Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

79. Teadélután

Január 7. (hétfő)
Casso tegnap ebéd előtt hazament, - a szüleim egyébként aznap reggel, amikor találkoztak vele, nem kicsit megörültek neki - és szerintem a vasárnap további részében nem volt túl produktív otthon, amit mind megértünk.
Ma viszont suli volt, ráadásul hétfő, ami mit jelent?
Matekfakt, nulladik óra, kávé, Domi, bár utóbbi ma pont hiányzott.
- Megszállt a Szentlélek, mit szólsz? - huppant le mellém Casso tízperces késéssel.
- Büszke vagyok - mosolyogtam rá derűsen.
- Legyél is. A szabályok és a törvény angyala ül melletted. Egy személyben - mondta szórakozottan, enyhe kétértelemmel, mire hangosan, őszintén felnevettem, mire nem csak a tanár hagyta abba a magyarázást és nézett rám, a teremből szinte mindenki hátrafordult hozzánk.
- Bocsánat - szabadkoztam magamban tovább mosolyogva, majd ahogy minden ment tovább, halkan nevetve Cassora néztem - Olyan hülye vagy - suttogtam jókedvűen.
- Figyelj, mit tudok még, ez nem minden - közölte a mosolygását félig visszafojtva, de persze a gödröcskéi lebuktatták, Casso pedig elővett egy füzetet.
- Mi történt veled? - csodálkoztam nevetve - Újévi fogadalom?
- Túlzás, csak ha már bejöttem... - vont vállat.
- Lovaggá üthetlek következő szünetben?
- Nem ugorhatnánk egyből a szentté avatásra?
- Ahhoz halottnak kéne lenned - emlékeztettem mosolyogva.
- Az vagyok. Harminc órán át bennt voltam a rendőrségen, anyámat értesítették róla először. Anyámat. "Jó napot, rendőrség vagyunk, a fia épp őrizetben van nálunk." Hogy élnék egyáltalán? - kérdezte jókedvűen, mire halkan felnevettem.
- Visszatértél a halálból.
- Muszáj volt. Úristen, ne tudd meg, hogy várom, hogy elterjedjen a családban a sztori. Tudod, Titanillához, meg ilyenek - gondolta át röhögve - Ha valamiért, ezért tényleg megérte feltámadnom.
- Oké, meggyőztél, ebédszünetben hívom a pápát. Majd Enikő tolmácsol, ő úgy is olaszos - terveztem el vigyorogva.
- Ennyi.
Ebben maradtunk. :)
Az első óránk ezután életvitel volt, amin épp bankszámlákról beszélgettünk, amikor kopogtak az ajtón, így mind arra kaptuk a fejünket.
Az igazgatónő volt, köszöntünk is neki, Mátrai viszont Váradyra nézett.
- Rolandot szeretném elkérni - mondta Mátrai, mire Cassora néztem, aki ezen már előre csak elröhögte magát, hogy "ez jó lesz" - Egész órára - tette hozzá, nyomatékosítva a beszélgetés súlyosságát.
Várady eddig nem tudott a hétvégi eseményekről, úgyhogy Mátrai behajtotta maga mögött az ajtót és odament a tanár úrhoz, hogy nagyvonalakban beavassa.
- Folytassátok a jegyzetet - mondta nekünk Várady, majd felállt, inkább Mátrai után ment a folyosóra a terem elé, hogy ne itt bennt beszéljenek erről, és halkan váltottak pár szót, hogy ez most mi is.
Mivel tudom, miről van szó, nagyjából le tudtam olvasni a tanárnő szájáról, meg kikövetkeztetni, hogy miket mond, de egyébként ahogy láttam, egész sokan mások is próbáltak elcsípni pár infót a beszélgetésükből, valószínűleg jobbára sikertelenül - az osztályból csak Ricsi és én tudjuk, hogy mi volt, legalábbis úgy tudom -, egyedül Betti kérdezett rá.
- Mit csináltál már megint? - nézett Cassora elnevetve magát.
- Hagyjuk - ejtette a témát Casso, majd sóhajtva a két tanárra nézett, hogy mi van már, most akkor menjen, vagy ne menjen, vagy mit csinálnak ennyi ideig.
Ahogy Casso kiment Mátraival, folytattuk az órát.
- Tanár úr, mi történt? - kérdezte Paula Váradyt.
- Erre nincs módomban válaszolni - kerülte ki Várady is a válaszadást, majd visszatértünk a tananyagra.
Körülbelül huszonöt perc múlva Mátrai megint megjelent.
- Levendulát is szeretném elkérni, ha pedig majd visszajött, akkor utána Richárdot is. Elnézést - nézett Mátrai a tanár úrra, mire felkaptam a fejem, meg még szinte mindenki az osztályteremből.
- Nem, dehogy is, teljesen megértem. Leni, menj csak nyugodtan - nézett rám Várady.
- Mit csináltak ezeeek? - röhögte el magát Samu értetlenül.
- Te jegyzetelj csak - mondta neki Várady.
Az igazgatóiban nem sokszor jártam, Casso viszont egész otthonosan elüldögélt az egyik széken, olyan nyugodtan nyomkodott Mátrai íróasztala előtt, mint ha csak egy buszra várna a szokásos megállóban.
Az érkezésünkre felkapta a fejét, elrakta a telefonját, én leültem mellé, Mátrai pedig egy perc türelmet kért, amíg beszélt valami kollégájával.
- Nagyon leszívott? Gondolom elég kellemetlen lehet... nagyon az? - érdeklődtem Cassotól, tekintve, hogy ekkor már lassan fél órája folyamatosan itt volt, elég egyértelmű, hogy mi miatt.
- Dehogy is, a hétvége után ez már csak egy kellemes kis beszélgetés - mondta, kicsalva belőlem egy halk nevetést - Kaptam egy pohár vizet, jó a klíma, otthonos a hely, tiszta luxus - nézett körbe - Eskü, mint egy teadélután, kártyázhatnánk is ennyi erővel - gondolta tovább, én pedig folyamatosan nevetve hallgattam.
Ez a tea dolog visszatérő motívum az utóbbi napokban.
- Miről tudnak veled ennyit beszélni?
- Passz, ugyanazt boncolgatjuk már vagy fél órája. Biztos jó beszélgetőpartner vagyok, nemtom - vont vállat - Csak téged hoztak, vagy várunk még valakiket?
- Majd Ricsi levált engem. Egyáltalán mi mire kellünk egyébként?
- Honnan tudjam? Neked nem mondott semmit?
- Nem, csak hogy nincs mitől izgulnom, csak tudja, hogy jócskán részese vagyok a történetnek, így szívesen meghallgatna. Most olyan vagyok, mint egy tanú?
- Jótól kérdezed. Oké, kaptam szombaton egy órás jogi tájékoztatást, de a sulis részre nem tértek ki.
- Pedig jó lett volna.
- Ja, persze, plusz még két óra, kösz nem.
- Jó, ez igaz - láttam be felnevetve.
Ekkor visszajött hozzánk Mátrai, úgyhogy abbahagytuk a beszélgetést.
Az igazgatónő leült velünk szemben a bőr-karosszékébe és érzékeltetve a beszélgetés fontosságát és a bizalmasság mértékét, az asztalra támasztotta az összekulcsolt kezeit.
- Nos, gondolom, Leni, te is sejted, hogy miről van szó, és mondanom sem kell, hogy a barátoddal eddig a hétvége eseményei forogtak szóban, és ez most is így lesz - kezdte az igazgatónő rámnézve - Azonban, mivel feltételezem, te is megérted, hogy mint tantestület, tisztában szeretnénk lenni a történtekkel, tekintve, hogy rengeteg élethelyzetben mi vagyunk felelősök értetek, félre ne érts, tudom, hogy valahol privát ügy is, ezt igyekszem tiszteletben tartani, ezért csak mint az iskola vezetőségeként kérdezek mindent, osztálytársaitok, szülők, de még kollégák, tanárok előtt is rejtve marad részemről a beszélgetésünk, főleg, ha olyanok derülnek most ki. Nem az intézményben történt, így bármikor mondhatod azt, hogy nem szeretnél beszélni róla, megértem - mondta Mátrai rámnézve - Rolanddal jobbára eddig a fontosabb jogi ügyekről beszéltünk, azzal, hogy mi történt, nem igazán vagyok tisztában.
- Bocs, amúgy nélküled nem nagyon akartam mondani, hogy mi volt - nézett rám Casso.
- Persze, köszi - mosolyogtam rá halványan, majd Mátrai felé fordultam.
Egyébként bár Casso csak viccelt azzal, hogy ez egy "kellemes kis beszélgetés", nyilván nem volt nagy élmény, de kellemetlen, vagy túl privát se, Mátrai tényleg tiszteletben tartotta, hogy nem mindenről akarunk beszámolni, nem is faggatózott mindenről, nem pletykálkodni akart, csak a dolgát végezte, hivatalosan, így egész nyugodtan mentem ki olyan tíz perc után.
- Akkor Richárdot is küldd le, légyszíves - kért meg Mátrai, ahogy az ajtóhoz léptem.
Így is tettem, viszont amikor beléptem az osztályterembe, konkrétan mindenki úgy nézett rám, mint ha valami nagyon érdekes lenne rajtam, vagy kísértet lennék, vagy nem is tudom.
- Menjek? - kérdezte Ricsi.
- Igen - bólogattam, miközben leültem a helyemre.
- Igazgatói?
- Igen - helyeseltem újra, majd kivettem a tolltartómból a tollam, hogy jegyzeteljek tovább a füzetembe, amit félbehagytam.
- Mi volt? - suttogta Saci értetlenül mellőlem.
- Majd... majd mondom - válaszoltam bizonytalanul.
Nos, Enikő, Lili és Saci egyszerre támadtak le következő szünetben, ez kiszámítható volt.
Épp elmondtam nekik nagyvonalakban a dolgot, halkan, ők pedig köpni-nyelni nem tudtak tőle, amikor megláttam arrafelé Csengét.
- Bocsi, egy pillanat és itt vagyok - pattantam fel a székekről, majd odasiettem Csengéhez.
Ha valakinek, neki aztán illett mondanom egy-két szót.
- Áhh, itt vagy, már kerestelek, mi volt ez a kavarás életvitelen? - kérdezte egyből értetlenül, ahogy odaléptem hozzá.
- Lecsukják őket - vágtam bele mindenféle bevezetés nélkül.
- Mármint... - kérdezett volna vissza, de elég egyértemű voltam, leesett neki az utalás - Őket? Akik...?
- Igen - biccentettem.
Csengének először egy megkönnyebbült sóhajtás szaladt ki a száján.
- De honnan tudod?
- Ez... - akadtam meg egy pillanatra - Ez hosszú, nem akarok belemenni, de lényeg, hogy... hogy nincsenek szabadlábon, hálistennek.
- Úristen - pislogott, láthatólag ugyanazzal a megkönnyebbültséggel, mint ami engem is elfogott a hír hallatára két napja.
Van ilyen.
- Ne idegesíts, Hugi, még mindig nem beszéltél vele? - kérdezte Casso Lottitól egy "nem hiszlek el" hangulatú nevetés kíséretében.
- Nem, szombaton találkoztunk volna, csak lemondtam - válaszolta Lotti.
- Legalább te mondtad le, ez is valami. Mondtál már le amúgy vele bármilyen programot egyáltalán?
- Nem - vallotta be Lotti őszintén - De most igen! Határozott voltam.
- És ehhez tényleg az kellett, hogy lecsukjanak másfél napra???
Lotti erre először nem tudott mit mondani, Casso viszont kapott a beszélgetésen, úgyhogy elröhögte magát és folytatta.
- Tényleg, mi volt a pattintós szöveg? "Bocs, Szivi, ma nem érek rá, a bátyámat épp a rendőrségen hallgatják ki a cellájában, majd máskor, jó?" - imitálta Casso a húgát szórakozottan, aki erre bosszúból megdobta a sapkájával. :) - Durva vagy - látta be Casso a sapkát felvéve a földről.
- Vasárnap találkozok vele - jelentette ki Lotti.
- Fele ennyi kapcsolatom lett volna, ha mindent ilyen kis ráérősen csinálok, az tuti - jegyezte meg Casso jókedvűen.
- Feleekkora fuckboy lennél - vigyorgott rá Lotti.
- Jajaj, be lettem oltva - ciccegett Casso.
Elszórakoztatták egymást egy jó darabig, amíg befejeztem a töriházimat, majd ahogy összecsaptam a füzetemet, felnéztem rájuk.
- Jézus, de hangosan csaptad be - nevetett fel Lotti.
- Haragszol rá, Szöszi? - kérdezte Casso ezzel teljesen egyszerre.
Hogy őszinte legyek, imádom a testvéri viszonyukat, egy életérzés hallgatni őket. :)
Még ez előtt ebédszünetben (pápahívás előtt :D) megéheztem, a menzás kajával pedig szag alapján se szimpatizáltam, így a mai napon is a büfében kötöttem ki.
Egyedül mentem le, mindenki el volt foglalva valamivel/valakivel, de nem voltam sokáig egyedül, Casso húga a sorbaállásomtól számítva a harmincadik másodpercben odajött hozzám.
Köszöntünk, megöleltük egymást, beszéltünk pár kezdő szót, majd Lotti rátért a témára.
- Hogy vagy? - kérdezte, természetesen nem csak üres kérdésként, a hétvégiekkel kapcsolatban.
Na igen, ezek az események nem csak engem viseltek meg, nem is csak az én családomat, az iskolát, vagy magát a barátomat - már amikor a történtek után egy órával átmentem Casso családjához, hogy szóljak és megláttak, Rilla már akkor majdnem szívrohamot kapott, de ezt már leírtam.
Szóval már az első reakciók is ilyenek voltak pénteken, nem csoda, hogy megkérdeztem Lottitól, hogy mi a helyzet most náluk.
Az élet nehéz, ezt be kell látni.
- És mindezt egy teáért, gondoltad volna? - kérdeztem a húgomtól, ahogy hazaértem és felsóhajtva, fáradtan lehuppantam mellé, mire Csepi először felnevetett, fogalma se volt, miről beszélek, majd értetlenül pislogva rámnézett.
- De hát a tea finom.
- Igen, szerintem is, ez volt a baj - bólintottam sóhajtva, majd megsimítottam a haját - Teadélután? - ajánlottam fel az aktuális kedvenc játékát elmosolyodva, mire egy hatalmas, boldog vigyor jelent meg az arcán.
- Jó! - egyezett bele vigyorogva.

Mai nap - 5/?: de most tényleg, lehet értékelni ezeket?