Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

147. Tökéletes

[04.25.]
A vendégek már mind bennt ültek a templomban, a padokból kirakott mindkét oszlop szinte teljesen tele volt.
A fotós fényképezett, a padokban ülők beszélgettek, a pap az oltár körül járkált, a kántor pedig felment valami oldalsó lépcsőn - csak néhányan voltunk templomon kívül, Pityu, Rilla, Napsugár, Apa, és mi hárman, a koszorúslányok.
- Úristen, esküszöm mindjárt összeesek - fújta ki magát a nővérem, aki akármennyire nyugodt volt eddig, most hirtelen elkezdett izgulni.
Hamar megnyugtattuk, legalábbis igyekeztünk, úgyhogy amikor elindult a szertartás, nagyjából kiegyensúlyozott lelkiállapotban kifújt egy nagy adag levegőt.
A kántor elkezdett játszani, a templom kapuja kinyílt, mire felállt a násznép, és hátrafordultak, hogy lássák a bevonulást.
Elsőként a szertartás (helyi) szabályainak megfelelően Pityu és Rilla mentek be először, majd őket követve Heni, Lotti és én, egymás mellett, virágcsokorral, mint a koszorúslányok.
Az orgonaszó alatt mentünk végig azon a bordó színű szőnyegen, lassan, ünnepélyesen, miközben minden szempár ránk szegeződött, de mégis csak egy vonzotta oda magához a tekintetemet - halványan mosolyogva nézett (igen, Ő), mire én is visszamosolyogtam rá, majd ahogy odaértünk az oltárhoz, elhaladva mellette és a "sora" mellett, a megbeszéltek alapján oldalra álltunk, és mi hárman is a bejárat irányába fordultunk.
Utolsóként a nővérem vonult be, lassan, mosolyogva, ebben a szertartásban is apukámmal együtt, aki aztán a saját padsoránál ellépett tőle, Napsugár pedig Pityuhoz lépett, aki az oltár előtt várt rá.
Nemsokára mindannyian elfoglaltuk a helyünket, és elindult egy mise.
Lotti és Heni között ültem a külön padunkon, csendben hallgattuk a különféle szertartásokat, énekeket, szövegeket, felálltunk, leültünk, amikor úgy láttuk, hogy azt kell, én közben a templom falaira helyezett festményeket, szobrokat is alaposan megnéztem, nagyon szépek voltak, a templom is gyönyörű volt, majd a misét egy ponton megszakították és megkezdődött az esküvői ceremónia.
A nővérem és a vőlegénye, tulajdonképpen mindent újracsinálva, csak ezerszer szebb és meghatóbb formában, oltár elé álltak, egymással szemben, megfogták egymás kezét, fogadalmat tettek, a pap egy könyvből olvasott fel különféle kérdéseket, azokra mind feleltek, újra igent mondtak egymásnak, felhúzták egymás ujjaira a gyűrűiket, majd a vőlegény ez alkalommal is "megcsókolhatta a menyasszonyt", ami természetesen meg is történt, én pedig mosolyogva néztem őket, egészen addig, amíg valakivel össze nem akadt a tekintetem újra.
Tökéletesen pontosan egyszerre néztünk egymásra. <3
Amikor vége lett a templomi ceremóniának, Napsugár és Pityu megkezdték a kivonulást, amit mi követtünk újra, majd fokozatosan mindenki más.
Ahogy mindannyian összegyűltünk a templom kapuja előtt, Napsugár és Pityu a lépcsőn, a násznép félkörívben előtte, Napsugár a csokrával a kezében mosolyogva végignézett rajtunk.
Itt persze már mindenki, főleg a nők, felkészültek a csokordobásra, biztos vagyok benne, hogy jópáran már be is rogyasztottak a szoknyájuk alatt, hogy ugrásra készen legyenek, várták a nagy dobást, mégiscsak hagyomány, mosolyogva néztem őket, esküszöm már érdekelt, én is izgultam, hogy ki fogja elkapni, amikor Napsugár elvigyorodott, hirtelen fordult egy sokfokosat, teljes testtel, amerre én álltam, és nyílegyenesen odadobta nekem.
Hitetlenül nevetve felcsillantak a szemeim, ahogy feleszmélve észrevettem, majd elkaptam az utolsó pillanatban, mire mindenki tapsolni kezdett körülöttem, én pedig Cassora néztem, aki csak elröhögte magát, mire egy picit elpirulva, nevetve meglobogtattam neki a csokrot, hogy tessék, látod, itt van. :)
Enyém a csokor, ez csak egyet jelenthet. :)
(Imádom a nővéremet.)
Ezután vagy minimum egy óráig ment a fényképezkedés, a beszélgetés, mindenki mindenkivel, gratulációk ezerrel, majd ahogy mindezzel megvoltunk, kocsiba ültünk és átmentünk az étterembe.
Az asztalok jó hosszúak voltak, mindebből kettő darab, pont úgy elrendezve, hogy maradjon egy jó nagy tér majd táncparkettnek.
Mindenkinek volt üléshelye, mindez feltüntetve minden egyes szépen elrendezett terítéknél egy-egy előre gyártott névtáblán.
Én Napsugár mellett ültem, Anyával szemben.
Anyától az én szemszögemből jobbra Lotti, Lotti mellett Heni, Heni mellett pedig Casso ült, akivel így tökéletes rálátással voltunk egymásra.
Szeretek rálátással lenni, minél többet láthatom, annál jobb. :)
Vacsora előtt Pityu mondott egy köszöntőt, majd nemsokára kezdhettünk enni.
Vacsi közben folyamatosan ment a beszélgetés, mindenki sztorizott, érdeklődött, meg ilyesmik, majd még a menyasszonyi tánc előtt, de evés után, amikor terv szerint még mindenki jó sok ideig folytatta a beszélgetést, minimum egy óráig, csak evés nélkül, Csepi unatkozni kezdett - megértem, ő még a beszélgetésekbe se tudott beszállni, amiket mindenki folytatott körülöttünk -, így jött az ötlet a másik asztaltól, hogy az étterem mögött úgy is van egy kisebb játszó-szerűség, pont erre a célra, szóval ő meg a hasonló helyzetben lévő kis Beni (Benjamin), nyugodtan menjenek ki játszani.
- Te is jössz? - kérlelt Csepi a karomat megfogva.
- Persze, kikísérlek - mosolyogtam rá.
Nem tudtam ellenállni a bociszemeinek. :)
Úgy is tudtam, hogy tényleg nem fog beszélgetésen kívül sok minden történni az elkövetkezendő egy órában, néhányan még a repetájukba vágtak bele, meg úgy is szólnak, ha van valami, úgyhogy így kötöttem ki Csepivel és Benivel a minijátszón, felügyelőként, amíg ők játszottak.
Nem sokáig voltam ott egyedül, az egyik padon ülve, hamarosan meghallottam pár léptet magam mögül, majd nemsokára két kéz hátulról megsimogatta a karjaimat oldalról, mire elmosolyodtam. Egyből tudtam, ki az.
Casso belepuszilt a nyakamba, majd megkerülte a padot és leült mellém.
- Babysitterkedsz? - kérdezte egy apró mosollyal az arcán.
- Most már te is - nevettem el magam.
Casso szórakozottan a két kicsire nézett, akik annyira jól elvoltak, hogy szerintem azt se vették volna észre, ha elmegyünk, majd felém fordította a fejét.
- Szóval, Szöszi, elkaptad a csokrot - jegyezte meg derűsen, mire büszkén elvigyorodtam.
- Még szép - vigyorogtam, mire Casso elröhögte magát - Bár, amilyen jó labdaérzékem van, csoda, hogy el tudtam kapni - láttam be nevetve, mire szórakozottan mosolyogva nézett rám.
- Tuti ledumáltad a nővéreddel.
- Pedig nem - nevettem - A sors szánta így.
- Az - bólintott röhögve.
Mosolyogva közelebb ültem hozzá, ő pedig oldalról átölelte a derekam és megsimította a combom.
- Csokor ide vagy oda, Szöszi, tudod, hogy egyszer úgy is elveszlek - közölte egyszerűen, természetesen, mire letörölhetlen mosollyal az arcomon pillantottam rá.
- Figyelj, még biztos nem járhat messze a pap - vigyorogtam, mire elnevette magát.
- Tudtam, hogy bekockáztatok egy ilyen mondatot tőled azzal, hogy kimondtam - látta be röhögve.
Erre ugyanúgy nevetve a vállára hajtottam a fejem és a nyakához bújtam.
- Nagyon szeretlek - mondtam neki mosolyogva.
Casso a kezemhez nyúlt és megsimítva a kézfejem, összekulcsolta az ujjainkat.
- Én is, Szöszi - nyomott egy puszit a hajamba.
De tényleg. <3
Olyan fél órát kinnt voltunk, egy kicsit ketten a húgommal és Benivel (Casso unokatesója apai oldalról, azt hiszem, egyébként cukin néz ki), majd bementünk az étterembe az asztalokhoz és visszacsatlakoztunk a beszélgetésekhez.
Nemsokára elkezdődött az este következő programpontja, a tortavágás.
Amikor már mindenki kapott egy-egy szeletet, valaki elkezdte, amibe aztán többen is beszálltak, hogy "csókot, csókot", klasszikus, szóval Napsugár és Pityu mosolyogva megcsókolták egymást, és csak utána kezdtük el a tortázást.
A torta egyébként nagyon finom volt. :)
Torta után valamennyivel, valamennyi idővel, beszédtémával, zeneszámmal és koccintással később, már éjfélhez közeledve a ceremóniamester (ez olyan jó szó) bejelentette, hogy menyasszonytánc következik, szóval a nővérem a szoknyáját megfogva kiment a tánctérre, elindultak a táncos zenék, Sugár pedig táncolt egyet a vőféllyel, majd szépen sorban gyakorlatilag mindenkivel.
Egyébként én is táncoltam vele, nyilvánvalóan, függetlenül attól, hogy mindketten lányok vagyunk, kit érdekel? :)
- Ti is megtáncoltatjátok, ugye? - léptem oda a Varga ikerpárhoz vigyorogva.
- Ja, ropjuk ezerrel - biccentett Ricsi szórakozottan.
- Van más választásunk amúgy? - röhögte el magát Casso, én pedig nevetve odatartottam nekik két poharat egy-egy felessel, ha már főkoszorúslányként a vőfély már délelőtt mondta, hogy gondoskodjak arról, hogy mindenkinek jusson, szóval gondoskodtam, ők pedig vigyorogva elfogadták. :)
Casso és Ricsi egyébként itt már rég megkímélték magukat a zakóviseléstől, nyakkendőtől pláne, szóval felül már csak egy-egy ing volt rajtuk, feltűrt ujjal, felső két gomb kigombolva, egyébként a jelenlévő férfiak nagyon nagy része így volt már, de senkit nem zavart, pláne, hogy ők ketten így is tagadhatatlanul irtó jól néztek ki, újfent. :)
Szóval a fiúk egy gyors koccintás után épp lehúzták a poharuk tartalmát, amikor odajött hozzánk valaki.
- Levendula, milyen régen láttalak - hallottam meg egy női hangot, mire odafordultam.
Kilenc betű, "Tita"-val kezdődik, és "nilla"-val végződik.
- Na, én akkor asszem megtáncoltatom a menyasszonyt - lépett le Ricsi vigyorogva, majd előrefurakodott a vendégek között és besunnyogott a sorba.
Casso röhögve nézett utána, és tuti, hogy átszaladt a fején, hogy a tesója után megy, menekülni, de aztán rámnézett, megszánt és nem hagyott egyedül a "nagyasszonnyal". :)
Aztán persze szemjellel utaltam neki, hogy menjen nyugodtan, megoldom, szóval végül ő is olajra lépett. :)
- Jó napot - köszöntem Titanillának mosolyogva, majd javítottam magam - Illetve estét.
- Látom, szorgalmasan végzed a teendőidet - jegyezte meg egy műmosollyal az arcán.
- Igyekszem, mégiscsak a nővérem esküvője - feleltem, a lehető legkedvesebben.
- Hogy is hívják, Hajnalka? - kérdezte.
- Napsugár - javítottam ki, igyekezve tartani a mosolyomat.
- Ó, igen. A huszonegy éves menyasszony. Épphogy kikerült csak az iskolapadból. Te nem gondolod úgy, hogy kissé korai az esküvő? - érdeklődött, enyhén utaló jelleggel.
- Nem igazán, Pityuval nagyon szeretik egymást - válaszoltam.
- Egyelőre - dünnyögte Titanilla, majd beleivott a borospoharába, mire csak mosolyogva pislogtam, hogy ez így mi? - Bár megértem, hogy ezt gondolod, nem nagyon vagytok mások Rolival. Végülis tizennyolc évesen, még a tizenegyedik osztályt se járta ki, amikor már úgy döntött, hogy jó ötlet magára tetováltatnia. Persze, nem veled van probléma, ne érts félre, csak tudod, valahogy én mindig elleneztem a tetoválásokat, és társait, így a döntését is.
- Mi is szeretjük egymást, ha így érti - magyarázkodtam.
- Tudom, eljutott hozzám a hír, hogy összeköltöztök. Mennyibe is fog kerülni, ha szabad kérdeznem? - érdeklődött tovább.
- Öhm... - pislogtam zavartan felnevetve.
- Mindegy, nem kell válaszolnod. Mindenesetre nem irigylem a szűk családjaitokat, nem kis összeg együtt a ti költözésetek, és ez az esküvő egybeszámítva. Két ekkora kiadás egy éven belül... kivételes, főleg mindkét alkalommal ilyen fiatal pár esetében. Szívből remélem, hogy nem lesz miért megbánni, csak úgy milliókat kidobni az ablakon nem kis dolog, csodálkozom is, hogy ilyen könnyen belementek a szüleitek ebbe.
Most erre mi lenne a jó válasz, de komolyan?
Tényleg csak pislogni tudtam.
- Mert, gondolom, az ő számlájukat terheli mindkét alkalom - tette hozzá, mire már megszólaltam.
- Igazából ezen az esküvőn csak részben, Napsugár és Pityu, mindketten dolgoznak, szóval ők is sokat raktak bele, illetve Roli és én is elkezdünk dolgozni, már a nyáron, hogy ne a szüleinknek kelljen fizetni mindent, szóval...
- Ó, elkezdtek dolgozni - biccentett Titanilla meglepetten - Mit, ha szabad kérdeznem?
- Most nyáron egy kávézóban fogok kezdeni, Henivel együtt, csak kezdetben, később pedig illusztrálással szeretnék foglalkozni.
Már akkor tudtam, hogy rossz választ adtam (az ő szemében), ahogy kiejtettem a számon.
- Értem, végülis espresso-kat és tejeskávékat készíteni, majd rendelésre rajzolgatni is munka - bólogatott egy műmosollyal, de enyhén lenézően hatott, mert valószínűleg ez is volt a cél - Nyilvávalóan. Pénz-pénz. Mindezt főiskola mellett, gondolom. Vagy utána? Hova is tervezel járni, ha szabad kérdeznem? Semmelweis? ELTE?
- A Képzőművészeti Egyetemre szeretnék bekerülni.
- Művészeti - értelmezte Titanilla folyamatosan bólogatva - Azzal lehet diplomát szerezni?
- Igen - válaszoltam zavartan.
- Érdekes - jegyezte meg.
Álombeszélgetés.
- És ez a művészkedés-ötlet honnan is jött? - kérdezett tovább - Csak mert szeretsz rajzolgatni, vagy valamiféle "b" terv?
- Az alkotás a legfőbb hobbim, mindig nagyon szerettem csinálni.
- A családod mit szólt ehhez a tervhez?
- Támogatnak - feleltem a hajamat megigazítva.
- Támogatnak. Nem merült fel esetleg bennük, hogy jobb lenne valamiféle, rendes szak után nézned? - kérdezte, mire akaratlanul elkerekedtek a szemeim - Ne érts félre, a rajzolás is ugyanolyan rendes, mint egy orvosi, vagy egy vegyészmérnöki szak, csak tudod, kevésbé biztosak a kilátások.
- Bennem is merültek fel ilyesmi szakok, sokáig orvos, pszichológus, pedagógus, meteorológus szerettem volna lenni, csak rájöttem, hogy azzal szeretnék foglalkozni egy életen át, amit a legjobb szeretek csinálni.
- Ez nagyon szép gondolat. Hát, sok sikert kívánok hozzá.
- Köszönöm szépen.
Ebből az egészből Zoltán, Cassoék apukája mentett ki azzal, hogy észrevett minket és felkért táncolni, hogy kimenekíthessen.
- Nagyon fárasztó volt? - kérdezte, ahogy elsunnyogtatott a nőtől.
- Egy kicsit - vallottam be őszintén - Köszönöm - igazítottam meg a hajam, elnevetve magamat.
- Dehogy, legkevesebb. Mind megértünk.
- Ricsiék meséltek már néhány történetet.
- Azokból van bőven - biccentett jókedvűen.
Időközben szinte mindenki megtáncoltatta már a nővéremet, majd amikor Zoltán megköszönte a táncot és én szintén, megkerestem Lottiékat. (Ekkor Napsugár épp Apával táncolt.)
Egyébként Napsugár már rég lerúgta magáról a magassarkúját, úgy pörgött-forgott, mint aki sose fárad el, majd legutolsóként Pityuval táncolt, aki aztán a zene végén felkapta a nővéremet és vigyorogva, mindenki tapsolása közben, menyasszonyi pózban felemelve, "elrabolta", kivitte az étteremből, amit Napsugár nevetve hagyott.
Elraboltááák. :)
Később, amikor visszajöttek, Sugár már a piros-fehér menyecskeruhájában volt, amiben eszméletlen jól nézett ki, majd onnantól kezdve folytatódott a lagzi, mindenki bulizott, táncolt, tök jó volt. :)
- Naaa, megmenekültél végül? - kérdezte Ricsi röhögve, akivel összefutottam vele és Cassoval együtt, Titanillára utalva.
- Igen, apukátok mentett meg - válaszoltam mindkettőjükre nézve.
- Számíthatsz a családunkra - vigyorgott Ricsi.
Nevetve megforgattam a szemem, majd nemsokára elment mellettünk Lotti.
- Hugiii - szólt utána Ricsi, mire Lotti felé pördült - Táncolsz velem? - kérdezte Ricsi jókedvűen.
Így Ricsi lelépett táncolni a húgával, ezzel egyszerre pedig Casso is megadta magát és felkért, hogy oké, táncoljunk. :)
- Egyébként - váltottam témát az eddigiektől - Légyszi ne röhögj ki, csak válaszolj, mert Titanilla elbizonytalanított.
- Neee. Hagytad magad?
- Komolyan mondom.
- Leni, bármit magyarázott neked, csak szard le, mindenkinek tele akarja dumálni a fejét, állj ellen.
Erre furcsán mosolyogva elkaptam a tekintetem, Casso pedig az arcomat fürkészve megszólalt.
- Oké, mit mondott neked?
- Hát, mit nem... - nevettem el magam zavartan - Részben lehúzta a jövőbeli összes tervemet, enyhén degradálóan reagált mindenre, de nem igazán azzal van bajom, hanem... - próbáltam megfogalmazni, majd ránéztem - Szerinte megbánjuk. Mármint, kezdve azzal, hogy rád vagyok tetováltatva, hogy összeköltözünk ilyen hamar, meg ilyesmik. Szerinte Napsugárék esküvője nagyon elhamarkodott, nagyon fiatalok még, és ők is megbánják, és azt mondta, hogy mi is ilyenek vagyunk.
Casso fáradtan megforgatta a szemeit, nem rajtam, a nő meglátásain, majd sóhajtva megszólalt.
- Ne már, Szöszi. Pont rá hallgatsz?
- Tudom, persze, tudom, csak belegondoltam, és... érted.
- Soha többet nem engedlek a közelébe - közölte - Mind egy rossz anyós, basszameg - röhögte el magát.
Kicsit furcsán mosolyogva néztem magam elé, és mondjuk a barátom tényleg kiégett, hogy így elbizonytalanodtam tőle, végül átváltott támogatóba, és az államhoz nyúlva picit megemelte a fejem, hogy ránézzek.
- Szöszi, attól, hogy fiatal vagyok, és nem harminc éves vagy annál több, hanem te jó ég, csak tizenkilenc, attól még tudom, mit érzek. Most az, hogy egy negyvenes, befásult nő, aki rohadtul nem akarja belátni, hogy bekeseredett és kezdeni kéne valamit az életével, nem azon siránkozni, hogy nem húszéves, nyomni folyamatosan, hogy szar az élet, és az összes fiatalabbat lenézni, hogy értékesnek érezze magát, pláne azokat a fiatalokat, akik jól megvannak, boldogok, vannak lehetőségeik, terveik, meg élhetnek úgy, ahogy akarnak, az, hogy ő azt mondja, hogy ez lesz meg ez, őszintén pont leszarom, de ha bárki más mondja ugyanezt is. Fiatalok vagyunk, nem érzelmi hülyék, az, hogy ilyen korán találkoztunk, jöttünk össze, meg kezdhetünk el közösen élni, ami sokaknak jó, ha tíz év múlva jön el, és ilyenkor még csak a keresgélős-fázisban vannak, szimplán rohadt nagy mák, meg a nővéredéknek is, kaptunk egy csomó plusz évet, lehetőséget együtt, de nem vágom, miért lenne azért bármi komolytalanabb, mert te tizennyolc vagy, én meg tizenkilenc, vagy hogy a bátyám huszonegy évesen megkérte a nővéred kezét, huszonkettőként meg elvette. Ha az a normál, ahogy ez a drága Titus él, hogy negyven évesen van egy férje, aki esküszöm, néha úgy vagyok vele, hogy tuti azért dolgozik ennyit, mert szívesebben dolgozik, mint hogy a passzív-agresszív, kiéhezett feleségével legyen, aki amúgy lószart nem csinál, nem dolgozik, házban se semmit, nem is nagyon jár sehova, bekeseredett, minden szar, és kibaszott irritáló, szóval ha ez a normál, akkor rohadtul szívesen lógok ki a sorból, hogy megbotránkozhassanak rajtam. Szard le.
- Oké, igazad van - adtam meg elmosolyodva.
- Ja - biccentett derűsen, majd a számra pillantott és hozzám hajolva megcsókolt.
- Az egész rokonság előtt? Merész - mosolyogtam rá, amikor elhajolt tőlem.
- Nővéredék ma már vagy hatszor smároltak mindenki előtt, meg alapból, Tituson kívül mindenki shippel minket, szóval senkit nem fogunk megbotránkoztatni.
- Meg én kaptam el a csokrot - vigyorodtam el.
- Az meg a másik.
Ahogy ezt megbeszéltük, mindketten felnevettünk, majd ő közelebb húzott magához, én odahajoltam hozzá, és hosszan megcsókoltuk egymást.
Egyébként is mindenki a táncolással, a zenével és az italaival volt elfoglalva. :)
Miután Cassoval befejeztük a táncolást, más párt kellett keresnünk, úgy is mindenki táncolt, de sokat nem kutattunk, Pityu felkért engem, Casso pedig, ha már akkor épp szabad volt, és közel hozzánk, rámmosolygott, majd felkérte anyukámat.
Ahw. <3
Miután Pityuval táncoltam - egy csomót beszélgettünk, ráadásul Pityu a családjához méltóan tök jófej, és vicces is, sokat nevettem :) -, felkért Apa, aki az "a lányom férjhez ment" tény miatt egy kicsit instabil lelkiállapotban volt, persze boldog volt, büszke, meg minden, de hát na, megértjük, főleg, hogy én is egésznapos meghatottságban voltam, szóval ezt mosolyogva kitárgyaltuk.
Apa után Bende is felkért, utána Ricsi, meg még jó sok fiú/férfi a vendégek közül, szóval egy csomót táncoltam. :)
A páros táncok után elindultak a mindenféle mulatozós kör- meg vonatos "táncok", vagy amikre simán csak lehet bulizni, egészen hajnalig ment a lakodalom, minden nagyon jól ment, közben persze Csepit már lefektettük aludni rég, vigyáztam is rá, majd már jó későn mindenki hazajutott valahogy, oké, legtöbben csak a szomszéd utcai szállóig, de lényeg a lényeg, hogy Napsugár nagyon boldog volt, és tökéletes volt az egész nap.
Na, meg persze - enyém a csokor. :)

Mai nap - 5/5***: úgy, ahogy van, tökéletes.