Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

23. Tűz

Október 15. (hétfő)
Akárhogy is számolom, sikerült több, mint két hetet kihagynom a naplóírásban, ami nem teljesen tudom, hogy jött össze, tisztára elfelejtettem az egészet, mindenesetre most pár szóban összefoglalom a történteket.
Először is, Enikőt kiengedték a kórházból, aminek mindannyian örültünk, és bár a fiúk inni akartak erre, Enikő közölte, hogy "most jutottam ki a kórházból, nem kockáztatok, hogy azonnal vissza is jussak". :)
Másodszor, lebetegedtem, és természetesen amíg otthon voltam, azon az egy héten több dolog történt a suliban, mint szinte eddig egész évben. Nem csak, hogy Enikő visszajött, elvileg volt valami botrány iskolai szinten, amit nem teljesen értettem, de feltűnt embereknek, hogy valaki lopkod a suliban, meg megrongál dolgokat, mint kiderült, három tizedikes volt. Ezenkívül a tanári karban is balhé volt, ez csak kiszivárgott pletyka, senki nem tud semmit, de azon a napon elvileg az összes tanár tiszta ideg volt; Csenge és Niki összekaptak egyik óra után, úgy hallottam, nagyot drámáztak; megtartottak egy október hatodikai műsort, az egyik gyerek, miközben szavalt, elájult; ezeken kívül Ákos és Saci a két hét alatt háromszor összeveszett, eddig mindig kibékültek, de nem értem, mi van velük hirtelen, Enikő és Andris pedig poénból eljegyezték egymást egy kulcskarikával. :)
Körülbelül ennyi jut eszembe hirtelen.
- Szerinted ez tartós könyv? - lapoztam át a szöveggyűjteményemet, hátha van valahol benne vonalkód, vagy ilyesmi - Jaj, igen, az - húztam el a szám, megválaszolva magamnak - Akkor szerinted ki kell fizetnem?
- Nem - válaszolta Casso egyszerűen.
- De belerajzoltam, végigillusztráltam egy teljes fejezetet - nevettem ki magam. Unatkoztam magyaron, úgyhogy random kinyitva a szöveggyűjteményt, illusztrálgatni kezdtem, na. :)
- Szöszi, ezekért az illusztrációkért jobb helyeken nem te fizetsz, hanem neked fizetnek, nyugodj már le - mondta szórakozottan.
- De megrongáltam a könyvet, nem?
- Akkor rongálod meg, ha letéped a borítót vagy ha teljes oldalas faszokat firkálsz bele, ne hinném, hogy bárkit zavarna egy amúgy kurva élethű Babits-rajz a verse mellett.
- Szóóóval szerinted jó lett? - mosolyogtam a rajzomat nézegetve.
- Aha. Mutasd meg Váradynak, úgy se imád még eléggé - tette hozzá vigyorogva, mire felnevettem, majd egyszercsak kigyúlt az agyamban egy villanykörte, ami kívülről úgy nézhetett ki, mint ha lefagytam volna, közben egyébként a fejemben annyi gondolat született, hogy azon agyaltam ezerrel - Velünk vagy még, Szöszmösz? - fürkészett szórakozottan.
- Mi van, ha ez lenne? - zökkentem vissza felcsillanó szemekkel, mire a barátom értetlenül elröhögte magát - Mármint, hogy ezt csinálnám, érted!
- A jövőben? - próbálta megfejteni.
- Igen! És akkor... - lelkesedtem be, de csak a fejemben folytattam, ahogy ugrottak be a pro- érvek emellett - Úristen, ez lesz, igen! Le se esett eddig, hogy tök jó ötlet, pedig... na, szerinted? - néztem rá teljesen bezsongva.
- Figyelj, lehet, te jól elbeszélgetsz magaddal, de én csak félmondatokat kaptam - röhögött.
- Jó, bocsi, csak túlpörögtem. Szóval, röviden, illusztrátor lennék - foglaltam össze - Vagy valami ilyesmi. És akkor elmegyek grafika szakra, onnan specializálódom, vagy nem is tudom, hogy lesz, de ez lesz, érzem!
- Legyen.
- De akkor szerinted jó ötlet?
- Igen. És akkor, leendő grafikusként, vagy nemtom, nem fogsz ezért fizetni - tette hozzá a szétillusztrált Babits-fejezetre mutatva, mire elvigyorodtam.
Duplatesin a szertorna teremben voltunk.
- Érint, emel, lép, másik láb, érint, emel, lép, hintalépés... - mondta az instrukciókat Lelley, amikor a gerendán voltam - ...és mérlegállás.
- Mérlegállás - dünnyögtem magamban, majd valami olyasmit megpróbáltam összehozni, aztán leugrottam a gerendáról, és mentem bukfencezni a terem másik végébe.
Tesióra után épp öltöztünk még át, amikor váratlanul megszólalt a csengő.
- Miii, még nincs is egész - pillantott az órájára Kriszti.
- Szerintem elromlott a csengő - mondta Saci.
- Vagy az órád - nézett Betti Krisztire.
- Nézd meg a telefonodon, jól jár - mondta Kriszti unottan.
- És miért ilyen hosszú a csengő? - kérdezte Paula.
- Csajok, ez nem a tűzriadó amúgy? - esett le Csengének hirtelen - Múlt héten mondták, hogy lesz.
- De, tényleg - kapta fel a fejét Lili.
- És akkor menjünk ki melltartóban, vagy mi a geci? - hisztériázott Niki.
- A fél suli látott már úgy, mit zavar? - forgatta meg a szemeit Csenge, majd felkapta a cuccait és a szokásos modell járásával az öltöző kijárata felé vette az irányt.
Nikinek erre kitágultak a szemei.
- Ja, Drága, meg a pasid is, tényleg - szólt utána.
- Ezek tényleg tűzriadó alatt drámáznak? - pislogott Enikő mellettem.
Csenge egyébként erre csak teljes erővel becsapta az öltöző ajtaját, ahogy kiment innen, majd a cipője kopogásából ítélve elviharzott.
- Most ezt mi a francért kellett? - fakadt ki Betti Nikire nézve.
- Ő ribizett le engem! - védekezett Niki.
- Tényeket közölt - mosolygott rá Mira erőltetetten, mielőtt ő is kiment volna.
- Most mindannyian utáltok, vagy mi? - hitetlenkedett a szőke osztálytársunk.
- Lányok, ezt ne már most - szólt közbe Paula.
Időközben egyébként sorban mentek ki az öltözőből a suli elé, mert bár tudtuk, hogy próba tűzriadó, azért na.
- Ez a hülye liba lenyúlta a pasimat, ellopta a pozíciómat, mi a francért engem utál mindenki? - borult ki Niki.
- Oké, akkor most van az, hogy menjünk - közölte Enikő nekünk jókedvűen, mire Lili, Saci és én is felnevettünk, majd az ajtó felé vettük az irányt, amíg Niki Bettivel vitatkozott (Kriszti is lelépett közben).
- Mondjuk Leni, te is utálsz, de miért engem, miért nem Csengét? - szólt utánam Niki kiakadva, amire terv szerint nem válaszoltam volna, de újra utánam szólt - Hallod?
- Jó, lennt találkozunk, mindjárt jövök - sóhajtottam fel a lányokra nézve.
Nem akartam, hogy várjanak, Enikő a bokájával amúgy is lassabban tud csak lemenni, Liliék pedig segítenek neki a lépcsőn, gondoltam, majd beérem őket, miután valahogy levakartam magamról Nikit.
- Mi közöm nekem ehhez az egészhez? - fordultam Nikihez értetlenül.
- Mindenkinek köze van hozzá! - csapongott, mire Bettire pillantottam, aki csak annyit tátogott nekem, hogy "bocsi", és ő is lelépett, kettesben hagyva a mentális összeroppanáshoz közelítő plázacica osztálytársnőmmel, aki, megjegyzem, tényleg nem a szívem csücske - Az a hülye ribanc egy éve sincs itt, őt imádjátok, rám meg mindenki úgy néz, mint valami... - nem fejezte be a mondatát, csak kiborulva folytatta - Csak szólok, kedves Lenike, lehet, hogy szerettem a pasidat, és kilencedikben meg tizedikben is azt akartam, hogy észre vegyen, és téged ez zavart, meg lehet, hogy amíg külön voltatok, azt hittem, már érdeklem, és szexeltem vele abban a rohadt fülkében ott, mert bedőltem neki, ő pedig kihasználta az érzéseimet és úgy dobott el, miután megkapta, amit akart, mint egy használt rongyot, és okés, az is lehet, hogy kiakasztott engem, hogy helyettem veled jött össze kétszer is, amióta ismerem, te érdekled és ezért bunkó voltam, oké, de nem én voltam az, aki rányomult és el akarta szedni tőled, amikor már együtt voltatok, nem velem csalt meg abban a buliban, nem én smároltam vele, nem én ráztam neki magam, nem én aláztalak meg téged annyiszor az osztály előtt, nem én... és mégis, te is azt a kurva Csengét bírod! Miért? - tárta szét a karjait, amire válaszolni se tudtam először - De bárkitől megkérdezhetném, csak mert kettőnk közül, amióta itt van, mindig mindenki őt imádja, de miért? Mert szebb, mert jobban néz ki, mert versenyszerűen sportol, mert okosabb...? Tudom, hogy az, de ez tényleg ennyit számít? Mindenkinél rosszabb lennék, vagy mi? Akárkivel vagyok, Kittivel is ez volt, Bettivel, Krisztivel is! Miért? Leni, basszus, mi a francot kellene csinálnom ahhoz, hogy ne mindig én legyek a második, vagy hogy ne mindig, mindenki, mindenért engem utáljon, engem lehessen elküldeni, kiröhögni, lepattintani... mit csinálok ennyire szarul, Leni? Téged kérdezlek, mert nem értem! - fakadt ki dühösen megtörölve a szemeit.
Hogy őszinte legyek, soha nem láttam még Nikit így, összetörten, annyira más lett a szememben, mint az eddigi években, hogy az engem is pofonvágott, és tényleg megsajnáltam.
- Nagyon sajnálom, Niki - mondtam őszintén - Tényleg.
- Én is sajnálom, erről szól az életem! - vágta rá - Tudod, milyen szar érzés? Mindenkinek mindig próbálok megfelelni, szép akarok lenni, hogy észrevegyenek, próbálok jó jegyeket szerezni, hogy értékesebbnek tartsanak, szeretnék normális kapcsolatot, normális életet, barátokat, mégis, mást sem kapok, csak hogy ribanc, miért foglalkozol ennyit a külsőddel, miért nyomulsz mindenkire, tudod, nem nyomulok, csak már nem tudok mit csinálni! Persze, hogy nincs rendes kapcsolatom se, ha mindegyik fiú, akit szeretek, mást sem tud, csak kiröhögni!
Erre először nem tudtam mit mondani, Niki dühösen megtörölte a szemét újra, majd megszólaltam.
- Niki, én... - kezdtem, de ebben a pillanatban megrezzent a telefonom.
Casso hívott, ami nem teljesen volt tiszta nekem, hogy miért, illetve közben mind a három barátnőmtől, meg még páraktól szinte egyszerre jöttek üzeneteim, úgyhogy nem tehettem meg, hogy nem veszem fel.
- Szia - köszöntem bele a telefonba, majd gyorsan Nikire pillantottam, aki szemforgatva összeszedte a cuccait, és én is, a vállamnak szorítva a készülékemet.
Ebben a pillanatban a tűzriadós csengő újra megszólalt, mire értetlenül körbepillantottam.
- Merre vagy? - kérdezte Casso, és meglepett, hogy nem volt teljesen nyugodt a hangja.
- Az öltözőben, de már megyek. Nyilván, ha nem próba lenne, már kint lennék, csak...
- Leni, kurva gyorsan gyere ki.
- Jézusom, ne ijesztegess, hogy ez nem próba - döbbentem le, miközben Niki is felkapta a fejét, majd egyszerre siettünk ki az öltözőből - Ugye most csak viccelsz?
- Szerinted így mondanám?
- Jézusom, tényleg tűz van??? - estem kétségbe - De azt mondták, csak...
- Próba volt, csak valamelyik kurva hülye miatt most már nem az, ebben a pillanatban kérdezték, hogy ugye nincs bent senki. Van még valaki amúgy rajtad kívül?
- Niki, mást nem látok - feleltem, miközben végigfutottam a folyosókon - Mindjárt ott vagyunk az öltözős mellékfolyosón, ahol a hátsó kijárat van, kinnt leszünk.
Közben Nikivel eszméletlenül siettünk, és hogy gyorsabbak legyünk, muszáj voltam lerakni a telefont, majd épp fordultunk volna be arra a mellékfolyosóba, amikor megláttuk onnan a füstöt.
- Bakker - sziszegte Niki, majd egyszerre villámgyorsan megpördültünk és szaladtunk a másik irányba.
Az aulában összefutottunk Váradyval és Somogyival, akik láthatólag minket kerestek az épületben.
- Megvannak! - kiáltotta Somogyi, így arra következtettem, hogy több kollégájuk is keresett minket.
Amikor kijutottunk a suliból, konkrétan mindenki minket nézett, ami nem kicsit zavarba hozott.
- Akkor ezért írt mindenki - állapítottam meg leginkább magamnak, ahogy végre nyugodtan fellélegezhettem.
- Neked legalább írt valaki - nevette el magát Niki keserűen.
- Nagyon sajnálom, tényleg - néztem rá őszintén.
Niki erre nem mondott semmit, de nem is tudott volna, mert ahogy odaértünk az osztályunkhoz, egyszerre vagy hatan letámadtak, hogy hála az égnek, hogy nem lett bajom.
Szerencsére a tüzet hamar eloltották, ráadásul nem volt annyira nagy, hogy olyan óriási károkat okozott volna, de mindenesetre azért kicsit stresszes volt egy égő suliban kóborolgatni pár perccel előtte.
- Tanárnő, Ön szerint mi okozhatta a tüzet? - kérdezte az egyik tizenegyedikes lány tőlünk nem messze Mátraitól.
- Nem tudom pontosan. Valószínűleg a próba-tűzriadó miatt kialakult kavarodás következtében történt valami, nem tudom, tényleg - válaszolta az igazgatónő - Egyelőre még az is kérdés, hogy hol üthetett ki a tűz.
- Én a női öltözőknél lévő mellékfolyosónál láttam füstöt, mielőtt befordultam volna a hátsó kijárat felé - szóltam közbe.
Mátrai nemsokára sietett tovább, úgyhogy a nagy kérdezősködés, hogy mégis mitől lett tűz, félbeszakadt, én viszont ezután fogalmam sincs, miért, pedig nem szólt egy szót sem, sőt, mint ha nem is foglalkozott volna a beszélgetéssel, de rápillantottam Csengére, és bár átsiklott rajta a tekintetem, pár másodperc múlva az agyam furcsállni kezdte az arckifejezését, úgyhogy visszanéztem rá. Szokatlanul visszahúzódó volt.
- Jól vagy? - érdeklődtem, közelebb menve hozzá, mire felkapta a fejét.
- Jaj, persze, köszi - válaszolta gondolkodás nélkül, majd zavartan elnevette magát - Csak fáradt vagyok, sorit néztem alvás helyett, tudod.
- Tuti? - fürkésztem.
- Igen, mondom - erősítette meg.
A mai tanítás ezennel elég rendhagyó volt, leginkább félbeszakadt a nap, mindenesetre otthon ebéd közben elmeséltem a történteket.
Nem volt nagyon jó ötlet, Anyának első dolga volt leszidni, amiért tűzriadókor nem azonnal siettem ki, pedig mondtam, hogy arról volt szó, hogy próba, meg akartam menni, csak nem engedtek, de mindegy.
- Guten Tag - köszöntem Mártinak videochaten, miután felmentem a szobámba és jókislányként végeztem a tanulnivalóimmal.
- Most már inkább Abend - nevetett fel.
- Tényleg - pillantottam az órámra - Mit eszel? - érdeklődtem a képernyőn fürkészve a barátnőmet.
- Fehér kolbászt kartoffelsalattal és leberkäsevel.
- Milyen németes itt valaki - mosolyogtam - Beépültetek, látom.
- Nem, dehogy, Anya csinált pörit nokedlivel, ezt csak hazafele vettem magamnak.
- Helyes - vigyorodtam el.

Mai nap - 5/?: szó szerint értékelhetetlen, minden is történt.