Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

56. Nyílt nap

November 28. (szerda)
- Akkor kicsengetéskor találkozunk a suli előtt - összegeztem Cassonak, mielőtt elváltunk volna egymástól, hogy meglátogassuk a művészeti köreinket, ő a gitárt, én a rajzot.
- A parkolóban - javított ki.
- Igen, ott.
- Ja. Magunkat ismerve én leszek a gyorsabb, szóval várlak - hajolt oda hozzám, mire lábujjhegyre álltam.
- Szaladok - mosolyogtam, majd az arcára tettem a kezeimet és egy búcsúcsók után a rajzterem felé vettem az irányt.
A rajzkörre gyakorlatilag beestem, de mindegy, szépen helyet foglaltam a szokásos padomban, és megvártam Váradyt a többiekkel.
Amíg nem jött, ránéztem egy kicsit a telefonomra, hogy elüssem az időt, de aztán Mira hátrafordult hozzám beszélgetni.
- Megvan már a ruhád? - kérdezte.
- A szalagavatós? Nem, Saciékkal holnap megyünk érte. Neked?
- Már rég - legyintett.
- És milyen?
- Nyilván a lehető legszebb - közölte tényszerűen.
- Gondoltam - mosolyogtam - Te kiket hívsz meg egyébként?
- Sok mindenkit nem, nem családi összejövetelt akarok csinálni a szalagavatómból. Anyukám, apukám, bátyám...
- Tényleg, ő hogy van? - érdeklődtem.
Meg szoktam kérdezni, amióta tavaly Mirát én kísértem el egyszer a kórházba, amikor a bátyja életveszélyben volt a szíve miatt.
Mindegy, Mirával elbeszélgettünk egy darabig, majd Várady megérkezett, úgyhogy itt lezárult a csevejünk.
- Tudjátok, elég sokat gondolkodtam, hogy ma mit csináljunk, és őszintén szólva nem akartam túlbonyolítani, úgyhogy önkifejezés lesz - jelentette be - Az érzéseiteket jelenítsétek meg, ahogy kedvetek tartja. Aki szeretné, hazaviheti a munkáját, ha esetleg nem készülne el vele.
Önkifejezés, ezt szeretem, már csak azért is, mert soha nem vagyok tisztában az érzéseimmel.
Na jó, nem, most talán egészen kiegyensúlyozott vagyok. Van egy barátom, párom, fiú az életemben, akit szeretek, aki szeret engem, egyre komolyabb a kapcsolatunk, és tök jól megvagyunk, ma megyek egyetemi nyílt napra, hogy majd a jövőben elérjem a céljaimat és teljesüljön az álmom, miszerint azzal foglalkozom majd, amivel egész életemben imádtam, jövő hét szombaton lesz a szalagavatóm, amire holnap kiválasztom a ruhámat, olyan leszek, mint egy hercegnő, csodálatos ruhában, szép zene alatt keringőzni fogok életem szerelmével, egész nap meg fogok hatódni, te jó ég, varázslatos lesz, egyébként közben éreztetni fogják velem, hogy Úristen, nemsokára felnövök, meg ilyenek, mivelhogy idén érettségi, amire készülők, sőt, amúgy három hónap múlva betöltöm a tizennyolcat, durva, majd főkoszorúslány és elérzékenyült húg leszek tavasszal a nővérem esküvőjén - a családban most igazából nem nagyon van felfordulás, rendesen mennek a dolgok, a húgom egyre nagyobb, több barátom van, mint amennyi valaha volt, a legjobb barátnőimmel is teljesen jól vagyunk, jó, a legeslegjobbnak, Sacinak most kicsit katyvasz van a dolgaiban, viszont ő jövő hét után lesz tizennyolc és nagy bulit csapunk, egyébként pedig rengeteg minden történik, és Cassoval Saci szülinapjához mérve egy hónappal másfél éves lesz a kapcsolatunk, szóval te jó ég, volt valaha ennél kiegyensúlyozottabb az életem? Nem hiszem.
Túlságosan szeretem most az életemet, csoda, hogy egy picit meg voltam lőve, hogyan adjam át ezt rajzlapon? Mármint, a drámákat sokkal egyszerűbb.
Mindegy, végül megoldottam, az életemet szimbolikusan egy futónövényhez hasonlítottam, ami csak megy a maga kis kiszámíthatatlan útján, hajtja ki a szép virágbimbókat, persze néhol elakad, de ez így csodás.
Váradynak tetszett. Nekem is. :)
- Azta, de jó lett! - dicsért meg egy tizedikes lány.
- Köszi - mosolyogtam rá.
Rajzkör után összekaptam a cuccaimat, majd lesiettem a parkolóhoz.
Tényleg Casso volt a gyorsabb, de mindegy, legalább nem kellett várnom, kinyitotta az autót, bepattantunk és már indultunk is.
- Képzeld, önkifejeztem - meséltem büszkén, miközben beindította a kocsit - És azt is képzeld, hogy ugye ez volt a feladat, az egyik kilencedikes pedig nem csinált semmit!
- Lehet ő ezzel fejezte ki magát - vont vállat szórakozottan.
- Jó szöveg, egész végig telefonozott, előttem ült.
- Vele tudok azonosulni legjobban a csoportodból - gondolt bele, mire felnevettem.
- Gondoltam. És, ti mit csináltatok?
- Passz, én is telóztam.
- Gitáron?
- Hajnal bent se volt, hárompercenként kiment beszélni valakivel.
- Szóval nem önkifejeztél. Nem fejeztél ki önt. Ezt hogy mondják rendesen? - zavarodtam össze.
- Nem tudom, de nem csináltam - röhögte el magát.
- És a többiek mit csináltak?
- Nagyjából mint én.
- Sok értelme volt ott lenned akkor - értelmeztem.
- Ja, én is erre gondoltam. Hova vigyelek amúgy?
- Az egyetem elé.
- Oké, azt tudom, de hogy az amúgy hol van pontosan, érted - pontosított röhögve.
- Jaj, bocsi - szabadkoztam, majd gyorsan rákerestem - Andrássy 69. A bűvös szám - mosolyogtam rá, mire felnevetett.
- Az első perverz poénod, Szöszi, majd megünnepeljük - mondta szórakozottam, mire nevetve megforgattam a szemem.
- Egyébként 69-71. a pontos cím - javítottam magam.
- Szerintem ha eljutunk a közelbe, észre fogom venni - pillantott rám jókedvűen.
- Jó, mondjuk kicsit feltűnő épület - láttam be.
- Azért majd szólj, ha látod, nehogy elmenjek mellette - mosolygott.
- Jó, jó - nevettem.
Casso szinte az egyetem előtt állt meg, és Noémit is láttuk az út túloldalán, úgyhogy ideje volt kipattannom.
- Köszi, hogy elhoztál - néztem Cassora.
- Alap, Szöszi, érezd jól magad. Mondjuk nem tudom, egy egyetemen tízes skálán mennyire lehet, de maxold ki - tette hozzá derűsen, mire felnevettem.
- Igyekszem - mosolyogtam, majd odahajoltunk egymáshoz, kicsit félrebiccentettük a fejünket, Casso pedig lehunyt szemekkel hosszasan megcsókolt, aztán is megcsókoltam őt, mégegyszer egymást, majd mivel Casso egyébként közepesen szabályos helyen állt, tényleg ideje volt elszakadnunk egymástól - Szeretlek - dobtam még neki egy gyors puszit, majd felkaptam a táskám.
Amikor kiszálltam az autóból, Casso pedig elhajtott, Noémi már jött felém és megöleltük egymást.
- Milyen jó kocsija van - állapította meg a barátom autójára értve köszönés után.
- Szerintem is - vigyorogtam.
Pláne azok a hátsó ülések... na jó, ebből dupla ünneplés lesz. :)
- Egyébként elég időben vagyunk - nézte meg az óráját Noémi - Mit csináljunk?
- Menjünk be, aztán majd meglátjuk - javasoltam, mert mást nem nagyon tudtam mondani.
Így is tettünk - először is beláttuk, hogy nagyon tetszik nekünk az épület, tök szép, másodszor pedig, mivel a bejárat környékén jópáran voltak, átverekedtük magunkat az emberek között és leültünk egy padra.
- Hú, amúgy megkeressük a mosdót? - kérdezte Noémi, amikor már elsztorizgattunk egy ideje.
- Megkereshetjük, még van időnk - pillantottam az órára.
Voltak kinnt különböző kiírások, úgyhogy nem kellett sokat kutatgatnunk össze-vissza a mosdó után.
- Megvárlak itt kint, nekem most nem kell - mondtam Noéminek, miközben megfogtam a kabátját.
Nyílt nap alkalmából nem az én vörösesbarna hajú barátnőm volt az egyetlen nőszemély a mellékhelyiségben, sőt, kisebb tömeg volt bennt, ellentétben a folyosóval, ahol egészen nagy volt nyugi.
- Jó, jó, igyekszem - ígérte meg, majd bement a mosdóba.
A folyosó falának dőlve várakoztam, nem unatkoztam, mert elgondolkodtam, majd egyszer csak kizökkentett, hogy kicsúszott Noémi kabátjának a zsebéből egy csomag zsepi, úgyhogy leguggoltam és felszedtem.
Ahogy felegyenesedtem, bár visszagondolva hallottam a hangosodó lépteket a folyosón, csak nem foglalkoztam vele, amikor felálltam, hátratűrve a hajamat, ami a szemembe csúszott, meglepett, hogy nem vagyok egyedül, pedig tulajdonképpen számíthattam volna rá onnantól kezdve, hogy a személy, aki odajött hozzám, szeptember óta már ide jár.
- Szia - köszöntem meglepetten a mellettem álló srácnak.
- Szia Leni - köszönt vissza halványan elmosolyodva - Egyedül vagy?
Ahogy ránéztem, jó sok minden érzést elevenített fel bennem, amiket igyekeztem elhesegetni.
Szinte ugyanolyan volt, mint amikor tavasszal utoljára találkoztunk, kötött, fehér pulcsi, barna bőrdzseki, barna bakancs, szembe lógó világosbarna haj. Nosztalgikus volt.
- Nem, egy barátnőmmel jöttem ide nyílt napra, csak ő most... bent van - mutattam a mosdó ajtajára.
- Értem - pillantott Jakab a kezem irányába, majd vissza rám, és elmosolyodott - Tudod, fogadtam magammal, hogy itt leszel-e, és határozottan úgy tűnik, hogy nyertem.
- Mikor fogadtál? - kérdeztem mosolyogva, mire felnevetett.
- Amikor megismertelek.
Erre én is halkan elnevettem magam.
- Akkor jóval hamarabb tudtad, mint én - láttam be.
- Lehet. Egyébként milyen szakra készülsz? - érdeklődött.
- Eredetileg festő szakra gondoltam, de azt egyre jobban kezdem elvetni, imádok festeni, csak... - kerestem a szavakat.
- Csak nem ilyen keretek között - segített ki.
- Igen, olyasmi. Szóval grafika szakra gondoltam, aztán onnan majd kitalálom, hogy legyen. Te milyen szakon vagy?
- Festőn, de anno én is végigjátszottam magamban ugyanezt, csak én maradtam az eredetinél.
- És, tetszik? - kérdeztem.
- Nagyon - bólintott.
Egy pár másodpercig csend volt.
- Egyébként, örülök, hogy látlak, rég beszéltünk - törtem meg a csendet - Igaz, miattam, amit azóta is sajnálok, nem úgy bántam veled, mint amit érdemeltél, ne haragudj, így utólag - túrtam a hajamba zavartan, őszintén belátva.
- Ne érezz bűntudatot, nem tehettél róla - rázta meg a fejét ösztönösen.
- De te sem - válaszoltam.
- Régi történet - zárta le a témát.
- Igen - bólintottam egy pillanatra elkapva a tekintetem, majd visszanéztem rá - Ugye nem tartalak fel?
- Nem, dehogy.
- Akkor mesélj valamit, hogy vagy mostanában - érdeklődtem kedvesen.
- Elköltöztem otthonról még a nyáron.
- Tényleg? - csillant fel a szemem - Ééés akkor magadnak főzöl?
- Magamnak főzök - biccentett elmosolyodva.
Ezt azért kérdeztem meg, mert Jakab jól főz, egyszer ettem a főztjéből és zseniális volt.
- Lehet rendelni? - vigyorogtam.
- Még folyamatban - nevetett fel.
Jakabbal pár percet beszéltünk, és épp a régebben szokásos festészeti témáink forogtak szóban, amikor Noémi kiért a mosdóból.
- Köszi Leni, hogy megvártál, igyekez... - lépett oda hozzám a barátnőm, majd ekkor vette észre, hogy nem is vagyok egyedül - Ó, szia - köszönt Jakabnak zavartan.
- Ő Noémi, a barátnőm, akivel ha minden jól megy, ide szándékszunk jönni - mutattam be Jakabnak a Noémit.
A vörösesbarna hajú barátnőm zavartan mosolyogva megigazította a laza alsó kontyba fogott, szép, hosszú haját, szürkészzöld csillogó szemeinek a tekintetét pedig a vele szemben álló fiúra emelte.
- Ő pedig Jakab, ő már ide jár idéntől kezdve, és... - mutattam be Jakabot is, majd zavartan átgondoltam, hogyan folytathatnám - Még februárban barátkoztunk össze egy országos rajzversenyen - fejeztem be, mert fogalmam se volt, hogy hívjam magunkat, úgyhogy ezt mindketten értelmezhették, ahogy akarták.
- Hali - mosolyodott el Noémi Jakabra nézve, a hófehér bőrén pedig egy pici pír is végigfutott, majd a zavartól kicsit esetlenül, de aranyosan odanyújtotta a kezét Jakabnak.
Jakabnak egy alig észrevehető mosoly jelent meg az arcán.
- Szia, örülök, hogy találkoztunk - fogott vele kezet Jakab bemutatkozósan, mire Noémi megilletődve átállt az egyik lábáról a másikra.
- Köszi - válaszolta Noémi ösztönösen, majd ahogy leesett neki, hogy ennek túl sok értelme nem volt, zavartan elnevette magát - Vagyis... jaj - temette a tenyereibe az arcát, kínosan elpirulva - Én is örülök - mondta végül jobb később, mint soha alapon Jakabra nézve.
Aztán kimentettem szegény Noémit azért valami random témával. :) Eléggé zavarban volt.
Időközben visszamentünk a találkozó helyére a bejárathoz, ahová Jakab is jött velünk, szerintem tök jól elbeszélgettünk hárman, meg ők is, de Jakab onnan már hazament, főleg, hogy nekünk nemsokára már kezdetét vette a nyílt nap.
Kicsit habozva, de megöleltük egymást Jakabbal, majd Jakabra és Noémire néztem.
- Öhm... - tűrte az egyik kilógó tincsét Noémi zavartan, majd rám pillantott, én meg vigyorogva rá és Jakabra szemjellel üzentem a barátnőmnek, aki kicsit habozva odalépett hozzá, és picit esetlenül, de búcsúzóul megölelték egymást.
Esküszöm aranyosak voltak.
- Szia - lépett el tőle aztán Noémi elpirulva mosolyogva.
- Szia - mosolygott rá Jakab - Örülök, hogy megismertelek.
- Én is - bólogatott Noémi tovább mosolyogva, majd Jakab rámnézett.
- Szia Leni - lépett egyet hátra, majd megállt - Mi meg örülök, hogy találkoztunk.
- Én is. És ha minden jól megy, még fogunk is - tettem hozzá mosolyogva.
Ahogy Jakab elment, vigyorogva azonnal Noémira néztem, aki lehuppant az egyik padra, és elvörösödve a tenyerébe temette az arcát.
- Na, és most fogunk cseverészni az érzéseinkről - ültem le mellé fülig érő vigyorral az arcomon.
- Nagyon gáz voltaaam - nyöszörgött.
- Nem, dehogy is, cuki voltál - mosolyogtam.
- Egy hónapja szakítottam csak Petivel, és már is elfelejtettem, milyen beszélgetni egy élő, létező fiúval - fakadt ki kétségbeesetten.
- Aki ráadásul nagyon-nagyon tetszik neked - tettem hozzá vigyorogva.
Figyeltem ám. :)
- Ennyire feltűnő volt? - kapta fel a fejét kikészülve.
- Nem, csak direkt figyeltem. De mindegy is, mert szerintem megkedvelt - mosolyodtam el.
Jakabot is figyeltem. :)
- Nem, nem, a ruhám, a hajam... nem fiúképes! - győzködött - És parfümözni is elfelejtettem reggel, ő pedig megölelt és...
- Nem volt veled semmi baj, higgy nekem, ő is mosolygott, mert aranyos voltál.
- Tehát gáz - értelmezte megdörzsölve az arcát, mire felnevettem.
- Neeem, ne mondj ilyeneket.
- De, te is hallottad, össze-vissza beszéltem!
- Nem volt vele semmi baj - ismételtem meg derűsen.
Elgyőzködtem egy darabig. :)
Nemsokára megkezdődött a program, úgyhogy mindenféle egyetemi tanárok vezetésével járkáltunk egy jót az épületben, továbbra is oda voltam tőle, beültünk egy előadóba, ahol előadást tartottak nekünk, nagyon nem tudom részletezni, de tetszett, ha lehet ilyet mondani, csak megsokszorozta a kedvemet ehhez az egészhez. Plusz motiváció. :)
- Te hogy mész haza? - kérdeztem Noémit.
- Valószínűleg busszal, majd meg kell néznem, hogy jön - válaszolta - Te?
- Anya jön értem, szerintem eldobhatunk téged is.
- Jaj, nemnem, nem kell, ne fáradjatok - tiltakozott.
- Dehogynem, semmibe nem telik, na.
Végül hazavittük Noémit. :)
- Köszönöm szépen, viszontlátásra! Szia Leni! - pattant ki Noémi a kocsiból anyukámnak és nekem köszönve, mire mi is köszöntünk, majd ahogy elhajtottunk, csaptam Anyával egy jó sokáig tartó anya-lánya storytimeot, aminek köszönhetően otthon meg kellett innom vagy három pohár vizet, mivel kicsit kiszáradtam.
Tessék, milyen hidratált lettem. :)

Mai nap - 5/5*: nagyon jó volt. :)