Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

124. Egyetlen

[03.23.]
Amikor megérkeztünk, az elmúlt két alkalom után most már egészen rutinosan leparkoltunk, pontosabban leparkolt, majd bevittük a cuccokat a házba.
- Már egész otthonosan mozgunk itt, nem? - kérdeztem a barátomtól, ahogy beléptünk a házba, mire Casso elmosolyodott, majd becsukta mögöttünk az ajtót.
- Ja - dobta le a sporttáskáját lazán a földre, majd odalépett hozzám és csak úgy, a hét köszöntéseként, ha már megérkeztünk, itt vagyunk, és együtt fogjuk tölteni ezt a jópár napot, gondolt egyet, és egy csókot nyomott a számra, aztán, mint ha mi sem történt volna, felkapta a bőröndömet, hogy ne én hurcoljam be a szobánkba, én pedig akaratlanul elmosolyodva néztem utána.
Még ha ezt nem is látta.
- Elég sokat elmond rólunk, hogy a közös programjaink hetvenöt százaléka chillezés, például film, medence, ilyenek, kajálás vagy valamilyen karikás dolog. Nem gyilkolásra gondoltam, az a maradék huszonöt százalék - tettem hozzá mosolyogva leszögezve, amikor már egy gyorsétteremben épp helyet kerestünk a tálcánkkal.
- Életszükségletek - válaszolta gondolkodás nélkül, derűsen mosolyogva, mire felnevettem.
Amikor leültünk az egyik asztalhoz, hirtelen kipattant a fejemből egy ötlet.
- Valamelyik reggel elmegyünk futni?
Casso erre pislogva felnézett rám, leginkább, mert elég kicsi volt az esélye annak, hogy most, ráadásul én ezt így megkérdezem.
- Tőlem - adta meg magát röhögve - Ez hogy jött így hirtelen?
- Nem tudom, csak eszembe jutott, hogy most itt vagyunk Balatonon, már úgy is régen futottam, és itt biztos hangulatos lenne a parton. Mondjuk napkeltében.
- Háromnegyed hatkor kel a Nap - rökönyödött meg Casso.
- Jó, mondjuk az egy kicsit tényleg korán van - láttam be - Akkor simán csak reggel.
Végül megadta magát.
Miután ettünk, mivel szép helyen voltunk, kicsit úgy gondoltunk, hogy sétálunk, szóval elindultunk véletlenszerűen valamerre.
- Szerintem kiskoromban voltam itt egyszer - állapítottam meg, körbenézve, mert ismerős volt a hely - Még Anyáékkal nyaraltunk itt valahol, annyira kiszívta a Nap a hajamat, hogy még sokkal tejfölszőkébb voltam, mint most, nagyon tetszett, és tökre beleéltem magam, hogy én vagyok Aranyhaj, úgyhogy megkértem a nővéremet, hogy fonja be a hajamat úgy, mint Aranyhajnak, és még virágokat is szedtünk, hogy beletűzzük - meséltem, csak úgy, az emlékek hatására elmosolyodva, mire ő is halvány mosolyogva nézett rám - Tizenhat éves koromig egész életemben növesztettem a hajamat, mindig csak egy-két centit vágtunk, azt viszont sűrűn, hogy egészséges legyen, már kiskoromban is az összes lány irigy volt, mert nekem volt a leghosszabb hajam, és nem akarok nagyképűsködni, de a legszebb is, Anya meg Napsugár is egyfolytában ápolták nekem, amikor kicsi voltam, szóval mindig, mindenki, az összes velem egykorú fogdosni akarta a hajamat és befonni. Régebben, kislányként családi rituálé volt, ha hajat mostam, Anyáék mosták, én mindig a szememet takartam, hogy ne menjen bele a sampon, aztán balzsamozás, öblítés, leülök egy székre, speciális, rózsaszín törölközővel vízfelitatás a hajamból, fésülgetés, hajolaj, beszárítás... - idéztem fel, majd elnevettem magam - Ma már magamnak csinálom ugyanezt.
- Speciális, rózsaszín törölközővel.
- Feltétlenül - mosolyogtam.
Amikor a nővéremmel kicsik voltunk, mindig én voltam a kis királylány, aki imádta ezeket a rituálékat, velem ellentétben a nővérem viszont nem bírta elviselni, ő csinálni szerette - én voltam a rajzolgatós, énekelgetős, táncikálós hercegnőcske, Napsugár pedig a "nagylány", aki négy évvel idősebb nálam, szóval a kislányos dolgokból, magyarul mindenből, amit csináltam, már kinőtt, segített Anyának a konyhában, olyan volt velem, mint egy második anyuka, fonta a hajamat, tanítgatott (vagy inkább kioktatott, de hasznos volt és ő nagyon élvezte :D), bevédett, vigyázott rám, még a tízóraimat is ő akarta csomagolni, általánosban is egy suliba jártunk, úgyhogy együtt mentünk, mindig elém rakta a kezét a zebránál, nehogy átszaladjak, persze nem szaladtam, néha még idegesített is, hogy miért rakja mindig oda a kezét, szóval ő volt az érett, nagylány, én pedig a kis, terelgetésre szoruló húgocskája, belegondolva ez a felállás néha még ma is észrehető. Szeretem a nővéremet.
- Neked mi a hajrutinod? - néztem rá jókedvűen, mire felnevetett.
- Annyi lépésből áll, hogy inkább neki se állok felsorolni - válaszolta Casso szórakozottan.
Képzelem. :)
Ahogy sétáltunk és beszélgettünk, valahogy rámjött az érzés, hogy ez már mennyire hiányzott, akkor is, ha csak egy hét telt el azóta, amióta még minden rendben volt.
Mármint, egy hete még megszokott volt mindez, majd úgy tűnt, hogy elveszítem ezt az egészet életemből, most viszont, hogy újra kezdem "visszakapni", most érzem meg igazán, hogy miért is voltam olyan boldog azelőtt, hogy miért imádtam ezeket a pillanatokat, hogy miért is olyan jó, olyan szép a szerelmünk, ha nincsenek gondok, hogy mennyire szeretek vele lenni, ha nem gondolok arra, amik tönkretennék mindezt, furcsa, de erősebben éreztem most a hiányát, mint amikor épp látni se akartam.
Persze, tudatosan nem felejtettem el ezeket az előző napokban sem, de valahogy most, hogy meg is éreztem, olyan érzelmeket váltott ki belőlem, amikre nem számítottam, és teljesen megváltoztattak belül.
- Mi az? - fordultam felé akaratlanul mosolyogva, leginkább a gondolataimtól, mire ő is rámnézett.
- A gondolataimban olvasol, vagy mi? - nevette el magát, hogy ebbe mégis hogy találtam bele ennyire, hogy lenne mire rákérdeznem.
- Nem, csak valahogy olyan érzésem lett, hogy... nem is tudom, lehet, hogy mégis a gondolataidban olvasok - láttam be - Miért?
- Csak mert pont most próbáltam eldönteni, milyen felvezetéssel csináljam ezt, de most már végülis mindegy - mondta jókedvűen, majd kérdés nélkül megfogta a kezem, rákulcsolva az ujjait az enyémekre.
- Ezt meg szoktad tervezni? - kérdeztem, mosolyogva először a kezeinkre, majd rápillantva.
- Nem, nem is nagyon jutottam semmire.
- Akkor min gondolkodtál el?
- Hogy fogalmam sincs, hol állunk - válaszolta egyszerűen, őszintén - Nagyjából belövöm, de most épp tippem se volt, hogy reagálnál rá, hogy mennyire közeledjek, ami még pont jó, érted. Nem nagyon voltak eddig ilyen gondjaim amúgy, nem tudom, mi van most - vallotta be elröhögve magát.
- Hogy nem akarod elszúrni - állapítottam meg, kimondva helyette.
Casso egy sóhajtás kíséretében belátva bólintott egyet.
- Ja. Mondjuk, nem tudom, hogy tudnám még ennél is jobban, de nem nagyon akarom kipróbálni.
Amikor visszaértünk a kocsihoz, beültünk, majd ahogy elindultunk, visszahívtam Anyát, aki már keresett, mivel megígértem neki, hogy amikor megérkezünk a nyaralóba, jelzem neki, hogy megnyugodjon, amit végül nem tettem meg, mert elfelejtettem. Huppsz.
Amíg "hazaértünk", ezzel a telefonálással el is voltam, majd eldöntöttem, hogy ezennel befoglalom a fürdőt, nem is zuhanyzásra, akkor éppen kádas, habos fürdéshez volt kedvem, hogy ellazuljak, feltöltődjek, így megeresztettem a vizet, előkészítettem mindent, és már épp indultam volna a fürdőbe, elhaladva Casso mellett, amikor gondoltam egyet.
Óvatosan megálltam az ajtófélfánál, mire Casso, aki akkor épp valamit csinált a telefonján, észrevette, hogy megtorpantam előtte, úgyhogy felnézett rám.
- Akarsz... - szólaltam meg bizonytalanul, majd hogy egyértelmű legyek, miről beszélek, megemeltem egy picit a törölközőm és a fürdő felé mutattam - Szóval akarsz csatlakozni?
Cassonak erre egy apró, halvány mosoly jelent meg az arcán, persze, hogy akart, ha már így feldobtam neki. :)
A kádban már elég magasan volt ekkor a víz, és a habok is jó nagyok voltak, de valahogy azért szembeszegültünk Arkhimédésszel és nem folyt ki annyira a fürdőpadlóra.
- Holnapután hajat mosok - jelentettem ki gyors számítás után, amikor már a kádban voltunk, ő mögöttem, én pedig előtte, ez alatt a mondat alatt nekidőlve a mellkasának.
- Akkor a rituálés-felszerelésed miatt hoztál ennyi cuccot, oké, most már értem - jegyezte meg szórakozottan, majd átkarolt hátulról.
Ahogy a kádban megéreztem a bőre érintését az én bőrömön, akaratlanul végigfutott rajtam a kellemes libabőr, amit persze ő is észrevett, úgyhogy odahajolt a kócosan felkontyolt hajam miatt fedetlen nyakamhoz, és a karomat két oldalt gyengéden megsimítva egy hosszú, forró puszit nyomott a fülem alá.
Mosolyogva lehunytam a szemem egy pillanatra, hagyva, hogy ez a kellemes érzés végigfusson az egész testemen, bejárja az összes porcikámat ez az egyetlen érintése.
Ahogy Casso elhajolt a nyakamtól, a felkaromat újra megsimogatva a vállamra támasztotta az állát, rámnézett, majd egy pár másodperc után megszólalt.
- Gyönyörű vagy.
Erre akaratlanul elmosolyodtam.
- Ezt most vagy azért mondod, mert... - kezdtem, de elnevette magát és félbeszakított.
- Ne folytasd, Szöszi, azért mondtam, mert az vagy.
Megilletődve mosolyogtam csak, ő pedig jókedvűen nevetve nézett, elszórakozva a reakciómon.
- Nem hiszel nekem - állapította meg mosolyogva, mire egy halk nevetés hagyta el a számat.
- Csak azt nem tudom elhinni, hogy miközben annyi más gyönyörű lány van körülöttünk az életünkben, akik még szebbek is, mégis nekem mondod ezt.
- Nem tudom, kikre gondolsz, akiknek inkább mondanom kéne, mutass egyet, én nem tudok.
Le se próbálom tagadni, mennyire megmelengette ezekkel a szívemet, pedig olyan természetesen mondta, mint ha a világ legegyértelműbb tényét közölné.
- Én igen - mosolyogtam magam elé, egy kis helyezkedés után újra a mellkasának dőlve.
- Bocs, Szöszi, de nem hiszek neked.
- Pedig tényleg.
- Na, akkor mondd.
A habot magamhoz sodorva hallgattam egy kis ideig a válasszal.
- Nem, mert rosszul jönne ki, akire most épp gondolok.
Casso mosolyogva nézett, szavak nélkül arra késztetve, hogy az ég szerelmére, mondjam már.
- Jó, te akartad - adtam meg magam - Most, jelenleg Lizára gondoltam.
Casso meglepetésemre elnevette magát.
- Mi az? - kérdeztem én is zavartan nevetni kezdve.
- Semmi, csak megnyugtattál, hogy simán csak el vagy tévedve.
- Miért lennék? - kérdeztem vissza halkan, a habokkal játszva - Te is tudod, hogy gyönyörű lány.
Cassonak mosolyogva egy újabb nevetés hagyta el a száját, miközben a kezei a lábaimra szöktek a víz alatt, és ahogy az állát megtámasztotta a mellkasának döntött fejemen, megéreztem a felfele haladó simítását a vádlimon két oldalról, tökéletes szimmetriában, majd a külső combomon, mire a forró víztől egyébként is puhább, érzékeny bőrömön végigfutott az a kellemes, bizsergetően meleg érzés.
- Lehet - mondta őszintén - Csak amikor őt a legszebb lánynak tartottam, még nem találkoztam veled.
Erre rápillantottam, és egy picit elpirulva elnevettem magam a zavartól, ő pedig megerősítve folytatta.
- Szóval amikor azt hittem, hogy elveszítettem egy olyan szép lányt, mint Liza, akit szerettem, még nem nagyon tudtam róla, hogy még vár rám a leggyönyörűbb a világon, akit még sokkal jobban fogok szeretni, és aki mondjuk akkor épp az egyik gyökér haveromba volt beleesve - gondolt bele derűsen - Mellélőttél egy kicsit.
Amilyen természetesen mondta ezeket, annyira elolvadtam tőle magamban, de hát ki ne tenné?
- Azért egész jó helyen tapogatóztam ahhoz képest, hogy Budapest két másik oldalán voltunk akkor, teljesen más társaságokban. Végülis Ákos előtt is gitáros fiú tetszett, akinek az anyukája kollégája a tiednek - néztem rá mosolyogva.
- Aztán meg összejöttél Zsombival, konkrétan körbelőttél - állapította meg szórakozottan.
- Aknamező-szerűen - vontam vállat folyamatos mosollyal az arcomon - De ennek így kellett lennie - bölcselkedtem - Ne vedd magadra, de ha csak egy fél évvel, vagy hét-nyolc hónappal korábban ismerlek meg, a frászt hoztad volna rám. Különben is, rendesen tovább kellett lépned Lizán addigra, amire megismertél, a végén még összetévesztesz minket. Olyan Két Lotti-san.
- Ezt a poént a húgomnak ne süsd el, ezért bárkit hajlandó megverni - jelezte derűsen, mire nekem is leesett, majd felnevettem.
Mondjuk megértem. :)
Ebből kiindulva elpoénkodtunk egy darabig, meg még egy csomó másról, majd amikor már elfáradtam a nevetéstől, felszabadultan mosolyogva újra visszadőltem a mellkasára.
Régen éreztem már ilyet.
Casso bujkálóan mosolyogva összehabozta az orrom hegyét, én pedig nevetve letöröltem róla.
- Ne már - nevettem, majd bosszúból én is fogtam egy kis habot és hátranyúlva ráraktam a hajára.
- Jajaj, lesújtottál rám - mosolygott szórakozottan.
- Még jó hogy - vigyorogtam rá - Remélem, elrontottam a hajad.
- Én meg remélem, hogy nem, azért azt nehezen bírnám ki. Vagyis inkább ajánlom, hogy nem.
- Ezt vehetem fenyegetésnek?
- Aha - hajolt a nyakamhoz jókedvűen mosolyogva, majd belecsókolt, amit jobban eltalált, mint amire bármelyikünk számított volna, és ezt észre is vette, úgyhogy ezen felbátorodva engedett a kísértésnek és csókolgatni kezdett.
Miközben egy halk, kellemes sóhajtás hagyta el a számat, mosolyogva lehunyt szemekkel hátradöntöttem a vállának a fejem, méginkább szabaddá téve neki a nyakamat, szinte felkínálva, hogy hozzáférjen.
Ez eleinte simán csak jól eső érzés volt, kellemes, lehunyt szemekkel hagytam, hogy csinálja, átadva magam a testem érzéseinek, majd a nyakam környékét érő csókok mellett a kezei is útnak indultak rajtam, gyengéden érintve, túl tökéletesen eltalálva az összes pontomat, épp úgy, ahogy a legjobban esett akkor éppen, pedig nem is csinált semmi különöset, csak érintett, simogatott, egyszerűen csak ilyen hatással van rám, mire egy pillanatra megfeszültem belül, akaratlanul jobban hátrahajtva a fejem.
Túl tökéletes, elveszi az eszem.
- Megálljak most, Szöszi? - suttogta a nyakamra, libabőrt hagyva maga után az egész testemen át.
- Ne merészeld - válaszoltam őszintén, ösztönösen felelve, mire elmosolyodott, ezzel belerántva egymást a dologba, a következő pillanatban pedig bár még hozzá akartam tenni valami utólag visszagondolva teljesen lényegtelen dolgot, nem volt rá lehetőségem, mert egy kisebb adag levegővel együtt a szó is bennem rekedt, majd az egészet belémfojtotta egy hosszú, szenvedélyesen érzékies, feltüzelő csókkal.
Mint mondtam, tökéletesen elvesztettem az eszem tőle.
- Azért értékelem, hogy megkérdezted - szólaltam meg két csók között, amikor valamennyivel később már az ágyunkon magasodott felém, el se tudva szakadni egymástól.
- Komolyan fogalmam sincs, hol állunk - mondta, ahogy legközelebb újra elváltak egy kicsit az ajkaink.
- Nekem mondod? - suttogtam a szájára, mire a csókunk közben megsimította a karomat, ami szívmelengetően gyengéd érintés volt a többi, szédítően szenvedélyes percek sokaságához képest, amibe akaratomon kívül, a józan észnek nyomát se látva vesztem bele.
Szó szerint észvesztő volt az egész - már a fürdőben is, de ahogy a hálószobába értünk, nem létezett kettőnk között "megállás" gomb, az összes érzelmünk feltört és eszméletlen vággyá alakultak át, érzékies formát öltöttek, szóval már a sokadik felvonásunknál jártunk ekkor, hogy így mondjam.
Az ajkainkkal egymásét kerestük, néha elkalandoztak másfele, de igyekeztünk visszatalálni, majd elhajolt tőlem, és szinte az ágyra szegezve a kezeivel, újra végigcsókolgatta a testem, fel-felpillantva rám.
Teljesen megőrjít, egyszerűen csak megőrjít.
Olyan egy-másfél órával később kiültem az erkélyre, hogy naplót írjak, mivel ma még ezelőtt nem is írtam, szóval szokás szerint új oldalt kezdve felírtam a dátumot, majd mindent, ami csak eszembe jutott.
Ekkor már sötét volt; szürke leggings volt rajtam és a rózsaszín, kapucnis pulcsim, a lábaimat felhúztam magam elé, megtámasztottam az erkély korlátján, a naplómat pedig az ölemben tartottam.
Nagyjából a nap felénél jártam a naplóírásban, amikor picit elemeltem a tollam a lapoktól, eleinte csak mert kerestem egy szót a fejemben, de aztán elgondolkodtam, a toll végét a számhoz támasztva, így az érzéseim körül forgó gondolataimba veszve néztem a Hold irányába, miközben a koratavaszi szellő a hajamat fújta.
Fogalmam sincs, mit érzek, most már tényleg teljesen összekavarodtam.
Az egészből az erkélyajtó nyílása zökkentett ki, mire odanéztem.
A barátom volt az, szép is lett volna, ha van még itt valaki rajtunk kívül, majd ahogy észrevette, mit csinálok, egy halvány mosollyal az arcán leült a mellettem lévő székre.
- Naplós lány - mosolygott rám - Már esküszöm, nem vágtam, merre lehetsz.
- Irkálok, tudod.
- Ja - pillantott a naplómra - Pont úgy tűntél, amikor kijöttem.
- Csak elgondolkodtam.
Casso a szemembe nézett, kiolvasva belőle mindent.
- Lebuktál, igazából kerülsz.
Erre elkaptam a tekintetem.
- Nem, nem... - ellenkeztem zavartan - Nem kerüllek.
- Csak összekavartalak.
- Talán - láttam be a hajamba túrva.
Casso szó nélkül fürkészett, majd végigpillantott rajtam, és megkérdezte:
- Bemenjek? - ajánlotta fel, hogy egyedül akarok-e lenni.
- Nem, maradj csak - válaszoltam zavartan, majd becsuktam a naplómat.
Egy kis ideig beállt közénk a csend, amit végül én törtem meg.
- Ha le kéne írnom, hogy mit érzek, egy kicsit bajban lennék most - vallottam be, majd zavartan elnevettem magam - És majd azért le kéne írnom, nem szeretem az üres oldalakat - pillantottam a naplómra - De fogalmam sincs, mit fogok leírni. Mostanában ezzel elég nagy gondban vagyok.
- Figyelj, mondanám, hogy megírom helyetted, de... - röhögte el magát, mire én is halkan felnevettem.
- Miért, te egyébként mit írnál?
- Az a vicc, hogy én se tudnám.
- Soha nem gondoltam volna, hogy naplóírási válságom lesz egy nap. Mármint, ez azért elég lehetetlennek hangzik - gondoltam bele.
- A mi kapcsolatunkban szerintem azért annyira nem.
- Igaz - láttam be.
Csendben leraktam a naplómat az egyik kis asztalra magam mellé.
- Nagyon felkavartalak? - kérdezte Casso.
- Nem így mondanám - birizgáltam a tollamat - Csak szimplán... tudod, csak a szokásos.
Újabb pár másodperces csend.
- Kussolj mááár - szólt rá Casso valami madárra szórakozottan, ami valahol körülöttünk csipogott egy idő után egyre idegtépőbben, mire a tenyereimbe temetve az arcom, felnevettem.
- Az állatvédő - mosolyogtam - Egyébként... függetlenül attól, hogy ma annyi érzés volt már bennem, amik össze se férnek, és tényleg az összes létezőt kipipálhatom, egy valamit elfelejtettünk.
- Van bármi, amit nem csináltunk ma? - nevette el magát.
Jogos, utaztunk, kiöntöttem a lelkem, megint feljött ma a szlovéniás téma, kajáltunk, sétáltunk, beszélgettünk, hangulatból hangulatba estem és nem utolsó sorban lefeküdtem vele, szeretkeztünk, azért nyeri el ezt a kifejezést, mert színültig tele volt érzelmekkel, rengeteggel, és szédítő volt, szédítően elvesztettem a fejemet tőle, elképesztő volt, emiatt pedig, mivel finoman szólva nem bántam meg, mert jó volt, nagyon jó volt, most azt se tudom, mit érzek.
- Igen, most jut eszembe. Nem vásároltunk.
- Kajak.
- Mi legyen? - kérdeztem.
- Koplalunk, passz.
- Ilyenkor van még nyitva valami?
- Valami biztos.
Na, hát így kötöttünk ki egy közeli éjjel-nappaliban, mindketten melegítőben, mert azért annyira nem érdekelt minket, hogy átöltözzünk.
Nem akartunk sokáig ott lenni, úgyhogy csak a legszükségesebbeket vettük, pékáru, vaj, valami zöldség, kávé, ilyesmik, meg chipset, hogy filmezzünk este, ami meg is történt, találtunk egy egész jó filmet, bár annyira elálmosodtam közben, hogy a második fele csak nagyvonalakban maradt meg.
- Csak lecsukom a szemem, de nem alszom - mondtam Cassonak előre jelezve, majd jobban nekibújtam a vállának.
Persze ez nem így történt, egy picit azért bebóbiskoltam, de az utolsó öt percre felébredtem, nagyjából.
- Történt valami? - kérdeztem a filmre értve, hogy miről maradtam le.
- Legyőzték a főgonoszt és megmentették a világot, semmi különös - mondta derűsen.
- Szóval sikerült pont ezt a tíz percet átaludnom? - értelmeztem.
- Volt az vagy húsz is, nyugi. Amúgy nem fogod elhinni, összejött a főszereplő csávó a főszereplő csajjal.
- Erre nem számítottam - nevettem el magam - Hogy jöttek össze?
- Amikor azt hitték, felrobbantja őket a főgonosz, smároltak egyet, arra ráértek, végülis csak a világot kellett volna az alatt megmenteni, nagyon epic volt, aztán mégis megmenekültek, random szerelmet vallottak egymásnak, és megint smároltak, egyáltalán nem volt nyálas. Meg amúgy senkit nem zavar, hogy egy hete még nem is ismerték egymást, a film felénél meg a csaj még nonstop flegmázott a csávóval, de lényeg, hogy nem klisé - vázolta fel, én pedig halkan nevetve hallgattam.
- Romantikusan hangzik - mosolyogtam.
- Meghaltam a cringe-től. Szóval pont jókor aludtál be, a tűrhető részeknél voltál ébren.
- Na látod, még hogy nem vagyok tehetséges - állapítottam meg jókedvűen, majd elásítottam magam - Te nem vagy fáradt?
- Nem nagyon, de csinálhatok úgy, ha aludni akarsz. Aludjunk?
- Nem baj?
- De, baj, te jó ég, Leni, ne merészelj.
- Jól van na - helyezkedtem el fekvő pozícióba az ágyon nevetve, kényelmesen a párnára hajtva a fejem.
Casso kikapcsolta a tévét, majd befeküdt mellém, mire felé fordultam és kinyitottam a szemem, mielőtt bealudnék.
- Jó éjszakát - suttogtam.
- Jó éjt, Szöszi - fordult ő is felém, majd hozzám hajolva megcsókolt, és már feküdt volna vissza, amikor én is odahajoltam hozzá, és én is megcsókoltam őt, amit hamar viszonzott nekem.
Ahogy elhajoltunk egymástól, visszahajtva a párnáinkra a fejünket, a szemeibe néztem, amiken fehéresen csillant meg a függöny egyik résén át bevilágító holdfény, és halkan megszólaltam.
- Szeretlek. Mindentől függetlenül - mondtam őszintén.
- Én is téged, Pöttöm - válaszolta az egyik hajtincsemet kisöpörve az arcomból, majd egy kis csend után halkan felsóhajtott és megkérdezte, ami valószínűleg már egy ideje benne volt - Nagyon nagyot csalódtál bennem?
Erre újra a szemeibe pillantottam, elszakítva a tekintetem a kezétől, majd őszintén válaszoltam.
- Igen. Ezért is fájt ennyire.
Casso egy pillanatra elkapta a tekintetét, majd visszanézett rám.
- Hozzávághatnád a fejemhez az összes rossz tulajdonságomat, vagy bármit, de közel nem lenne annyira szar, mint ez.
- Mármint, hogy...
- Hogy csalódtál bennem.
A szemeibe néztem, amin minden érzése visszatükröződött, és mindegyik egyenként mélyen a szívembe hatolt.
- Viszont tudod, helyrehozom - emlékeztetett, egy halvány mosolyra húzva a száját.
- Egész jó úton jársz, egyébként - vallottam be elmosolyodva.
Casso erre nem válaszolt, csak újra egy csókot nyomott a számra, én pedig ekkor már hajszál híján majdnem bealudtam.
- Nem baj, ha megfordulok? - kérdeztem, csak mert úgy kényelmesebbnek éreztem.
- Ha nincs kiengedve a hajad - válaszolta derűsen a hajamra pillantva, ami kontyban volt a fejem tetején, úgyhogy fordulhattam. :)
Casso ezután hátulról átölelt, pont úgy, hogy a karja a derekam vonalába illeszkedjen, mint ha direkt így lennénk tervezve, engem pedig nemsokára elnyomott az álom.

Mai nap - 5/?: még mindig nem jutottam el odáig, hogy értékeljek, de az biztos, hogy bár az érzelmi világom egy nagy katyvasz, őt azért így is-úgy is szeretem. Ezzel az eggyel nem tudok mit kezdeni.
***************************************
Sziasztok! ❤️
Remélem, tetszett a rész. 🥰
Mivel döntésképtelen vagyok, titeket kérdezlek, mennyit szeretnétek olvasni ebből a "nyaralós hét"-ből? Nem nagyon tudom eldönteni, hogy hagyjak-e ki, vagy ha igen, mennyit, meg ilyesmik, szóval kérlek írjátok meg, mennyire lennétek kíváncsiak. ❤️

Puszi mindenkinek!