Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

111. Csodálkozás

Március 4. (szerda)
Tavasz van. :)
Még ha ki is hagytam az előző pár napot, ez a tény minden évben felpörget, ennél jobban már csak az, hogy ha március van, az nem jelent mást, mint hogy évfordulót ünnepelhetünk, ami nem kicsit kedves a szívemnek. <3
Belegondolva, két éve ez a nap életem egyik legboldogabb napja volt, mind a huszonnégy órája, kezdve azzal, hogy Casso megcsókolt a Balaton-parton, a kapcsolatunk történetét nézve mindennek a kezdetén, amikor először összejöttünk, bevallottam, hogy szeretem és a barátnője lettem, egészen addig, amíg aznap este folyamatosan vigyorogva ledőltem az ágyamra, óriási fordulópont volt az életemben, mindig mosolyogva emlékszem vissza rá, és ez ma is így volt.
- Nem tudom elhinni, hogy két éve történt - láttam be újból a nap folyamán, amikor Cassoval egy elég átlagos iskolai nap után beültünk egy kávézóba, ahol igazából szokás szerint megint csak én kávéztam, ő kért magának egy ásványvizet és ennyi, így tulajdonképpen csak elkísért kávézni, de megtette nekem, ha már ilyen jó kis nap a mai. :)
- Még van rá háromszázhatvannégy napod, szurkolok - válaszolta Casso szórakozottan mosolyogva - Aztán már majd azzal kell megküzdened, hogy három éve volt, aztán négy, öt, hat, hét... - sorolta jókedvűen, mire felnevetve félbeszakítottam.
- Oké, az idő múlik, majd hozzászokom - ígértem meg derűsen.
- Nem gáz, megértem. Ha magammal kéne eltöltenem két évet, nekem is csak úgy elszállna - írta körül jókedvűen vigyorogva, egy költőies kézmozdulattal.
- Szóval neked így, velem nem szállt el. Értem - bólogattam nevetve.
Sokszor olyan szórakoztató csak úgy szivatásból eljátszani a nőies túlreagálást. :)
- Aljas - válaszolta szórakozottan.
- Most megfogtalak?
- Nem, csak nem vagyok elég romantikus ahhoz, hogy szépen cáfoljam meg - közölte elröhögve magát.
- Nem akarásnak... - bölcselkedtem vigyorogva.
- Egész életemben folyamatosan félreértem ezt a közmondást - gondolt bele röhögve.
Nevetve megkavartam a kávémat, ő viszont rákapott a "nem akarásnak nyögés a vége"-témára. :)
- De komolyan, csak képzeld el, már gyerekként is, mondták nekem mindenféle felnőttek, tanárok, rokonok, satöbbi, hogy érezzem a szigort, én meg csak nézek rájuk, hogy... - fürkészett gyanakvóan végigpillantgatva a rajtam, a mosolyát visszafojtva eljátszva az "ez most mit akar tőlem???" pillantást, én pedig folyamatosan nevetve néztem.
- Szóval már gyerekként is perverz voltál - értelmeztem mosolyogva megcsóválva a fejem.
- Oviban kiküldtek a folyosóra ebédnél büntiből, mert láttunk az ablakból két szöcskét, amik egymáson voltak, én meg közöltem a többiekkel, nyilván jó hangosan, hogy mindenki hallja, meg még röhögtem is hozzá, hogy "ezek basznak!" - mesélte röhögve utánozva még a mutogatást is, mire nevetve lesütöttem a szemem. Jellemző. :) - Először csak rám szóltak, aztán mindenki elkezdett győzködni, hogy csak ölelgetik egymást, táncolnak, meg mittomén, és erre még ki is oktattam őket, hogy "nem, mert...", itt meg kiküldtek az óvónénik - folytatta derűsen - Amúgy nekem volt igazam, így utólag tényleg basztak - tette hozzá, mire nevetve ránéztem.
- Szerinted nagyjából hány szülőnek kellett otthon minifelvilágosítást tartania a gyerekének, hogy mit jelent ez a szó? - kérdeztem nevetve.
- Nem akarom tudni, de azt tuti, hogy Anya majdnem rosszul lett, amikor délután jött értem és az óvónénik elmesélték ezt neki. Apám jót röhögött otthon, aztán velem is beszéltek a témában, nem is tudták addig, hogy én vágom ezt, úgyhogy helyreraktak, hogy ne beszéljek faszságokat, meg úgy általában ne nagyon erőltessem ezeket a témákat még minimum hét-nyolc évig. Nem tartottam be - látta be.
- Én oviban még teljesen meg voltam győződve róla, hogy kisbaba csak és kizárólag házasság után lehet, és attól lesz terhes valaki - gondoltam bele - Még jó, hogy tizennégy évesen találkoztam veled, korábban kicsit összetörtél volna pár illúziót bennem.
- Valszeg - röhögte el magát, majd magában mosolyogva nézett egy pár pillanatig, egyértelműen valami nagyon szórakoztató gondolattal a fejében.
- Mi az? - nevettem el magam zavartan.
- Semmi. Már két éve volt, hogy összejöttünk? - csodálkozott vigyorogva, visszaterelve a témát, mire nevetve inkább csak kibontottam egy csomag cukrot a kávémba. :)
Miután kimentünk a kávézóból, Casso megfogta a kezem, rákulcsolta az ujjait és elindultunk hazafele.
Zárójeles értékű megjegyzés, Casso saját bevallása szerint imádja megfogni a kezem, és én is imádom - egyébként Cassonak elég nagy valószínűséggel a tesi érintés a(z egyik) szeretetnyelve, még nem támadtam le ezzel, de majd mindenképpen le fogom. :)
- Mit csinálsz majd a hétvégén? - érdeklődtem tőle.
- Pénteken megyek Ljubljanába.
- Hogyhogy?
- Meccsre, haverokkal. Aztán jövök haza, nyugi, nem szlovénozok sokat.
- Csak egy meccsre kimész Szlovéniába?
- Nem csak egy meccs - válaszolta egyszerűen, hogy érezzem a meccs fontosságának a súlyát.
- Oké - védekeztem mosolyogva - És mikor jöttök vissza? Meg egyébként kikkel leszel?
- Szombaton - válaszolt az első kérdésre - Ricsi, Laci, Eri, többieket nem ismered. És amúgy te mit fogsz csinálni?
- Nem tudom, nincsenek ilyen komplex terveim. Talán átmegyek Sugárhoz, egyébként pihenni fogok.
- Tehát...? - kérdezett rá mosolyogva, hogy ez mit takar.
- Befejezem a jelenlegi festményemet és címet adok neki.
- És ilyenkor pihensz. Jézus, nekem ennél az is nagyobb pihenés lenne, ha lefutnám a maratont oda-vissza.
Ezért ő kettőnk közül a sportoló, én pedig a művész. :)
Miután hazaértünk és voltam otthon pár órát, a nővérem és én beültünk az előbbi kocsijába (Napsugár ma beugrott hozzánk), majd elmentünk parókát venni.
Így van, parókát.
Ugyanis - mivel nőnap idén vasárnapra esik - pénteken lesz megtartva a suliban hagyományos nőnapi-est, csak lányoknak, amire rendszerint mindig kitalálnak valamit, hogy hogyan öltözzünk, ilyesmi, idén az a mottó, hogy mindenki öltözzön úgy, ahogy soha nem "merne"/teljesen más, mint amilyen ő maga, egyszóval, hogy minden lány próbáljon ki ezen az esten valami extra, vagy inkább extrém külsőt, amit máskor soha nem tenne meg.
Én a lázadó, vagány, balhés lány-külsőt fogom magamra ölteni, erős sminkkel, bőrminivel, neccharisnyával, magassarkú bakanccsal, szűk, magamhoz mérve egyáltalán nem visszafogott, itt-ott kötős, feszülős felsővel, amiből a derekam kilátszik, a hátam nagy része, meg a mellkasom, nagy, karikafülbevalóm lesz, műpiercingem az orrombam, mindenféle ékszerek rajtam, és ami a fő, a fekete parókám.
Érdekes lesz, de pont ez a lényege ennek a napnak. :)
Ha jól tudom, valamelyik lányon olyan ruha lesz, amilyeneket a 19. században hordtak a női előkelők, hercegnős, mert imádja ezeket a ruhákat, csak persze mindenki hülyének nézné, ha ilyenben jelenne meg az utcán.
A nőnapi buli lényege, hogy próbáljunk ki olyan külsőket, amiket pont ezek miatt a "hülyének nézések" miatt nem tennénk meg.
Nekem tökre tetszik. :)
- Úristen! - nevettem fel hitetlenül, amikor tükörbe néztem a fekete parókámmal.
- Esküszöm, full bombázó vagy ezzel - közölte Sugár derűsen, mire nevetve ránéztem.
Amikor otthon Anyának megmutattam magam, először kishíján kiejtette a kezéből a fakanalat, amit épp elmosogatott, majd inkább elzárta a vizet, hogy jobban szemügyre tudjon venni. :)
A paróka egyébként egész élethű volt, fekete, váll alá érő, még pici, kócos frufruja is volt, egyébként titkon még tetszett is, még ha nagyon nem is én voltam.
Tudok egy személyt, akinek borzasztóan érdekel majd a reakciója, főleg, hogy még nem is mondtam neki semmit. :)

Mai nap - 5/5: kíváncsi vagyok. :)