Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

145. Ballagás

Április 24. (péntek)
Ballagás.
Már régóta készültünk erre a napra, mint én, mint a családom, vagy az iskolám, délelőtt például az alsóbbéves diákok a sulit díszítették, pont, mint mi is az előző években.
Nekünk viszont idén már a pörgés jutott.
- Gyönyörű vagy, Hugi - mosolygott rám Napsugár, aki délelőtt segített a készülődésben.
Az iskolai ünneplőm volt rajtam, nagyon csinosan igyekeztem öltözni, a tegnapi nap felében a maira készültem, így már minden ruhám, ékszerem ki volt készítve, a ballagási sminkemet, hajamat a nővérem csinálta meg, külön sok időt áldozva rá, hogy igazán szép lehessen, szép hullámok, első pár tincs külön a mai napra vett, szép csatokkal eltűzve, tökéletes lettem, kívül-belül.
A családomnak vendégekként nyilvánvalóan későbbre kellett mennie a sulinkba, így én korábban indultam, elköszöntem tőlük, majd kimentem a házból, ami előtt a barátom már a kocsijának dőlve várt.
Öltönyben volt, ahogy az elő volt írva, bár emellett ugyanúgy direkt kuszán állt a sötét haja, vonzón kuszán, ahogy mindig, és ahogy elképesztően jól néz ki; amint megláttam, ő pedig halványan elmosolyodva, a gödröcskéivel az arcán rámpillantott azokkal a csodaszép kék szemeivel, amellett, hogy újra, sokezredik alkalommal szerelmes lettem belé, a szívem is sokkal sebesebben kezdett verni, és akaratlanul elmosolyodtam.
- Ballagunk - állapítottam meg mosolyogva, tényként, miután köszöntünk egymásnak, én pedig odaléptem hozzá.
- Ja. Ballaghatnánk többször - pillantott végig rajtam egy halvány mosollyal az arcán - Szívesen beléd esek még párszor.
- Szóval szerinted nem nézek ki rosszul? - kérdeztem zavartan végignézve magamon.
- Gyönyörű vagy, Szöszi. Tudod, hogy az vagy.
- A családtagjaim is mondták, de neked jobban elhiszem - mosolyogtam, már ettől a jelenettől is boldogan, majd mániákusan, persze semmi baj nem volt vele, de megigazítottam a nyakkendőjét - Te is az vagy. Mármint, a gyönyörűt általában lányokra használják, ha fiúkra is használnák, használnám rád, viszont így helyette azt mondom, hogy lélegzetelállító vagy, nagyon helyes, nagyon vonzó, elrabolhatnál, a félistenem vagy... - soroltam jókedvűen mosolyogva, mire elröhögte magát.
- Az. Mindjárt elpirulok, ne hozz zavarba - nézett rám szórakozottan.
- Miért, zavarba tudnálak? - mosolyogtam derűsen, mire elnevette magát.
- A fantáziádra bízom. Na jó, gyere ide - húzott magához.
- Szóval ennyit szórakoztunk a sminkemmel és az első két percben már is elkennéd a rúzsom? - nevettem, miközben Casso az egyik kézfejét becsúsztatta a hajam alá, oldalról gyengéden megfogva az arcom, közelebb hajolva hozzám.
Casso szórakozottan mosolyogva végighúzta az egyik ujját az alsó ajkamon, majd az ujjára pillantott, amin semmi nem maradt a rúzsomból.
- Rossz kifogás, Szöszi - mosolygott, tekintve, hogy nem keni el, a lehető legtartósabb, legcsókállóbb rúzst használtam a mai napra, az összes többi sminkemmel együtt az arcomon, mire felnevettem, Casso pedig mosolyogva, enyhén oldalra biccentett fejjel odahajolt hozzám, az utolsó pillanatban lehunyta a szemeit, mire én is, ő pedig hosszasan, érzelmesen megcsókolt.
Szeretem. <3
Amikor megérkeztünk a sulihoz, odamentünk a szintén nagyon jólöltözött többiekhez, mindenki kifogástalanul festett, a lányok gyönyörűek voltak, a fiúk elegánsak, ettől pedig automatikusan jobban néztek ki, vonzóbban, szóval mindenki megdicsért mindenkit, majd nemsokára összetereltek mindannyiónkat.
A ballagásunk négykor kezdődött, addigra már megtaláltuk a helyeinket, mindenki kapott egy-egy tarisznyát a vállára, majd névsor szerint beálltunk egymás mögé egyesével, egy kézzel az előttünk lévő vállát fogva, a másikkal a virágainkat, lufikat, ajándékainkat tartva, amiket időközben a hozzátartozóinktól kaptunk.
Nekem a szüleimen és a tesóimon kívül a nagyszüleim is itt voltak, illetve Sziszi és Noémi, a rajzos barátnőim is, utóbbi Jakabbal, a barátjával együtt.
Igen, barátjával. :) Sok-sok randizás után nemrég összejöttek, nagyon szeretem őket együtt, boldogan elvannak, teljesen egészséges kapcsolatuk van, nem csoda, hogy a hír hallatára együtt sikítoztam Noémivel. :)
Szóval ők mind eljöttek; őket hívtam csak, végülis rajtuk kívül mindenki, aki számít, valamilyen úton-módon itt volt.
Előttem Csenge állt a sorban, mögöttem Marcsi, legelöl Várady, mögötte Domi, mindketten zászlóval a kezükben, mögöttük pedig mindenki névsorban, virágokkal, lufikkal, jó sokkal, a suli legfelső emeletén a tantermünkben, a sulirádióból szóltak a könnyed, ballagási hangulathoz illő zenék, majd három óra ötven körül elindultunk, így, sorban.
A termünkből kilépve körbementünk az emeleten, az összes tanteremben, minden gyönyörűen ki volt díszítve, rengeteg virág, rengeteg zöld, szalag, csokor mindenütt, a korlátokon, az ajtófélfákon, az ablakokon, a plafonon, a táblák szélén, azokra egy csomó idézet ki is volt írva, szép betűkkel, a diákok sorfalat álltak nekünk, mi énekelve, mosolyogva mentünk végig a termeken, mindig egy emelettel lejjebb, az osztályokban, a nyelvi előadókban, az énekteremben, a tesitermekben, a fizika-, rajz-, kémia-, bioszteremben, a tanáriban, az előadóteremben, mindenhol, az összes terem számos emléket idézett vissza, kisebbeket, nagyobbakat, apró hétköznapi eseményeket, vagy meghatározóbb, nagyobb súlyú emlékeket, bár akkor valahogy minden egyaránt jelentősnek érződött, az épület minden egyes négyzetcentijéhez kötött valami, nem csoda, hogy elérzékenyültem tőle, megható volt az egész, majd ahogy kiértünk a suliból a hatalmas virágkapun az udvarra, ahol már minden készen állt az ünnepségre, fel volt állítva a színpad, előtte sok-sok ülőhely, azokat elfoglaló, illetve mögöttük ácsorgó rokonok, barátok, ismerősök, mindenki minket nézett, mi pedig a helyünkre mentünk.
Domi az előre elpróbáltak alapján ünnepélyesen átadta a kezében tartott zászlót az egyik tizenegyedikes, öltönyös fiúnak, majd a mögötte álló Paula Domi mellé lépett és közösen felkötöttek a zászlóra egy szalagot a végzős osztályunk "nevével", hogy kinek az osztálya vagyunk, mettől meddig jártunk ide, ezután pedig Paula és Domi visszaálltak hozzánk.
Nemsokára az igazgatónő ment fel a színpadra, mire elhalkult a zene, elmondott egy jól megírt beszédet, kedves volt és szívszorító, ahogy az iskola nevében búcsúzott tőlünk, majd átadta a mikrofonját a tőlünk elbúcsúzó diákokat képviselő, búcsúztató beszéddel megbízott Lottinak.
Lotti korábbi elmesélése alapján eredetileg nem is neki osztották volna a beszéd mondását, de nagyon ragaszkodott hozzá, így végül átadták neki, hogy olvashatja ő.
Lotti magához hűen eszméletlen gyönyörű volt, mosolyogva, kecsesen, nőiesen ment fel a színpadra az iskola lógójával díszített, sötétkék mappával a kezében, amibe a szövegét rakták, amit megírtak neki.
A ballagási főpróbán beleláttam a szövegébe, persze nem akartam előre elolvasni, így nem olvastam bele, de azt láttam, hogy Lotti addigra már egy csomót belejelölt, nem egyértelmű jelölésekkel, magától áthúzott szavakat, mondatok közé tett kis jelöléseket, hullámos vonallal aláhúzott néhány kifejezést, ugyanekkor ott volt az eredeti, firkálatlan papír is a mappában - úgy sejtem, a tanárok tudta nélkül egy picit belenyúlt a szövegbe, amennyire tehette.
Lotti a színpadon kinyitotta a mappát, majd meghallottuk a selymes, lányosan vékony hangját a mikrofonban, az összes hangszóróból.
- Kedves végzős diákok! - kezdte, mire mindenki elcsendesült, majd egy kis hatásszünet után, gyönyörűen olvasva, hibátlan hangsúllyal folytatta - Az idei tanévben nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy a még itt maradó diákok nevében búcsúzhassak el tőletek. Őszinte leszek, igazából ragaszkodtam hozzá - nézett fel mosolyogva a mappából, mire a legtöbbünknek ekkor esett le, hogy igen, valóban belenyúlt a szövegbe.
- Ez átírta - röhögte el magát Ricsi hitetlenül, összenézve a mellette álló ikrével.
- ...tekintve, hogy az az osztály vagytok, ami természetesen a sajátomon kívül, a legközelebb áll hozzám és a legjobban a szívembe lopta magát - folytatta Lotti mosolyogva, fejből.
- Kiégek, utálja az osztályát - jegyezte meg Casso a tesójának szórakozottan.
- És ezt nem csak azért mondom, mert többek között két bátyám, az egyik legjobb barátnőm, vagy a barátom jár oda - tette hozzá ránk nézve - Ezeknek köszönhetően csak az a szerencse ért, hogy jobban beleláthattam az osztály életébe, és összességében is úgy gondolom, hogy nagyon szerethetőek vagytok, mint osztály, mint közösség, minden alkalommal külön életérzés volt a termetekben lenni, vagy a buszotokon kiránduláson, az udvaron, a társaságotokban, rengeteget hozzátettetek az iskola életéhez, mindig jó hangulatot tudtatok csinálni, egymás között, vagy másoknak, és azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, aki ezt így látja és hálás is nektek ezért - mondta őszintén, mi pedig mosolyogva hallgattuk, majd Lotti újra visszapillantott a szövegére - Bár, mi, fiatalabb diákok még nem láthattunk titeket, amikor az iskolában kezdtetek, amióta mi is itt lehetünk, felnézhettünk rátok, példaképként, a nagyokra, akiket minden egyes évben láthattunk, az iskolai életünk szerves részeivé váltatok a szemünkben, így, hogy az utolsó évetek végén elbúcsúztok tőlünk, előre kijelenthetem mindannyiunk nevében, hogy már most nagyon furcsa érzés nélkületek elképzelni az elkövetkezendő itteni évek hétköznapjait. Persze, tudjuk, hogy rátok egészen új élet fog várni, miután véglegesen kiléptetek a gimnázium kapuin, a nagybetűs Életbe, kezdve az érettségi vizsgákkal, az egyetemi felvételikkel, az ezeket követő összes évetekig, megpróbáltatásaitokig, élményeitekig.
- Ezeket hogy mondta ki ennyire simán? - kérdezte Laci suttogva, szórakozottan.
- Nem tudom, de respect - válaszolta Andris halkan röhögve.
Egyébként tényleg. :)
- ...szívből kívánunk nektek nagyon sok sikert mindezekhez, hogy mindannyian valóra tudjátok váltani majd a terveiteket, az álmaitokat, hogy mind teljes, boldog és sikeres életet tudjatok élni ezután, a jövőben - folytatta Lotti, majd újra felpillantott - Legyen a tervetek akár egy saját cukrászda, egy hajó, egy álomállás azon a területen, ami érdekel titeket, művészet, sport, zene, producerkedés, pszichológia, vegyészdiploma, közgázdiploma, agrár, műszaki, orvosi, kívánom, hogy be tudjátok teljesíteni azt, amit hivatásotoknak éreztek, például hogy ápolóként, orvosként segíthessetek másoknak, hogy a hobbijaitokat munkaként űzve kifejezhessétek magatokat, hatással tudjatok lenni a világra, hogy minden lehetőséget meg tudjatok teremteni magatoknak, amiket csak szeretnétek. Ezeket most nem véletlenszerű példákként mondtam - tette hozzá ránk mosolyogva, miután mindig azokra nézett ez alatt a felsorolás alatt, akire éppen gondolt, majd visszanézett a mappára - A titeket követő, tizenegyedik évfolyam nevében megígérem, hogy minden erőnkkel igyekezni fogunk méltóan a helyetekbe lépni a következő tanév során, hogy betölthessük azt a szerepet, amelyet ti töltöttetek be a mi szemünkben az utóbbi három évben, hogy ránk is ugyanúgy fel lehessen nézni, mint ahogy mi felnézhettünk tirátok. És azt is megígérem, hogy gondolni fogunk rátok, eszünkbe fognak jutni azok az emlékek, amelyeket magatok mögött hagytok, és a tablótok alatt idézzük fel őket, mindannyiótok emlékét - olvasta, majd ezután félig a mappát nézve, félig minket, folytatta, hozzáfűzve pár dolgot a megírt szöveghez - Mindannyiótokét. Saciét, aki az első évtől kezdve jókedvével besugározta a napjainkat, mindig számíthattunk rá, az örök mosolyára, és egy igazi konyhatündér, minden istenien finom lesz, amihez csak hozzáér, legutóbb a citromos sajttortáját kóstolhattam, őrületesen mennyei volt, nem csoda, hogy itt, az iskolában is nyert már sütő- és főzőversenyt is az évek során - jegyezte meg, mire mosolyogva Sacira néztem, aki vigyorogva, megilletődötten igazította meg a haját, Lotti pedig folytatta, több, mint valószínű, hogy véletlenszerű sorrendben - Vagy Bettiét, Krisztiét és Csengéét, a három táncos lányét, akik többször is megmutatták már, hogy mennyire képesek összefogni egy csapatot, lelkesíteni, ha közösséggént kell együttműködni, például a szalagavatói tánc esetén, amelyet buzgóan, odaadással szerveztek össze, irigylésreméltó energiával, ráadásul a táncon kívül más területeken is otthonosak, Betti a kozmetikai iparban, a környezetvédelemben, igazi bio-rajongó, ez az étkezésében is megnyilvánul...
- Jézus, ezt fix ő írta hozzá - állapította meg Casso röhögve a tesójának.
Biztosan háttértörténet tartozik ehhez. :)
- ...nagyon barátságos lány, bármikor lehetett rá számítani. Kriszti, az igazi sportoló, számos sportágban bizonyította már, mekkora szenvedélye a sport, rengeteg eredménnyel büszkélkedhet, és mi is büszkék vagyunk rá. Illetve irigyeljük a szintén rengeteg energiáját, amivel a nap huszonnégy órájában rendelkezik - tette hozzá Lotti derűsen, majd visszanézett a szövegére - Csenge pedig nemcsak, hogy ritmikus gimnasztikában kiemelkedő, többek között az idei XII. Budai Tánckavalkádon is fellépett, képviselve sportját, az énekhangja is különlegesen szép, a tavalyi évben például párosan nyert az iskolai énekversenyen. Gondolni fogunk az osztály két ikerpárjából az egyikre is, a két Lesnyák-fiúra, Kolosra és Samura, akik az évek során szintén oszlopos tagjai lettek osztályuk, és az iskola életének, mindenkit képesek megnevettetni, ráadásul sportokban is ügyesek, profi kapusként, darts-osként, teremfocistaként vagy épp masszőrként. És bókolásban sem utolsók - jegyezte meg Lotti magában elmosolyodva, elég egyértelműen az egyikükre utalva :D - Paulára, aki bár saját bevallása alapján sokat változott az évek során, ugyanannyira nyitott a társai felé, mint évekkel ezelőtt, igazi barát, érett, irigylésreméltó világnézettel. Dominikra, a szenvedélyes kosarasra, aki kiemelkedő a sportjában, és nem kevésbé a reál tantárgyakban, számos matematika, kémia és más tanulmányi versenyen ért el fantasztikus eredményeket a sportversenyein kívül. Marcsira, a szinkronúszó lányra, aki pontosan ugyanolyan harmónikus a sportjában a társaival, mint velünk, vagy szinte minden élethelyzettel, mosolygós, segítőkész, különleges, mindemellett kimagasló tanulmányi eredményekkel büszkélkedhet. És, legfőképp a lányok nevében mondom, azt hiszem, mindannyiunk életét mentette már meg azzal, hogy mindig ő a legfelkészültebb közülünk, minden élethelyzetben - jegyezte meg elnevetve magát.
Na igen, pluszpólók, tartalékok, zsepi, betét, hajgumi, hajszárító... Lotti megjegyzésével szerintem mindannyian egyet tudtunk érteni. :)
Lotti sorolta tovább az osztálytársainkat, legtöbbünkhöz hozzátéve egy-egy személyes gondolatot, és mindig rámosolyogva arra, aki épp szóban van, Linára, Marcira, Nikire, Ágostonra, mindenkire személyesen.
- Gondolni fogunk Mirára, a lányra, akire sokan felnézhettünk és fel is nézünk, aki nem csak, hogy jelentősen kivette a részét az iskola életéből, rengeteget tett hozzá, segédkezett, képviselte az osztályát, vagy az iskolát, kiemelkedő szerepet vállalt az iskola által szervezett programokon, gyűjtéseken, mindezek mellett pedig mind a négy év során nyújtotta a maximumot tanulmányi eredményeket illetően. Enikőre, aki függetlenül bármilyen balesettől, nehézségtől, ugyanúgy talpra tudott állni, atlétikában számos eredményt elérve, példaként a múlt hét szombati Országos Bajnokságon, ahol megdöbbentő teljesítménnyel és odaadással aranyérmes lett, sporton kívül ráadásul az iskolaújság fotósaként is aktív szerepet vállalt. Ezenkívül igazi barát, hű a hozzá fontosakhoz és az elveihez, nála jobb barátot keresve is nehéz találni - mosolygott Lotti Enikőre - Vagy Lilire, akinek a zene nemcsak hobbija, szenvedélye is, fellépésről fellépésre jár, ezek mellett aktívan önkénteskedik, ott segít az embereken, ahol tud, kedves, nagyon jószándékú és az iskolai teljesítménye is elismerendő.
Laci mosolyogva megborzolta a mellette álló barátnője haját, aki valószínűleg csak azért nem csapott a kezére, hogy ne rontsa már el a frizuráját, mert azért lássuk be, vicces lett volna egy ilyen személyleírás után. :)
Egyébként Lotti Lacival folytatta.
- ...az osztálynak tagadhatatlanul az egyik legoszloposabb tagja, emellett talán az egyik leghangosabb is, természetesen jó értelemben, a társaságában unalomról hallani se lehet, ha jó hangulat kell, rá lehet számítani. Bármikor képes feldobni bármilyen élethelyzetet és bulit csinálni belőle, minden buliban benne van, akárcsak a játékokban - tette hozzá Lotti, enyhe utalásként Lacinak, aki erre elröhögte magát, majd összenézett Kolossal és Ricsiékkel. Laci nagy játékos, igen :) - Emellett sportban is kifejezetten ügyes, és az énekkarnak is lelkes tagja volt azon az egy alkalmon - folytatta Lotti Lacira vigyorogva, aki röhögve hallgatta - Gondolunk Andrisra, a legnagyobb keményzene-hallgatóra... - olvasta fel Lotti, mire Ricsi ezt röhögve egyből kikérte magának Andrisnál.
Ez a mondat vonzott magával némi következményt. :)
- Mondom, mi lesz nálunk - szólalt meg Casso szórakozottan, a mellette álló Ricsire nézve - Neked hosszú a hajad, nekem meg csajok meg gitár.
- Ja - értett egyet Ricsi röhögve.
Az Andrisról szóló pár mondat után Lotti lapozott egyet, majd elmosolyodva folytatta.
- És Lenire is, az osztály művészére, a legtehetségesebb rajzosra, egyszerre énekesre, akire bármilyen élethelyzetben, mindig lehetett számítani, a segítségére, a támogatására, a megértésére, a kedvességére, az önzetlenségére... akinek nagyon sokan hálásak lehetünk - nézett rám Lotti kedvesen mosolyogva, én pedig kishíján elolvadtam, főleg, hogy Lotti ezt olyan személyesen mondta a mikrofonba, hogy nem kicsit megmelengette a szívemet - Na, és persze, a hírhedt, helyett inkább híres, Varga-ikerpárra, Ricsire és Rolira, vagy Cassora... - javította magát Lotti a bátyjaira vigyorogva, akik már itt szórakozottan néztek vissza a húgukra, hogy mit mond róluk, főleg, hogy Lotti ezen a ponton egy másodpercre se nézett bele a szövegbe, csak felnézett és beszélt magától - Függetlenül attól, hogy a bátyjaim, esküszöm, nem beszéltem le velük, hogy ezeket fogom mondani róluk... - szögezte le nevetve, mi pedig mosolyogva néztünk rá - Azt hiszem, ők azok, akikre aztán tényleg, tényleg mindenki gondolni fog, pláne én, vagy az összes lány, aki betette már a lábát ebbe az épületbe, a tanárok, akiket kiakasztottak már, de szerintem ugyanúgy imádják őket, mint mindenki más, csak hogy példákat mondjak, és úgy gondolom, nagyon be se kell mutatnom titeket, annyi biztos, hogy nagyon hiányozni fogtok a suliból, mint ahogy persze mindenki más is... - tette hozzá Lotti, csak hogy ne istenítse túlzottan a tesóit a többiekhez képest. :D
Miután Lotti szép lassan befejezte a beszédét a mappából, még mielőtt mindenki tapsolni kezdett volna, a mappát összecsukva hozzátette:
- Tényleg nagyon hiányozni fogtok, srácok - fejezte be mosolyogva - Köszönöm szépen - lépett el a mikrofontól.
Mondanom sem kell, óriási tapsvihar követte, a fiúk éljenzően fütyültek is neki, Lotti pedig vigyorogva lejött a színpadról, majd ügyesen kikerülve a tanárokat, akik megkérdezhették volna, hogy mi volt ez a bővített kiadás, visszaslisszolt az osztályához. :)
Lotti beszédje után Ágoston ment fel a színpadra.
Őt választottuk meg beszédmondónak, még a hét elején közösen megírtunk neki egy búcsúzó beszédet a végzősök nevében, mindenkinek a gondolatai benne voltak, aki szerette volna, jobbára azok voltak, amiket én már számtalanszor leírtam itt, és nagyon megható volt az egész, úgyhogy Ágoston azt elmondta, teljesen jól, őt is megtapsolták, majd Mátrai visszament a színpadra.
- Iskolánk hagyományai közé tartozik, hogy minden évben, a ballagáson különféle díjakat osztunk ki végzőseinknek. Először is kezdeném, a hagyományos Assisi-díjjal, melyet minden évben azoknak a diákjainknak jutalmazunk, akik egyaránt jeleskednek tanulmányiakban, illetve a sportban is kiemelkedőek, és tehetségesek.
Napsugár már mesélt ezekről a sulis díjakról ezelőtt, illetve az ő ballagásán is voltak ilyenek, úgyhogy nem ért váratlanul, viszont kíváncsi voltam, kiket választottak közülünk.
- Antal Dominik - mondta be Mátrai az első nevet, mire a nézőtér tapsban tört ki, Domi pedig előrelépett és felment a színpadra.
Mátrai Váradyval együtt átadta neki a díjat, kezet fogtak, majd még marasztalták, amíg Mátrai mondott Domiról pár szót, hogy tizenhárom éve kosarazik, aktívan, számos eredményt elérve a csapatával, ezenkívül egyéb sportversenyeken is jeleskedett, bicikli, futás, iskolai sportnapon, satöbbi, ezek mellett, mint ahogy azt Lotti is mondta már, egy csomó tanulmányi versenyen volt már, és nyert is, én, aki egy éven át mellette ültem matekfakton és ledöbbenhettem, mennyire jó agya van ezekhez, úgy gondolom, hogy ezerszázalékig jogosan kapta a díjat, és mosolyogva tapsoltam neki.
- Pál Krisztina!
Kriszti kapta a második Assisi-díjat, ezt is teljesen jogosnak találtam, Kriszti elképesztően jó sportoló, nagyon ügyes, konkrétan minden sportágban, fitt, versenyez, minden megvan benne, ami a sportolósághoz kell, ezek mellett pedig bár nem annyira magas szinten, mint Domi, de neki is jók a bizonyítványai.
Három Assisi-díj volt kikészítve, így már csak egy név volt hátra.
Mátrai a díjat a kezébe véve visszalépett a mikrofonhoz és bemondta a nevet.
- Balogh Enikő!
Erre a lányokkal, ahogy vigyorogva tapsoltunk neki, még szökkentünk is egyet, Enikő teljesen meglepődött, majd mosolyogva felment a színpadra.
Na, ha valaki, ő aztán tényleg megérdemelte azt a díjat.
Mert nemcsak, hogy egyébként Enikő is jó tanuló, meg sportol mellette, hát, nem kicsit sportol, a sport az élete, rengeteget jár edzésre, barátnőjeként látjuk is, mennyire elhivatott, iszonyat sok versenyen volt már, és nagyon ügyes is, például jelenleg magyar bajnok atlétikában, úgy, hogy ősszel még kóma után, törött bokával feküdt kórházban, és így talpraállt, Enikő mindig talpraáll, akár baleset, akár magánéleti problémák, mi pedig irtó büszkék vagyunk rá, pláne, hogy emellett az egyik legeslegjobb barátnőm, akire viccen kívül mindig számíthattam, mint ahogy Lotti is mondta, nála jobb barátot tényleg nehezen találni. Szóval szeretjük Enikőt, nagyon.
És eszméletlenül örülök, hogy megkapta azt a díjat. <3
A következő díj az úgynevezett Kodály-díj volt, amit mivel művészeti suli vagyunk, itt például azoknak adnak, akik zenében jeleskednek, mellette pedig közösségi munkával és tanulmányi eredményekkel is.
Ebből kettőt osztottak, az első név pedig nem is volt más, mint:
- Fodor Lilianna! - mondta be Mátrai, mire felcsillanó szemekkel mindannyian Lilire néztünk, aki megilletődve elmosolyodott és kiment az igazgatónőhöz.
Liliről is jópár, dicsérő mondatot mondtak, kiemelték, hogy tényleg milyen színvonalon zenél, mennyi ideje, ez így is van, Lili elképesztően áldozathozó zenét tekintve, rengeteg fellépésen, versenyen, koncerten részt vett már fuvolával, gyönyörűen játszik, emellett itt a suliban énekkaros, zeneirodalmat tanul, az iskolai eredményei is nagyon jók, mindig készül, tanul, hogy jó jegyei legyenek, ezenkívül pedig külön kiemelték a karitatív munkáit, amelyeket önszántából végez, idősek otthonában, gyerekeknél, árvaházban (minden elismerésem, én egészen biztosan nem bírnám lelkileg), segédkezik, adományoz, önkénteskedik még egy csomó féle alapítványnál, azt hiszem, tagja egy hívő, katolikus gyülekezetnek, akikkel sok-sok jótékony célú programot szerveztek már, Lili ráadásul gimi után is embereken szeretne segíteni, ápolóként vagy szociálpedagógusként. Szóval ha valaki, ő aztán tényleg nagyon-nagyon megérdemelte ezt a díjat, és a jó hosszú dicséretet, amit kapott, igyekeztem minél hangosabban tapsolni, mint mindenki más is, nagyon büszkék vagyunk rá. <3
Lilin kívül még Marcsit jutalmazták a Kodály-díjjal, hasonló okokból, mint Lilit, csak Marcsi éppen fagottozik - egyébként Lilivel hosszú évek óta egy zenesuliba jár, meg zeneirodalmra is közösen -, neki még a szinkronúszóként végzett sportteljesítményeit is kiemelték, illetve a közösségi munkáját, ahogy viszonyul másokhoz, segítőkészen, szeretettel, kedvesen, teljesen jogos. Marcsit mindig kedveltem. :)
A Kodály-díj után oklevelek kerültek kiosztásra, kinek miért.
Például Saci is kapott, az osztályközösségben betöltött szerepéért, közösségi munkájáért, neki is azonnal, első dolgom volt a nyakába ugrani, amikor vigyorogva visszaért hozzánk a színpadról.
Saci legjobb barátnőjeként, ennyi idő után, pontosan jól tudom, milyen nehézségeken ment át az évek alatt, az apukája alkoholizmusa, agressziója, a szülei válása, az apukája halála, depresszió, szerelmi bánatok, megcsalták, kihasználták, szakítottak vele, a nagy részében végigkísértem, és minden egyes alkalommal egyre jobban rádöbbentem, hogy mennyire erős, mennyire jól viseli ezeket a körülményekhez képest, megdöbbentő, hogy ezektől függetlenül milyen derűsen tudja élni az életét, mosolygós, barátságos, kedves, figyel másokra, a lehető legjobb barátnő, akit valaha kívánhatok magamnak, és eszméletlenül boldog vagyok, ha ő boldog, akár Ricsivel, akár a családjában a hihetetlenül rendes nevelőapukájával és a lányával, mert megérdemli, hogy boldog legyen, akárcsak ezt az oklevelet. <3
Sacin kívül még Bettit és Csengét díjazták oklevéllel, majd jött az utolsó díj, amiből kettőt tartogatott az igazgatónő.
A Szent Ferenc-díj.
Napsugártól tudom, ez a díj a legjelentősebb díj, amit ki szoktak osztani, mégiscsak ez viseli az iskola nevét, ez úgymond a "fődíj", nincs is konkrétan kategorizálva, pontosan kiknek adják, csak általában, egy díj az iskola azon diákjainak, akiket méltónak találnak rá, vagy valami ilyesmi.
- Az első díjat szeretném átadni Tüzes Mirának - mondta Mátrai az első nevet.
Mindannyian hangosan tapsolni kezdtünk.
Mira - határozott, célratörő lány, akinek őszintén, én is sokat köszönhetek, ő volt az, aki már akkor is kiállt mellettem, kilencedikben, amikor még nem is kedveltük egymást, sőt, kifejezetten nem volt gördülékeny a viszonyunk eleinte, lelki támaszt nyújtott, meghallgatott, a szemembe mondta az őszinte véleményét ezzel rengeteget segítve tavaly, amikor lelkileg összeroppantam; amikor megtudta, hogy Casso és Csenge között mi történt még abban a buliban, erkölcsi kötelességeként érezte elsőként jelezni nekem, máskülönben soha nem tudtam volna meg, és én is próbáltam ezeket viszonozni, amikor a bátyja életveszélybe került a szívbetegsége miatt, kifakadt nekem, elkísértem a kórházba, igyekeztem támogató lenni, mellette lenni; már kilencedik elejétől kezdve példamutató lány, magasak az elvárásai magával szemben, kitűnő tanuló, vetélkedőkre jár, aktívan segédkezik az iskolaújság szerkesztőségében, ezerrel hajtja magát, rá tényleg fel lehet nézni, és bár kilencedik elején, amikor még nem bírtuk egymást, egy csomószor kiakadtam rajta és felszínesen egy beképzelt lánynak tartottam, soha nem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de ma irtózatosan örülök, hogy díjazták, mert teljesen jogosan kijárt neki.
Mindenkire büszkén voltam, akit kiszólítottak, irtózatosan, mert mindenki joggal kapta a díját/oklevelét, mindegyikőjükre mosolyogtam, lelkesen tapsoltam nekik, majd elérkeztünk az utolsó díjhoz.
- Ezennel az idei, utolsó Szent Ferenc-díjjal szeretném megjutalmazni Székely Levendulát - hallottam meg a nevem, mire meglepetten elkerekedtek a szemeim, már önmagában ez meghatott, körülöttem mindenki irtó hangosan tapsolni kezdett, fotózni, éljenezni, mosolyogva néztek rám, minden szempár rajtam volt, én pedig a hajamat megigazítva, ezerrel dobogó szívvel indultam meg a színpad felé.
Olyan hangosan vert a szívem, hogy szinte a gyomromban is azt éreztem, a lábam is beleremegett, szerintem el is pirultam, majd boldogan mosolyogva felmentem a színpadon, igyekezve, hogy ne essek el.
- Köszönöm szépen - vettem át a díjat Mátraitól mosolyogva, miután kezet fogtunk, majd eggyel odébb álltam, az osztályfőnökömhöz.
- Gratulálok - mosolygott rám Várady, akivel szintén kezet fogtam.
Zavartan, elpirulva visszamosolyogtam rá, neki is megköszöntem, majd megálltam, a többiekhez hasonlóan kivárva a színpadon, amíg Mátrai az én hozzám írt beszédjét is elmondja.
Ahogy ott álltam, az izgalomtól, amit a sok-sok szempár, meg az egész élethelyzet okozott, mosolyogva kifújva egy nagy adag levegőt, ami kissé szaggatottra sikerült, végignéztem a sok-sok emberen, megkeresve a tekintetemmel azokat, akikre mindenképpen nézni akartam, és ők is néztek rám.
A családom, Anya, Apa, Napsugár, még Csepi is, ahogy ott látott a színpadon, csillogó szemekkel tapsikolt nekem, a nagyszüleim, a barátaim, Saci, Enikő, Lili, Lotti, Ricsi, Laci, Andris, Csenge, mindenki, aki boldogan, büszkén, kedvesen nézett engem, folyamatosan tapsolva, óriási tapsvihar volt, a fülemben dobogott a vér, majd hevesen verő szívvel ránéztem, Őrá, aki szintén mosolyogva nézett engem, én pedig automatikusan megigazítottam a hajam.
Nemsokára Mátrai beleszólt a mikrofonba, így a taps elhalkult, és újra meghallottuk az igazgatónő hangját a hangszórókból.
- Levendula, amióta csak az iskolánk tanulója, kiemelkedik társai közül mint tehetségével, mint eredményeivel, mint példamutató viselkedésével és szorgalmával - kezdte Mátrai a mappájából fel-felpillantgatva, belekezdve a rólam megírt szövegébe - Kilencedikesként megnyerte az iskolai műveltségi vetélkedőt, számos iskolai rajzversenyt, az iskolai énekversenyt, két alkalommal fellépett az iskolai majálison, rengetegszer különböző más rendezvényeken, ünnepségeken, megemlékezéseken, például október hatodikai műsorban, vagy gitáros produkcióval a zene világnapján. Regionális rajzversenyen aranyérmes lett, országos rajzversenyen ötödik helyezett, ezenkívül több tanulmányi versenyen is képviselte iskolánkat. Tavaly páros produkcióban második alkalommal is megnyerte az iskolai énekversenyt, illetve szintén párosan fellépett énekes előadással februárban, a kulturális központban megrendezett irodalmi- és kulturális, jótékonysági célból szervezett esten. Különleges rajztehetségének és művészi képességeinek köszönhetően az utóbbi fél évben fővárosi szinten két festménykiállítása is megrendezésre került, iskolai szinten még annál is több. Az iskola életében aktív szerepet tölt be, két éven át segédkezett az iskolaújság fotósaként, emellett még több iskolai programban vett részt, például gyűjtésekben, vagy önkéntesként a nyílt napon. A tanulmányi eredményei kimagaslóak, minden évben kiváló bizonyítványt vihetett haza. Társaival szemben végtelenül segítőkész, figyelmes, kedves, barátságos, befogadó és megértő, osztályközösségének oszlopos tagja, bármikor lehet számítani rá és a támogatására, legyen szó akár korrepetálásról, érzelmi támaszról, vagy a másokhoz való végtelen jóindulatáról. Mosolygós, sokat nevet, és szeretettel fordul társai és környezete felé. A nála idősebbekkel szemben udvarias, tisztelettudó, a rá kiosztott feladatokat szorgalmasan elvégzi, az élet minden területén megbízható. Tiszteli az értékeket, lelkiismeretes, erkölcsből cselekszik, ott segít, ahol tud. Az egész tantestület nevében kívánjuk, hogy ezentúl is ilyen szeretettel forduljon a világ felé, hogy soha ne hervadjon le az örök mosolya az arcáról, és hogy a sokféle különleges tehetségét kamatoztatva minden álma valóra válhasson a jövőben. Gratulálunk, Leni - fejezte be Mátrai rámmosolyogva.
Ezzel azonnal óriási tapsvihar tört ki, akkora, hogy a gyomrom is beleremegett, a szívem olyan sebességgel dobogott, hogy csoda, hogy nem estem össze a színpadon, folyamatosan csak mosolyogni tudtam, majd a taps és az éljenző fütyülések kíséretében - Ricsiéket a színpadról is elhallottam, mindannyian füttyögtek, kiabáltak, hogy "ez az, Leniii!", meg ilyesmik, tényleg csak vigyorogni tudtam <3 - lementem a színpadról, vissza az osztályomhoz, ahol a barátnőim egyből a nyakamba ugrottak, nekifutásból, mindenki gratulált, nagyon jól esett, tényleg, fel se fogtam, olyan volt, mint valami álom.
Úristen! <3
A díjkiosztások után még volt pár műsor, az énekkarosoktól, meghallgattunk egy darabot az iskolai zenekartól, két verset, esküszöm, mindegyik nagyon szép volt, majd mindannyian beálltunk egy helyre, kaptunk egy-egy héliumos lufit, és miközben a hangszórókból elindult a Holnap című dal, egyszerre, mindannyian elengedtük a lufikat.
Hát, akkor azt hiszem, hivatalosan is elballgatam.
Amikor lezárták a műsort és felbolydult az udvar, első dolgom volt odaszaladni a barátomhoz, és boldogan felsikítva nekifutásból a nyakába ugrani, ő pedig mosolyogva elkapott, egy fél fordulatot meg is pördültünk, majd szorosan megöleltük egymást.
Amikor letett, vigyorogva ugráltam előtte párat.
- Úristeeen! - ujjongtam, teljesen készen a boldogságtól, mire Casso mosolyogva megpuszilt, majd emlékeztetett, hogy továbbra is én vagyok a "legnagyobb flexe". :)
Büszke rám, vííí! :D
Mivel a családjaink egymás mellett voltak, Cassoval együtt mentem oda az enyémhez.
- Annyira jó vagy, Hugiii! - szökkent Napsugár vigyorogva jópárat, ahogy meglátott, majd egymás nyakába ugrottunk.
Mindenki megdicsért, nem csak az én családom, Cassoé is, majd időközben Lotti és Ricsi is odataláltak hozzánk, két külön helyről.
- Hallod, Hugi, te átírtad a szövegedet amúgy? - kérdezte Ricsi Lottit röhögve.
- Valamennyire muszáj voltam - vigyorgott Lotti.
- Rád se osztanak több szövegolvasást, az tuti - veregette meg a vállát Pityu szórakozottan.
- Ezután már nem is akarok - vont vállat Lotti mosolyogva.
Mi, a két család beszélgettünk egy darabig, majd Casso, Ricsi és én kicsit leléptünk, hogy üdvözöljük azokat is, akiket családon kívül hívtunk.
Casso és Ricsi Erikához mentek, én is köszöntem neki, kaptam is tőle virágot, csokit, gratulációt, meg egy jó hosszú ölelést, de aztán hagytam, hogy hárman legyenek, különben is, megláttam Noémit, Sziszit és Jakabot, majd odasiettem hozzájuk.
- Annyira gratulálok! - ölelgetett meg Noémi és Sziszi egyszerre.
- Gratulálok - mondta Jakab is mosolyogva, ahogy elléptem a barátnőimtől.
- Köszönöm - mosolyogtam vissza rá, majd egy másodperc habozás után megöleltük egymást, mint barát a barátot.
Jakab mindig nagyon jó barát volt, aki nem volt jó barát, az én voltam, amit nem érdemelt meg, most viszont, hogy minden rendbejött, és remélhetőleg jövőre már egyetemtársak is leszünk, igyekszem majd helyrehozni. <3
Egy csomót beszélgettünk, majd amikor már hazaindultak, a sok-sok virággal együtt, amiktől egyébként alig láttam, elindultam vissza Saciékhoz.
Időközben összefutottam Nikivel.
- Gratulálok - mondta őszintén, mire meglepetten elmosolyodtam.
- Köszönöm szépen - mosolyogtam, majd nem témához illően, de szintén őszintén hozzátettem - Nagyon szép a hajad. Meg te is.
- Köszönöm - csodálkozott.
A következő pillanatban az április végi szél fújt egy picivel erősebbet, és bár én még időben megfogtam a virágaimat, meg a lufimat, amit a nővéremtől kaptam (már vagy tíz éve megígérte, hogy ballagáskor vesz nekem egy óriási lufit, hogy én legyek a legfeltűnőbb <3), Nikinek viszont kicsúsztak a virágcsokrai a kezéből, ráadásul a szél egy részét odébb is fújta.
Amennyire képes voltam rá - azért az én kezem is tele volt - egyből leguggoltam, hogy a hozzám közelebb lévő virágokat felvegyem Nikinek, aki ettől kiborulva, idegesen szedegette a sajátjait, már csak az volt a kérdés, hogy az odébb esett virágokat, amiket folyamatosan ide-oda sodort a szél, hogyan szedjük össze, de aztán az egész megoldódott azzal, hogy valami ismeretlen, vendégként ittlévő, velünk egykorú, egészen helyes fiúnak, akihez közel voltak a virágok, feltűnt, hogy gondban vagyunk, majd gondolkodás nélkül felvette a kis csokrokat és odavitte őket Nikinek.
- Jó sok virágot kaptál - mondta Nikinek halványan mosolyogva.
Niki felnézett rá.
- Köszönöm - vette át a fiútól a csokrait, a haját ösztönösen megigazítva.
A szőkésbarna fiú mosolyogva nézte Nikit, aki kicsit zavartan próbálta megint összefogni a csokrokat, de túl nagyok voltak, így újra megcsúsztak a kezeiben, a fiú viszont reflexből odakapott és összefogta őket.
- Köszi, bocsi, kicsit... - szabadkozott Niki zavartan a "bénázását" tekintve.
A fiú mosolyogva legyintett, majd egy pár másodperc csend után megszólalt.
- Te vagy Niki, ugye? - kérdezte kedvesen.
- Igen - nézett rá Niki pislogva - Ismerjük egymást?
- Nem, csak most hallottam a neved - mutatott a színpad felé, ami mondjuk logikus, Lotti ugye mindenkit említett a beszédjében, és nézőként is könnyen ki lehetett következtetni, épp kiről volt szó, ha közel ültek hozzánk - Segítsek fogni valamit? - ajánlotta fel Niki ajándékaira nézve.
- Nem, köszi, megvagyok - válaszolta Niki mosolyogva.
Régen láttam már Nikit mosolyogni, így igyekeztem minél feltűnésmentesebben figyelni őket.
- Oké, szólj, ha mégis. Érdekel a vendéglátás egyébként? - kérdezett rá a fiú, csak úgy ismerkedősen, kedvesen, mivel ez is elhangzott Niki bemutatásában.
- Igen, azt szeretnék tanulni. Téged?
- Én azt tanulok, azért kérdeztem. Sok sikert akkor a felvételihez.
Mosolyogva néztem őket, majd már nem akartam sokat ott lábatlankodni, úgyhogy kettesben hagytam őket, néha még visszapillantva rájuk.
Jó sokáig beszélgettek, a fiú udvarias volt Nikivel, Niki pedig össze-vissza olvadozott tőle. Megértem. :)
Ezután a barátnőimmel is voltam, meg az osztálytársaimmal is, akiktől aztán egy idő után elköszöntem, meg Váradytól is, akinek megköszöntem a díjat - azért elég egyértelmű volt, hogy benne volt a keze a dologban -, ő mosolyogva gratulált nekem, majd visszamentem a családomhoz.
Anya Rillával beszélgetett, Apa Zoltánnal (Casso apukájával), Napsugár pedig Pityuval akkor éppen, úgyhogy én pedig felvettem Csepit, aki mindenképpen ragaszkodott hozzá, hogy megölelgessem. :)
Nemsokára Heni is odajött hozzánk, aki az egyik volt osztálytársával beszélgetett előtte, egészen pontosan Ivett-tel, Laci nővérével.
(Egyébként időközben én is beszélgettem Ivett-tel, mindig jóban voltunk.)
- Gratulálok, Leni - mosolygott rám Heni, ahogy odajött hozzánk.
- Köszi - mosolyogtam vissza rá - Holnap koszorúslány-csapat? - vigyorodtam el.
- Mindenképp - nevette el magát.
Igen, Napsugárnak nem csak én leszek koszorúslánya, velem együtt Heni és Lotti is az lesz. :)
Nemsokára Casso, Ricsi és Lotti is visszajöttek hozzánk.
- Eri elment? - kérdeztem Cassotól.
- Igen, sietnie kellett, de kapásból három dolgot is a lelkemre kötött, hogy adjam át, egy, gratulál megint, kettő, csodaszép vagy, három, puszil - sorolta fel, én pedig elmosolyodtam.
- Majd add át neki, ha találkoztok, hogy köszönöm, köszönöm és én is - mosolyogtam.
- Oké - ígérte meg elröhögve magát.
Miután már el lehetett menni, a teljes Varga-Fodros és Székely-Kováts família (magyarul Napsugár, Anya, Apa, Csepi, Mami, Papa, én, Rilla, Zoltán, Pityu, Heni, Ferdi, Lotti, Casso, Ricsi, a nagymamájuk, és még egy-két rokon) beült ugyanabba az étterembe, egy emeletre, egymás mellett, viszont két külön, lefoglalt asztalhoz, hogy ünnepeljünk.
Én Napsugár és Csepi között ültem, a két asztalfőn Apa és Papa, Papa mellett Mami, Apa pedig mellett Anya (plusz volt egy üres székünk), majd ahogy így családilag helyet foglaltunk, nemsokára megkaptuk az étlapokat és választottunk kaját.
Folyamatosan beszélgettünk, a ballagásomról, az érettségiről, beszámoltam Mamiéknak a tervekről, az összeköltözéssel kapcsolatban is, illetve nem kevés szó esett a nővérem holnapi (!) esküvőjéről.
- Ma mindenképpen ki kéne aludnod magad - mondta Anya a nővéremnek.
- A leánybúcsúmra is aludtam kábé három órát - legyintett Sugár röhögve.
Na igen, a leánybúcsút bár nem írtam le, de az elég emlékezetes volt. :)
Vagyis, amire emlékszem, az az volt. :)
- De nyilván lefekszem ma korán - nyugtatta meg Napsugár Anyát mosolyogva.
- Úristeeeen, olyan jó lesz - vigyorogtam bezsongva a holnaptól.
Nagyon-nagyon várom. :)
Amíg készült a kaja, a másik családdal is bőven volt érintkezés, átmászkáltunk egymáshoz, meg ilyesmik, jobbára csak akkor voltunk külön, amikor ettünk.
- Felül, alul, jobbra, balra, kirááály - borzolta meg Ricsi vigyorogva a húgom haját, aki betanított a húgomnak egy "haverpacsit" két fogás között, Csepi pedig nevetve játszott vele - Úúú, tanítsuk már meg kő-papír-ollózni - nézett Ricsi az ikertesójára felcsillanó szemekkel.
- Az mi? - kérdezte Csepi kíváncsian.
Nos, erről csak annyit, hogy Csepivel, miután hazaértünk az étteremből, az este felében kő-papír-ollóznom kellett. :)
Mindenesetre, ennek az emlékezetes napnak a végén, miután kifáradtan hátradőltem az ágyamon, és adtam magamnak húsz másodpercet, hogy magam elé mosolyogva visszaidézzem a mai eseményeket, többször is átgondoltam mindent, osztottam és szoroztam, majd megállapítottam.
Végre minden rendben. <3

Mai nap - 5/5***: azt hiszem, a mai napra nagyon sokáig emlékezni fogok. <3