Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

93. Jó kérdés

[02.14.]
- Valahogy a közös sulis táncaink szinte mindig vonzották az eseményeket, nem? - kérdeztem, ahogy a táncparketten átfogtam Casso vállát.
Szinte csak az első volt gördülékeny, egyébként mindig történt valami.
- Mi vonzzuk az eseményeket - javított ki átgondolva.
- Lehet - értettem egyet elnevetve magam.
Egy lassabb zene szólt, mi pedig a többi lassúzó pár között táncoltunk, és abba se tudtam hagyni a mosolygást.
- Mi az, Szöszi? - nevetett fel Casso, ahogy fürkészett.
- Semmi, csak... - mosolyogtam - Csak végiggondoltam és tényleg mindig velem táncoltál, tök mindegy, hogy épp mással közeledtetek egymáshoz, hogy barátnőd volt, mindig velem, azért nem hangzik olyan rosszul.
- Ja, mondjuk tényleg nem. Pláne, hogy alapból nem is szeretem ezeket a táncokat - vallotta be elröhögve magát.
- Én mindig imádtam - vigyorogtam - Neked pedig nem hagyok választási lehetőséget.
- Magamtól kérlek fel - emlékeztetett mosolyogva.
- Újabb megfejtenivaló?
- Nincs mit megfejteni, te szereted ezt, én meg emiatt belemegyek, részben ezért.
- És másik részben? - kérdezgettem jókedvűen.
- Nem táncként fogom fel, egy magaslabda, amikor alapból sok a fizikai kontaktus, ötezerszer jobban imádhatom a kémiánkat és szinte adja magát, hogy megcsókoljalak, vagy valami ilyen.
- Hát, elhiheted, hogy én se önmagában a lépések miatt szeretem ezeket a táncokat.
Casso elröhögte magát.
- Oké, jó, hogy ezt most beszéljük meg, így évek után, jók vagyunk - jegyezte meg szórakozottan.
Jobb később, mint soha. :)
A szám végeztével ideiglenesen elköszöntünk egymástól egy hosszú öleléssel, majd a társaságainkhoz csapódtunk, de ez körülbelül fél óráig tartott csak, amíg Hajnal a zenék elcsendesülése után nem szólt bele az egyik mikrofonba.
- Az idei Valentin-napon a kollégákkal úgy gondoltuk, hogy helyezzük kicsit jobban előtérbe a jelenlévő szerelmespárokat, akár kapcsolatban vannak, akár nem - kezdte a mikrofonnal a kezében lehuppanva a színpad szélére - Gondolom, nem kell végigmondanom a sablonos szövegeket, hogy egy kapcsolatban mi a kulcs, az őszinteség, a kommunikáció... ebből kiindulva az aulába raktunk ki borítékokat, jó sokat, mindegyikben húsz-húsz kérdéssel, minden páros vihet egyet, és mindegyik kérdést válaszolják meg a másikuknak, vagy beszélhetnek róla. Persze ne számítsatok nagyon indiszkrét kérdésekre, de jó beszélgetésindítóak lehetnek, most úgy is mindenki kitáncolta magát, próbáljátok ki.
Pár pillanat múlva megszólalt a telefonom.
Casso: rám akarsz nézni, mögötted vagyok
Erre vigyorogva megpördültem. Casso valóban mögöttem volt pár méterre, és ahogy belelkesülve ránéztem, értette az utalást, úgyhogy hitetlenül felnevetett, ezzel megadva magát, két percen belül pedig már az udvaron voltunk, elvonulva a borítékunkkal.
Néha szerintem mindketten úgy érezzük, hogy nem volt tisztában azzal, hogy mit vállal velem, amikor összejöttünk. :)
- Szóóóval, ki húz először? - vigyorogtam, törökülésbe ülve azon a padon az udvar az épülettől legtávolabb eső részén.
- Húzz te - mondta, ahogy felsóhajtott, már magán mosolyogva, hogy már megint belement valamibe, csak mert túl lelkes vagyok.
Valami olyasmi ez, mint a tánc. :)
- Okés - húztam össze a kabátom, majd Casso odatartotta nekem a borítékot, én pedig kihúztam egy cetlit és széthajtogattam - "Mit vettél észre rajtam először?"
- Húsz méterről egy rohadt nagy pláza kellős közepén egy mellékfolyosóban pár másodperc alatt lassan négy éve? Nagyon jó kérdés - röhögte el magát.
- Figyelj, én rád se mertem nézni két másodpercnél tovább, amikor először láttalak - nevettem fel őszintén.
- Jók lesznek ezek a kérdések. Hát, nemtom... - túrt a hajába átgondolva a választ, úgy is zaklatom vele, amíg nem tudok meg valamit - Amikor először megláttalak, épp nevettél, ami rohadt gyönyörű volt, és te is, szóval szerintem ez.
Mosolyogva hallgattam, majd én jöttem a válasszal, úgyhogy átgondoltam.
- Én nem tudooom - könyököltem a térdemre, kétségbeesetten a tenyeremre támasztva az állam - Mindent észrevettem egyszerre. Vagyis... de neeem, ez nem fair kérdés, mert nem is láttalak teljesen egyből, ha úgy pillantottalak volna meg először, hogy nem Ricsire nézel, hanem rám, vagy legalább felém, akkor tuti a szemeidet veszem észre azonnal, de így elsőre az arcodat szinte alig láttam, annyit tudtam csak megállapítani, hogy tuti erős lehetsz, meg sportos, mert fehér pólóban voltál, veled szemben fújt egy kicsit a szél, és egy picit jobban kirajzolódtak az izmaid. De ez csak az első pillanat volt.
- Na, ezért járok kondiba - biccentett szórakozottan, mire felnevettem.
Nemsokára jött a következő kérdés, amit megint én húztam.
- "Mi szerettél volna lenni gyerekkorodban?" - olvastam - Én egy csomó minden - vigyorodtam el.
- Na, mondd csak, én úgy se nagyon tudom.
- Óvónéni, tanárnéni, ápolónő, babysitter, állatorvos, pszichológus... - soroltam, majd belegondoltam - Ironikus, aztán végül én kerültem pszichológushoz. Egyébként nem tudtam, hogy illusztátornak hívják, de az is akartam lenni, aki "csinálja a rajzokat a könyvekbe" - idéztem magamat kiskoromból, Casso pedig mosolyogva hallgatott.
- Magyarul mindig gondoskodni akartál mindenkiről, meg művészkedni.
- Igen, belegondolva - nevettem el magam - Te?
- Én az örök klasszikusban nyomtam. "Mi akarsz lenni?" "Gazdag." - válaszolta egyszerűen, mire felnevettem.
- Jó célok - vigyorogtam - De ezen kívül is tuti volt valami ötleted, minden gyerek kreatív.
- Kiskoromban kommandós akartam lenni, katona, meg ilyenek, aztán rendőr, meg ügyvéd, mert az menő. Ironikus, egy hónapja se, hogy majdnem sittre vágtak - röhögte el magát.
- Már akkor is megvoltak a védelmező-balhés vonásaid - mosolyogtam - Meg gazdag akartál lenni - tettem hozzá nevetve.
- Az még ma is áll - mondta derűsen.
Tulajdonképpen nekem is. :)
A következőt rávettem, hogy húzza végre ő.
- Na, ez jó lesz - mosolygott Casso szórakozottan - "Van olyan emléked kettőnkkel kapcsolatban, amiről én nem tudok, de te a mai napig emlékszel rá?"
- Jaj - nevettem fel.
- Tálalhatod a creepy sztorikat - vigyorgott.
- Olvastad a naplómat.
- Nem mindent, majd szólok, ha vágom a sztorit.
- Oké, akkor elmondok egyet - nevettem elpirulva, Casso pedig abba se tudta hagyni a mosolyogva nézést - Kilencedikben megvettem a parfümödet teljes kiszerelésben, amit akkor használtál.
- Na jóóó - röhögött fel hitetlenül.
- És a párnámra fújtam elalvás előtt, emiatt pedig reggelente rendesen arcot kellett mosnom, hogy én nehogy olyan illatúan induljak el otthonról. Illetve egyszer, amikor aláírtad a karom, szívecskével, három napig csak hosszúujjú volt rajtam, mert nem akartam lemosni.
- Oké, ezek eskü cukik. Jó, nem mondom, hogy nem creepy, deee... - nézett rám röhögve.
- Jól van na - szakítottam félbe nevetve - Te jössz.
- Most van baj - mosolygott jókedvűen - De neee, neked cukik a megszállott sztorik, de nálam ijesztő inkább - próbálta kihúzni magát ez alól egy kicsit nyűglődve.
- Nem lesz - ígértem meg - Úgyhogy hallgatlak.
- Kilencedikes vagy későbbi?
- Tulajdonképpen én is kettőt mondtam, úgyhogy mindkettő belefér - vigyorogtam.
Casso tehetetlenül elnevette magát, majd beletúrt a hajába.
- Oké, egy, a szomszédom vagy, következtesd ki, hányszor néztelek úgy, hogy nem vetted észre. Jó, nyugi, nyilván ne úgy képzeld el, hogy öltözés közben stíröltelek, meg ilyenek, nem vagyok beteges, csak tudod, amikor úgy estek a fények és átláttam hozzád, elnézegettem pár másodpercig, ahogy festegetsz, gitározol, vagy rajzolgatsz a kertben... egyszer majdnem észrevetted, hogy nézlek, és nem akartam, hogy nagyon creepynek gondolj, meg hogy kínos legyen, úgyhogy ha már kábé mellettem volt akkor a gitárom, amikor úgy éreztem, hogy rámnézel, gondoltam, felkapom, és akkor azt hiszed, hogy azzal foglalkozom, ja, a nagy felkapásban majdnem eltörtem, mentségemre szólva akkor még csak tizenöt voltam - mesélte szórakozottan, én pedig nevetve hallgattam.
- Ez tetszik - nevettem - Második?
- Amikor elájultál, ez is beteg, de amikor bementem hozzád az orvosiba, érzelmi kilengésben voltam és kaptál egy gyors puszit a homlokodra.
- Ez nem beteg, ez cuki - mosolyogtam elolvadva.
- Megoszlanak a vélemények.
Nemsokára kihúztam a következő kérdést.
- "Kivel van a családodban a legszorosabb kapcsolatod?" - kérdeztem.
- Ricsivel - válaszolta gondolkodás nélkül, teljesen természetesen.
- Jó, mondjuk az ikred, ezt megtippeltem volna - bólintottam - Nekem a nővéremmel. Tényleg, egyébként lehet, hogy ez hülye kérdés lesz, de milyen érzés ikertesónak lenni? - érdeklődtem rákapva a témára.
- Olyan, mint bármilyen más tesónak lenni, csak sokkal több mindenben hasonlítunk, jobban együtt nőttünk fel, mint két sima tesó, ha ez így értelmes, egymást ismerjük a legjobban, satöbbi, meg hatmillió ezerszer összekevertek már minket, főleg kisebbként, akkor még külsőre is sokkal jobban hasonlítottunk, alapból is csak pár betű különbség a nevünk, a hivatalos helyeken, meg a papírkitöltéseknél imádnak minket. Amúgy Ricsi meg én, mivel egyidősek vagyunk, egy neműek, meg rengeteg közös pontunk van, mindig olyanok voltunk amúgy, mint a legjobb haverok, egész életünkben együtt csináltuk a faszságokat, együtt hülyültünk, mentünk mindenhova, a haverjainknál is nagyon sok az átfedés... ja, igazából ilyenek. De most nyilván téged kivéve ebből, általában is vele a legszorosabb a kapcsolatom, nem csak a családban.
- Persze, értem - bólogattam mosolyogva.
- Én is megkérdezném, hogy milyen, ha van nővéred, de nekem is van. Sőt, amúgy én kimaxoltam a tesókat, van húgom, nővérem, bátyám, és még öcsém is, aki egyszerre az ikrem, nem flex, de a tesókkal képben vagyok - mosolygott szórakozottan.
- Tényleg - esett le, miközben felnevettem - Jól állsz tesókból.
- Ja, a szüleimnek egy-két évet kivéve egész gördülékenyen megy a kapcsolata - mondta derűsen, én pedig nevetve megforgattam a szemeimet.
A következőt Casso olvasta.
- Nem tudom, ki írta ezeket össze, de asszem valami családterapeuta lehet, Jézus. "Szeretnél gyerekeket? Milyen elképzeléseid vannak a családalapítással kapcsolatban?" Na, itt az időd, Szöszi.
- Nekem tetszik ez a játék - vigyorogtam - Kezdd te, kíváncsi vagyok.
- Miért én? - nevette el magát értetlenül.
- Mert órákig el tudok beszélni erről, utánad viszont hozzád fogok igazodni. Na, szóval, család, gyerekek...? - faggattam vigyorogva.
Casso átgondolva beletúrt a hajába, majd őszintén elnevette magát.
- Hát, anyajelöltem van, a többi nem rajtam múlik - válaszolta jókedvűen.
- Szóval van anyajelölt? - mosolyogtam.
- Ja, ha a kilencvenes években lennék, Angelina Jolie is jó lenne, ma már muszáj vagyok a lányát választani - biccentett szórakozottan vigyorogva, mire a várt reakcióként felé kaptam a fejem.
- Aha, szóval kis Angelina, oké, megjegyeztem - vettem tudomásul bólogatva, igyekezve nagyon drámainak lenni.
- Miért, nem te vagy a lánya? - mosolygott rám jókedvűen - Azt hittem.
- Nagyon vicces - hunyorogtam rá visszafojtva a mosolyom.
- Jó, nyugi, szivatlak - puszilt bele a hajamba vigyorogva.
Hülye, de imádom. :)
- Na jó, mondd a terveidet - tért vissza a témára.
Erre egyébként nagyon jó lett volna, ha tudok mondani egy "ellenhírességet" a férfiak közül, hogy visszakapja, de évek óta újra és újra azzal kell szembesülnöm, hogy nem találok olyat, aki jobban nézne ki, mint ő, én pedig nem vagyok hiteteles "csak szivatós". :)
- Fiút és lányt is szeretnék, mondjuk valószínűleg a lánnyal jobban szót tudok majd érteni, a fiúnál szükségem lesz a titkos apajelöltem segítségére - néztem rá mosolyogva - És nyilván nem rajtam múlik, meg mindenhogy jó lesz, de szeretném, ha a fiú lenne az idősebb. És legyen nagyon jó testvéri viszonyuk, a fiú pedig mindenkit le fog ütni, aki megbántja a húgát.
- Csak szólni kéne neki, hogy kicsit diszkrétebben próbálja meg szétverni, a rendőrség nem jó hely - tette hozzá Casso derűsen.
- Igen, határozottan - nevettem el magam - Ezeket a tippeket az apajelöltre bízom, majd ő kiképzi.
Ezután egy pár pillanatig csak mosolyogva néztem magam elé, ahogy jobban belegondoltam a beszélgetésünk témájába.
- Egyébként... - törtem meg a csendet, abba se tudva hagyni a mosolygást - Tudom, te nem vagy túl tervezgető típus, de nekem már megvagy a lelki szemeim előtt ilyen szerepben. Ha fiad lesz, az egyik legjobb haverod lesz, egyből "lespanoltok" egymással, irigylésre méltó apa-fia kapcsolatotok lenne, mennétek együtt meccset nézni, meg ilyenek, a nyomdokaidba lépne, felnézne rád, a lányod meg szintén imádna téged, veled büszkélkedne, a tenyereden hordoznád, nem hagynád, hogy bárki valaha is megbántsa, és úgy érezné magát veled, mint egy hercegnő, mert úgy bánnál vele, mint egy hercegnővel, vagy egy királylánnyal. Csak mondom, hogy én így látom - vallottam be őszintén, majd ránéztem, ő pedig halványan elmosolyodott - De majd megkérdezem Jolie-ékat - tettem hozzá elvigyorodva, mire felröhögött.
Nemsokára odatartotta nekem a borítékot, én pedig kihúztam belőle egy cetlit.
"Mit jelent számodra a szerelem?"
- Hogy olyan zenék szövegeivel tudok azonosulni, amikkel nem akarok, mert kibaszott gáz - válaszolta Casso egyből, én pedig felnevettem.
- Visszatérő érzés lehet, hogy így rávágtad.
- Az is, nem tudom, mimet rombolja leginkább, amikor meghallok valami rohadt nyálas, érzelgős, csöpögős szart, a zene is szar, az előadó is, a műfaj se az én világom, általában a sikítófrász rámjön, vallatni lehetne vele, ha harminc másodpercnél tovább kell hallgatnom, aztán realizálom, hogy önmagában a szöveggel meg kurvára tudok azonosulni, pedig elvből nem akarok.
- Kezd érdekelni, melyik szerelmes számoknál érezted ezt - vigyorogtam.
- Neeem, ebbe a beszélgetésbe nem mélyedünk bele - röhögte el magát, megrázva a fejét.
De azért jó tudni, hogy ezek szerint egész sok érzelmes zene szövegével tud azonosulni, még ha ellenkezik is. :)
- "Hogyan tudnálak felvidítani, ha szomorú vagy?" - olvasta fel Casso, de már rakta is félre - Ó, hát erre számos eszközöm van - mosolygott jókedvűen, mire felhúzva magam elé a lábaimat, elnevettem magam.
- Miért, egyébként én hogyan tudnálak?
- Attól függ, mi bajom van, nem jó a kérdés. Oké, amúgy általában, ha nem velünk van valami, akkor csak legyél velem, csinálj bármit, és ennyi - vont vállat. Ilyenkor nem is tud róla, hogy amiket csak úgy lazán mond, mennyire megmelengetik a szívem, vagy mennyi ideig olvadozok tőlük, ahogy magamban vigyorogva írom le őket a naplómba. :) - Jó, akkor én is megkérdezem, és én?
- Ugyanez. Mondjuuuk, dob a módszereiden, ha meg is ölelsz közben, vagy valami ilyesmi - mosolyogtam rá - Vagy odahozod nekem Kókuszt - vigyorodtam el.
- Inkább megölellek, ha nem baj - röhögött.
Dehogy baj. :)
"Kinek meséltél először rólam/az érzéseidről irántam?"
- Rólad Ricsinek, az érzéseimet Eri szedte ki belőlem elsőre, mármint akinek kimondtam, a családom levágta anélkül, hogy mondtam volna - felelte egyszerűen.
- Én rólad Napsugárnak, de mondjuk még mielőtt találkoztunk volna, ő már mondott téged meg Ricsit nekem, az érzéseimet Sacinak meséltem el először.
- Na, érezhető a párhuzam - biccentett.
"Ismertél félre eleinte? Hogyan?"
- Hát, szerintem az enyémet tudod - vallottam be őszintén.
- Ja. Én annyira nem ismertelek félre, kicsit jókislányosabbnak gondoltalak, meg mondjuk ez a kérdés attól is függ, hogy mikor.
Ez igaz.
"Ki áll a legközelebb hozzád rajtam kívül az ellenkező nemből?"
- Mindegyik kérdést megkritizáloood - néztem rá nevetve.
- De most komolyan, nem egyértelmű, más családból, mint családon kívül.
- Akkor mondjunk mindkettőt, először is, nekem a családomból Apa. Nyilván - válaszoltam - Meg mondjuk túl sok férfi rokonom nincs is, sőt, rokonom is alig van, akivel tartom a kapcsolatot - láttam be.
- Nyugi, osztozkodunk az enyémeken - legyintett derűsen.
- Jó - nevettem fel - Neked ki a családodból?
- Titanilla - válaszolta jókedvűen, én pedig nevetve a tenyerembe temettem az arcom - Jó, nem, amúgy anyám. Na, most jön a jó rész, családon kívül...? - nézett rám.
- Jajaj, ezt mondd inkább te előbb.
- Erika.
- Ezzel a kérdéssel jól jártál - túrtam a hajamba zavartan nevetve, ő pedig derűsen bólintott egyet - Pfú, én nem tudom. Egy éve még elgondolkodtam volna, hogy Jakabot mondjam-e, de...
- De ezt meg se akarom hallani - jegyezte meg szórakozottan, mire mondat közben elnevettem magam.
- ...de, ha már osztozkodunk a családodon, Ricsit mondanám. Mondjuk ő is jobbára rajtad keresztül, de ő. Vaaagy Várady? - vigyorogtam Cassora, hogy most én húzzam egy kicsit az agyát.
- Kezdek félni, tíz nap és már nem lesz pedofília, bajban leszek - röhögött.
Imádom. :)
Egyébként családon és Casson kívül, tényleg Ricsi a legközelebbi fiú barátom.
- "Mi a kedvenc közös emlékünk?" - olvastam fel a következő kérdést.
- Neeem, ez nem ér - jelentette ki egyből, amivel teljesen egyet értettem - Ezt skippeljük.
- Neee, játsszunk rendesen.
- De napokig lehet sorolni.
- Mondjunk példát - próbálkoztam.
- Akkor hajrá.
Adtam pár másodpercet magamnak átgondolni.
- A másfél éves évfordulónk. Életem egyik legboldogabb napja volt.
Casso elmosolyodott.
- Nekem meg az egyik újévi fogadalmam is. Oké, akkor gondolom, mondjak másikat.
- Aham - mosolyogtam rá.
Pár pillanat alatt végiggondolta.
- Amikor először összejöttünk - válaszolta végül.
- Azt én is imádtam - vigyorogtam - A másodikat is ugyanúgy, csak az első indított be ugye... mindent.
- Ja, ezért mondtam. Meg mert életem egyik legjobb csókja volt, az összes előtte lévőt felülmúlta nálam.
- Nekem is - mosolyogtam - És akkor vallottam be először, hogy szeretlek.
- Már akkor is szépen csengett.
Mosolyogva néztem magam elé, majd rá, ő pedig ugyanúgy viszonozta a pillantásomat.
- Nem véletlenül tartottam meg az ereklyepulcsidat - törtem meg a mosolygós csendet.
És nem is véletlenül hívják így. <3
- "Mit utálsz a legjobban a veszekedéseink során?" - hajtotta ki Casso a következő cetlit, majd elröhögte magát - Valentin-napi kérdés szerelmeseknek, ami egyből az feltételezi, hogy vannak veszekedéseink, fasza - röhögött.
- Miért, neked volt olyan kapcsolatod, amiben nem volt veszekedés?
- Nem tudom, minek számít, ha az első és egyetlen veszekedésnél dobtam is a csajt - mondta, majd átgondolta - Inkább többesszámban.
- Erről elfilozofálhatnánk egy darabig - bólogattam - Egyébként én azt utálom a veszekedéseinkben, hogy általában túl jók az érveid - feleltem a kérdésre elnevetve magam.
- Ja, én bocs - nézett rám szórakozottan.
Miután kinevettem magam, válaszoltam komolyan is.
- Az a legrosszabb, amikor rád nézek és látom, hogy megbántottalak, szomorú vagy, hogy összetörtél, csalódtál, vagy ilyesmik, és ilyenkor nem is az érdekel sokszor, hogy nekem mi bajom van, hanem összetör, hogy nem vagy... jól. Érted - magyaráztam - Neked?
- Ha látom, vagy tudom, hogy miattam sírsz. Ha más miatt van, azt is utálom, de ha tudom, hogy miattam, pláne, ha én basztam el, vagy olyat mondtam, amit nem kéne, az kikészít. Alapból hajlamos vagyok veszekedésekben olyanokat mondani, amiket megbánok később, gyűlőlöm is.
Azért én is mondtam már nem túl aranyos dolgokat ilyen helyzetben. :(
A következőt én húztam.
- "Kire voltál a legféltékenyebb velem kapcsolatban?" Kire nem? - jegyezem meg felnevetve, majd tovább olvastam a cetlit - "Miben érezted magad kevesebbnek az illetőnél?"
- Na, az aljára hagytuk a jó témákat - pillantott Casso a borítékba elröhögve magát.
- Igen - nevettem - Nekem elég egyértelműen Csenge. Nagyon sok mindenkire voltam féltékeny, de rá igazából, a legeslegjobban, huzamosan és a legtöbb okkal, de az ő témáját már kiveséztük lassan egy éve. Neked?
- Attól függ, hogy vesszük a féltékenységet. Zsombi az exed, akivel hamarabb jöttél össze, mint velem, aztán vagy két és fél hónapon át azt hittem, hogy megint őt választottad helyettem, Jakabbal meg vagy heti háromszor találkozgattál, lelkiztetek, közös festés, ölelgetés, jajdefasza, miközben ő full beléd volt esve, te az én barátnőm voltál, vagyis már akkor is, és egy-két időszakban kurvára jobban megvoltál vele, mint velem. Oké, asszem ő nyert - hozta meg a végső eredményt.
- Sajnálom, hogy nem vettem észre, hogy zavar téged.
- Az a pár hét több sebből vérzik, Leni, jobban járunk, ha inkább szimplán csak lezártnak tartjuk - vetett véget a témának - Húzol?
- Most te jössz.
- Nem nagyon ragaszkodom hozzá - tartotta oda nekem a borítékot, én pedig húztam egyet.
- "Mi a legtraumatikusabb gyerekkori emléked?" - kérdeztem rápillantva.
- Elviccelném, de... tudod, hogy nem fogom - nézett rám Casso.
Casso hét éves volt, amikor az apai nagypapája elhunyt autóbalesetben, őket, az unokákat vitte haza nagyszülős hétvége után, majd hazafele menet, egyedül volt a kocsiban, amikor egy másikkal megtörtént a baleset.
Casso nagyon keveset mondott nekem erről, de nem csodálom, hogy gyerekként megrázta a dolog.
- Persze, nem is kell - simítottam meg a karját együttérzően.
- Neked? - érdeklődött.
- Nem tudom... - gondoltam bele - Fura kimondani, de visszaemlékezve boldog gyerekkorom volt, ami problémám is volt, így utólag elenyésző...
- Nem kell brutálisnak lennie ahhoz, hogy rossz gyerekkori élmény legyen, nekem is benne van a top tíz kiskori problémámban, hogy oviban a sarokban voltam, amikor behoztak valami új játékot, és végignéztem, hogy mindenki kipróbálja, egyébként utólag egy szar volt, de mégis megmaradt - fordította felém a fejét derűsen.
- Miért, mit csináltál, hogy sarokba raktak? - nevettem el magam.
- Pfú, nemtom, annyiszor raktak sarokba, hogy volt ott egy könyvespolc, már tudtam fejből, hogy milyen könyvek vannak, milyen sorban. Oviban meg alsóban, amikor még nem adtak ilyen intőket, meg ilyeneket, az összes létező büntetést megkaptam, amit csak ki lehet találni.
- Például? - kérdeztem nevetve.
- Terítés egyedül, nem engedtek ki az udvarra, avarseprés, felrakni az összes széket egyedül az egész ebédlőben, farsangon nem szállhattam be a játékokba, csak a kötelet fogtam a limbónál, kirándulásnál a tanárnő vagy óvónő mellett kellett mennem, gyereknap volt valami ugrálóvár, és csak feleannyi időt lehettem bennt, mint a többiek, befenyítettek, hogy elküldenek valami énekversenyre, ha nem viselkedek jól, satöbbi, nagyon utáltam.
- És végül elküldtek énekversenyre?
- Nem, az volt az a pont, ahol visszafogtam magam.
Erre felnevettem.
Imádom a történeteit. :)
"Mikor voltál igazán zavarban előttem?"
- Nonstop - válaszoltam egyszerűen - Tizenegyedikig biztosan. Te?
- Amikor el akartalak hívni randira - felelte - Meg amúgy még rohadt sokszor, de akkor már magamon égtem ki, hogy mi ebben ennyire nehéz.
Egy csomószor mondja, hogy ne már, hogy nem tűnt fel, hogy ekkor meg ekkor milyen "faszságokat csinált össze-vissza", de az a helyzet, hogy tényleg nem tűnt fel. :)
Szerintem szigorú magához. :)
Ez volt a tizenötödik kérdés (öt sorból álló oszlopokba rakosgattam a "használt" cetliket a padon, ezzel jött össze a három oszlop), és bár nyilván nem mi csináltunk így direkt, de ezután jöttek a komolyabb, érzelmesebb, vagy inkább diszkrétebb kérdések.
"Miből érzed a legjobban, hogy szeretlek?"
- Érzem, ahogy rám nézel - pillantottam rá halványan mosolyogva - Vagy a kis apró jeleidből, ahogy elmosolyodsz, amikor jól érzem magam, csinálok valami hülyeséget, vagy amikor meglátsz... csak példaként.
Casso maga elé mosolyogva biccentett egy aprót.
- És te? - érdeklődtem, mire rám pillantott.
Casso engem nézve átgondolta.
- Szerintem nem is tudsz róla, de érezteted velem azokat, amikre szükségem van, hogy érezzem. És egyszerre vagy érzelmes, még ha nem is szóval, csak ahogy viszonyulsz hozzám, meg be is vagy pörögve, eszméletlen cuki, de tényleg.
"Mi az a téma, ami túl komoly ahhoz, hogy viccelődj vele?"
- Tényleg elhunytak halála, súlyos betegségek, balesetek, traumák... - soroltam.
- Ja, ilyenek - értett egyet biccentve.
A következőt ismét én olvastam.
- Öhm... - pislogtam, majd olvasás közben ránéztem - "Mikor sírtál utoljára?"
- Na, ez jó - túrt a hajába, majd elröhögte magát - Amikor két hete majdnem belefulladtam a chillibe.
- Jaj - húztam el a szám akaratlanul felnevetve - Én legutoljára örömsírtam.
- Örömsírtál? - nézett rám derűsen, a szó létezését megkérdőjelezve.
- Jól van na, igen - védekeztem nevetve - Amikor mondtad az összeköltözést.
Azóta nem sírtam örömöt. :)
- Jaaa.
Ezután egy pár másodpercre csendben voltunk.
- Rátérjünk az igazi sírás témára? - törtem meg a csendet.
- Hát, felőlem... - vont vállat.
Újabb rövid szünet.
- Én utoljára, amikor elvittek téged - mondtam, majd ránéztem - Tudom, egyszer már mondtad, hogy te sírás helyett általában mindenféle függő leszel, de...
- Amúgy nem zárja ki egymást a kettő.
Kényelmetlen témába sodortam, így nem akartam erőltetni, de érezte, hogy túl éles lenne itt elvágni a beszélgetést, úgyhogy megszólalt.
- Őszintén, nem nagyon szoktam sírni, de nekem is vannak érzéseim.
- Persze, hogy vannak, mindenkinek vannak - értettem egyet, hogy ne érezze magát olyan feszülten.
Casso zavartan elnevette magát.
- Eskü szerintem max a szűk családomon kívül soha senki nem látott még könnyezni se.
- Hogyhogy?
- Nemtom, mindenki belém nevelte, hogy nem szabad, mert fiú vagyok, egyenlő nincsenek érzéseim, de ami van, azt se mutassam ki.
- Ez olyan hülyeség.
- Az, de már mindenki hozzászokott, szóval mindegy - vont vállat, de én nem hagytam annyiban a témát.
- Mármint, miért ne mutathatnád ki, ha fáj valami? Mondjuk... - kerestem a példákat, de megelőzött konkrétakkal.
- Mondjuk ha meghal valaki, elveszítem azt, akit nem tudok, vagy csak könnyebb lenne tőle, mert elegem van az egész világból. Passz, kérdezz könnyebbet, de tényleg mindegy, valszeg nem is tudnék mások előtt.
Ebbe a témába még nem is gondoltam bele vele kapcsolatban soha ezelőtt, fura is volt, és rengeteg kérdést felvetett bennem, de érződött, hogy ez egy sebezhető pontja, így nem is nagyon mertem feltenni semmit.
Ez elég egyértelműen az arcomra íródhatott, mivel Casso, ahogy rámnézett, csak elnevette magát és közölte velem, hogy mondjam.
- Nem, semmi - ráztam meg a fejem, hagyva inkább - Szeretnél húzni?
- Felőlem húzhatsz.
Belenyúltam a borítékba.
- Nem húsz cetlit mondtak? - pislogtam, ahogy kitapintottam, hogy az utolsót húzom ki, a tizenkilencediket.
- Elvileg de - nézett bele a borítékba.
- Kihagytak egyet - állapítottam meg, majd lebiggyesztettem a számat.
Aztán persze felolvastam az utolsó kérdést.
- "Miben nyilvánul meg benned, hogy boldoggá teszlek?"
- Hogy itt ülök és végigválaszoltam tizenkilenc kérdést - röhögte el magát.
Jó, ez jogos. :)
*****************************************
Folytatás következik! 🥰