Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

63. Életem

[12.09.]
Ahogy meghallottam a hangját, egyből hátrapördültem, mire a fehér szoknyám is hullámzott egy nagyot, ő pedig mosolyogva odajött hozzám.
- Egy tánc, Kisasszony? - kért fel egy halvány mosollyal az arcán, felém tartva a kezét, mire ösztönösen elvigyorodtam, a tenyerébe helyeztem az enyémet, és hercegnősen pukediztem is egyet.
- Lehet róla szó - adtam bele a derekamat letörölhetetlen mosollyal az arcomon, mire a kezemnél fogva megforgatott és közelebb húzott magához.
Gyengéd határozottsággal megfogta a derekam, köré fonva a karját, átölelve, mire az érintésétől kellemesen végigjárt a libabőr, én pedig mosolyoga a vállára tettem a kezem, és rámosolyogtam.
- És, neked mit mondott Várady, amikor feltűzte rád a szalagot? - kérdeztem mosolyogva.
- Neked? - kérdezett vissza - Nagyon vigyorogtál.
- Olvastad a naplómat, remélhetőleg azt a részt is, vagyis nem is tudom, hogy reméljem-e, de a legelső rajzkörön, amikor álmot kellett rajzolni, én pedig lerajzolgattalak téged... - meséltem nevetve, picit belepirulva, mire elmosolyodott - Várady pedig látta, és ennek a hatására találta ki az egész korrepetálós dolgot... most azt mondta, hogy végülis valóra vált az álmom, akkor is, ha cserébe korrepetálnom kellett.
Casso mosolyogva elnevette magát.
- Nekem is, csak én nem rajzoltalak le, de legalább átjárkálhattam hozzád hétfőnként. Legyünk őszinték, Pöttöm, ez a korrep dolog csak egy egész jól indokolt ürügy volt ahhoz, hogy végigrandizzunk egy évet. Oké, tény, hogy te egy őstehetség vagy, én meg egy pálcikaembert se tudok lerajzolni rendesen, de most komolyan, készségtantárgyból korrep... - röhögte el magát.
- Igen, egy kicsit tényleg hihetetlen történet lenne így önmagában - gondoltam bele nevetve - De nagyon szerettem.
- Én is - mosolyodott el.
Ekkor véget ért a Once Upon A December, és a keringő utolsó zeneszáma csendült fel, az A Thousand Years, amihez még a fényeket is átkapcsolták, a csillárok helyett halvány, hideg fehér kis lámpák adták a gyér világítást, ami egészen más hangulatot adott a bálnak, mint az eddigiek során.
Csillogó szemekkel Cassora néztem, majd a romantikus hangulat hatására inkább csak a vállára hajtottam a fejem, mire megsimította a hátam, magához ölelt és így lassúztunk.
Ahogy hozzábújtam, éreztem az illatát, a közelségét, az érintéseit, és elmélyülős csendben táncoltunk, lassan, néha lépve a zenére, ő pedig csak simogatott, majd egy puszit nyomott a hajamba, tényleg csak annyit reméltem, hogy ez a pillanat örökké fog tartani.
Életem egyik legromantikusabb, legérzelmesebb tánca volt.

"I have died everyday, waiting for you
Darling, don't be afraid, I have loved you for a thousand years
I'll love you for a thousand more"

Annyira gyönyörű volt ez az egész, annyi mindent visszaidézett, és annyira boldognak éreztem magam akkor, ott a karjaiban.
- Meghatódtál, ugye? - kérdezte halkan, a hangjából ítélve is mosolyogva.
- Persze - nevettem el magam, a szememet megtörölve.
Casso eltolt magától egy picit, majd mosolyogva rámnézett, mire az elérzékenyültségemtől könnyes szemekkel visszanéztem rá, és zavartan elnevetve magam letöröltem az egyik könnycseppemet az arcomról.
- Be akartam vallani, hogy szeretlek, de azzal szerintem csak rontanék a helyzeten - mondta Casso szórakozottan mosolyogva, megtörölve az arcom, mire felnevettem.
- Nem, nem, ezek örömkönnyek - nevettem, mire mosolyogva fürkészni kezdett - Mert boldog vagyok. Itt vagy te, az egyik álmom, itt vagyok én a szalagavatón, táncolok, gyönyörű minden, a ruhám is, a másik álmom, és veled táncolhatok, ami pedig harmadik álmom volt, és olyan tökéletes ez az egész, régóta vártam már, de annyival varázslatosabb így élőben, ráadásul veled... szóval tényleg boldog vagyok, úgyhogy bevallhatnám én helyetted?
Casso erre nem válaszolt, csak mosolyogva odahajolt hozzám, és belém fojtva a szót, hosszan megcsókolt, olyan érzelmesen, amilyen érzelmes az egész pillanat volt, ott, a táncparketten, mire a pillangóim az eddigieknél jobban is csapkodni kezdtek, el se akartam engedni, és ő se engem.
Csak úgy forgott körülöttem a világ, beleszédültem ebbe az édes pillanatba, belevesztem az érzelmeinkbe, senki nem volt akkor rajtunk kívül a szememben, úgyhogy ezekkel a gondolatokkal viszonoztam a csókjait, majd ahogy eltávolodtunk egymástól, átöleltük egymást megint.