Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

32. Osztálykép

[10.26.]
- Hol a kesztyűd amúgy? - szúrta ki Casso a szettem hiányzó darabját a kézfejemen, mielőtt tényleg kiindultunk volna a teremből, vagyis épphogy nem a kézfejemen, mire én is rápillantottam a teljesen fedetlen ujjaimra.
- Tényleg - esett le a hiánya, majd körbenéztem - Nem tudom, valahol itt ledobtam. Talán még az ajtónál.
- Tuti, hogy még az elején, az ajtónál, ha kesztyűben lettél volna ott is, azt éreztem volna.
- Akkor ott lesz - állapítottam meg, mire mindketten odamentünk az ajtóhoz.
- Hát, itt nincs - pillantott körbe Casso, először ő kimondva hangosan.
- Pedig tök logikus lenne - bosszankodtam - Mármint, hogy átkaroltam a nyakad és a tarkód mögött gyorsban leszedtem a kezemről.
- De nincs itt - ismételte meg.
- Meg mondjuk nem karoltam át úgy a nyakad - gondoltam tovább - Vagy de?
- Halál mindegy, mert akkor se itt van - nyomatékosította derűsen.
- De akkor hol van?
- Ne tőlem kérdezd. Tánc alatt rajtad volt?
- Igen - vágtam rá egyből, még mielőtt gondolkodtam volna, majd összeráncolva a szemöldököm, a szememmel random pontok felé nézve végigpörgettem az agyamban az információimat, hogy biztos helyes-e, amit mondtam.
- Imádom a gondolkodós fejed - jegyezte meg Casso szórakozottan, mire elnevettem magam.
Szóval, a teremben akkor ezek szerint már nem volt rajtam. Amikor megérkeztünk, az elején még rajtam volt, meg is dicsérte egy tizedikes, emlékszem, aztán amikor Sacival beszélgettünk, akkor is, tuti, majd lementünk a büfébe muffinért, és...
- A büfénél letettem a radiátorra, mert nem akartam kesztyűben enni és otthagytam - fogtam a fejemet, ahogy leesett.
- Na, akkor rejtély megoldva - biccentett Casso, majd már épp nyitotta volna ki az ajtót, hogy induljunk, amikor meghallottuk az ajtó felé helyezett hangszóró (és a többi terméét is) recsegését és a portás hangját.
- Székely Levendulát várják a portán. Székely Levendulát várják a portán - ismételte meg.
Cassot nem ráncigáltam magammal, én viszont lesiettem a lépcsőn a bejárat melletti fülkéhez.
- Ez a magáé? - kérdezte a portás a kesztyűmmel a kezében.
- Igen, köszönöm szépen - vettem át.
- Máskor legyen szíves nem elhagyni, a fél épület egészen idáig a kisasszonyt kereste, tanárokat is beleértve. Nagyon közkedvelt lehet - dünnyögte Gecsey.
- Elnézést, legközelebb majd jobban figyelek - szabadkoztam, mire a portás bólintott, én pedig megkönnyebbülve, hogy nem kell magyarázkodnom, megkerestem a többieket.
Casso már ott volt velük.
- Hol voltatok idáig egyébként? - érdeklődött Lili.
- Beszélgettünk - mosolyogtam rá, Cassora pedig rá se mertem nézni, tudtam, hogy nem bírnám ki akkor, hogy ne áruljam el magam.
- Jöttök táncolni? - kérdezte Saci bepörögve, mire beleegyeztem, és a legjobb barátnőm kezét megfogva bepattogtam a tánctérre.
- Amúgy nem vesszük be a beszélgetés-szövegeteket - közölte Enikő vigyorogva, amikor csak mi, lányok voltunk, illetve a bulizós zene, amire ugráltunk - Csak mondom.
- Oké - mosolyogtam, mire Enikő egy "ne akarj átverni" pillantást vetett rám.
Erre zavartan elnevettem magam, majd én pedig intéztem felé egy "jó, beletaláltál", aztán egy tipikusan lányos "igen, AZ történt, csak nem mondom ki hangosan, értsd, ahogy akarod" nézést, amit mind a három barátnőm azonnal lereagált, és mindannyiunkat elfogott a hirtelen fangörcs. :)
Nemsokára Bettiék letámadtak minket, ránkparancsolva, hogy menjünk oda ahhoz a bizonyos padhoz, mert összegyűjtik oda az osztályt, hogy az összeöltözésünkről csináljunk egy csoportképet.
- Lefotózna minket a tanárnő? - kérte meg Kriszti az arra járó Szekerest, amikor már mindannyian ott gyülekeztünk, Váradyt is beleértve, aki szintén beöltözött, ahogy mi.
- Persze, szívesen - vette át Szekeres Kriszti telefonját, miközben szépen beálltunk a csoportképre - Mindenki mosolyogjon!
Barátok egymás mellett, ölelkezve, egymásba karolva, vagy valami hülyülős kézmozdulattal, Várady, az ofőnk középen, halál lazán, szórakozottan bepózolva, mint a fiúk, a Lesnyák ikrek előre befeküdtek oldalt, és mosolyogtunk, Szekeres pedig megcsinálta a fotókat, így megszületett az első végzős osztályképünk.
Kriszti este beküldte a képeket az osztálycsoportba, nekem pedig első dolgom volt lementeni őket. Bármibe le merem fogadni, hogy pár év múlva akkora nosztalgiahullám fog rámtörtni miattuk, amit ma még megtippelni se merek. :)

Mai nap - 5/5***: kell ezt még kommentálnom? :)