Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

15. Lelki problémák

Szeptember 22. (péntek)
Ma van pontosan tíz napja, hogy Enikőt elütötte az az autó és kómába került, azóta pedig akkorát változott a szememben a világ, mint még soha.
A legjobb barátnőm kómában, ahonnan ennyi idő után nem tudjuk, senki nem tudja, mikor és hogy fog felébredni, nehéz kimondani, vagy hogy egyáltalán fel fog-e valaha, engem és egy barátnőmet egy hete majdnem megerőszakoltak, a körülöttünk lévők hangulata mind nyomott, sok a teher, sok a nehézség - őszintén, soha nem láttam még ennél szürkébbnek a világot.
- Szerintetek fel fog ébredni? - törölgette a szemeit Lili, miközben hárman a suli előtt reggel, félrevonulva egy padnál beszéltünk.
- Fel fog. Fel fog - temettem a tenyereimbe az arcom, magamat is nyugtatva.
- Másfél hete épphogy csak él - mondta Lili - És ha nem ébred fel? - elsírta magát, a tejfölszőke tincsei pedig lassan az arcába hullottak.
- Biztos felébred - vigasztalta Saci Lili hátát megsimogatva.
Szegény Lili, mindannyiunk közül őt érinti meg legjobban Enikő balesete, de hát érthető is, nem?
(Meg Andrist is nagyon, de ő nem mutatja ki.)
Nemsokára összeszedtük magunkat, hogy bemenjünk az első órára, majd amikor a lányok már mentek volna be az épületbe, Casso utánunk sietett és "elrabolt" a barátnőim társaságából.
- Jól vagy? - simította meg az arcom, mire lehangoltan felsóhajtottam.
- Őszintén, nem nagyon - néztem rá - Remélem, hogy nem lesz baj Enikővel, de tíz nap eltelt, ami sok. Eddig jobbára annyitól féltem, hogy mikor, vagy hogy felébred-e, de aggódom amiatt is, hogy mi lesz maradandó, ha felkel - vallottam be - És én is azt mondom magamnak, hogy nem lesz baj, de lassan már nem tudom.
Casso erre először nem mondott szavakkal semmit, csak átkarolva hagyta, hogy szorosan magamhoz öleljem - szeretem, amikor megölel, hosszan, közelségesen, én pedig mégjobban érezhetem az illatát a karjai között, nekibújva a mellkasának vagy a nyakának, miközben megsimítja a hajam. Szóval szeretem.
- És egy-két-há, négy-öt-hat... - számolt be Tamás a mai táncórán, mire Casso így az utolsó utáni pillanatban elkapta a derekam és odahúzott magához, csak mert eddig Ricsivel beszélgetett.
Erre én viszont őszintén nem számítottam, mivel akkor épp Marcsival váltottam pár szót, majd ahogy Casso magához rántott, sikeresen megbotlottam a saját lábamban, mire halkan elsikítottam magam, Casso pedig utánam kapott, így a végére nem estem el, hanem a karjaiban kötöttem ki, miközben felém hajolva elnevette magát, az arcunk között pedig alig volt tíz-tizenöt centi.
- Ez filmes volt, ugye? - kérdeztem felnézve rá, mire szórakozottan elmosolyodott.
- Aha - biccentett derűsen, majd továbbra is a derekamat fogva "felhúzott" állóhelyzetbe.
Tanítás után, ahogy hazaértem, gondoltam, beszélgetek Anyával a konyhában egy kicsit, ha már úgy is enni van kedvem.
- Jól érzed magad, Szívem? - kérdezte Anya őszintén, mire sóhajtva inkább nem is válaszoltam - Persze, tudom, hogy megvisel, ami Enikővel történik, és meg is értem, ugyanekkor kezdek aggódni miattad és a lelki állapotod miatt.
- A lelki állapotom a legkisebb gond - dünnyögtem a rizst kiszedve a tányéromra.
- Tehát baj van a lelki állapotoddal - értelmezte.
- Mikor nincs? - nevettem el magam feszülten - Csak most éppen nem a fiúk. Vagyis... mindegy - ráztam meg a fejem, mielőtt kiszaladhatna a számon az, aminek nem kéne kiszaladnia.
- Történt más Enikő balesetén kívül?
- Nem - vágtam rá, letagadva egyből, ami azonnal bizonytalanná tett, így hozzátettem - Mindegy.
- Tudtam, hogy más is van - csóválta a fejét szomorúan - Cassoval történt valami?
- Nem, dehogy is.
- Egészségügyileg?
- Nem.
- Összevesztél valakivel, rossz jegyet kaptál, elbizonytalanodtál a jövőddel kapcsolatban? - próbálkozott tovább egyre kétségbeesetten - Bántottak?
- Hagyjuk, Anya - kaptam el a tekintetem azonnal.
- Nem, Szívem, ha bántott valaki, nem hagyjuk - közölte - Ki volt?
- Nem szeretnék erről beszélni - mondtam végső elkeseredésből.
- Megértem, ha rossz érzés, de nekem elmondhatod, Csillagom, nem jó magadban tartani, csak segíteni szeretnék. Ki bántott?
- Nem tudom - temettem a tenyereimbe az arcom.
- Ezt nem igazán értem - értetlenkedett.
- Úgy nem tudom, hogy... - hajtottam hátra a fejem kínosan összeszorítva a szemeimet - Hogy nem ismerem, nem tudom, ki ő, vagyis kik voltak, nem is láttam rendesen - Anya összeráncolta a szemöldökeit, arra késztetve, hogy ezt fejtsem ki bővebben, így meg is tettem, előre tartva a reakciójától.
Mondanom sem kell, arra a buli utáni zsákutcás esetre gondolok.
Anya erre a "kiborulás" fogalom összes létező jelentésével reagált, pont, ahogy arra számítottam, aztán lelkiztünk, kifakadtam többször, ami azért jól esett, akkor is, ha jövő héttől pszichológushoz járok. Khm. Ez Anya ötlete volt, de elvileg csak beszélgetés lesz, semmi olyan, hogy rajzoljam le a családom, meg ilyen dolgok (bár a rajzolás része még tetszene is), és akkor majd a doki kielemzi, csak Anya elvileg már gondolkodik ezen egy ideje, hogy próbáljam meg - ez nem tudom, mennyire sértő, de mindegy, talán igaza van és jót tenne.
Este épp mentem volna fürödni, amikor Lili felhívott.
- Szia Lili, tudsz valamit? - kérdeztem a fülemhez szorítva a telefont.
- Igen. Felébredt! - mesélte, mire egy hatalmas kő esett le a szívemről - Anya most mondta, hogy Enikő egyik pillanatról a másikra magához tért, de már úton vagyok oda.
Eközben már szaladtam le az emeletről, hogy felvegyem a cipőm és a kabátom.
- Saci tudja? - kérdeztem.
- Nem, most fogok szólni neki.
Hamarosan mindhárman a kórházban voltunk, és bár az orvosok ellenzése miatt nem ugorhattunk a barátnőnk nyakába, rendesen kiörvendeztük magunkat, hogy ébren találtuk.
Enikő, ahogy meglátott minket, felkapta a fejét.
- Bocsi, ismerjük egymást?
*************************************
Folytatás következik! 🥰