Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

88. Betegség

Február 4. (hétfő)
Mivel szeret az élet, tegnapról mára megfázáson kívül be is lázasodtam, magyarul a napomat kapásból azzal kezdtem, hogy Anya és én elmentünk orvoshoz, aki kiírt szépen egész hétre.
Ez mind szép és jó, vagyis nagyon nem szép és nagyon nem jó, például mert én jövő hét pénteken fellépek Csengével, és kiállítok, mindenre ezen a héten készültem volna, ehelyett feküdhettem egész nap az ágyamban, aminek normál esetben örültem volna, de nem így. Ahh.
Miután hazaértünk az orvostól, a nap további részeiben szinte csak sorozatot néztem, ettem a sok zöldséget, ittam a teámat, meg szedtem be becsületesen a vitaminokat és a gyógyszereket, hogy minél hamarabb meggyógyuljak, már épp eléggé eluntam magam, szinte egész nap csak ültem, feküdtem és ugyanazt a képernyőt néztem, amikor tanítás után beugrott hozzám a megmentőm.
Amikor Casso megérkezett, akkor épp melegítőben, szanaszét jött hajjal ücsörögtem az ágyamban felhúzott lábakkal, félig magamra húzva a takaróm, unottan nyomkodva a telefonom, egyébként a szobám tiszta káosz volt, gyógyszerespapír, teafilter, zsepik, minden volt.
Ilyenkor igazán szeretem, hogy már több, mint másfél éves a kapcsolatunk, anno elástam volna magam, ha így talál rám.
Casso levágta magát az ágyam mellé a babzsák fotelembe, nem akart utcai ruhával befeküdni az ágyneműmbe.
- Ma, hogy ugye hiányoztál, tudatosult, hogy a suli kibaszott szar és az emberek nagy része kibaszott idegesítő, úgyhogy kérlek, Szöszi, nagyon hamar gyógyulj meg - jelentette ki jókedvűen.
- Csak nem hiányoltál? - vigyorogtam a teámat kavargatva.
- De, én is, meg amúgy a fél tanári kar - mondta - Egyébként nem tudom, hogy Sacitól vagy tőlem kérdezték meg mindenféle emberek többször, hogy mi van veled. Kábé szökőévente szoktál hiányozni a suliból.
- Csenge volt ma?
- Nem, ő is hiányzott. Mit csináltatok ti? - kérdezte elröhögve magát.
- Úgy gondoltuk, hogy egyből medencézés után jó ötlet kimenni a kertbe - nyöszörögtem, mire elröhögte magát.
- Oké, csak azért nem mondok semmit, mert nekem vagy hússzor ennyi ilyen sztorim van. Mennyit kellett innod ehhez, hogy belemenj? - nézett rám szórakozottan.
- Fogalmam sincs, de egész vasárnap másnapos voltam. Egyébként a buli jó volt, jól éreztem magam, csak hát... igen - nevettem el magam kínosan, ahogy végignéztem magamon.
- Most meg ellinkeled a betakarózást - húzta feljebb rajtam a takarómat derűsen mosolyogva.
- Mert melegem van - nyöszörögtem - Utálok beteg lenni.
- Hát, szerintem mindenki. Lázad amúgy...?
- Harmincnyolc és fél.
Casso a homlokomra tette a kezét.
- Hát, ja - biccentett, hogy érződik, én pedig kiborulva a tenyereimbe temettem az arcom.
- Nem akarok beteg lenni, gyógyíts meg valahooogy! - hisztiztem kétségbeesetten.
- Úgy is én vagyok itt a helyi orvos - bólintott szórakozottan.
Casso végül nem gyógyított meg, hüpp-hüpp, viszont megesett rajtam a szíve, úgyhogy maradt velem, pontosabban közben hazaugrott még, hogy átöltözzön, és ahogy visszatért, akkor már melegítőben, befeküdt mellém és hozzábújhattam.
Nem nagyon zavarta, hogy amúgy beteg vagyok, de mondjuk nem fertőző, vagy ilyesmi, csak lázas, szóval teljesen nyugodtan karolt át.
Feldobtam, hogy nézzünk valami filmet, ő pedig belement, úgyhogy bekapcsoltunk valamit.
- Egyébként te tanítottad meg Lizát fejest ugrani? - kérdeztem hirtelen, ahogy a vállára hajtottam a fejem, a lábaimat átvetve keresztben az ő lábain, ő pedig ebben a pozícióban simogatta a combomat és a vádlimat, csak úgy.
- Ja, miért?
- Semmi különös, csak szombaton ugrott egyet és ködösen utalgatott, hogy "még valakitől tanulta", a nyakamat rátettem volna, hogy te voltál. De igazából mindegy - mondtam - Bár mondjuk megtaníthatnál engem is, mert nem tudok - tettem hozzá elnevetve magam.
- Oké, nyáron dolgozunk rajta - ment bele jókedvűen.
- Kikupálsz? - kérdeztem vigyorogva.
- Jaja. Tényleg, víz - kapott rá a témára - Szerdán lépek egy hétre.
- Hova? - csodálkoztam.
- A régi csapatom összeszervezett valamit, idén lenne tizenkét éves a csapat, megyünk Pécsre. Ott amúgy úgy is ugyanúgy összegyűlik a pécsi csapat, kábé az elejétől fogva ők voltak a nagy rivális, szóval tutibiztos, hogy játszunk velük.
- De jóóó - csillant fel a szemem - Nosztalgikus lesz.
- Az fix.
- És akkor erre a hétre megint összeálltok csapatnak?
- Gondolom, de nyilván más is lesz, nem tudom, nekem még csak tegnap szóltak, de amúgy a fél volt csapatommal tök gyakran talákozok, szóval nem ellenkeztem ez ellen, felőlem legyen.
- Biztos jó lesz - mosolyodtam el - És ez mettől meddig lesz?
- Szerdán reggel megyek, tizenharmadikán, utána lévő szerdán napközben meg jövök. Amúgy pont beleesik ebbe a síszünet, legalább azt nem kell igazolni.
- Valentin-napra azért akkor visszajössz - mosolyogtam.
- Meg a kulturális estedre is.
- Szóóóval megnézel? - vigyorogtam.
- Oké, én eddig azt hittem, hogy azért nem kérdezted meg, mert egyértelmű.
Ezek szerint. :)
- Én is szívesen megnéznélek - vallottam be - Lehetne Pécs kicsit közelebb.
Jelenleg Pécs körülbelül kétszáz kilométerre van Budapesttől, de Casso megígérte, hogy majd elintézi, hogy közelebb legyen. Szaván fogom. :)