Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

44. Tánckavalkád

November 18. (vasárnap)
Igen, végül elmentem Napsugár szülinapjára, és igazából örülök, hogy rávettek, mert jól éreztem magam, akkor is, ha a nővérem elkunyerálta az én szelet tortámról a marcipánt. Nem baj, odaadtam. :)
Nem maradtam későig, pláne nem aludtam ott, jó volt, de tényleg nem az én társaságom, akkor is, ha amúgy kedvesek voltak a többiek, de nem terveztem nagyon iszogatni ott, meg hajnalba nyúlóan bulizni, úgyhogy amikor már ténylegesen lezárult a "Napsugár megköszöntése" rész, nemsokára hazamentem taxival.
Ma viszont a délelőtt nagy részét készülődéssel töltöttem, hajat is mostam, beszárítottam, minden, amit ilyenkor szoktam, kiválasztottam a ruhám, amiben csinosnak érzem magam (nyilván nem kisestélyit terveztem venni), egy lehelletnyi sminket dobtam magamra, majd amikor már tényleg mindennel kész voltam, koradélután felhívtam a legjobb barátnőmet.
- Sziaaa, én itt állok a Petőfi végén, bevárlak - mondta Saci, miközben én pedig elindultam az Arany utcában.
- Okés, mindjárt ott vagyok. Addig mesélj valamit - kértem meg mosolyogva.
- Húú, nemtom, nem nagyon volt velem most semmi. Bobóval irogattunk tegnap, meg képzeld, lehet ez nem annyira nagy cucc, de Mesi bekövetett instán. Nyilván visszakövettem, nem azért, csak furi volt először - mesélte.
- Szerinted tudja, hogy Ricsi volt barátnője vagy? - kérdeztem.
- Nem tudom, pont ezen gondolkodtam.
Na, szóval ezt szépen kiveséztük, majd mire befejeztük, már oda is értem a Petőfi utcához, és Sacival szépen egymás nyakába ugrottunk. :)
Miután ezzel is végeztünk, írtam Csengének, hogy a mi sulinkba menjünk-e, vagy a Hajósba, ő válaszolt is, úgyhogy Sacival elindultunk a sulink felé a XII. Budai Tánckavalkádra.
Amikor megérkeztünk, gyorsan elintéztük a belépőket, vettünk a büfében egy kis kaját és inni, majd a kiírások alapján (bár magam is kikövetkeztettem) felmentünk az előadóterembe.
- Tök jól berendezték a sulit - jegyezte meg Saci, mire helyeslően bólintottam.
Egész végig ment a zene, jobbára pörgősebbek, a folyosón táncosok mászkáltak mindenféle extra ruhában, csillivilliben, dresszben, lazában, művésziben, ki milyenben, a termek ajtajára ki volt ragasztva, hogy melyik csapat/egyesület hova van beosztva öltözni, készültek a hajak, a sminkek, néhol megcsapott az a kellemes hajlakk szag, a tesitermekben mentek a próbák és a bemelegítések, koreók eltáncolása számolásra, kinnt volt a tévé, minden létező helyre ki volt rakva a fellépések menete, hogy mikor ki jön és pontosan hol, fel voltak díszítve a korlátok, a szekrények, még vattacukros bódé is volt, egyszóval nagyon hangulatosan megcsinálták ezt az egészet, és érezhetően nagy volt a felhajtás, a lehető legjobb értelemben.
Gyakorlatilag mindenki be volt pörögve, izgultak, biztatták egymást, pedig ez nem is egy verseny, nem gondoltam volna, hogy ekkora esemény, de ezek szerint mégis.
- Haliii - szökkent oda hozzánk Csenge felcsillanó szemekkel, ahogy észrevett minket.
- De jól nézel ki! - dicsérte meg Saci.
- Köszi - vigyorodott el Csenge - Megnézitek, nagyon gáz lett a hajam hátul? - pördült meg, mire mindketten a tarkójára és a frizurájára pillantottunk.
- Nem, nagyon jó, nyugi - mondtam őszintén - Mikor jössz?
- Négykor, először a suli csapatával, mi nyitjuk a kategóriát, szóval nekem mindjárt mennem kell, de üljetek be a nézőtérre, van egy csomó tök jó előadás - tanácsolta.
Hallgattunk rá, úgyhogy miközben Saci az épp zajló produkció zenéjét dúdolgatta magában, a lehető legkisebb feltűnést keltve beültünk a nézőtérre.
A székek lépcsőszerűen emeletesen voltak felpakolva, mint egy lelátón (általában csak a hátsóbb sorok szoktak ilyenek lenni, most az egész előadót így rendezték be), elöl a színpadon jó nagy tér, a tánctér mögött pedig fellógatva egy vászon rajta a rendezvény nevével, logójával, a támogatókkal, stb.
Épp valami II. kerületi táncegyüttest tapsoltak meg a már bennt ülő nézők, amikor Sacival helyet foglaltunk, majd feljött a színpadra egy nő mikrofonnal és papírral a kezében. Elég egyértelmű volt, hogy ő itt a konferanszié, tökéletesen úgy is öltözött, mint a bemondók a tévében.
- Köszönjük szépen lányok, fantasztikusak voltatok! - mondta mosolyogva a színpadot elhagyó csapatnak, mire szép lassan elcsendesült a tapsvihar - Ezennel a kategóriánk végére értünk, így a következő produkció után tartanánk is egy kis szünetet, hogy felkészüljenek a további fellépőink, elsőként a Szent Ferenc Alapfokú Művészeti Gimnázium tánccsapata - konferálta be Csengééket, mire jópáran automatikus tapsolásba kezdtünk, plusz Saci és én egyből beláttuk, hogy igen, sikerült szünet előtt beülnünk, jellemző - De nem is szaporítanám tovább a szót, következzék az első extra produkció, kategórián kívül, rendezvényünk egyik legoszloposabb fellépőjétől, akit majd még később több produkcióban is láthatnak, ebben az előadásában látványtáncosként, fogadják szeretettel Szelei Lizát a Dances&Roses egyesülettől - pillantott fel a közönségre mosolyogva, mire csak a lány neve hallatán, amit egyre többször hallok mostanában, és gyakorlatilag mindenki ismeri, akkora tapsvihar tört ki, hogy az még engem is meglepett.
Casso volt barátnője nemsokára meg is jelent a színpadon, emelt fővel, rutinból mosolyogva, az egyszerűségtől is gyönyörű, fehér, lenge ruhában, aminek olyan művészien tökéletes üzenete volt, majd beállt a kezdőpozícióba és felcsendült Adele Easy On Me című dalának első akkordja.
- Ő Liza? - kérdezte Saci suttogva.
- Igen - válaszoltam folyamatosan a színpadon lévő szőke lányt nézve.
Lassan és szenvedélyesen kifejezően kezdett táncolni, minden egyes porcikája olyan tökéletesen mozgott együtt, az arcmimikája is a dalhoz illett, beleköthetetlenül pontos volt az egész - a kézmozdulatok, a forgások, gurulások, ahogy művészien a földre ereszkedett, szinte hullott abban a fehér ruhában, mint egy hattyú, majd felkelt újra, aztán a zene refrénjénél mint aki "elrugaszkodott" végre a talajtól, olyan gyönyörűeket ugrott, minden egyes akrobatikus és laikus szemmel nézve is irtó nehéz táncmozdulatot hiba nélkül megcsinálva, mint ha gyerekjáték lenne, és persze mindenki tudta, hogy nem az, ráadásul te jó ég, milyen hajlékony, milyen mozgása van, mennyi szenvedély van benne, mindeközben mindez pont jól bele van építve a koreográfiájába, elbűvölően varázslatos.
Tipikusan az a lány, akinek egyszerűen csak első látásra bele lehet szeretni a teljes megjelenésébe, a tehetségébe, az egész energiájába, kisugárzásába, mindenbe, ami belőle árad, engem is elvarázsolt önmagában ez az egy produkciója.
- Úristen, de ügyes - pislogott Saci mellettem.
- Nagyon - értettem egyet halkan.