő gyertyáknál, közös ünnepléskor mindig, mindenkinek, akárhány éves vagy! Ez olyan, mint ha nem kívánnál gyertyafújáskor.
- Oké, oké - adta meg magát Enikő.
- Leni, kezded majd te az éneklést? - nézett rám Lili.
Már kezdek hozzászokni, hogy az összes "boldog szülinapot" éneklését nemhogy én kezdem, általában én vagyok a fővokál, amit azért elcserélnék néha.
- Jó, de ne csak én énekeljek - mentem bele az egyetlen kikötésemet is hozzátéve - Merre lehet az öngyújtó? Vagy valami gyufa - néztem körbe, hogy meg tudjuk gyújtani a gyertyákat.
- Tudtam, hogy Andrist is el kell hozni - csettintett Enikő "bosszúsan".
- Andris, a tűzszerész - mosolygott Lili jókedvűen, mire Enikő felnevetett.
- Andris, a cigis. Vicces, amiben épp nem ugyanolyanok vagyunk, abban egymás szöges ellentétei - gondolt bele.
Ez tényleg így van.
Enikő mindig pontos, mindenhova korán érkezik, korán kel, rutinból, sokszor olyanok miatt csak (hétvégén is), mint napfelkelte fotózás, vagy futás - Andris meg szinte mindenhonnan késik, jobb esetben épphogy beesik mindenhova, elalszik...
Enikő sportoló, versenyszerűen, jó sok éve már atlétikázik, előtte focizott, de még tornázott is valamikor, hokizott, illetve az edzésein kívül ugye mindig jár futni, biciklizni... Andris inkább marad a videojátékos sportoknál. :) Na jó, nyilván nem csak az, de mondjuk van ez a cigis példa - oké, Andris lázad, mindig lázad, mint egy átlagos fiatal, igen, van, hogy rágyújt, nem is egyszer, ellentétben Enikővel, aki elvből soha nem cigizett, nem próbálta és nem is fogja, utálja a szagát, káros, satöbbi, meg ugye, mint mondtam, sportoló.
Bár magamtól nem gondoltam nagyon bele, logikus, és tudom is, versenysportokólnál a cigi és társai általában pirosbetűs tabu, ezt nem csak Enikő mondta, Casso is, Csenge is, de ha mondjuk megkérdezném Lizát, vagy szinte bárkit, aki hozzájuk hasonlóan magas szinten sportol (Casso esetében a versenysport papíron múlt idő, de az életmódja szinte ugyanolyan maradt néhány kis időkihagyással), ugyanezt mondaná.
Enikő jó tanuló, nem csillagos ötös, de van benne egy kis egészséges maximalizmus magával szemben, hogy készüljön, ha fontos, vagy ilyesmik, Andris viszont senki nem tudja, hogy jutott el tizenkettedikig.
És még sorolhatnám.
- Találtam gyufát! - jelentette be Lili ünnepélyesen.
- Úúú, hagyj gyújtsam én - szökkent oda Enikő, a piromániás. :)
Miután meggyújtotta a gyertyákat, egész végig az ujját húzogatta a lángokon át, amíg Sacit be nem engedtük a konyhába.
- Boldog szülinapooot! - kiáltottuk neki vigyorogva egyszerre.
- Kösziii - mosolygott Saci.
Saci anyukája lekapcsolta a lámpákat, hogy csak a gyertyák világítsanak, mi pedig énekeltünk Sacinak.
- Kívánj valamit! - emlékeztettem, mielőtt elfújta volna a gyertyákat.
- Juj, tényleg - hajolt el Saci a tortától, majd átgondolta.
- Neked is csak most nem jut eszedbe kívánság, ugye? - kérdezte tőle Enikő derűsen, mire felnevettünk.
- Neeem, tudok egyet - mosolygott Saci, majd elfújta a gyertyákat.
Ezután visszakapcsoltuk a lámpákat, átadtuk az ajándékainkat, és tortáztunk egyet.
- De most őszintén, nektek vált már valóra szülinapi kívánságotok? - kérdezte Enikő, ahogy Saci felvágta a szeleteket.
- Nekem igen - vigyorogtam - Sőt, duplán, onnantól kezdve, hogy két évben ugyanazt kívántam.
- Ráadásul megkérte a kezed egy játszótéren egy fűzfalevéllel - mosolyodott el Lili - Egyébként nekem is valóra vált, bááár ezt a hittantanáromnak nem mondom, mert a végén még azt hiszi, babonás vagyok - segített Sacinak az egyik lecsúszó marcipán problémájában.
- Mondj a végére egy áment és már meg is van oldva - nézett rá Enikő jókedvűen.
- Ravasz - nevetett fel Lili - Saci, neked vált már valóra kívánságod?
- Aham - bólogatott vigyorogva - Enikő?
- Én nem emlékszem a kívánságaimra - vont vállat.
Van ilyen. :)

Mai nap - 5/5: nem bírtuk megenni, Anyának is jutott torta. Hogy ne felejtsem el visszavinni Saci anyukájának a műanyag dobozt, amiben elhoztam?