Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

39. Elsők és utolsók

November 9. (péntek)
- Hogy őszinte legyek, azóta nem mentem el bulizni, amióta volt az a... tudod - vallottam be Cassonak a kocsijában (nem voltam gyors reggel, mert elaludtam, úgyhogy kocsival mentünk suliba) arra a bizonyos péntek estére gondolva.
- Tudom, ezért dobtam fel a témát - pillantott rám, miközben kihajtott az utcára.
- Rendes vagy, de jelenleg pszichológushoz járok a legutóbbi bulizásom miatt - túrtam a hajamba zavartan.
- Nem a bulizás miatt, Szöszi, két ember miatt, akiket ha valaha is látunk, kérdés nélkül megfojtok - közölte egyszerűen - Nem azért mondom, hogy rád erőltessem, de figyellek egy ideje, rohadtul magadat okolod valahol, és rohadtul mindent megvonsz magadtól, aminek bármi köze van a bulizáshoz, mármint ami nem otthon van.
- Mert traumaként ért, szerintem elég érthető.
- Érthető, persze sajnos, csak... - döntötte a fejét az üléstámlának, ahogy belassított egy piros jelzőlámpánál - Csak nem oké, Pöttöm. Nem okolhatod magadat örökké, érthető, hogy parázol, hogy csak világosban mersz szoknyát hordani, kerülsz minden olyan helyet, ami nem a megszokott, tényleg érthető, de akkor sem te vagy ebben a történetben a szar, nem hibáztathatod magad, ráadásul ennyire.
- Hidd el, hogy ezen vagyok - feleltem - És annyira túl akarok ezen lendülni, de egyszerűen még nem állok rá készen lelkileg. Nem hinném, hogy egy idegen helyen biztonságban tudnám érezni magam jelenleg - láttam be - Szerintem fokozatosan fogom majd tudni egyszer elérni, mármint remélem. Talán egy nap már nem lesz gyomorgörcsöm, ha egy idegen férfi két másodpercnél tovább néz az utcán, már nem fogok paranoiásan körbenézni egyfolytában, ha sötétedés után megyek egyedül... őszintén, be se mertem rúgni azóta - nevettem el magam kínosan.
Casso sóhajtva megsimította a combomat.
- Utálod, hogy tehetetlen vagy, mi? - néztem rá szomorkásan elmosolyodva.
- Nem is tudod, mennyire gyűlölöm.
Na igen, Casso konkrétan készen kapta a sztorit, úgy, hogy semmit sem tudott tenni ellene, mert nem volt ott, csak annyit láthat, hogy egyik napról a másikra változtam egyet a traumám miatt, és most szorongok, sok bennem a félelem, és nem is merem igazán elengedni magam házon kívül.
Egy pár másodperc csend után ismét megszólaltam.
- Az a vicc, hogy belegondolva jelenleg te vagy az egyetlen ember az életemben a családomon kívül, akivel biztonságban tudom érezni magam idegen környezetben, szóval hálás vagyok, tényleg - mondtam őszintén - És visszatérve a kérdésedre, hogy gondolkodtam-e azon, hogy kimozduljak, igen, és buliznék is szívesen, csak... ezt meg már elmondtam, nem érzem magam késznek rá - magyaráztam, mire megértően bólintott - De hogy még őszintébb legyek, a közös ilyenjeink azért hiányoznak.
- Ráérsz ma?
- Mármint? - pislogtam.
- Csinálunk egy "közös ilyet" - nézett rám elmosolyodva, és már épp szólásra nyitottam volna a számat, amikor folytatta - Nálunk, nem megyünk sehova, ha nem akarod.
- Jó - mentem bele - És, mit takar a "közös ilyen"?
- Nem tudom, te mondtad, hogy hiányzik - jegyezte meg derűsen.
- Beszélgetés, pici iszogatás, jó hangulat, jó zene - soroltam fel elképzelve.
- Na, akkor ezt takarja - ment bele teljesen természetesen.
- És eszünk pizzát?
- Ehetünk.
Így is lett, úgyhogy a nem annyira mozgalmas pénteki napunk után engedélyt kértem Anyától (inkább csak formalitásként), majd átmentem Cassohoz.
- Miért nem szoktad bekapcsolni a ledjeidet? - kérdeztem a barátomtól, miközben a távirányítót nyomkodtam, hogy a fényekkel feldobjam a helyet.
- Mert vagy egy éve elhagytam a távirányítót, a héten találtam meg, és amúgy se nagyon éreztem szükségét - vont vállat - Húgom vett rá, hogy legyen.
- Pedig én egy csomószor bekapcsolom az enyémet - mondtam a színek közt kapcsolgatva - Ez kicsit túl erotikus, nem? - nevettem, amikor megálltam a piros fényeknél.
- Olyan nincs, hogy túl erotikus, Szöszi - vágta rá szórakozottan.
- Mit szólsz a kékhez? - kapcsoltam tovább mosolyogva.
- A zöld jobb.
- Tábor feeling - mosolyogtam - De akkor legyen zöld, így tetszik?
- Tetszik. Megjött a pizza - pillantott ki az ablakon, majd már meg is hallottuk a kapucsengőt, úgyhogy Casso lement a kajáért.
Amíg lennt volt (egyébként rajtunk kívül csak Casso apukája volt akkor itthon a ház másik felében), bekapcsoltam hangszórón egy jó kis lejátszási listát, majd lehuppantam Casso szőnyegére.
Casso akkor ért vissza, becsukta az ajtót, lerakta a pizzásdobozokat, egy-két poharat, na meg egy-két üveg piát.
- Pizzaosztás - nyitotta ki a két dobozt.
- Ez lesz az enyém - nyúltam a hawaiisomért.
- Ja, pfúj - adta a kezembe röhögve, mire vigyorogva nyelvet nyújtottam neki - Egy welcome drink? - ajánlotta fel.
- Jöhet - adtam meg magam, mire Casso kitöltött az egyik üvegből kettőnknek.
Elvettem az egyik kis pohárkát, majd koccintottunk egyet Cassoval.
- Egészségünkre - mosolyogtam rá.
- Ugyanez, Szöszi. Letekered egyből? - nézett rám derűsen.
- Valószínűleg, nem várattatok meg senkit - válaszoltam, mire elröhögte magát, majd megittuk egyszerre - Amúgy bocsi, hogy így betábláztam a péntekedet.
- Ilyenkor annyira reménykedem, hogy ezeket nem mondod komolyan - röhögött őszintén - Kedves-Drága-Életemszerelme-Angyalka-Tündérszívecském, ha hatmillió ezredszerre is azt mondom, hogy nem zavarsz, sőt, szeretek veled lenni, tehát nem hogy nem csak szánalomból keresem a társaságodat, most már negyedik éve, ráadásul még szívesen is teszem, tudod, mert nekem is jó, érted, higgy nekem - magyarázta szórakozottan, én pedig a fejemet fogva nevettem - Pláne, ha én dobom fel, hogy legyünk együtt, szóval én ezt nagyon nem büntetésnek fogom fel, és bocs, hogy most szétvertem azokat a nagyon eltévedt illúzióidat.
- Jó, na, csak rendes akartam lenni - mentegetőztem nevetve.
- Különben is, edd csak az ananászaidat - biccentett a pizzám felé jókedvűen.
- Igenis, kapitány - vigyorogtam.
Tehát, amíg a többiek a korosztályunkból, ezen a november eleji péntek estén/délutánon buliztak, vagy amiket általában szoktak csinálni, Casso és én pizzáztunk, folyamatosan koccintottunk (a végére már mindig csak poénból :D) zenével a háttérben, tényleg csak ketten, és annyira természetes volt az egész, hogy eszméletlenül feldobott.
- Pfú, én kezdek jól lakni - vallottam be - És amúgy ezzel a pizzázással felrúgtam az egész egészséges életmódomat, de mondjuk ez a jó benne, nem?
- Végülis - vont vállat.
- Mi legyen a megmaradt pizzámmal?
- Ne nézz rám, nem eszem meg - szögezte le derűsen - És ebből a házból valószínűleg senki, szóval vagy elviszed majd, vagy megeszed később.
- Tényleg, el is felejtettem, hogy itt ilyen össznépi-hawaii pizza-utálat van - nevettem.
- Nem, Anyának meg Heninek nincs vele baja, de ők meg nincsenek itthon.
- Pech - mosolyogtam.
Nem akartam Cassot ugráltatni, úgyhogy a térdein átmászva négykézláb elnyújtózkodtam egy szalvétáért, hogy ne legyek annyira maszatos.
- Ez már a karácsonyi ajándékom volt? - kérdezte jókedvűen, mire tudatosult, hogy gyakorlatilag akaratlanul bepucsítottam neki a hadműveletem során.
- Inkább tölts még egy kört - tereltem a témát nevetve, ahogy visszaültem mellé, mire elröhögte magát.
- Kezd feltűnni, hogy tízből nyolcszor vagy hétszer én itatlak le - mondta szórakozottan, majd a kezembe adta a poharamat.
- A maradékon pedig osztozkodik Enikő, a nővérem és Csenge - gondoltam át - De veled rúgtam be először, és veled fogok egy idő után megint először, úgyhogy nyugodtan viheted azt a hetven-nyolcvan százalékot.
- Megtisztelsz - röhögött.
- Írhatod a többi dolog közé, amikben mindenkit leelőztél az életemben.
- Gyorsan le kellett csapnom rád, gondolj bele, mi lett volna, ha nem teszem meg - magyarázta - Példa, a végén még Zsombival lett volna az első csókod - gondolt bele a fantáziája által alkotott puszta képtől is elhúzva a száját.
- Vagy vele feküdtem volna le először... - húztam az agyát vigyorogva.
- Már bocs, de tavaly novemberig nem nagyon akartál lefeküdni senkivel, és annyira nem lehetek taszító hozzá képest, hogy Zsombi esetében kivételt tettél volna már egy évvel előtte - nyitott ki egy új üveget.
- Oké, ott a pont - mosolyogtam - Ééés, neked miben ki volt az első? Erről még nem meséltél sokat - érdeklődtem kedvesen.
- Nem is terveztem, inkább csak kérdezz, ha nagyon érdekel - vágta rá.
Megelőzve őt, most én nyúltam az üvegért, hogy töltsek vele kettőnknek.
- Nekem így is jó. Első csók? - néztem rá mosolyogva.
- Ezt már pont mondtam.
- Igen, becsapós kérdés volt. Első kapcsolat?
Casso lehúzta a pohara tartalmát.
- Attól függ, mit számítunk annak - válaszolta, mire kérdőn ránéztem - Ha egy tizenegyéves, pár hónapig tartó gyakorlatilag gyerekszerelmet kapcsolatnak tudsz nevezni, akkor Fruzsi, ha két tizenhárom éves évfolyamtárs pár hétig tartó kapcsolatát kapcsolatnak nevezed, akkor Anna, de ha egyiket sem, amit megértenék, és az első komolyat nézzük, akkor Liza. Elég kimerítő voltam? - fordította felém a fejét jókedvűen.
- Azt hiszem, viszont én se tudok dönteni, mit minek számítok - nevettem el magam, mire csak annyit mondott, hogy "megértem". :) - Mivel Fruzsival volt az első csókod, meg eljárkáltatok együtt ide-oda, és amúgy ahhoz képest egy csomó ideig, ne degradáld annyira gyerekszerelemnek.
- Az első csók is olyan, amire nem tudok válaszolni amúgy - röhögött fel - Igazából Fruzsival volt, de gyakorlatilag meg Erikával. Halál kupleráj volt az életem előtted, nem csoda, hogy nem mesélek annyit, filozófiaóra lenne belőle a végén.
- Kár, Krédicsnek tuti tetszene pedig - vigyorogtam, majd egyszerre felnevettünk - Na jó, lehet egy indiszkrét kérdésem még? Vagyis még indiszkrétebb.
- Legyen, de ne is tedd fel, már vártam a "kivel feküdtél le először" kérdésedet - válaszolta szórakozottan, telibe kitalálva a gondolataimat - Az előző kérdéseid után, amikkel felvezetted, hogy ne egyből azt kérdezd.
- Ijesztően ismersz - nevettem fel pislogva.
- Ja, egy ideje - biccentett, majd az üvegért nyúlt, aminek a tartalma erősen kezdett fogyni, ő pedig lazán meghúzta - Amúgy Lizával - felelte végül.
Tulajdonképpen sejtettem, de mivel beigazolódott a sejtelmem, most már megkérdezhettem:
- Hány éves is voltál akkor?
Casso egy pár másodpercig nem válaszolt, csak nekidöntötte a fejét a falnak.
- Tizennégy - pillantott rám, ami hallásra még koraibb számnak tűnt, mint amúgy, ez a gondolat pedig visszatükröződhetett az arcomon - Kimondhatod, hogy korai, nem haragszom meg - mosolyodott el jókedvűen, ahogy leolvasta az arcomra írt reakciómat.
- Nem, nem az, csak... - magyarázkodtam a tenyerembe temetve az arcomat - Vagyis de, az - gondoltam bele, mire elnevette magát - Csak... ahh, ezekbe nem lenne szabad belegondolnom.
- Szabad, csak nem ajánlott - fordította el a fejét "egyenesbe" - Mindent korán kezdtem, vagy inkább csak korán tapasztaltam meg, gyakorlatilag tizennégy évesen már kipipálhattam olyan dolgokat, amiket mostanában kéne, vagy most se. Egy normál tizennégy éves voltam, csak lélekben idősebbként, és ezzel nyilván nem azt mondom, hogy egy nullával több IQ-m volt a többi tizennégy évesnél, vagy hogy mindent olyan rohadtul kézben tudtam tartani, mert nem tudtam, pont annyira tudtam csak, amennyire egy annyi éves képes rá teljesen egyedül, nem tudtam normálisan mérlegelni a dolgokat, csak pont annyira, amennyire egy tizennégy éves tudja, épp ezért nem lett volna szabad olyan korán belesodródnom olyan dolgokba, amik azóta is hatással vannak rám valamilyen szinten, vagy amik elvezettek olyanokhoz, amiknek meg pláne nem lett volna szabad belekerülnie az életembe - forgatta a kezében a kiürült üveget.
- Mire gondolsz? - érdeklődtem.
Casso zavartan elnevette magát.
- Először is, egymásba szerettünk egy lánnyal konkrétan pár nap alatt, ami gyakorlatilag életünk hibája volt. Gondolj bele, két hetedikes-nyolcadikos, akik amúgy is abban a korban vannak, amikor még nem igazán tudod kézben tartani dolgokat, ami full természetes, ezzel nincs is gáz, csak közben szerelmesek lettünk, nagyon, egyik pillanatról a másikra és először ennyire komolyan, és ez is jó volt, öt-hat hónapig, mert olyan volt az egész, mint egy mese, így utólag visszanézve is olyan, bevezettük egymást új dolgokba, olyanokban találtuk az izgalmat, hogy most akkor hogy játsszuk ki Liza szüleit, hogy együtt lehessünk, elbújva valami parkban, vagy egy bokor mögött, együnk nyalókát, aminek passzol a színe, te jó ég, olyan színű lett a nyelvünk, hogyan oldjuk meg, hogy megnézhessük egymás edzését, földszinten volt a szobája, úgyhogy beszöktetett magához az ablakon keresztül, aztán amikor a szülei benyitottak, elbújtam a szekrényben, tényleg, egy rohadt nagy, rózsaszín, vattacukor mese volt, mert két tizennégy évesnek még mese kell, akármennyire is nem éreztük akkor, hogy ez az, aztán egy nap már nem volt, egyikünknek se. És ahogy kezdtem, ha összekombinálod az akkori koromat, hogy szerelmes voltam, összetört voltam, hiányzott akkor még Liza is, meg az egész érzés, szabadság, boldogság, amit vele éltem át, és még a családom miatt is volt rajtam alapból egy kurva nagy nyomás, tizennégy-tizennégy és fél évesen ezt már nem bírtam, szar társaságokba is kerültem, és elvesztettem az egész kontrollt magam felett. Persze akkor úgy gondoltam, hogy ezt csinálhatom, és hogy elég érett vagyok hozzá, de nyilván, lófaszt, nem voltam, ahhoz se, hogy észrevegyem, amíg nem kaptam egy pár büdös nagy pofont az élettől. Valószínűleg nem történt volna ez az egész, ha idősebb lettem volna, mert tényleg nem lett volna szabad az akkori énemet kitenni ennek, mert ez lett belőle, a rossz tulajdonságaim fele ebből ered, akkor is, ha már rég nem hiányzik a lizás korszakom, de ezt már mondtam. Amúgy meg kurva sokat hibáztam ezeken kívül is életem során, nem is tudod, mennyit, de nagyjából azok tettek olyanná, amilyen most vagyok. Egy áldás, nem? - fejezte be egy derűs mosollyal oldva a beszélgetés utolsó mondatát.
- Az - mosolyogtam, bár éreztem magamban valami furcsát a fenti monológja után - Sajnálom.
- Nem kell - vont vállat - Régi sztorik már, túl vagyok rajta.
Bólintottam egyet, és az ajkamba harapva igyekeztem visszafojtani azt a kérdést, ami a fejemben piros betűkkel megjelent időközben.
- Na jó, valamit most tuti nagyon ki akarsz mondani - szúrta ki rajtam mosolyogva, mire őszintén elnevetve magam, biccentettem egyet, hogy igen - Mondd nyugodtan.
- Tulajdonképpen kérdés...
- Akkor kérdezz.
- Jó. Hogyhogy visszaestél akkor két év után? Akkor már tizenhét voltál.
Casso erre egyből rámnézett, majd zavartan elröhögve magát beletúrt a hajába.
- Mázlid, hogy ittunk már - jegyezte meg jókedvűen, mire felnevettem, ő pedig belekezdett - Amúgy annyi, hogy más volt a kettő, amikor veled szakítottam, mint amikor Lizával, csak épp kívülről nézve hasonlóan jött ki rajtam. Vele tizennégy évesen jöttem össze, veled tizenhét, ami tényleg rohadt sokat számít, már abban is, ahogy hozzá és ahogy hozzád álltam, és hozzád még állok is. Az első nagybetűs szerelmem volt, rózsaszín, és tényleg, ezt az egy szót tudom rá használni, egy mese, és ismételve magamat, az akkori énemet, vagyis énünket ez tette boldoggá, de már nem vagyok tizennégy éves, rohadtul máshogy látom a világot, az egészet, és nekem már nem mese kell, az már nem izgat. Tizedikben, amikor mi szakítottunk, már nem egy rózsaszín álomvilágot vesztettem el, hanem téged, azt a lányt, aki mellett megtaláltam a helyem, életem legkomolyabb kapcsolatát, ami már nem egy gyerekmese - mondta egyszerűen - Rá pont úgy néztem, mint ahogy egy tizennégy éves fiú tud nézni egy lányra, akibe szerelmes lett, életében először, akinek az élete legfontosabb kérdései konkrétan komolytalanok mai szemmel nézve, mert gyakorlatilag gyerek voltam, tini, vagy nevezzük, ahogy akarjuk. Már amikor megismertelek is több voltál ennél, és ahogy ment az idő, mindig egyre többet akartam kettőnktől, mint ami volt régen, mert már nem találtam érdekesnek, hogy abban merüljön ki a kapcsolatunk, hogy bújkáljunk, hogy megszökjünk edzésről, hogy a sportcsarnok mögötti fűben nevetgéljünk, Úristen, megfogtuk egymás kezét nyilvánosan, szerelmespár vagyunk, satöbbi, pedig egy kicsit se szeretlek kevésbé, sőt, csak vágod... eltelt pár év, ez meg azért ezerszer komolyabb annál. Már nem érdekel az olyan kapcsolat, ami Lizával volt tizennégy évesen, most tizenkilenc leszek, ugyanúgy hibázok, ugyanúgy el tudom veszteni a kontrollt, ha olyan van, lásd idén május, de itt vagyok melletted, és a legjobb dolog az életemben, hogy megismertelek. Persze, bármikor bemászok a te ablakodon is, mondjuk az már kicsit komplikáltabb lenne, mert az emeleten van a szobád, vagy megcsikizlek, elhülyülünk, néha elráncigállak valami random helyre, ahol nem látnak annyian, hogy megcsókoljalak, és valószínűleg ezzel kavarlak össze és rúgom fel az egész elméletet, amit összepofáztam eddig, hogy veled ezt is élvezem, amikor gyerekesek vagyunk, egy életen át el tudnék gyerekeskedni veled, mert mindeközben az "egy életen át" nem véletlenül egy életen át, mert... - döntötte a falnak a fejét, miközben egy zavart nevetés hagyta el a száját, hogy hogyan folytassa, aztán rámnézett - Mert az, ahogyan vagyunk ketten, vagy vagy te, ez ad az egésznek értelmet, célokat, terveket, elképzelést arról, hogy mi lesz a jövőben, pont nekem, aki soha nem gondolkodott túl sokat ezen, ilyen beszélgetéseket, pont nekem, nyugalmat, stabilitást, nekem, aki általában mindent felrúg, ami stabil próbál lenni, mindeközben szenvedélyt, egy kis gyerekséget, boldogságot, mindent, téged, ahogy vagy is belevéve, és én ezeknek a hiányában leszek olyan, vagyis lettem olyan, mint amikor a te szavaiddal élve visszaestem. Mondjuk akkor, másfél éve még ezeket nem nagyon fogalmaztam meg magamban, de kezdtem érzékelni, már nagyon rég óta. Szóval a két sztorinak nem sok köze van egymáshoz, ennek a másodiknak pedig a koromhoz még annál is kevesebb. Ééés ebbe most elfáradtam, úgyhogy egy darabig nem kapsz ilyen hosszú magyarázatokat - zárta le szórakozottan hátradőlve az ágyán, amin ültünk, az ölembe hajtva a fejét, annyira természetesen, hogy szerintem nem is sejtette, milyen hatással volt rám, ahogy a fentieket csak úgy elmondta - Jézusom, Szöszi, megsirattalak? - pislogott rám, ahogy észrevette, hogy megtörlöm a szemem.
- Nem, csak elérzékenyültem - magyarázkodtam zavartan elnevetve magam, hogy oldjam a hangulatot.
Persze, hogy megsiratott egyébként, ráadásul a szó legeslegjobb értelmében.
- Még egy ok, hogy szüneteljek a lélekkiöntéssel - törölte le az arcomról az egyik könnycseppemet elmosolyodva.
- Ne merészeld! - nevettem fel.
- Különben? - mosolygott.
- Különben ananászt csempészek a pizzádra.
- Jajaj - ült fel hozzám jókedvűen, majd megcsókolt.
Annyira szeretem, hogy azt el sem tudom mondani. :)
- Szösziiii! - hallottam meg Casso hangját, amikor épp a fürdőben voltam.
Khm, hányni.
Bár Casso felajánlotta, hogy fogja a hajam, hálistennek volt nálam hajgumi, csak mert nem most akartam életemben először hányni előtte, így ő megvárt a szobában.
Amikor Casso szólt, már rendbe tettem magam, öblítettem, satöbbi, egészen emberien éreztem magam, a hangjára pedig kinyitottam a fürdőszoba ajtaját.
- Igen? - kérdeztem vissza közepesen erőteljes hangon.
- Anyukád hív.
Most, hogy ezt mondta, rájöttem, hogy a vécé felé hajolva az volt a fura, hogy leállt a zene.
Tudtam, hogy valami fura, tudtam, tudtam.
- Fel tudnád venni? - kértem meg.
- Figyelj Leni, én kezdek bebaszni, te meg most hánytál a pia miatt, biztos vagy benne? - röhögte el magát.
- Nem nagyon, de van egy olyan érzésem, hogy kettőnk közül neked van nagyobb tapasztalatod józanság-színelésben - válaszoltam.
- Oké, ott a pont, felveszem.
- Várj, mielőtt felvennéd, nem mondtam neki, hogy iszunk! - tettem hozzá gyorsan.
Casso eközben felvette a telefont, én pedig csendben hallgatóztam.
- Leni most a fürdőben van - kezdte Casso köszönés után - Neeem, nem fürdik, legalábbis szerintem nem, azt hallanám. Nem, semmi, nyugodtan. Persze. Igen, mesélte már. Ahaaam.
Mit is mondjak, Casso egészen jól játszotta a józant, élőben is majdnem bedőltem, nincs az az isten, hogy Anya rájött volna telefonon keresztül.
- Reeendben, átadom. Szép estét - fejezte be, majd a kezembe nyomta a telefonomat, mivel közben én visszaértem a szobába, miközben újra beindult a zene - Holnap délelőtt haza kell érned, mert vendégeitek lesznek ebédre - foglalta össze Casso a telefonhívás tartalmát.
- Nagyszerű - dünnyögtem - Minden álmom volt másnaposan vendégeket fogadni.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, Pöttöm, de most hánytál, a helyedben nem aggódnék a másnaposság miatt - mondta szórakozottan.
- Oké, akkor mostantól csak te iszol, ha akarsz, hogy ne is kelljen aggódnom - dörzsöltem meg az arcom.
- Felelősségteljesebb vagy berúgva, mint én amúgy, kiégek - röhögte el magát, mire nevetve megcsóváltam a fejem.
- Van ilyen. Egyébként megkívántam a pizzámat, úgyhogy szerencséd, mert nem marad rád - hajoltam le a pizzásdobozomért.
- Kár, pedig egész jól megterveztem már a rituális-pizzaégető szertartást, miután elmész - vigyorgott - Tudod, lett volna tábortűz hozzá, körtánc, valami latin démonűző igézet...
- Majd akkor hagyok egy szeletet. Meghívsz majd a rituálédra?
- Nem, nőknek tilos belépés - gondolta át derűsen.
- Héé, mi ez a hímsovinizmus?
- Ki vagyok én, hogy ellenszegüljek a hagyományoknak? - szivatott tovább szórakozottan mosolyogva, majd pár másodperc után egyszerre felnevettünk.
Idióta, de a legjobb idióta a világon. :)

Mai nap - 5/5***: imádom, amikor vele vagyok.