Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

129. Idő

[03.27.]
Este elmentünk vacsorázni egy közeli étterembe.
Olyan hét-nyolc körül indultunk, addigra már teljesen elkészültem, felvettem a direkt ilyen alkalomhoz kikészített ruhaösszeállításomat, ami egy fehér, felül szűk, rövidujjú, hátul picit kivágott, cipzáros, karcsúsított derekú, alul szoknyaszerű, majdnem térdig érő egyberuhát takart, otthon ehhez már kiválasztott magassarkúval, táskával, a hajamat is megcsináltam, a sminkemet is, egy-két szolid ékszer, parfüm, azért étterembe szeretem megadni a módját.
Az egészben a legjobb, hogy Casso is szembesült vele, hogy étterembe vacsira lehet, hogy nem a farmer-póló-kapucnis pulcsi-sneaker szettjében kéne jönnie, ami persze jól áll neki, de na, szóval inget vett, ahw, amivel így már teljesen illett arra a helyre, ahova mentünk, és még eszméletlen vonzón is nézett ki benne. :)
Cassonak sokkal többször kellene inget hordania.
Természetesen én végeztem később a készülődéssel, így Casso a kocsinál várta meg, amíg kijövök a házból és bezárom az ajtókat.
Ahogy a kocsi felé tartottam, aminek ő a hátával támaszkodott neki, mosolyogva végigpillantott rajtam, majd szórakozottan megszólalt.
- Ez már a harmadik világháború, vagy ki ez a bombázó, Szöszi? - kérdezte poénból, mire felnevettem.
- Sajnos nem tudom, mit kérdeztél, elvonta a figyelmem ez a sármos úriember - vigyorogtam rá, ő pedig elröhögte magát.
Amikor megérkeztünk az étteremhez, Casso leparkolt valami szimpatikus helyen, majd kiszálltunk a kocsiból, bezártuk, Casso rákulcsolta a kezét az enyémre és bementünk.
A főpincér egyből megjelent, eligazított minket, mi igyekeztünk kedvesek és udvariasak lenni, majd kiválasztottunk egy asztalt és elhelyezkedtünk.
Az étterem egyébként nagyon tetszett, jobbára fa berendezés dominált, de nagyon hangulatos volt, mint a világítások a falon a kis lámpás-félékkel, mint a növények, a virágok, mint a zene, nagyon tetszett. Az asztalunk pont jó helyen volt, nem is forgalmas, de nem is túl eldugott helyen, körülöttünk se nagyon voltak.
- Esküszöm, amióta veled járok, javítod az életminőségem - jegyezte meg Casso jókedvűen, ahogy körbepillantott, mire elnevettem magam.
- Ezt hogy érted?
- Szerinted magamtól mikor lennének olyan programjaim, mint ilyen éttermi vacsik, naplemente nézés, közös főzés, kulturált mozizás, kiállításra járkálás, sétálás csak úgy...? Most már kajak csak színházba kéne mennünk, meg nagyon elit borkóstolóra valami pincészetbe.
- Nem hangzik rosszul - vigyorogtam rá.
- Színházba nem megyek, poén volt.
- Nem szereted a színházakat? - csodálkoztam.
Jó, azért annyira nem meglepő, hogy Casso nem színházba járkálós típus, de a nagy ellenszenvről még nem értesültem eddig.
- Nincs túl sok pozitív színházas élményem.
- Ezen változtatni kell.
- Inkább a borkóstoló, kösz - jelentette ki röhögve.
Nemsokára a pincér kihozta az étel- és itallapot, majd hagyott időt dönteni. Először italt választottunk.
- Lehet, hogy én majd egy... - szólaltam meg, amikor még csak ketten tervezgettünk - Semmi, mindegy.
- Miért, mi volt a terv?
- Semmi, semmi.
Casso rápillantott az itallapomra, ami a boroknál volt nyitva, majd derűsen elmosolyodva rosszallóan ciccegett egy kicsit.
- Csak megihlettél a borkóstolóddal, na - védekeztem.
- Nyugodtan kérj, nem azért - mondta halványan mosolyogva.
- Nem, meggondoltam magam. Te még vezetsz.
- És?
- És nem szeretnék itt alkoholizálgatni, ha te nem - magyaráztam.
- Leni, nyugodtan - nevette el magát.
- Jó, akkor még majd átgondolom - zártam le a témát.
Végül mindketten ásványvizet kértünk, csak ő szénsavasat, én pedig menteset.
Ezután kaját is választottunk, mindebbe beavattuk a pincért, majd amíg várakoztunk, mivel szociális emberek vagyunk, beszélgettünk.
- Amúgy - váltott témát Casso, amikor kiszórakoztuk magunkat az előzőn, és érezhető volt, hogy bár nem vágta haza a hangulatot, ettől függetlenül most nem poénkodni tervezett - Oké, ezt a kérdést asszem még soha nem tettem fel - látta be zavartan elröhögve magát, mire kíváncsian néztem rá - Szóval, tudod, volt szó pár órája a kapcsolataimról, a dolgaimról előtted, meg ilyenek... amúgy ez így téged zavar? Mármint érted, mondjuk hogy azért akadt egy-kettő.
Meglepett a kérdése, valóban nem tette még fel ezelőtt.
- Nem így mondanám, mostanában nem érzem annyira zavarónak, csak... - válaszoltam őszintén - Hát, régebben azért volt, hogy tényleg zavart - vallottam be - Valahogy a tudat, hogy ennyire sokadik vagyok, nem tudom, hogy mennyire jelentős ennyi mindenki után, nem tudom, hogy minden, amit mondtál nekem, ahogy bántál velem, hány lánynak mondtad már, hány lánnyal bántál már ugyanígy, hogy mennyire vagyok különleges, kiemelkedő... igen, azt hiszem, zavart, hogy sokan voltak már előttem, hogy sok a volt barátnőd, lányok, akikhez közöd volt, a múltad darabjai, amiről mondjuk alapból nem tudtam sokat, szóval... igen. Zavart. Miért?
- Nem, semmi különösebb, csak érzékeltem. Elpoénkodtunk, de érzékeltem. Bocs amúgy.
- Nincs miért bocsánatot kérned, még meg se ismertél, azt se tudtad, hogy létezem, amikor már hatnál tartottál, szóval... - nevettem el magam, ő viszont kijavított.
- Ötnél.
- Hatnál - javítottam ki én is.
- Mondom, hogy öt.
- Nem, hatnál, tisztára emlékszem - értetlenkedtem.
- Szöszi, hagyj tudjam már - nézett rám röhögve - Öt, hidd csak el nekem.
Ebbe már nem kötöttem bele, de ettől függetlenül nem adtam igazat neki, teljesen tisztán emlékeztem, hogy hatnál tartott kilencedik előtt, ami mondjuk lejöhetett az arcomról.
- Amikor először láttalak, akkor kábé két hónapja Bettit próbáltam lerázni. Öt - erősítette meg derűsen.
- De neeem, ott volt Dia!
- Akit utánad ismertem meg, igen.
Nem mindig vagyok oda érte, ha igaza van.
- Csillagos ötösre felmondtad a kapcsolataimat pár órája, de attól még fogadd el, hogy én jobban tudom az életemet, mint te az enyémet - közölte szórakozottan, mire bosszúból rányújtottam a nyelvem.
Bleee. :)
- De amúgy nem vágom, miért számítanál kevésbé csak azért, mert voltak előtted - tért vissza a témára értetlenül.
- Mert egy lány egy olyan fiúról, akinek egy rakás kapcsolata volt előtte, ilyen-olyan, erről elsőre azt állapítja meg, hogy a srác tuti nem is veszi komolyan ezeket, csak úgy, szórakozásból váltogatja a barátnőit, és ez egy lánynak, aki akkor épp a barátnője, nem igazán ad túl sok magabiztosságot.
- Oké, de ha... - kezdte, majd elnevette magát és inkább elengedte a témát - Hagyjuk. Mindegy, oké.
- Nem szoktad ennyire rámhagyni ezeket a témákat - állapítottam meg furcsállva.
- Már elengedtem, hogy mindent megértsek, amik a kapcsolatunk elején voltak a fejedben - válaszolta őszintén elröhögve magát, miközben csak úgy az egyik csomag cukorral szórakozott a kezében.
- Látod? Nem is vagy kíváncsi rám - cukkoltam vigyorogva, mire mosolyogva felpillantott rám.
Nehéz volt elvonatkoztatni attól, hogy ez mennyire jól nézett ki. :)
- Jaja, egyáltalán nem érdekelsz, Szöszi, törődj bele - bólogatott szórakozottan.
- Én is csak a pénzed miatt vagyok veled - vigyorogtam.
- Na, legalább ennyi - röhögött - Mondjuk akkor lehetnél apámmal is, de te tudod.
- Te voltál az egyetlen szingli a családban - vontam vállat jókedvűen.
- Ott a húgom.
- Őt Kolossal shippelem.
- Most raklak ki - fenyegetőzött röhögve, mire felnevettem.
- Nem lehetne azután, hogy hazaértünk? Kínos, ha úgy utazunk haza kocsival, hogy szakítottunk - nevettem.
- Szóval bírjak ki még másfél napot? Ez még nekem is kemény lesz, Szöszi - mosolygott szórakozottan.
- Tizenegy szakítás után már mit oszt-szoroz ez a másfél nap? - húztam az idegeit nevetve, mire mosolyogva, fáradtan felsóhajtva rámnézett.
- Hagyj már ezzeeeel.
Ez jó őszinte volt, nem volt bunkó, mosolygott, de érzékeltette, hogy elég a témából mára.
- Na jó, bocsi, ha idegesítő már, nem akarok a lelkedbe tiporni - láttam be.
- Nem tiporsz, csak ne vágd már a fejemhez kétpercenként.
- Oké, bocsánat - adtam meg magam.
- Nem kell, csak ne már. Pont leszarom, kit érdekel, hány kapcsolatom volt előtted, de komolyan. Eskü visszacsinálnám már, de nem tudom, úgyhogy legalább csak nem érdekel, veled járok, több, mint háromszor annyi ideje, mint ami eddig a leghosszabb volt bárkivel, veled a legkomolyabb, lesz is, egy csomó mindent mondtam már eddig, hogy hogyan tekintek rád, milyen szereped van az életemben, vagy hogy miben vagy különb, kábé mindenben, innentől kezdve annyira senkit nem érdekel, mi volt előtted, jelentéktelen, komolyan mondom. Nyilván lehet poénkodni, én is szoktam, csak ne ennyiszer zsinórban, kábé három óra alatt, kifogytam válaszokból - látta be derűsen.
- Ez a "háromszor annyi" durván soknak hangzik - gondoltam bele.
- Mert az is. Messze téged ismerlek a legjobban.
Erre mosolyogva ránéztem, majd egy pár másodperc után megkérdeztem, szúrópróba-szerűen.
- Kedvenc színem?
Casso hitetlenül elnevette magát, majd nekidőlt a háttámlának és válaszolt.
- Krémszín, levendulalila.
- Ne már, azt hittem megfoglak - nevettem.
- Csak kábé hatezerszer mondtad el.
- Jó, akkor kérdezek jobbat - gondoltam bele - Mekkora cipőim vannak?
- Oké, amikor azt mondtam, hogy ismerlek, őszintén nem a lábméretedre gondoltam.
- Szóval nem tudod a lábméretem - értelmeztem.
- Harmincnyolc, nyugi már.
- Akkor is megfoglak - határoztam el, mire nevetve nézve megvárta, hogy kitaláljak valami jó kérdést - Anyu leánykori neve?
- Kováts Ilona.
- Milyen osztály voltam általánosban? Betű.
- "B", de "c"-s akartál lenni általános végén, mert az a művészetes, csak bírtad az osztályod és nem mentél át.
Ne már, mindent tud. :)
- Horoszkópom?
- Halak. Tesztelj csak, de kajak mindent tudok - közölte röhögve.
- Mikor van a névnapom?
- Júli 24. Keményíts be, most már kihívást akarok - mondta jókedvűen.
- Ahaaam - gondolkodtam, majd felcsillant a szemem - Tantárgy, ami legjobban érdekel? Ami nem rajz, ének, vagy ilyesmi.
- Föci.
- Idegen nyelv, amit egyszer meg akarok tanulni?
- Portugál. Kihívás, Szöszi, kihívááás.
- Hány kiló vagyok?
- Na jó, bocs, de ezt honnan tudjam? Soha nem akarod elmondani - nézett rám röhögve.
- Bebuktál - vigyorogtam.
- De ha egyszer nem mondod el?
- Tippelj.
- Ne már - röhögött.
- Csak tippelj egyet. Találd ki.
- Oké, a húgom tuti megvan minimum ötven, te meg tuti kevesebb vagy valamennyivel, szóóóval... Jézusom, fogalmam sincs, miből jövök ki nálad szarabbul, ha túl sokat mondok, vagy ha túl keveset?
- Én örülök, ha többnek tűnök, legalább kevésbé érzem magam csontváznak - mosolyogtam, már tényleg kíváncsian a tippjére.
- Na, ezt se hallottam még sokat - állapította meg szórakozottan - Oké, induljunk ötventől, az olyan egészséges még. Mármint alsó határként.
- Kevesebb. Köszi - nevettem.
Egyébként nem sértett meg, tudom, hogy a soványok táborát erősítem, ilyen a genetikám, mindig vékony voltam, ez van, függetlenül attól, hogy egyébként egyáltalán nem vagyok alultáplált, sőt, tökéletesen rendesen eszem.
Fura az anyagcserém, vagy nem tudom.
Mindenesetre egész életemben minden vágyam, hogy felszedjek pár kilót, és életem egyik legjobb híre volt, hogy előző nyáron sikerült is egy icipicihez hozzájutnom, ami mondjuk tényleg alig számít, de én napokig ünnepeltem miatta.
- Negyvennyolc.
- Kevesebb.
- Negyvenhat.
- Még kevesebb.
- Jézusom, negyvenöt.
- Kevesebb - néztem rá nevetve.
- Negyvennégy és fél - folytatta hitetlenkedve, mire nevetve megráztam a fejem - Negyvennégy.
- Még mindig lejjebb.
- Azért nyugtass meg, hogy megvagy negyven - rökönyödött meg.
- Annyi megvagyok - vigyorogtam.
- Akkor negyvenhárom.
- És fél - tettem hozzá büszkén - Néha egész nyolc is megvan. Kilencedikben egyébként a negyven is nagyon határeset volt még, inkább voltam harmincnyolc-harminckilenc kiló, de mindig felkerekítettem.
- Úúúristen - röhögte el magát, kikészülve az infóktól.
- Most már ezt is tudod akkor. Kedvenc fagyim?
Egyébként végül csillagos ötössel átment a Leni-vizsgán. :)
- Miért tudsz mindent? - fontam össze a karom magam előtt mosolyogva.
- Mert négy éve ismerlek és nulla huszonnégyben beszélsz, Szöszi.
- És olvastad a naplómat - jutott eszembe.
- Az ismétlés volt inkább - legyintett derűsen.
Azt hiszem, ezt nem kell már kommentálnom. :)
Amikor kihozták a vacsoránkat, kicsit jobban helyet szorítottam az asztalon a tányéroknak, gyorsan lefotóztam sunyiban a kaját (túl jól nézett ki :D), majd nekiláttunk enni.
- Úristen - szólaltam meg hirtelen, kitágult szemekkel, lesokkolódva, ahogy realizálódtak dolgok a fejemben, amik annyira megdöbbentettek, hogy az evőeszköz is megállt a kezemben.
- Úristen, mi az? - kérdezett vissza Casso szórakozottan mosolyogva.
- Mához pontosan négy hét múlva ballagunk. Csak jelzem.
- Baszkiii - esett le neki is.
Megnyitottam a telefonomon a naptáramat.
- Tizenhárom darab tanítási napunk lesz összesen már csak. Úgy általában, az egész gimiből - számoltam össze, ez a számadat pedig fejbevágóan kevésnek hangzott.
- Azt hogy?
- Jövő héten csütörtök-pénteken Bakonyban leszünk, tavaszi szünet, utána héten pénteken matek próbaérettségi, utána meg már olyanok lesznek, hogy ballagás, osztálykirándulás, majális, érettségi...
- Az komoly.
- És már csak egy darab pénteki tanítási napunk lesz. Tizenhetedike - lapozgattam, áprilisnál járva - Tizennyolcadikán lesz Enikő szülinapja.
- Oké, tizenhetedikén buli lesz - jelentette ki Casso tényként.
- Amúgy Csepi három nap múlva lesz három éves - esett le - Te jó ég.
- Apám meg negyvennyolc hat nap múlva, ezaaaz - röhögte el magát a naptárra pillantva.
- Apukád még csak negyvennyolc? - csodálkoztam.
- Ezt nem tudod? - szivatott vigyorogva.
- Az enyém ötvenegy éves. Anya negyvenkilenc. Te anyukád hány éves?
- Negyvenhat. Huszonnégy volt csak, amikor a bátyám megszületett.
Igen, Anya már mondta régebben is, hogy Rilla általában a legfiatalabbak között van szülőiken.
- A bátyád, akiiii holnaphoz négy hétre feleségül veszi a nővéremet - vigyorodtam el a naptárat nézve - És én leszek a főkoszorúslány.
Úristen, annyira várom már! <3
Eszméletlenül szalad az idő, nagyon durva.
A vacsora alatt még rengeteget beszélgettünk, nevettünk, csak úgy, ahogy szoktunk, közben még élőzene is indult, valami együttes érkezett meg, nagyon feldobta a hangulatot, majd ahogy befejeztük a vacsit, fizettünk és elindultunk.
Ahogy kiléptünk az étterem ajtaján és megcsapott minket a koratavaszi, hűs, esti, könnyű levegő, és elindultunk a parkoló felé, Cassora pillantottam.
- Köszönöm szépen - mosolyogtam rá az estét illetően, mire elnevette magát és oldalról átkarolta a derekam.
- Már megint szó szerint nincs mit, Szöszi - nyomott egy puszit a hajamba.
- És egyébként ezt a pár napot is - tettem hozzá, majd eközben már odaértünk a kocsihoz, úgyhogy felé fordulva megálltam előtte.
Egymással szemben álltunk, a szél picit fújta a hajamat, a Hold már rég fent volt az égen, fehéresen fénylett a sötétben, a csillagokat kisebb-nagyobb felhők takarták, a tőlünk jópár méterre lévő étteremből halkan kiszűrődött hozzánk a zene, egy lélek nem volt körülöttünk, és mivel figyelt rám, egy kicsit komolyítva a témán, folytattam.
- Őszintén, amikor idejöttünk, főleg egy-két nappal előtte még jó sok aggály, vagy ilyesmik voltak bennem kettőnkkel kapcsolatban, vagy veled kapcsolatban, a történtek miatt, Márti miatt, meg az összes érzés miatt, amiket mindez keltett bennem, de... - tűrtem az egyik szőke hajtincsemet a fülem mögé, ő pedig a szemembe nézve, csendben hallgatott - ...de most, hogy itt voltunk pár napot, hogy együtt voltunk, akármennyire is nem hittem volna el még egy hete, hogy ezt fogom mondani, de sikerült túltennem magam ezen az egészen, mert nagyon jól éreztem magam, és szeretném megköszönni, hogy jól érezhettem magam, örülök neki, hogy el tudtad érni nálam, hogy túllendüljek a történteken, hogy vissza tudtunk rázódni, hogy helyre tudtuk hozni a kapcsolatunkat, és köszönöm, vagy nem is tudom, hogy mondjam, hogy nem mondtál le... rólunk. Érted. És hogy helyrehoztad. Nekem nem biztos, hogy ment volna egyedül - vallottam be őszintén.
- Megígértem, nem? - kérdezte egyszerűen, egy halvány mosolyra húzva a száját, mire halkan elnevettem magam.
- De, talán említettél valami ilyesmit - mosolyogtam rá, majd Casso mosolyogva széttárta a karjait, úgyhogy odaléptem hozzá, ő a hajamat megsimítva megölelt, jó hosszan, én pedig szorosan hozzábújva öleltem vissza - Szeretlek - suttogtam halkan, lehunyva a szemeimet.
- Én is szeretlek, Pöttöm. Mind a negyvenhárom és fél kilódat - tette hozzá szórakozottan, oldva a hangulaton, mire nevetve a nyakába fúrtam a fejem.

Mai nap - 5/5*: igen, azt hiszem, sok-sok idő után végre leírhatom már ezt is. <3