Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

92. Valentin-nap

Február 14. (csütörtök)
Valentin-nap. :)
- Úristeeen, ezt nekem? - csillant fel a szemem teljesen elolvadva magamban, ahogy Casso reggel egy gyönyörű csokor virággal köszöntött.
- Nem, a macskádnak - válaszolta derűsen, majd elröhögve magát, egyértelművé téve hozzátette - Igen, Szöszi, neked.
- Köszönöm, ez nagyon szép! - vigyorogtam, ahogy a kezembe vettem a csokrot, majd megszagoltam, és az illata is nagyon jó volt, a virágok is gyönyörűek, meg amúgy is, kaptam tőle virágot, ahhw. <3
Persze egyből vázába tettem, nehogy elhervadjon nekem.
- Ma este akkor melyikünknél leszünk? - kérdeztem suli felé menet, összekulcsolt kezekkel kézenfogva - A Valentin-napi bál után.
- Nekem mindegy - vont vállat - Egész napra annyi a kikötésem, hogy veled legyek, amúgy tőlem aztán a Lánchíd alatt is lehetünk.
- Vagy nálad - vigyorogtam.
- Mégjobb.
- Nézzünk valami romcsi filmet.
- Oké, talán nem is csak egy kikötésem van - gondolta át újra szórakozottan.
Chh. :)
A suliban a héten megszokottnál is romantikusabb volt a hangulat, ma aztán tényleg az összes szerelmes szövegű zenét végighallgathattuk.
Az egész idillit aztán Krédics tette tönkre, aki a nyomorról, a szegénységről és a betegségek pusztításáról elmélkedett velünk filozófián, kicsit lelombozó volt, de aztán helyrehozta, hogy következő szünetben Casso vett nekem egy muffint, ha már úgy is a büfé felé járt. :)
- A francia olyan szép nyelv! - lelkesedett Lili egyik szünetben, amikor a lányokkal épp az udvaron ücsörögtünk egy-egy pohár forró teával.
Hideg volt, olyanok lehettünk, mint valami helyi teaklub. :)
- Pfú, nekem nem tetszik - fintorgott Enikő - Olyan, mint ha végig kaparná valami váladék az ember torkát, aki ráadásul még meg is van fázva.
- Ne már, olyan gyönyörű pedig. A csengése, a sok "zs", a magánhangzók... - győzködte Lili (a franciás) - Egzotikus nyelv.
- Meg minden máshogy van leírva, mint kiejtve, egy csomó szó nem is hasonlít - magyarázta Enikő tovább - Ez olyan, mint ha leírnád, hogy alma, és úgy kell kiejteni, hogy körte.
- Rá lehet érezni az ejtésre. Ennyi erővel az olaszban is egy csomó minden máshogy van leírva, de arra is rákapcsolódsz, még ha minden harmadik szó o-ra vagy i-re végződik is.
- Na, az olasz az tényleg szép nyelv - biccentett Enikő (az olaszos).
- A francia sokkal szebb - közölte Lili.
- Hasonlítsd csak össze, mondjuk ott van az, hogy viszontlátásra, olaszul olyan szép, arrivederci... - ejtette ki lágyan - Franciául meg hogy? Salut - mondta egy kicsit durvábban kiejtve.
- Au revoir - javította ki Lili.
- Tényleg. De mennyivel szebb már az olasz?
- Arrivederci? - ejtette ki Lili is kedvtelenül, de láthatólag nem nyerte el a tetszését a szó.
- Arrivederci - ejtette ki Enikő is, sokkal lágyabban, egy olaszos kézmozdulattal.
- Au revoir - válaszolta Lili.
- Auf wiedersehen - szólaltam meg nevetve összenézve Sacival.
Németesként nem igazán szóltunk bele az összecsapásba. :)
A mai rövid tanítási nap végére érve hazamentünk, otthon viszont ebéd és egy kis pihenő után készülődni kezdtem a délutáni Valentin-napi bálra, ami - mivel a betegségem miatt lemaradtam az idei farsangról - életem utolsó gimis bálja volt.
Drámaian hangzik.
Felvettem a csini ruhámat, csináltam szép hullámokat a frissen mosott hajamba, picit kifestettem magam, parfüm, ékszerek, minden, ami vagy háromszorosat dob az önbizalmamon, Casso pedig időre jött értem.
- Soha nem fogom megérteni a sulis bálok lényegét - jegyezte meg jókedvűen, miközben végignézte, ahogy próbálom ruhán át visszacsatolni a kicsatolódott melltartópántomat, ami nyilván nem sikerült, csak nem volt kedvem majdnem készen levenni a ruhámat, így inkább a küzdést választottam - Na jó, ne harcolj, segítsek?
- Igen, légyszi - kértem meg - Kicsatolódott az a hülye pánt.
Persze le is vehettem volna még öltözés előtt a pántokat a melltartómról, nem lett volna ez a probléma, de ez nem olyan ruha volt, ami megkövetelte volna, így úgy gondoltam, hogy ez a kényelmesebb megoldás.
- Ja, kikövetkeztettem - állt fel az ágyamról, majd odalépett hozzám, én pedig hátat fordítottam neki.
A hajamat odébb tűrtem, kettéválasztva a két vállamon át, Casso pedig lehúzta a ruhám cipzárját a hátamon, a derekamig.
Egy kicsit lehúzta a vállaimra a ruha anyagát, szabadabbá téve a hátam, majd ahogy hozzá ért a fedetlen bőrömhöz, az érintésére akaratlanul, kellemes libabőr járt át, és mivel tükörrel szemben voltunk, láttam, hogy erre egy halvány mosoly jelent meg az arcán, mire én is magamban mosolyogva, elkapva a tekintetem, egy kicsit összeszorítottam az ajkaimat.
Soha nem fogom megtudni, milyen érzés nem szerelmesnek lenni belé, milyen érzés, hogy nem kerít semmilyen érzés a hatalmába minden egyes pillantásakor, érintésekor, a hangja hallatára, a mosolya látványára, soha nem fogom megtudni, mert még mindig pont ugyanúgy szerelmes vagyok, mint amikor megismertem, sőt, minden nap egyre csak jobban, de egyáltalán nem is vágyom rá, hogy megtudjam.
Ő az egész életem, egy pillanatig sem akarok olyan életet élni, ami nem Ő.
- Hova tetted a pántod? - kérdezte Casso derűsen, mire a bal vállamra pillantottam, ahol tényleg lennie kellett volna, csak valószínűleg becsúszott valahova.
- Nem tudom - nevettem el magam őszintén, majd onnan is eltűrtem a hajam, át az egészet a jobb vállamra.
Casso jókedvűen átnyúlva a vállam felett, gyengéden kihúzta egy picit elöl a ruhám, majd benyúlt, én pedig végigkísértem a tekintetemmel, ahogy az ujjai eltűnnek a ruhámban egy pár pillanatra.
Annyira tökéletesek a kezei, hosszúak az ujjai, minden egyes mozzanatukra mégjobban meglátszódnak azok az erek, az a kis anyajegy a kézfeje szélén, a mutatóujja alatt, azt hiszem, tényleg minden egyes apró vonásába, tulajdonságába, mozdulatába beleszerettem az idők során.
Éreztem, ahogy a ruhám alatt keresi azt a pántot az ujjaival, amik egy picivel hidegebbek voltak, mint amilyen nekem ott a bőröm, és mindez tényleg pár másodperc volt csak, de én egy örökkévalóságnak éreztem, mint egy lassított jelenetet.
Casso kihúzta a ruhámba csúszott pántot gyengéden a két ujja közé fogva, majd átvezette a vállamon, végig érintve engem, és visszacsatolta, én pedig a tükörben néztem az arcát, gyönyörködve benne.
Ahogy felhúzta a cipzárt, megigazította a ruhámat, az eltűrt hajamat visszahozta a kezével, hogy a hátamra omoljon, majd megsimította a vállam, és a tükörben rámpillantva mosolyogva belepuszilt a nyakamba, mire kellemesen megborzongtam, hátrafordultam hozzá, majd megcsókoltuk egymást.
Az iránta érzett szerelmem a legjobb dolog, ami valaha történhetett velem.
- Ma találkozom Bálinttal - mesélte nekem Lotti már a suliban, ahogy megérkeztünk - Ő dobta fel!
- Te meg ugrottál - egészítette ki Casso.
- Muszáj mindig ilyen negatívnak lenned? - nézett rá Lotti - Nem ugrottam, hanem beleegyeztem. A barátom, plusz Valentin-nap van, akartam is találkozni vele.
- És, hol lesztek? - érdeklődtem.
- Nála, átmegyek hozzá - mesélt tovább - A szülei nem lesznek otthon.
- Neneneneee, ne bassz fel - nyöszörgött Casso.
- Roli, újrakezdtük, mostanában kedvesebb, esélyt adtam a kapcsolatunknak.
- Kétszer kedves volt, hogy ne lépj le, attól még nem más ember, te jó ég.
- De máshogy viselkedik!
- Nem, Hugi, Jézus Isten, előre bocs, de nem bírom már, nem tűnik fel, hogy továbbra is kurvára mindig csak akkor keres, amikor meg akar baszni vagy kell mellé egy jó csaj a haverok elé?
Lotti kínosan elnevette magát, Casso pedig folytatta.
- Nem vagy te ilyen vak, csak még mindig kergeted azt az eltévedt elképzelést, hogy valaha is többet akar majd tőled ennél, de már egy hónapja is itt tartottunk, meg másfél, két, és három hónapja is, nem értem, mit csinálsz eddig - mondta Casso a húgának őszintén.
- Azt, hogy szeretem és nem akarom elveszteni! - fakadt ki Lotti - Tudom, hogy valahol igazad van, de egyszerűen nem megy, úgyhogy próbálkozom, hogy helyre hozzam ezt, esélyt akarok adni neki!
- Felrúgom - közölte Casso tényszerűen, információként.
- Ne rúgd fel.
- De, felrúgom, maximum majd szólok, hogy ne nézz oda.
- Egyébként a legutóbbi beszélgetésnek mi lett a vége? - szóltam közbe.
- Szerintem értette, utána kezdtük újra - válaszolta Lotti a bátyjára pillantva.
- Oké, nem ismétlem magam többször - hagyta rá Casso, finoman arra utalva, hogy nem győzte meg.
Az a baj, sajnos sokkal reálisabb Casso szemszöge, mint ahogy Lotti látja a dolgot, de remélem, most az egyszer téved.
Nemsokára beértünk a suliba és összefutottunk a többiekkel, úgyhogy én a lányokkal a Sweater Weather kíséretében egyből irányba vettem a büfét - Valentin-napkor annyi finom édes süti van, nem szabad kihagyni -, Casso pedig a haverjaihoz csapódott.
- Utolsó sulis bál, ki kell élvezni, na - mentegetőzött Enikő nevetve, aki lazán kikért minden sütiből egyet, amihez kedve támadt.
- Mind megértünk - mosolygott rá Lili.
- Még jó hogy, úgy is kunyizni fogtok - vigyorgott Enikő, mire felnevettünk.
Ez elég reális meglátás volt. :)
Amíg nem kezdődött el a bál, egymásnak mesélve sütiztünk az egyik padnál, ami egészen addig tartott, ameddig Mátrai nem üdvözölt minket, majd szólította fel szokás szerint a diáksereget táncra.
Erre bementünk az épületbe, nehogy a fiúink ne találjanak meg minket. :)
- Ezt egy alkalommal se úsztam meg - jött oda hozzám Casso mosolyogva, ahogy a társasággal úgy, ahogy vannak, együtt megtaláltak minket és felkértek, Ricsi Sacit, Lili Lacit, Enikő Andrist, Casso pedig engem.
Azért így az utolsó bálra szerencsére már stabilan beállt a rend. :)
- Nem, valóban nem - vigyorogtam rá.
De szerintem már beletörődött. :)
**************************************
Folytatás következik! ❤️