Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

20. Régi dolgok

Szeptember 27. (szerda)
Heni huszadik szülinapja.
- Ha a nővéred öt nappal korábban születik, már nem mérleg lenne - állapítottam meg Cassonak - Sőt, továbbmegyek, ha Lotti egy nappal később született volna, nem ikrek lenne, hanem rák, és ha te, meg Ricsi kábé húsz perccel hamarabb, akkor kos helyett halak lenne a horoszkópotok. Pityu stabil vízöntő, egyébként jól kicentiztétek - gondoltam végig - Tele van a családod tűz, meg levegő jegyekkel.
- Éljen - röhögte el magát Casso, miközben a Lotti által hozott papírpohár "tornyot" rakta össze, csak hogy csináljon valamit.
- Ugye? Viszont fárasztalak még - mondtam vigyorogva - Anyukám és apukám is föld jegy, Anya szűz, Apa bika, szerencsére az aszcendenseik ezt ellensúlyozzák, csak mert van három gyerekük, egy kos, egy halak és egy skorpió. Csepi tűz jegy, mint te, Sugár víz, én pedig... - magyaráztam.
- Repülő? - tippelte meg szórakozottan, mire felnevettem.
- ...szintén víz jegy - fejeztem be mosolyogva - Habár...
- Te jó ég - röhögött.
- Csepi aszcendense is víz jegy. Szóval mi vagyunk a három víz jegy-muskétás - összegeztem ünnepélyesen, elégedetten a felvázolásommal - Lotti, Heni és Pityu pedig a három levegő jegy-muskétás - folytattam jókedvűen - Milyen napon születtek a szüleid? Össze akarok rakni egy tűz jegy- és egy föld jegy-triót.
- Anya január kilenc... - felelte gyorsan előpörgerve az agyából a választ - Apa április kettő. Az aszcendensekkel kímélj meg, arról tippem sincs - előzött meg.
- Jó, nem baj, mert már összeálltak a triók - mosolyogtam - A szüleim és anyukád a föld jegy-trió, te, Ricsi és apukád pedig a tűz-jegy.
- Na, akkor már meg is van, mire iszunk ma - nézett rám szórakozottan, én pedig nevetve hozzábújtam oldalról.
Nemsokára odaszökkent hozzánk Lotti.
- Roli, te vagy a kedvenc bátyám, légyszi segíííts - kérte meg Lotti a barátomat, aki erre csak felnevetett.
- Rosszul kezdődik - nézett felé Casso, majd szórakozottan átfordult a padon és elfeküdt keresztben, az ölembe hajtva a fejét - Mit nem érsz el?
- Nem tudom felrakni a fénysort, túl magasan van a pavilon teteje, segíts már - ugrált Lotti kérlelően.
- Mondtam, hogy nem kell az a fénysor, Hugi - dörzsölte meg Casso a szemeit.
- De tök szép, csak nem tudom felrakni, mert Anya magasságát örököltem!
Hát igen, Amarillával konkrétan egymagasak vagyunk. :)
- Mondanám, hogy együttérzek, de csak neked meg Anyának sikerült megállni százhatvannál a családból - röhögte ki Casso.
(Heni olyan százhetven-százhetvenkettő centi magas, annyira gyönyörű hosszúak a lábai.)
- Százhatvanöt vagyok - nyöszörgött Lotti.
- Ha kell egy sorstárs, rám számíthatsz - szóltam közbe nevetve, mire Lotti is felnevetett.
- Na, akkor tarts bakot Leninek, és jók vagytok - mosolygott Casso szórakozottan.
Aztán Casso végül belement, úgyhogy Lottival elmentek "fénysorozni", én pedig bár megkérdeztem, hogy valamit tudok-e segíteni, nem tudtam, szóval gondoltam, elmegyek mosdóba, ha már ott volt tőlünk harminc méterre egy nagy sportcsarnok, ráadásul büfével. Legutoljára aznap a suliban ettem ebédet, ekkor meg már délután volt, na. :)
Szóval végigmentem a parkon, megkerültem az épületet, majd az üvegajtós bejáraton át bementem a sportcsarnokba, körülnéztem, hátha találok valami kiírást a mellékhelyiség felé, és találtam, úgyhogy az alapján végigmentem az aulán, egy hosszú oldalfolyosón és benyitottam a mosdóba.
Miután végeztem, és rájöttem, hogy egyébként tök kultúrált hely, ráérősen visszasétálgattam a folyosón, viszont közben kiszúrtam a falon lévő képkereteket, úgyhogy lassítottam, hogy végignézegessem őket.
A versenyeredményekről szólt nyilván a dolog, sok-sok keretbe rakott oklevél, üveg vitrinben kupák, vándorserlegek, díjak, érmek, végig a hosszú folyosón, sőt, még az előcsarnokban is, na meg persze sok-sok kinyomtatott kép, csapatok, páros és egyéni versenyzők, dobogón, az érmükkel és az oklevelükkel mosolyogva, vagy verseny közben készített jól eltalált pillanatképen, minden kép alá kiírva egy-két infó, a név, a dátum, hogy milyen verseny, hol, ki fotózott, egyszóval jól megadták a módját.
Ennél már csak az volt megmosolyogtatóbb, amikor ismerősök arcaival vagy neveivel futottam össze a képkeretekben, íme egy két példa.
"Varga Roland - 2017. Párizs, fotót készítette: Kovács Mariann"
Nos, Casso a képen még nedves hajjal, mosolyogva csókolta meg az aranyérmét, de ez nem beképzelt, inkább imádnivaló, olyan tipikus "Casso" hatást nyújtott a fotón, ezért is nem csoda, hogy női fotósa volt. :)
Vigyorogva szedtem elő a telefonom a farzsebemből és fotóztam le a képét, amin már akkor, négy évvel ezelőtt is, őszintén, rohadt helyes volt, és a fotón keresztül is átsugárzó önbizalma árulkodott legjobban arról, hogy az egyértelmű vonzerejével már akkor is tökéletesen tisztában volt. És ez azóta sem változott. :)
"Marosy Zsombor - 2019. Budapest, fotót készítette: Eperjesi Tamás"
Tény, hogy a kép alapján az azt követő pillanatban Zsombi tuti szép gólt lőtt.
"Borssy Benedek, Kovásznai Ákos, Nagy Zoltán, Varga Roland - 2018., Szeged"
Természetesen ezt a csoportképet is azonnal, mosolyogva lefotóztam, bár furcsa érzés volt, hogy közben pontosan jól tudtam még Cassotól, hogy ez, ami a képen szerepelt, volt az utolsó meccse, 2018 januárjában, mielőtt otthagyta volna ezt az egészet, mindezt egyetlen egy, vagy inkább két személy miatt.
"Szelei Liza - 2020. London, fotót készítette: Tóth Izabella"
Róla két kép is össze volt vágva kollázsként egy keretben, az egyik egy pillanatkép magáról a versenyről, amin Liza épp egy szalaggal a kezében, valami gyönyörű, kiművelt, látványos pozícióban van, a levegőben, tehát ugrás volt, hibátlan testtartással, szép, strasszos dresszben, egyéni számban; erről az egy pillanatképről már megállapítható volt, hogy Casso volt barátnője az egész produkcióját tökéletesen, kifogástalanul hajtotta végre, olyannyira, hogy emellett a másik képen már mint európa-bajnok (a korcsoportjában) áll a dobogón mosolyogva, aranyéremmel a nyakában.
Csinos, sőt, gyönyörű, bájos, tehetséges, sikeres. Kiderül mindez egyetlen egy képről.
"Varga Richárd - 2017. Sopron, fotót készítette: Eperjesi Tamás"
Magyarul Ricsi is kézizett egy darabig, talán Zsombival vagy Zsombi öccsével egy csapatban, ezt nem tudom, mindenesetre fura rövid hajjal. :)
"Szatmári Csenge - 2021. Pozsony, fotót készítette: Schmidter Katalin"
Nem azért, nem kételkedtem benne, hogy Csenge ne lenne kiemelkedően jó sportoló, de basszus, még egy éve sincs itt, ebben az egyesületben. Na mindegy, barátnők lennénk (akármilyen fura is kimondani), büszke vagyok azért. :)
Viszont ha még nem ragoztam volna eléggé a meglepetéseket, amik a képsorozat során értek...
"Oklevél Szelei Liza és Szatmári Csenge részére, akik páros produkciójukkal első helyezést értek el" (az xy nevű versenyen, dátum, aláírások, satöbbi)
- És az a vicc, hogy még jól is mutatnak barátnőkként - gondoltam magamban, majd egy halk, hitetlen nevetés hagyta el a számat, és továbbmentem.
Szépen végignéztem a kiállított képeket, okleveleket, díjakat - egyébként azt tudtam, hogy a barátom tényleg jó sportoló volt, meg jól játszott, de őszintén, lenyűgözött, hogy mennyire, amennyiszer újra, meg újra belefutottam a nevébe, annyi verseny, annyi eredmény, külön is, a csapata is, éveken keresztül, ami egyszerre tett nagyon-nagyon-nagyon büszkévé, ott vigyorogtam magamban, mint egy idióta, és egyszerre fogott el egy furcsa érzés, hogy basszus, egyszerűen abbahagyta az egészet -, majd ahogy mindent végignéztem, gondoltam, iszok egy kávét, talán eszek is egy sütit, meg veszek valamit másoknak is, úgyhogy beálltam a büfé sorába.
Valószínűleg valamelyik "csoport" (vagy csoportok) edzésének nemrég lehetett vége, emiatt azért állt egy közepes méretű sor, de nem idegesítettem magam rajta, amíg várakoztam, körbenéztem a sportcsarnokban, elolvasgattam a kiírásokat, amiket láttam, meg ilyesmik.
Valahogy mindent érdekesnek találtam, mert bár már sok történetet tudok innen leginkább Cassotól, azzal, hogy életemben most először jöttem be már tudatában ezekkel, mint ha egy kicsit belátást nyertem volna a barátom életének abba a részébe, amikor még nem ismertem. Vagy valami ilyesmi.
- Bocsi, ez még a sor? - hallottam meg egy lány hangját, kizökkentve a gondolataimból, mire megpördültem.
- Igen, de viszonylag gyorsan megy - válaszoltam, mire a lány beállt mögém a sor végére.
- Szűz Máriám - pillantott előre a sok emberen végignézve - A vízilabdások persze most tartanak nagybevásárlást így edzés után. Szerinted, ahogy halad a sor, lemegy öt perc alatt? - kérdezte a sor elejére leskelődve.
- Talán. Most lesz edzésed? - érdeklődtem.
- Igen, és az edzőm ki fog nyírni. Hetedik óta szerdánként mindig a vízilabdások után van edzésem, hálistennek holnap ugyanekkor utánam lesznek, de szerdán például ezért korábban szoktam jönni, hogy ne legyen ez, amúgy soha nem értettem, miért nem lehet várni csak egy pár percet, amíg kezdődnek a kövi edzések, vagy legalább előreengedni, akinek sietni kell, ezek még itt szoktak bandázgatni vagy fél órát a csarnok előtt, idejük mint a tenger, ahh - sóhajtott fel - Na jó, bocsi, hogy így rád zúdítottam, csak... pfúúú - pillantott az órájára.
- Nem, semmi baj, megértem. Sokat nem segít, de elém jöhetsz, ha akarsz, én ráérek - tettem hozzá kedvesen.
- Dehogynem segít, nagyon köszi - hálálkodott - Amúgy te mit sportolsz itt? Szerintem még nem láttalak, vagyis itt nem, pedig már itt vagyok egy ideje - fürkészett.
- Nem járok ide, életemben másodszor vagyok itt - válaszoltam - A közelben voltam és bejöttem inni egy kávét - nevettem el magam őszintén.
- Jaaa, jó az - nevetett fel ő is - Mindegy, azért bemutatkozok, Szelei Liza vagyok - nyújtotta a kezét mosolyogva.
Őszintén, nem volt nagyon új infó, amikor először megpillantottam, már erősen sejtettem, hogy ő az, viszont sokkal érdekesebb volt, hogy élőben még nem láttam, pláne nem beszéltem vele.
Először is, tudtam, hogy szép, láttam képeken, élőben viszont beláttam, hogy tényleg gyönyörű, gyönyörűbb, mint eddig hittem, klasszikus szőke-kékszemű lány porcelánbaba arccal, sportos, csinos, fitt alak, a kisugárzása nyitott, kedves, de érezhetően tele van önbizalommal (bár van is mire, hogy büszke legyen, elég csak megnézni azt a falat, amin vagy tizenöt különböző helyen szerepelt a neve), a természetes testtartása is szögegyenes, de nőies, a mozgása kifinomult, kecses, a beszédhangja selymes és kellemes.
Egyszóval, kezdem érteni, miért tudok kapásból három embert, akiket hamar és hosszan el tudott bűvölni, megvan Liza maga vonzereje szimplán a kisugárzásában, az tuti.
- Székely Levendula, de szólíts Leninek - mutatkoztam be én is.
- Bocsi, nem találkoztunk mi már? - kérdezte gondolkodva.
- Szerintem nem, de hallottam már rólad, gratulálok a... - pillantottam a fentebb említett folyosó felé - A mindenhez, ami ott ki van állítva - fejeztem be végül zavartan elnevetve magam.
- Jaj, köszi - mosolyodott el - De nem, nem, tutibiztos, hogy láttalak már valahol, minimum képen, jó az arcmemóriám, de vajon hol? - méregetett leginkább magát kérdezgetve.
Őszinte leszek, nem igazán akartam Cassot felhozni, mint témát, mert bár Lizával most beszéltem életemben először, nem tudtam eldönteni magamban, hogyan viszonyuljak hozzá, így igyekeztem úgy, mint ha tényleg csak most ismertem volna meg.
Ismerem a történetet, ami vele és Cassoval történt, és persze, nyilván a barátom mellett állok, de nem érzem feljogosítva magam arra, hogy látványosan ítélkezzek Liza felett, bunkózzak vele, vagy úgy viselkedjek vele, mint ha lenne közöm ahhoz a történethez, ami akkor volt, amikor még csak nem is ismertem egyikőjüket sem. Mármint, ha Casso továbblépett rajta, akit összetörtek, tönkretettek, aki otthagyta miatta ezt a helyet, gyerekes lenne játszanom az igazságtevőt, aki négy évvel később ezen pattog, miközben semmi köze az egészhez, Liza szemszögét pedig még nem is hallottam. Természetesen megvan a véleményem, ahogy Cassoról is, ennyi erővel felette is ítélkezhetnék, mert egyébként később ő is összetörte Lizát, ő is követett el kifogásolható dolgokat, de ez annyira régi és lezárt dolog, hogy bár Lizával soha nem fogok öribari-viszonyt kialakítani és hangsúlyozom, kialakítottam magamban róla egy ideiglenes véleményt, még csak most beszélek vele először, így ennél jobban nem érzem magam feljogosítva arra, hogy nagy személyiségelemzést tudjak végezni róla.
- Na jó, bocsi, hogy ennyit kérdezősködök, de azt mondtad, másodszor vagy itt, mikor voltál először? - érdeklődött kedvesen.
Konkrétan éreztem, ahogy az összes agysejtjét megerőltetve próbálja megfejteni a dolgot, de nem volt nyomulós, inkább csak egészségesen közvetlen, én pedig nem akartam feltűnően titkolózni, onnantól, hogy felismert, valamikor úgy is rájön a válaszra.
- Tizenkilencben, ősszel - válaszoltam - Az akkori barátom meghívott a kézimeccsére.
- Aki...?
- Marosy Zsombor, már nem jár ide, ismered? - kérdeztem, miközben persze pontosan jól tudtam, hogy tökéletesen ismeri, legalább annyira, mint én, de most már fennt kellett tartanom a "most látlak először" látszatot.
Liza elnevetve magát felvonta a szemöldökét, így inkább nem kimondva azt, hogy "bár ne ismerném".
- Igen, ismerem - mondta végül - Én még idén február elején voltam vele együtt kábé egy hetet, nem tudom, mi ütött belém - nevette el magát őszintén - Már bocsi, ha jóban vagytok, vagy ha...
- Ne aggódj, ugyanez, csak nekem két éve - legyintettem felsóhajtva.
- Akkor sorstársak vagyunk. Viszont amúgy ezek szerint akkor miatta voltál ismerős, lehet, a galériájában láttam képet rólad, vagy biztos követett instán... - gondolta végig.
- Lehet - bólintottam.
Közben rendesen haladt a sor, és épp az előttünk lévő melegszendvicse készült, amikor a telefonom rezgett egymás után hármat, mire automatikusan előkaptam azt, hátha Cassoék írtak, mert történt valami, de igazából csak egy régi osztálytársam küldött Snapchaten három streaket egymás után, viszont ahogy kihúztam az értesítést, Liza meglátta a hátterem.
Nem volt sok ideje rá, de mondanom sem kell, azonnal felismerte rajta a barátomat és összerakta a dolgot.
- Te vagy Roli barátnője - esett le neki a dolog, amit egyszerre kérdezett és jelentett ki, mire visszakérdeztem.
- Ismered?
- Igen - válaszolta elkapva a tekintetét - Akkor ezért voltál ismerős, láttalak az instáján. Gondolhattam volna erre, csak nem tudom, mivel nem tudtad, ki vagyok automatikusan... na mindegy - rázta meg a fejét inkább nem végigmondva.
- Lehet, hogy már mesélt rólad, csak most kicsit fáradt vagyok és valószínűleg nem ugrik be - magyarázkodtam - Honnan ismeritek egymást? Hátha így eszembe jut.
- Volt barátnője vagyok, pár éve jártunk. De ha mesélt is, ő vagy valakije rólam, nem hinném, hogy pozitív szereplőnek állított be, szóval jobb is, ha nem feszegetjük a témát - nevette el magát zavartan, elkapva a tekintetét.
- Nem te vagy, akivel abban a kisboltban...?
- De - vágta rá elfordítva a fejét.
- Akkor megvan a sztori - biccentettem, mire ő is bólintott.
Egy pár másodperc csend után megszólalt.
- Amúgy jó a felsőd - váltott témát.
- Köszi, neked meg a dzsekid.
- Köszi - mosolygott.
- RG-zel, ugye? Az okleveleken láttam.
- Igen, már egy jó ideje. Te sportolsz valamit?
- Hivatalosan most nem - feleltem.
- Edzel?
- Leginkább, vagy nézem, ahogy mások edzenek és élvezem a műsort - tettem hozzá szórakozottan, mire Liza felnevetett, majd sorra került, úgyhogy a büféshez fordult.
- Sziaaa, egy mentes vizet szeretnék.
- Egy mentes víz, más valamit? - nézett rá a büfés srác.
- Nem, köszi - vette elő Liza a pénztárcáját, majd meggondolta magát - Úúú, várjunk, bocsi, egy olyan szenyát félre tudsz nekem rakni edzés utánra? Közben az aerobikosok is végeznek, tuti elvinnék.
- Félrerakom, persze - mosolygott a büfés.
Hát igen, Liza enyhén szólva közkedvelt ezen a helyen. Talán régebb óta van itt, mint a büfés. Vagy egyáltalán a büfé.
- Kösziii, jövök eggyel. Akkor mennyi a víz?
Miután fizetett, én is bemondtam a rendelésem, addig pedig Liza összeszedte a vizét és becipzározta a pénztárcáját.
- Na, örülök, hogy összefutottunk, puszilom Roliékat - mosolygott rám Liza, majd miután én is elköszöntem tőle, elsietett, én pedig utánanéztem.
Több önbizalom van csupán a járásában és a kisugárzásában, mint nekem az egész lényemben - egyébként pedig olyan kecsesen sétál, még sietősen is, mint egy modell, de hát ezen nem lepődünk meg.
Mindenesetre nem bántam meg, hogy beszéltünk, jobb ez így, és persze ugyanúgy van véleményem róla és a történtekről, de azt hiszem, ez tényleg kellett.
Akkor is, ha pár perc múlva a következő üzenet fogadott. :)
Casso ❤️: Élsz még, Szöszi?
************************************
Folytatás következik! 🥰

Egyébként kíváncsi vagyok, mi a véleményetek Lizáról?