Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

115. Minden rendben

Március 17. (kedd)
- Mit fogsz csinálni ma egyébként? - érdeklődtem, amikor Mártival ébredés után nem sokkal a konyhában reggeliztünk.
- Szerintem, amikor elindulsz suliba, én is elindulok veled együtt, aztán majd hazamegyek - válaszolta Márti - Kérsz még müzlit, vagy elrakjam? - ajánlotta fel, mivel ő úgy is állt akkor, én pedig ültem, illetve meg mert annyiszor volt már itt, ebben a házban, hogy mindennek tudja a helyét.
Persze a kiskorunktól kezdődő barátságunkban volt két és fél év megszakítás, amíg ő Amerikában élt, de ezalatt a müzli helye éppenséggel pont nem változott.
- Nem kérek, köszi - mondtam, miközben kiöntöttem a tejet - De elég messze vagytok innen, gyalog mész, busszal, vagy jönnek érted...?
- Jönnek értem, csak majd mondanom kell a szüleimnék, hogy hova. Arra is gondoltam, hogy végülis elég ritkán vagyok itt, meg találkozok veletek, szerinted hülyeség, ha elmegyek veled a suliig és majd ott vesznek fel, amikor nektek kezdődnek az órák?
Márti ekkor háttal állt nekem és a müzlis dobozt rakta be a szekrénybe, így nem látta, milyen szinten megállt a kezemben a kanál erre a mondatra.
Jó, oké, igazából érthető, Márti körülbelül a szalagavatón, vagy már nem is tudom, mikor találkozott utoljára a barátaimmal ezelőtt, akik az ő barátai is, attól, hogy elköltözött Németországba, nem tagadtuk ki a baráti társaságból, aminek sok-sok hónapon keresztül oszlopos tagja volt, nem csak nekem az egyik legjobb barátnőm, Sacié, Enikőé, Lilié, de még Lottié is, Ricsinek a barátnője volt, és egyben nagyon jó barátja, lelkitársa is, a fiúknak meg tök jó haverja, kedveljük is, a legtöbb a fentiek közül azóta se változott, és most, hogy itt van, nyilván ki akarja használni az alkalmat, hogy találkozzon velünk/velük, megértem, én is ezt tenném, oké. Oké.
Ez oké. Azt hiszem.
- Nem, dehogyis - válaszoltam aztán.
Még jó, hogy megbeszéltem Cassoval, hogy ma nem megyünk együtt, te jó ég.
Szóval Mártival ketten indultunk el a suli felé, útközben pedig, mivel jó időben voltunk az első órai lyukasóra miatt (ami angol, csak azoknak nem kötelező bejárni, akik már előre leérettségiztek belőle), bementünk egy pékségbe, és vettünk magunknak friss, még meleg pékárukat.
- A kakaós csiga mondjuk pont nem meleg - jeleztem Mártinak nevetve, miután megbeszéltük, hogy friss, meleg pékárut veszünk, kihasználva a korai időpontot, erre kért egy kakaós csigát.
- Tudod, hány német nézett már hülyének, amikor kakaós csigát akartam enni? - kérdezte Márti költőien, tisztára feldobódva attól, hogy van kakaós csiga. :)
Oké, ebben a másodpercben végülis egész egyértelmű volt, hogy hogyan találták meg egymást Ricsivel anno. :)
Én elvitelre még egy kávét is szereztem magamnak, majd ahogy mindezzel megvoltunk, kiléptünk az utcára és elmentünk a suliig.
Enikő, Lili, Laci és Andris volt csak ott.
- Sziasztok - mosolyogtam rájuk, majd egy pillanatra letettem a cuccaimat, hogy megöleljem a két barátnőmet.
Márti lepacsizott a fiúkkal, majd körbenézett.
- Többiek? - kérdezte értetlenül.
Én nem értetlenkedtem, pontosan tudtam, hogy Casso és Ricsi jó, ha a második óra becsengetésére esnek be, most, hogy Casso nem velem jött, kizártnak tartottam, hogy korán beérjen, kimaxolják az otthoni időt leginkább alvással, Saci pedig tegnap este írt, hogy valószínűleg elrontotta a gyomrát, úgyhogy ma inkább nem jön suliba, bár szerintem Mártit nem az utóbbi lány érdekelte leginkább, mondjuk ki őszintén.
- Kasz, Rics otthon, Sac asszem beteg - sorolta fel Laci, mindenki nevét lerövidítve, csak kényelmesen. :)
Egyébként Casso becenevét a fiúk rendszerint becézik tovább, azért belegondolva elég vicces lett volna, ha anno Pablo Picassot is egyszerűen csak le "Kasz"-ozzák, esetenként le "Kessz"-ezik. :)
- Jaaa - bólogatott Márti - De amúgy a fiúk is lebetegedtek, vagy csak késnek?
- Hát csak mert miért jönnének be most, ha jöhetnek később is - vont vállat Andris.
- Őket nem ráncigálta ide a nőjük - jegyezte meg Laci vigyorogva Lilire nézve, és Enikőre utalva - Télleg', ti hogyhogy nem... - nézett rám Laci, ha már témában voltunk.
- Ma hagytam aludni - mosolyogtam.
Meg nem sok értelme van a romcsi együtt sétálásunknak, ha velünk van egy harmadik személy, random példa, mondjuk Márti.
- Hallod ezt? - mutatott rám Laci, jókevűen a barátnőjére nézve, hogy lehetne példát venni rólam, mire elnevettem magam, Lili meg mosolyogva megforgatva a szemeit nézett a barátjára.
Beszélgettünk egy csomót így hatan, közben egyébként figyeltem Mártit, gyanúsan sokszor pillantgatott el a téren, keresve valakit a tekintetével, hátha ott lesz, mi pedig ezt kiszúrva rendszerint összenéztünk a lányokkal.
Második óra becsengetése előtt pár perccel a többiekkel elindultunk be az épületbe, elköszönve Mártitól.
- Mikor jönnek a szüleid? - kérdeztem tőle.
- Remélem, hamar - nevette el magát Márti.
- És egyébként mit fogsz csinálni ma?
- Elvileg elmegyünk színházba majd a szüleimmel, szóval... ott leszek - gondolta át - És próbálok úgy csinálni, mint aki jól érzi magát csini ruhában is.
- Sok sikert - nevettem fel.
A fiúk már bent voltak, egészen pontosan a büfénél, a lányok megvártak engem, majd ahogy beértünk a suliba, megálltunk a mosdóknál és egyszerre támadtak le.
- Nem tudom, mit akarsz ezen még győzködni magad, Leni - mondta Lili őszintén.
- Tagadási fázis - közölte Enikő.
- Már elmondtam, mit érzek ezzel az egésszel kapcsolatban - túrtam a hajamba gondterhelten.
- Megértjük, de az nem megoldás, hogy össze-vissza kerülöd a dolgot, meg ragaszkodsz ahhoz, hogy ez az egész nincs is, csak túlgondolod és félreérted, nincs mit félreérteni ezen, nem megoldás ezt ráfogni, ahelyett, hogy szembenéznél vele - vázolta fel Lili.
- Igen, de mi van, ha... - próbálkoztam.
- Tagadási fáziiiis - ismételte meg Enikő.
Zavartan elnevettem magam.
- Nem tagadok semmit, nem tagadom, hogy ez az egész fennálll, hogy mik történnek, csak amíg nem történik valami nagyon-nagyon egyértelmű, ami már nem hagy kérdést maga után, és nincsen semmi "lehet", "valószínűleg", vagy ilyesmi, szeretnék abban hinni, hogy igen, hogy ez nincs, hogy túlgondolom, hogy félreértem, mert nem állok készen rá, huszonnégy óra se telt el, amióta ez az egész elkezdődött és lehetséges végkifejlet lett, hogy tönkremegy ez a barátságom, hogy csalódok benne és hogy irtóra fájni fog ez az egész - fakadtam ki.
Enikő és Lili erre először nem tudtak mit mondani, láttam rajtuk, hogy valahol sajnálják, és teljesen megértik.
- Akkor is beszélned kellene vele - javasolta Lili.
- Akartam tegnap, de egyszerűen nem ment! - vallottam be őszintén, mire értetlenül néztek rám - Túl jól éreztem magam, miatta és a tény miatt, hogy van egy ilyen barátságom, hogy ez létezik, amihez annyi minden köt régebbről, egyszerűen nem volt lelki erőm felhozni a témát, esélyt adni annak, hogy tönkretegyem ezt, amikor abban se voltam biztos, hogy van-e okom rá! - tártam szét a karom - Gyenge vagyok, tudom, de nem ment, olyan volt, mint szokott, még arra is képes volt, hogy tényleg elhitesse velem többször is percekre, hogy minden rendben van, így pedig... egyszerűen csak nem ment - temettem a tenyereimbe az arcom.
Lili szomorúan nézett rám, megértően megsimogatva a karom.
- Valamelyik nap akkor is beszélnetek kéne - tanácsolta Enikő, nem kioktatva, tényleg csak az én érdekemben - Vagy először legalább Cassoval, csak valami legyen, ez a legrosszabb, amikor elfojtod ezt az egészet.
- De mit mondjak neki? Hogy a legrégebbi barátnőm valószínűleg belé van esve? Mit tud vele csinálni, mi köze neki ehhez? Csak része a történetnek, ez nem is róla szól, ez Mártiról szól és a barátságunkról, Cassonak a világon semmi köze ehhez, csak nagy eséllyel bűntudatot keltenék benne.
- Azért szerintem van köze hozzá - jegyezte meg Lili.
- Szerintem is - értett egyet Enikő - A barátod, akire nyomul egy lány, ő meg nem csinál semmit, pedig tehetne. Ilyen volt már párszor. Csenge - emlékeztetett, csak példaként.
- Igen, csak Csenge nem a tizenkét éve ismert barátnőm volt, hanem egy lány, akivel rosszban voltunk, és féltékeny voltam, hogy Cassonak érzései lesznek iránta, és-vagy minimum megcsal vele - válaszotlam őszintén - Nem tartok attól, hogy mindettől most aggódnom kellene. Casso csinálhat bármit, lepattinthatja, kijelentheti neki, hogy nem érdekli, össze-vissza törheti Mártit, attól még fenn fog állni a tény, hogy az egyik ha nem is legjobb, de jó barátnőm, a legrégibb barátnőm, akivel a kapcsolatomat nézve is kötnek össze szálak, valószínűleg beleesett a barátomba, ami ha igaz, erre több, mint valószínű, hogy rá fog menni a barátságunk, ez a formája legalábbis tuti, fennáll a tény, hogy legbelül utálja, hogy együtt vagyok Vele, hogy engem tesz boldoggá, szerintem értitek, nem akarom ragozni, mert ez önmagában is szörnyű - dörzsöltem meg az arcom lehangoltan.
Erre aztán pláne nem tudtak először mit mondani, de nem is volt idejük rá, mert becsengettek, úgyhogy fel kellett szaladnunk órára.
Nagyjából tíz-tizenöt perc mehetett el az órából, amikor kinéztem a mellettem lévő ablakon, ami pont a suli előtti térre néz, és észrevettem a két Varga-srácot, akik szép ráérősen sétálgattak a suli felé, mire akaratlanul elmosolyodtam.
Jellemzően laza. :)
Aztán megpillantottam Mártit is, aki akkor még a szüleire várt, és nyilván észrevette a fiúkat, akik szintén észrevették őt, köszöntek egymásnak, ezt láttam, de tovább nem tudtam nézni, mert Szekeres felszólított.
Casso és Ricsi pár perc múlva jöttek be az osztályterembe.
- Jó reggeeelt - köszönt Ricsi mindannyiunknak, intve egyet, Casso meg ezalatt odajött hozzám, sunyiban kivett egy pogácsát a padomon lévő papírzacskóból, amit még reggel hoztam, majd egy gyors puszit dobott a hajamba és a pogival együtt lazán visszasétált a padjához leghátulra.
- Elnézést kértek a negyed órás, közel húsz perces késésért... - mondta helyettük Szekeres hitetlenül a fejét csóválva, majd Cassora pillantott, aki halál természetesen időközben levágta magát a helyére - Roland, ugye nem most kezdesz el enni mindennek a tetejébe? - pislogott.
- Úgy siettem, reggelizni se volt időm - mosolygott rá Casso szórakozottan.
- Ne most pótold be, tedd el azt a pogácsát. Amit ha jól láttam, egyébként most nyúltál le Levendulától, megkérdezted tőle egyáltalán?
- Szavak nélkül kommunikálunk, Tanárnő - mondta Casso derűsen, miközben nem zavartatta magát, felállt és kiköpte a rágóját a kukánál, hogy aztán visszafele beleharapjon a pogácsába.
- Te nem szoktad szintekre szedni a pogit? - nézett rá Paula jókedvűen.
- Miiii, nem - röhögte el magát Casso, majd ráérősen visszaült a helyére.
Szekeres kiborulva közbeszólt.
- Nem tudom, fiam, pontosan meddig tervezed ezt csinálni, de minden egyes másodperccel újra átgondolom, mit írhatnék be a késésed mellé, és egyre jobb ötleteim vannak, csak jelzem - nézett rá Szekeres.
- Legyen kreatív, Tanárnő - mosolygott Casso, nem bírva magával, újat harapva a pogácsába.
- Te szórakozol velem???
- Majdnem lecsukták már, kajak mit izguljon ezen - szólalt meg Kolos szórakozottan, alapból csak valamelyik fiúnak megjegyezve, csak jó hangosan jött össze, mire Casso ránézve elröhögte magát, ő értékelte a poént :D - Elnézést - húzta be a nyakát vigyorogva, ahogy a tanárnő szikrázó szemekkel ránézett, majd Cassora, egyszerre egy csomó mindenki mással a teremben.
- Csak poén, Tanárnő, ne aggódjon - nyugtatta meg Casso egy bujkáló mosollyal az arcán, mire Szekeresnek azért láthatóan kiszaladt a száján egy megkönnyebbült sóhaj.
- Rendben, attól még szeretnék órát tartani így húsz perc után, aminek sikerült nagyjából a tizenhetedik percében csatlakozni - pillantott a karórájára Szekeres.
- Csak nyugodtan, nem zavarok - vette elő a telefonját Casso mosolyogva, feltéve a lábát a pad könyvtartójának támasztva, Szekeres pedig megforgatta a szemeit és sóhajtva folytatta az anyagot.
Igen, igazából hogy is ne lenne beleesve mindenki, beleértve engem és a barátnőmet is.
Tulajdonképpen a szívem mélyen teljes mértékben meg tudom érteni.
De attól még lehet rossz érzés, nem?
*****************************************
Hamarosan hozom a folytatást. <3