Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

68. Idilli

December 17. (hétfő)
A hétvégén megünnepeltük mégegyszer Saci szülinapját, ami nagyon jó volt, de ezenkívül nem sok érdekes dolog történt, pontosabban, annyi igen, hogy már most elkezdtem a karácsonyi ajándékaimat, ilyen se volt még. Cassoé, Sacié már kész, a többin még dolgozom, és még van egy teljes hetem rá, le vagyok nyűgöződve magamtól. :)
Szokás szerint matekfakttal kezdtem a napot, úgyhogy elindultam a suliba sötétben, hajnalok hajnalán.
Karácsonyi hangulatom volt, úgyhogy Sia Everyday is Christmas albumát hallgatva gyalogoltam el a suliba, mindezt a bojtos sapkámban és nagy, kötött pulcsiban.
Szeretem a karácsonyt. :)
A sulit már kidíszítették a szokásos fénysorokkal, a büfé épp akkor nyitott, amikor megérkeztem, úgyhogy vettem friss, meleg sütiket magamnak forró csokival, majd a nulladik órában még a hangszórókból halkan szóló karácsonyi zenék alatt a csendes épületben felmentem a terembe.
Az idilli hangulatot persze Horváth egy perc alatt képes volt kinyírni, de amikor kicsengettek, és beindult az élet, egyre több közkedveltebb karácsonyi zenét hallgattunk, a korlátokra már felszerelték a műfenyőágakat, a kis cuki díszeket, sőt, a faliújságokra is egyre több karácsonyi bállal kapcsolatos papír lett kitűzve.
Mint a hétfők többségén, az első óra előtti szünetben, amikor kimentem a folyosón lévő szekrényemhez pakolni, félszemmel persze figyeltem az érkezőket, főleg azt az egy érkezőt, akit így a hétvége után már igazán vártam.
- Most eskü akartam jönni faktra, csak elaludtam - magyarázkodott mosolyogva.
- Egy szent vagy - nevettem fel, majd az arcára tettem a kezem, és pipiskedve megcsókoltam.
Őt még a karácsonynál is ezerszer jobban szeretem. <3
- Holnap megyünk korcsolyázni - jelentette be Várady első órán ünnepélyesen, mire az osztály tapsban tört ki - Három és fél órátok elmarad - tette hozzá, ami mondanom sem kell, mégnagyobb tapsot vonzott magával.
Második órán dolgozatot írtunk, ami alapból leamortizált volna minket, csakhogy elkezdett esni a hó, szép, nagy pelyhekben, és jó sokáig hullott, úgyhogy időnk se volt stresszelni a doga eredményén, mentünk is ki az udvarra kicsengetés után.
- Nézd, figyeld, mit tudok - mosolyogtam Cassora, ahogy kimentünk az udvarra, majd leguggoltam, és az ujjammal belerajzoltam a hóba. "C+L", szívecskével bekeretezve.
Casso mosolyogva leguggolt mellém és egy puszit nyomott az arcomra.
- Ééés deja vu - mondta mosolyogva.
- Ezt mire érted? - rajzoltam még a nagy szívecske mellé két kicsit.
- Ugyanezt rajzoltad anno Tihanyon is, csak szétsöpörted, amikor kijöttem, emiatt pedig azt hitted, hogy nem láttam - mesélte egyszerűen, mire hitetlenül felnevettem.
- Komolyan? - csodálkoztam.
- Aha. Cuki volt - mosolygott.
- Hihetetlen vagy - állapítottam meg nevetve, majd a rajzomra pillantottam - Írjak évszámot? Vagy dátumot? - gondolkodtam, hogyan tökéletesíthetném.
- Akkor olyan lesz, mint egy sírfelirat - röhögte el magát, mire én is felnevettem - És egyébként milyen dátumot írnál? Tele vagyunk dátumokkal.
- Akkor azt írnám, hogy 2019-től, mert akkor találkoztunk.
- Ez alá tényleg már csak egy "nyugodjon békében" kellene - mondta szórakozottan.
- Jó, na - nevettem.
A következő pillanatban a fiúk kihívtak minket hógolyózni, mi pedig beszálltunk, ami vicces volt, viszont a ruhadarabjaim fele átázott.
Valószínűleg Anya meg fog ölni.
- Leniii, mi legyen a hóember neve? - kérdezte Saci, aki a lányokkal együtt az udvar másik felében összedobott gyorsan egy hóembert.
Mivel mindig leesett a hóember karja, meg amúgy se volt túl stabil, egy idő után menthetetlennek találtuk, szóval úgy gondoltuk, hogy inkább végzünk vele becsengetés előtt, úgyhogy közös megegyezés alapján elneveztük Kovács Márk Bence Zsombor Dánielnek (a Kovács nem tudjuk, honnan jött), és szétdobáltuk hógolyókkal. :)
Aztán a fiúk arra jártak, összeépítették újra és átkeresztelték a saját exeik neveire, így Kovács Márk Bence Zsombor Dániel, a hóember ezután Kovács Kitti Petra Liza Annaként élt tovább, mind a két percig, amíg a fiúk véglegesen el nem pusztították. :)
Órák után bevártam Cassot a suli előtt, majd átmentünk hozzánk.
- Szóval, hallgatom az ötletedet - szedtem elő a festéshez szükséges kellékeket, miközben Casso lehuppant a szőnyegemre.
Annyira hasonlított minden a régi korrepeinkre, imádtam. :)
- Passz, nincs ötletem.
- Akkor mit szeretnél festeni?
- Te vagy a tanár, Szöszi - mosolygott szórakozottan.
- Igazából csak egy segítő kéz vagyok - pontosítottam akaratlanul elmosolyodva.
- Oké, akkor segíts kitalálni - kért meg - Közelítsük meg úgy ezt az egészet, hogy Várady és te is pontosan ugyanolyan alkotó-művészlélek világszemléletben éltek, Várady meg imádja az alkotásaidat, szóval a te stílusodra építsünk, ami neked tetszik, az neki is fog.
- Tehát fessünk drámai, elvont dolgokat, aminek az üzenete a depresszió, a halál... - soroltam nevetve.
- Nem, fessünk meztelen nőket - vigyorgott az egyik alkotásomra utalva, mire szemforgatva felnevettem.
- Persze, az biztos tetszeni fog neki - nevettem, mire derűsen egyet értett - De most komolyan.
- Nem tudooom, valami szépet, úgy is tudni fogja, hogy nem egyedül csináltam, akkor meg már fessünk olyat, amilyet te szeretnél.
Végül kiegyeztünk egy karácsony esti, havas városban, karácsonyfával a tér közepén ábrázolva.
Mint régen, most is Cassoval együtt csináltam egy külön lapon, de azért sokat segítettem neki.
- Ez mi lesz? - kérdezte Casso rámnézve.
- Kikeverek egy színt.
- Azt látom, de milyet?
- Az égboltnak, valami nagyon sötét kéket, amit persze majd világosítunk, csak elsőre ez lesz.
- Aha - biccentett.
Amikor megvoltam vele, adtam Cassonak egy ehhez való ecsetet, hogy vigyük fel a kék színt.
- Oké, vigyük, mutasd - biccentett.
- Mármint, erre vigyük fel - mutattam a kisalakú vászonra.
- De hogy? Ne magadból indulj ki, én ezeket nem értem - röhögte el magát.
- Oké, segítek - adtam meg magam, majd mosolyogva megfogtam a kezét, hogy érzékeltessem vele a mozdulatot.
- Ezt régen is csináltad - mosolyodott el halványan, mire nekem is mosolyra húzódott a szám - Rohadt aranyos volt, megvettél vele kilóra.
- Ráadásul azt is mondtad, hogy cuki, amikor elpirulok - mosolyogtam.
- A korrepek alatt annyi akaratlan, burkolt szerelmi vallomásom volt, Szöszi, nem is értem, hogy nem estek le - mondta derűsen.
- A végén még megtudom, hogy nem csak én voltam gáz szerelmes anno? - vigyorogtam.
- Hát, de most tényleg, össze-vissza csináltam a faszságokat, random kiszaladtak a számon dolgok, zavarba jöttem, nem tűnt fel? - nézett rám nevetve.
- Nem, valószínűleg azért, mert egyrészt én sokkal magasabb színvonalon csináltam ugyanezeket, másrészt pedig egyáltalán nem illett az imidzsedhez - mosolyogtam magam elé, ügyelve közben a vonalvezetésre.
- Ja, vettem észre, ki is égtem magamon mindig.
Nem kellett volna. :)
Egy idő után elengedtem a kezét átvitt és gyakorlati értelemben is, hogy folytassa egyedül.
- Most jön az a rész, hogy amit te csináltál, az ilyen rohadt szép, amit meg én, az meg ilyen... hányás kategória - fogalmazta meg végül szórakozottan, mire felnevettem.
- Neeem, ne mondj ilyet - nevettem.
- Olyan aranyos vagy, Szöszi, mindig próbálod menteni a helyzetet, imádlak is, de ne fáradj - röhögte el magát közben közepesen magabiztos ecsetvonásokkal dolgozva.
- Az élet egyetlen területe, ahol nem te vagy a legjobb - mosolyogtam.
- Szép megfogalmazás ötös. Az élet olyan területe, ahol kurva szar vagyok - pontosította derűsen - Szerintem soha senki nem volt még rajtam kívül rajzkorrepen.
- Akkor ez is egy olyan terület, amiben első vagy - gondoltam bele jókedvűen, mire elnevette magát.
Az a vicc, hogy ugyanolyan önbizalommal tud beszélni arról, amiben nem jó, mint amiben meg a legeslegjobb és leköröz mindenkit, igazából az egész srác egy nagy önbizalom. :)
Nyilván ma nem lettünk kész, majd folytatjuk a héten, úgyhogy kiraktam a képet a szobám "festményszárító sarká"-ba, összeszedtem a festékeket, és nekiálltam kimosni az ecseteket, kiöblíteni a vizes edényt, a palettát...
- Egyébként jó veled festeni - vallottam be mosolyogva a fürdőben a csapnál, miközben Casso mellettem állva várt.
- Igazából te festettél, én valami alkalmazott voltam, de kösz - válaszolta jókedvűen, mire felnevettem.
De tényleg jó volt. :)
Amikor estefelé elindult volna haza, gondoltam egyet, és fokozva a nosztalgián, kikísértem a kapuig, ahogy régen is tettem mindig.
Persze akkor is eltalált volna a kapuig, és most is, de nyílt titok, hogy ez csak egy jó alibi ahhoz, hogy többet láthassam. :)
A kapuban még beszéltünk egy darabig.
- Na jó, Szöszi, ne most fázz meg nekem - pillantott rám, csak mert tényleg csak egy hosszúujjú volt rajtam, így decemberben.
- Ezzel arra akarsz utalni, hogy köszönjünk el? - mosolyodtam el összefonva a karjaimat magam előtt, mire elnevette magát.
- Nem azért, csak tényleg megfázol.
- Hát jó, akkor köszönjünk - adtam meg magam, majd picit közelebb léptem hozzá.
Casso magához húzott és átölelt, mire mosolyogva a mellkasának döntöttem a fejem.
- Jézus, Szöszi, de hideg vagy.
- Nem érzem, fűt a szerelem - vigyorogtam rá.
- Az engem is - mosolyodott el, majd továbbra is az ölelésében kicsit eltolt magától és megcsókolt.
A szüleim bent voltak a házban, csak mi voltunk ketten a kapuban, a néhol foszlányosan felhős, csillagos ég alatt a fehér holdfényben és az utcai lámpák megvilágításában, enyhén szólva megsimogatta a szívemet a jelenetünk, ahogy hosszasan megcsókoltuk egymást, kellemesen megmelengetett, mint az ölelése, mint a csókjai.
- Azért nem nagyon ellenkeztem volna, ha akkor is így köszönünk el - suttogtam mosolyogva, épp amikor az ajkainkat elemeltük a másikétól.
Casso erre először nem válaszolt, csak mosolyogva megsimította az arcom, és visszahajolva hozzám, egy utolsó búcsúcsókot nyomott a számra.
- Bepótoljuk - mondta aztán halkan, majd elengedett, és végigpillantott rajtam - Na, futás vissza Szöszi, szétfagysz, beteg leszel, anyádék meg megölnek mindkettőnket - vázolta fel nagyvonalakban a várható eseményeket, mire őszintén felnevettem.
- Jó, jó, szaladok - pipiskedtem mosolyogva, majd megpusziltam, hátraléptem egyet, szerelmes boldogsággal az arcomon, vigyorogva integettem neki, ő halványan elmosolyodva lazán visszaintett, majd átment a házukhoz, én pedig egy utolsót utánapillantva bementem a házba.

Mai nap - 5/5*: igen, egyértelműen jobban imádom még a karácsonynál is. :)