52. Órák, percek, tények

1K 76 12
                                    

[11.23.]
Amikor megérkeztünk a sulihoz, Casso odament a többiekhez, én meg inkább csak felstartoltam a terembe a lányokhoz.
- Szóval ma találkozok Bobóval, és azt mondta, hogy kajálni fogunk, de fogalmam sincs, hogy hova megyünk, hogy hogy öltözzek, értitek - panaszkodott Saci kétségbeesetten.
- Kérdezd meg tőle - válaszolta Enikő egyszerűen.
- Kérdeztem, de azt mondta, hogy meglepi - temette a tenyerébe az arcát tanácstalanul.
- Na, az úgy jó - gondolt bele Enikő - De attól még megkérdezheted, hogy hogy öltözz.
- De az olyan kínos, mi van, ha csak Mekibe akar vinni, én meg azt hiszem, hogy étterem, ahová ki kell öltözni, annyira gáz lenne!
- Hol találkoztok? - érdeklődött Lili.
- Nála - felelte Saci.
- Nála? - furcsállta Enikő.
- Igen, mert kocsival akar vinni.
- Hát, akkor akár el is jöhetne érted kocsival, de mindegy - jegyezte meg Enikő.
- De ez így jön ki jól, nem tudom elmagyarázni.
- Ti tudjátok - hagyta rá Enikő, majd rám nézett - Jól vagy, Leni? Csendes vagy mostanában.
- Persze, csak elgondolkodtam - mentegetőztem.
- Két napja elgondolkodsz? - kérdezte afféle "ne verj át, nem tudsz" stílusban.
- Jó, oké - adtam meg magam felsóhajtva - Összevesztünk, ennyi - mondtam röviden.
- Nálatok az összeveszés nem szokott csak úgy "ennyi" lenni - jegyezte meg Lili - Ritkán vesztek össze, de ha igen, akkor nagy balhé van.
- Úristen, tök mindegy, mit veszek fel, meséld el, most - biztatott Saci.
- Nem, nem, tényleg mindegy, nem akarok belemenni - válaszoltam, majd ahogy eljutott az agyamig, hogy pontosan úgy válaszoltam, ahogy Casso is tette nekem az utóbbi napokban, zavartan elnevettem magam - Már túlvagyunk rajta nagyjából, csak... lecseng.
- Lecseng - értelmezte Enikő ismételve engem.
- Voltatok szakítás szélén? - kérdezte Lili.
- Nem, nem igazán - válaszoltam bizonytalanul.
Erre mindhárman meglepődtek.
- Ti fejlődtök - jegyezte meg Enikő.
Ki tudja.
Osztályfőnökivel kezdtünk, ami a két hét múlva rendezett szalagavatónk miatt, mint utolsó előtti hivatalos ofőóra, több infót sulykolt a fejünkbe negyvenöt perc alatt, mint bármelyik óra a nap további részeiben.
- Nagyon kérlek, mondjátok, hogy kész az osztálytánc - nézett ránk Várady.
- Igen, már csak tökéletesítjük - válaszolta Csenge mindannyiunk nevében.
Hát, mondjuk tényleg van még mit tökéletesíteni, de az tény, hogy kész van.
Ezután tesink volt, úgyhogy elmentünk átöltözni, becsengetésre nagyjából összegyűltünk a tesiterem előtt, amibe mára be voltunk osztva, majd már épp kezdtük várni Lelleyt, amikor a tanárnő nem jelent meg, helyette viszont Somogyi igen a fiúkkal, magyarul össze lettünk vonva.
- Nagyon jó - dünnyögtem Sacinak összefonva a karjaimat magam előtt.
Egyébként se szerettem soha a fiúkkal együtt tesizni, elég feszélyező érzés előttük futni, guggolni, feladatokat csinálni abban a hülye leggingsben, izzadni, szétjött copffal rohangálni, bénázni, erre most még rájött, hogy Somogyival voltunk, mindennek a tetejébe pedig ott volt a barátom is, aki helyett most bárkivel tesiznék együtt, akkor is, ha amúgy imádom őt sportolás közben nézni. Ez az utóbbi pár szó csak egy zárójel-értékű megjegyzés jelenleg.
- Kérlek ne páros feladat legyen, csak ne párooos - szurkoltam halkan, mire Saci mosolyogva megsimította a vállam.
Kívülről engem is tuti szórakoztatott volna a nagy drukkolásom.
- Bemelegítés, jobbra át, Szűcs vezetésével futás körbe - adta ki feladatul Somogyi.
- Elnézést, felmentett vagyok - szólt Ágoston halkan, mire Somogyi felhúzta a szemöldökét - Van orvosi igazolásom, előző szünetben adtam oda Önnek - mondta zavartan.
- Valóban - bólintott Somogyi - Akkor ülj le. Tátor vezetésével futás körbe - módosított a feladaton, majd megfújta a sípot, mire Betti futni kezdett, elsőként olyan szépen a fiúk előtt, mint ahogy még nem is láttuk, lobogtatva a copfját, egyenes háttal, kecsesen kapkodva a sarkait, lendületesen, mi pedig követtük.
Visszatérve a szurkolásomhoz, nem jött be, mert bár nem volt páros feladat, kidobós volt, sorfeladatok, meg ilyesmik, amikhez ugye kellett hozni kellékeket a tesi szertárból, és kiket kértek meg? Na, kiket?
- Varga, Székely, ha már ennyire jól elbeszélgetnek - szólt Somogyi nekünk.
Mármint, félreértés ne essék, Casso és én nem egymással beszélgettünk (Somogyi egyértelműen rá nézett sajnos, nem Ricsire), ő Andrissal, én pedig Sacival, de Somogyi sajnos kinézett minket magának, ez van.
Ilyenkor nem jön jól, hogy a fél tanári kar shippel minket, a másik fele pedig nem shippel, pontosabban Cassot nem shippeli velem, mert biztos elront, lehúz, blablabla, az ehhez hasonló alkalmakkor pedig imádnak oltárian megszivatni minket.
- De nem is beszéltem, Tanárúúúr - nyűglődött Casso szórakozottan, mire akaratlanul majdnem elmosolyodtam.
De csak majdnem, aztán úrrá lettem magamon.
Mindegy, ki lettünk küldve a tesi szertárba, hogy hozzuk át a mezes zsákot, egy labdát és egy pár hulahopp karikát, amikből majd Somogyi "pályát" csinál nekünk.
- Klisés - jegyeztem meg Cassonak dünnyögve, ahogy egyszerre odaértünk a tesiterem ajtajához, amit kinyitott nekem maga elé engedve és kimentünk a folyosóra.
- Az - értett egyet.
Ahogy odaértünk a szertárhoz, felemeltem szemmagassághoz közel a nagy kulcscsomót, amit Somogyi adott, hogy kiválasszam azt, amelyik a szertár ajtaját nyitja.
- Ez se - fújtattam idegesen, amikor megint rossz kulcsot próbáltam meg.
- Nyugi már, add ide - csillapított Casso, mire szó nélkül, kicsit talán erőszakosabban a kelleténél, a kezébe nyomtam a kulcscsomót - Nyugodj le - ismételte meg jól tagoltan.
- Nem mondták még, hogy ez a lehető legrosszabb mondat, amit egy ideges nőnek mondhatsz? - kérdeztem vissza egyből.
- De, csak úgy döntöttem, hogy ezt most leszarom, mert különben soha nem jutunk be - válaszolta egyszerűen, majd első próbálkozásra kinyitotta az ajtót a megfelelő kulccsal és megint beengedett maga előtt, szinte már ösztönszerűen - Amúgy meg te miért is vagy ideges? - kérdezte, mire hátranézve hozzá hitetlenül elnevettem magam.
- Nem lehetek?
- Felőlem, csak ne rajtam töltsd ki - közölte, ahogy végigmentünk a szertár sorai között.
- Minden jogom megvan hozzá onnantól kezdve, hogy miattad vagyok ideges - vágtam rá.
- Miért is?
- Kettő darab órája vesztünk össze! - emlékeztettem kiborulva - Rémlik?
- Ja, mert átbasztál és összefutottál az exeddel, hogy kifaggasd a magánügyeimről, én meg mertem kiakadni, emlékszem - biccentett.
- Ne kezdjük újra megint, azt hittem, érthető voltam, hogy nekem meg mi volt a problémám - válaszoltam egyből.
- Te kezded újra - vágta rá - Full normálisan szólok hozzád, vagyis akartam eddig, te idegeskedsz itt - közölte, miközben leszedett egy labdát a polcról, miután sorban végigkoppantotta őket, hogy a legjobbat hozza ki.
- Minden okom megvan rá, nem? - kérdeztem vissza.
- Nekem is meglenne.
- Akkor idegeskedj - vontam vállat.
- Végigidegeskedtem a tegnap délutánt és a ma reggelt, ha felbaszom magam megint, csak annyit érünk el, hogy összeveszünk, aminek még értelme se lenne, mert nem tudunk újat mondani, csak elismételjük azokat, amiket már hozzávágtunk egymás fejéhez, nekem meg ehhez kurvára nincs hangulatom, se energiám, bocs - mondta egyszerűen.
- Hogy lehetsz ilyen nyugodt? - értetlenkedtem.
- Nem vagyok, csak nem tombolok tovább ilyen látványosan, mint te - válaszolta lazán.
- Nem tombolok! - vágtam rá gondolkodás nélkül, olyan hirtelen felé fordulva, hogy a mellettem lévő fogasról, amin a hulahopp karikák voltak, mindet levertem.
Casso a karikákra pillantott.
- Á, dehogy - jegyezte meg, mire bosszúsan összefontam a karom.
- Jó, ez most neked jött ki jól, remélem örülsz - guggoltam le elfordulva tőle, majd szépen elkezdtem visszarakosgatni a karikákat.
- Jézusom - sóhajtott fel, mire majdnem megint rávágtam valamit, de aztán elnyomtam magamban az indulataimat, ő pedig leguggolt hozzám, hogy segítsen.
- Nem kell, megoldom - mondtam neki ezután egyből, elég indulatosan, mire feszülten elnevetve magát, rámnézett.
- Befejezted? - kérdezte egyszerűen.
- Hé! - kaptam fel a fejem elkerekedett szemekkel - Egy nőnek... - kezdtem, de nem hagyott kibontakozni.
- Ne gyere a nőkkel, Leni, most, hogy éppen olyan vagy, mint egy kislány - jelentette ki, mire bennem rekedt a szó.
Kínos volt belátni, hogy tényleg, akkor is, ha nem akartam.
- Köszönöm szépen - egyenesedtem fel, majd miután az utolsó karikát a helyére rakta, ő is szintén felállt és utánam fordult.
- Beavatnál, hogy ez mire is olyan jó neked? - kérdezte fáradtan felsóhajtva.
- Nem jó, csak senki nem várhatja el tőlem, hogy ilyen hamar lerendezzem magamban ezt az egészet. Örülök, hogy neked sikerült, érett vagy, jó neked, nekem nem megy ilyen könnyen, majd túlteszem magam a dolgon, tudod, hogy túlteszem magam, mindig túlteszem, csak egy kicsi idő kell, túl sok dolog, meg infó ért az utóbbi huszonnégy órában, amire nem álltam készen, csak hagyj belenyugodni, hogy feldolgozzam - fakadtam ki őszintén.
Erre először nem mondott semmit, csak pár másodperc után tudta megtörni a csendet.
- Nem tudom, mit akarsz feldolgozni.
Zavartan elnevettem magam, ő pedig folytatta.
- Semmi nem történt, vagy semmit nem tudhattál meg, ami bármit megváltoztatna, se kettőnkön, se velem Lizával, se az érzéseimen... - sorolta értetlenül, mire hátrafordultam hozzá.
- Az enyéimet viszont felkavarta - mondtam egyszerűen - Annyi mindent feltételeztem az utóbbi egy-két napban, akkor is, ha a nagy részét már csak elkeseredettségből az éjszaka közepén tettem, akkor is, ha igazából tudom, főleg most már, hogy nem is igazak, mindegyik egy picit összetört, már csak a gondolata is, és különben is, összevesztünk, bűntudatom van, tartok attól, hogy megbántottalak, utállak megbántani, annyi minden rosszul érint most, és... - tört ki belőlem egyik hangulatomból a másikba esve, majd idegesen felsóhajtottam - Mindegy, nem érdekes, inkább vigyük csak a... Istenem, miket is kell egyáltalán vinni? - fogtam a fejem, ami lassan tényleg szétesni készült.
- Mez, labda, karika - sorolta fel Casso engem fürkészve.
- Labda van, karika nincs... - vettem át magamban.
- Ott van a kezedben - szólt közbe.
- Tiszta hülye vagyok, nem hiszem el - nyöszörögtem gondterhelten lehunyva a szemem - Szóval karika is van, mez?
- Ott lesz a másik soron - lépett el tőlem, majd átment és leszedte a polcról a zsákot.
Tényleg szétesett a fejem, azt se tudtam, milyen hangulatban vagyok, egyszerre voltam ideges, érzékeny és teljesen szétszórt.
Tippem sincs, hogy pontosan mi is lehetett ilyen hatással rám.
- Jól vagy? - kérdezte Casso engem méregetve, ahogy visszajött hozzám, én pedig épp a halántékomat fogva vettem jó, mély levegőket.
- Nem igazán, de mindegy, inkább csak menjünk - ráztam meg a fejem, majd már indultam volna a kijárat felé, amikor Casso visszahúzott a karomnál fogva.
- Leni, én is utállak megbántani, ha most miattam vagy ennyire... - kezdte, de félbeszakítottam.
- Nincs bajom, csak ideges vagyok - szögeztem le.
- Igen, látom, mindjárt felrobbansz - állapította meg, ahogy végignézett rajtam.
- Akkor hagyj felrobbanni - léptem el tőle, majd kinyitottam az ajtót, és bár ezután az lett volna drámai, ha elviharzok, nem tettem meg, mert az gáz, ha nem várom be.
- Robbanj, ha akarsz, csak legyen meg táncig, épp elég cringe volt a tegnapi - vont vállat, majd kimentünk a szertárból.
- Direkt idegesítesz? - fordultam felé hitetlenül.
- Baszki, egy ideje már bármit csinálok, idegesítelek, nem tudom, minek számítok most már - mondta értetlenül rámnézve.
- Látod? Ezért kerüllek - vágtam rá.
Casso feszülten elnevette magát, erre pedig inkább nem mondott semmit.
- Jó lesz már, ha visszaérünk - jegyezte meg aztán.
- Most ezt miért is kellett? - kaptam fel a fejem - Vagy most már direkt belém akartál rúgni egyet, vagy mi?
- Mert te aztán tényleg olyan kurva kedves vagy - biccentett ironikusan - Amióta kijöttünk, mást se csinálsz, csak belém rúgsz.
Erre nem tudtam mit mondani, csak elfordítottam a fejem.
Hálistennek ekkorra már majdnem visszaértünk, majd egészen táncig nem is beszéltünk egy szót sem, engem pedig természetemhez illően minden egyes percben egyre jobban felemésztett a beszélgetésünk.
- De nem értem, akkor ti most összevesztetek a szertárban? - értetlenkedett Saci egyik szünetben, amikor a büfé sorában álltunk.
- Szerinted? - kérdezett vissza Enikő helyettem - Ők az a páros, akik egy szertárban vagy összevesznek, vagy jön a tizennyolcplusz, és remélem nincs igazam, de az első reálisabbnak tűnik jelenleg - jegyezte meg.
- Épphogy az a baj, hogy nem összevesztünk, hanem jobbára én veszekedtem vele - vallottam be megdörzsölve az arcom.
- Nem értjük a konfliktust - mondta Lili mindannyiuk nevében.
- Hát... - túrtam a hajamba, majd nagyvonalakban elmeséltem a sztorit.
- Hogy mi??? - tört ki belőlük egyszerre, amikor elmondtam, hogy találkoztam Zsombival.
Hogy is mondjam, én szóltam nekik előre, hogy jobb a lelki állapotuknak, ha nem avatom be őket, és igazam is volt.
Egészen táncpróba előttig bírtam magammal, majd akkor, még szünet alatt felpattantam és lesiettem az udvarra, ahová Cassot lemenni láttam.
Nem akartam elrángatni a többiektől, szépen megvártam, amíg maguktól abbahagyják a focit, én pedig akkor odasiettem hozzá.
- Bocsi, most zavarlak? - kérdeztem tőle mindenféle bevezetés nélkül.
- Ha én nem - vont vállat, mire zavartan elnevetve magam a fülem mögé tűrtem az egyik hajtincsem.
- Ne haragudj a... szertárban történtek miatt - mondtam ki a cipőmmel szemezve, mire azonnal megéreztem, ahogy rámnéz, én pedig erőt véve magamom, folytattam - Én magamat továbbra is megértem, hogy miért voltam ideges, vagy ilyesmik, de nem kellett volna ennyire rajtad kitöltenem, mármint így, és beléd rúgni se, ahogy te mondtad, miközben te tényleg normálisan próbáltál hozzám állni alapból, meg éretten, nekem ez nem sikerült, szóval igen, ne haragudj - fejeztem be, és persze tudtam, hogy a szemébe kéne néznem ahhoz, hogy el is higgye, hogy őszinte vagyok, képtelen voltam rá.
Casso erre nem tudott mondani semmit, csak biccentett egyet, de nem is hagytam kibontakozni.
- Ennyit szerettem volna, mármint, nem akarlak feltartani, meg megértem, ha kerülnél most te is, mondjuk most pont tánc lesz, de igen, igazából ennyi - mondtam össze-vissza hebegve.
Cassonak egy halk, furcsa nevetés hagyta el a száját.
- És még egy óra sincs, te jó ég - jegyezte meg a hajába túrva, tekintve, hogy nem akkora túlzás, ha azt mondom, hogy ma több bocsánatkérés hangzott el közöttünk, mint az utóbbi fél évben összesen.
- Tizenkettő negyvennyolc - pillantottam a telefonomra a pontos időt megmondva - Két veszekedés, három bocsánatkérés. Új rekord - nevettem el magam kínosan.
- Az - biccentett belátva.
Egy pár másodpercig csak álltunk egymással szemben, majd mindketten az udvarra vezető ajtó felé néztünk, amit kinyílni hallottunk.
- Itt vagytok, oké - szúrt ki minket Enikő mosolyogva - Bocsi, remélem nem zavarok nagyon, csak Tamás meg Helga elküldött, hogy szedjem össze az embereket a próbára.
- Megyünk, egy perc - mondta Casso ránézve.
- Oké, csak nyugodtan, nem sürgetlek, csak akkor menjetek valahova hátrébb itt az udvaron, vagy valami mögé, hogy mondhassam azt, hogy nem vettelek észre titeket.
- Jó, de tényleg megyünk mindjárt - ígértem meg a világosbarna barátnőmre nézve.
- Oké, várunk titeket - mosolygott Enikő, majd kettőnkre nézett, az átlagosnál feltűnően nagyobb beszédtávolságunkra és a szemmel látható feszültségünkre, úgyhogy mielőtt bement volna az épületbe, még megtorpant egy pillantra - Na jó, bocs, eddig mindig kibírtam, hogy nem leszek az a nagyon idegesítő barátnő, aki belepofázik a ti dolgaitokba, pedig eskü nehéz kívülről nézve, de most nem megy, vegyétek úgy, hogy felvállalom és kimondom helyettetek. Mindketten ugyanúgy elbasztátok. Bocsi - tette fel a kezeit derűsen, majd mielőtt reagálhattunk volna, bement a suliba.
Na, hát ez után el kellett telnie pár másodpercnek ahhoz, hogy megszólaljunk, körübelül tíz másodperc csend volt köztünk, négyig Enikő után néztünk az ajtó felé, négyig egymásra, a maradék kettőben pedig egymás és az ajtó között felváltva, majd egyszerre elnevettük magunkat, enyhén zavartan.
- Ki reagál először? - törtem meg a csendet az egyik földön fetrengő kaviccsal szemezve.
Casso a hajába túrva zavartan elnevette magát.
- Ezek szerint én - látta be, mire ránéztem - Van benne valami amúgy - mondta ki sóhajtva Enikő megállapítására utalva.
- Igen - bólogattam kelletlenül belátva - Akkor most hogyan tovább?
- Jótól kérdezed.
Egy pár másodpercre megint beállt közénk a csend, de már egyre kevésbé volt feszült, inkább mondtam volna zavartnak.
Az egésznek aztán Casso vetett véget, aki csak rám pillantott, és megszólalt.
- Mit feltételeztél? - kérdezte hirtelen, a váratlan kérdéstől pedig önkénytelenül felkaptam a fejem.
- Jobb az, ha nem tudod, hidd el - mondtam őszintén, mire alig láthatóan felvonta a szemöldökét, és picit oldalra biccentve a fejét hagyta, hogy leessen nekem a párhuzam.
- Ne döntsd el helyettem, Szöszi.
- Igen, ez most betalált - láttam be zavartan elnevetve magam, a becenevem puszta hallata pedig önmagában olyan hatással volt rám, amilyen el is felejtettem már, hogy lehet, majd összeszedtem a gondolataimat és nagy levegőt véve megadtam magam - Hogy visszamennél hozzá, hogy még mindig lenyűgöz, jobban, mint ahogy én bármikor le tudnálak, hogy azzal, hogy megjelent, eszedbe juttatta, hogy milyen jó is volt szeretni őt, és hogy újra szeretni fogod, hogy sajnálod, hogy nincs már veled, hogy hiányzik, és amibe a legrosszabb volt belegondolni, hogy... - akadtam meg egy pillanatra, rá se nézve, majd erőt vettem magamon, és az arcomat megdörzsölve folytattam - ...hogy azért van ez az egész velünk, kettőnk között, értsd, az egész, minden, mert ő volt, hogy azért kezdtelek érdekelni vagy érdekellek, hogy azért kellettem vagy kellek, mert eszedbe juttatom, mert emlékeztetlek rá, mint egy második esély, ez az egész "szöszis" dolog is, egyszerűen a gondolata is, annyira lerombolt, széttépett belülről, az éjszaka közepén, és persze, tudom, nem kell cáfolnod, sőt, meg is kérem, hogy ne, csak... csak értsd meg, hogy borzasztó volt. Ennyi - zártam le elhalkulva, és annyira zavarban voltam, hogy tényleg rá se tudtam pillantani, akármennyire is éreztem, hogy szeretné, hogy ránézzek.
- Jézusom, Leni - sóhajtott fel kínosan elfordítva a fejét.
- Ez most melyik jelentésű "Jézusom" volt?
- Én se tudom - válaszolta zavartan elnevetve magát, és tényleg úgy tűnt, hogy el se akarja hinni ezt az egészet - Oké, azt kérted, hogy ne cáfoljak, pedig mindent meg tudnék, nem is értelek, most komolyan... - túrt a hajába, majd feszülten felsóhajtott - A rohadt életbe is, nem tűnt fel, hogy már évek óta mennyire kurvára szeretlek? - kérdezte egyszerűen, teljesen kiborulva - Hogy tudnék...? Istenem, Szöszi, ne csináld ezt velem - hajtotta hátra a fejét kikészülve.
Még nem vallott szerelmet így kiakadva, nem is tudtam, hogy lehet az ilyen akkor is ennyire őszinte, sőt.
- Mert szerinted én nem szeretlek legalább ennyire, ha képes vagyok ezeken őrlődni? - kérdeztem vissza kifakadva, emelve a hangomon - Legnagyobb félelmem, hogy elveszítelek, persze, hogy aggódom, és persze, hogy én is szeretlek, még engem is meglep sokszor, hogy mennyire! - fordultam felé.
- Akkor meg miről beszélünk? - vágta rá egyből, széttárva a karjait, mire bennem akadt a szó.
Ez volt a kulcskérdés.
Mindkettőnket egyszerre vágott fejbe, csak néztük egymás szemébe értetlenül, hogy mi is történik körülöttünk, annyira jelentéktelennek tűnt minden ebben a pillanatban, ami eddig közénk állt, hogy ezzel átestünk valamibe, ami azonnal beindított közöttünk valamit, ennek köszönhetően egyből odaléptünk egymáshoz, Casso pedig magához rántva kérdés nélkül megcsókolt, olyan hevesen és szenvedélyesen, hogy végigfutott rajtam a libabőr, én pedig egyből a hajába kaptam.
Az arcomon voltak a kezei, még érzékiesebbé téve ezt az egészet, a gyomrom konkrétan a torkomba ugrott, a lepkéimet ezerrel éreztem, annyira csapkodtak, hogy engem is olyan érzés kerített a hatalmába, mint ha bármelyik percben elrepülhetnék, megcsókolt újra és újra, szédítően heves és vad érzelmekkel, engem pedig az a kellemes, meleg, bizsergető érzet fogott el, ösztönből lábujjhegyre emelkedtem, átöleltem a nyakát, és úgy csókoltam vissza.
Ahogy Cassoval nemsokára elengedtük egymást, lassan elemelve az ajkainkat a másikétól, szaporán dobogó szívvel a szemeibe néztem, ő pedig a számtól elszakítva a tekintetét szintén az enyémbe, miközben még nem hajoltunk el egymástól, épphogy az arcunk nem ért össze, majd Casso megsimította a hüvelykujjával az én arcomat, végigpillantott rajtam és csak ennyit tudott mondani először:
- Basszameg, Szöszi - szólalt meg hitetlenül, mire akaratlanul elmosolyodtam.
Igen, azt hiszem, erre tényleg csak ennyit tudtam volna mondani én is abban a pillanatban.
Negyed órát késtünk a próbáról végül, és bár tényleg igyekeztünk a lehető legkevésbé feltűnően csatlakozni, nyilván kiszúrtak minket, vagyis szerintem kiszúrtak, de szerencsére pont tánc közben estünk be, így nem igazán szóltak be.
Váradyra rá se mertem nézni, csak egy pillanat erejéig néztem véletlenül, és persze észrevett minket, de nagyon úgy tűnt, hogy igyekszik nem észrevenni.
Ilyenkor jó, hogy az egész tanári karból Várady shippel minket a legjobban, ő viszont már kilencedik legeslegeleje óta. :)
- Nem kell részletesen, de mit csináltatok ti ennyi ideig? - jött oda hozzám Enikő nevetve próba után.
- Legyél legközelebb is az a "nagyon idegesítő barátnő" - idéztem őt mosolyogva, mire felcsillantak a szemei.
- Na jó, azért nem mondhatod, hogy nem vagyok profi - nevetett.
De, az. :) Nagyon.
Tánc után, mielőtt mindenki indult volna haza, Casso, Ricsi, Saci és én, a szokásos négyes összecsapódtunk, hogy akkor már menjünk együtt.
- Kiderült már valami, hogy hova mentek? - érdeklődtem Sacitól útközben.
- Pfú, nem nagyon, de a ruhámat már kitaláltam - kezdett mesélni - Tudod, ilyen is-is lesz, kicsit basic, de nem lövök mellé legalább, ugyanúgy jó a KFC-be és egy étterembe is.
Amíg Sacival a ruhájáról, meg a randijáról cseverésztünk, Casso és Ricsi előttünk beszéltek valamit, néha egyszerre fel-felröhögve valamin, pontosabban ez csak egy darabig volt jellemző, mert fokozatosan abbamaradt a beszélgetés előttünk.
- Szerintem összejövünk majd - mesélte Saci - Vagyis nem tudom, igazából tök jó lenne, nyilván nem azonnal, de lehet belőle majd valami komolyabb is, szerinted?
- Persze, ha úgy alakul. Igazából ma van az első randitok, szóval tuti kiderül majd legalább egy kevés infó, hogy mi lehet ebből.
- Szerintem is - vigyorgott lelkesen.
Amikor megérkeztünk a Petőfi utcához, mielőtt Saci befordult volna oda, hosszasan megöleltem, sok sikert kívántam neki a délutánhoz, és a lelkére kötöttem, hogy mindenképp számoljon majd be róla, hogy hogy alakult.
- Alap - mosolygott Saci, majd elengedtünk egymást, ő pedig Ricsire nézett, aki mosolyogva szokás szerint összeborzolta Saci haját egy kicsit.
Valahogy így alakult a mai napom.
És ekkor is, még három óra sem volt.

Mai nap - 5/?: ha van nap, amit nem lehet egy darab számmal leírni, az ez. Összevesztünk, bocsánatot kértünk, megint összevesztünk, jött mégegy bocsánatkérés és pár fejbevágó tény, most pedig, hogy elköszöntünk a kapuban, én pedig a naplóbejegyzésem lefirkantása után, ezen a péntek délutánon végre egészen nyugodtan hátradőlhettem az ágyamon, azt hiszem, ismét van min agyalnom, és fogok is. Szóval... hétfőn visszatérek.
***************************************
Boldog Valentin-napot mindenkinek! 🥰
(így nap végefelé)

Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évadWhere stories live. Discover now