Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

47. Ösztön

[11.18.]
- Sziaaa, merre vagy? - kérdeztem Cassotól, akit közben felhívtam, és egy kis csengés után felvette.
- Kijöttem, a fél terem ott ment ki, ahol én voltam - mondta, mire bólintottam magamnak, hogy minden világos - Te?
- Hát, elvileg azt mondták, hogy még maradjunk itt bennt, úgyhogy szerintem mi Sacival tényleg itt maradunk egy kicsit, hátha lesz valami, de van hely neked, gyere be, ha szeretnél.
- Spoilerezhetek?
- Ha tudsz - válaszoltam, összehajtva a kiürült chipses zacskót.
- Oké, csak mondom, hogy kábé tizenöt percen keresztül azt fogjátok hallgatni, hogy ki miben támogatta ezt az egészet, megköszönik, megdicsérnek mindenkit, búcsúbeszéd, meghatódás, plusz kiemelik a sulinkat, a másik sulit, akik szervezték, az áldozatos munkát, ééés a többi - sorolta fel gondolkodás nélkül - Minden ilyen rendezvény így működik.
- De akkor miért hoznak be egy asztalt? - pillantottam a színpadra.
- Mert azzal felkeltik az érdeklődést, benntartják a népet, gondolom, díj-félék lesznek, oklevelek, virág, jó láthatóan kirakva, amiket majd átadnak, csak el kell húzni az időt addig, amíg az érintettek átöltöznek meg visszaérnek.
- A gondolkodásod zseniális - mosolyogtam, mire elröhögte magát.
- Tudom.
- Na jó, elbizonytalanítottál - láttam be - Saci, te szeretnél bennt maradni? - kérdeztem a mellettem ülő barátnőmtől.
- Aham, de menj ki nyugodtan, ha szeretnél, vigyázok a cuccokra - mosolygott rám - És szólok, ha lesz valami érdekes.
- Biztos?
- Tuti - mondta kedvesen.
- Akkooor hova is menjek? - kérdeztem Cassotól.
- Aula?
Igyekeztem diszkréten kiküzdeni magam a teremből, nem zavarni a fél nézőközönséget a kijutási szándékaimmal, halkan kinyitva az ajtót, nem becsapva magam mögött, majd ahogy az embereket kikerülgetve lementem a lépcsőkön, egészen az auláig, mindenhol Őt kerestem a tekintetemmel.
Hamar megtaláltam, szinte egyszerre azzal, hogy észrevett engem, a látványára pedig akaratlanul elmosolyodtam, és odasietve hozzá nekifutásból a nyakába ugorva szorosan magamhoz öleltem.
A hátamat megsimogatva ölelt vissza, majd ahogy picit elengedtük egymást, letett, és egymás szemébe néztünk.
- Szia - vigyorogtam rá, kicsattanóan boldogan, amit csupán annyival ért el, hogy találkoztunk pár nap után, és hogy láthatom.
- Szia - mosolyodott el, majd hozzám hajolt, megsimította az arcom, és megcsókolt, mire az én kezeim is az arcához szöktek.
Mosolyogva viszonoztam a csókját, egyre közelebb húzva magunkat egymáshoz, majd ahogy lassan elemelte az ajkait az enyémektől, a fülem mögé tűrte az egyik hajtincsem, mire magamban elvigyorodtam.
Bármennyire is nem volt annyira hosszú idő ez a hétvége, tényleg hiányzott. <3
- Baszki, Szöszi, miért hiányoztál ennyire? - tette fel a nagy költői kérdést hitetlenül mosolyogva, ahogy eltávolodtunk egymástól, és a szemembe nézett, ami eszméletlen aranyosan jött ki élőben.
- Nem is tudom... - mosolyogtam - És te nekem? - fordítottam meg a helyzetet.
- Soha nem tudjuk meg - látta be jókedvűen, mire elnevettem magam, ő pedig újra az ajkamra pillantott, majd a szemembe, egy összenézéssel egyetértettünk, pár másodperc múlva pedig már csókolt is meg újra, olyan hosszan, amennyire csak lehet.
Még mindig pillangóim vannak tőle, nincs mese. <3
- És most mesélj, milyen volt Bécs? - érdeklődtem, amikor leültünk az egyik padra beszélgetni.
- Bécs, tudod, ilyen osztrák-beütésű - mondta szórakozottan, mire felnevettem. Jó, lehet nem kérdeztem elég pontosan :D - Képzeld csak, annyi látnivalót megnéztünk, voltunk könyvtárbaaaan, óriáskerékeeeen, kávéztunk a városközpontban, de nem fogod elhinni, meg kellett inni helyben, különben nem engedtek volna be a múzeumba - tartotta a nagy élménybeszámolóját derűsen, elővéve a száz százalékig irónikus lányos hangnemét, én pedig folyamatosan nevetve hallgattam.
Casso, Ricsi, Erika és a baráti társaságuk múzeumban... belegondolni is rossz. :)
- Jó, na - nevettem - Akkor, milyen volt a koncert, ami mellesleg Bécsben volt? - pontosítottam.
- Milyen koncert, múzeumban voltunk... - szivatott jókedvűen - Oké, amúgy szétadtam, kurva jó volt - mondta végül líraian kifejezve az érzéseit, mire elmosolyodtam.
- Akkor jól érezted magad. Tízes skálán mennyire vagy másnapos? - érdeklődtem mosolyogva - Persze, tudom, múzeumban nem szoktak inni, csak tudod, hátha volt valami antik sokszázéves bor ott valahol...
Hogy is mondjam, szórakoztató párbeszéd volt. :)
- Na jó, Pöttöm, eleget beszéltünk rólam, most te jössz - nézett rám Casso - Első téma, elmentél végül szombaton a nővéredhez?
- Igen - vallottam be mosolyogva.
- Helyes. Most már mesélhetsz - dőlt neki a hátával a fal lambériájának derűsen, mire a térdemre könyököltem és rátámasztottam a kezemre az állam.
Kérése számomra parancs, meséltem. :)
Amikor Saci írt, hogy végre abbahagyták azokat a szövegeket, amiket Casso konkrétan megjósolt, bementünk az előadóterembe, én Sacihoz, Casso pedig Lottihoz, hogy "zaklassa egy kicsit a húgocskáját" (ezt ő mondta így :D).
- Mi történt eddig? - huppantam le Saci mellé.
- Beszéltek valamiket, de leginkább Bobóval irogattam, meg Csengével is beszéltem egy kicsit - mondta elnevetve magát - De most van a záró cucc.
- Akkor figyeljünk - határoztam el, bár jónak mondom, én, aki eddig bennt se ült. :)
Most kivételesen nem csak a bemondó nő állt a színpadon, még jópár fontos ember, kiöltözve, papírral a kezükben, sőt, először egy férfinél volt a mikrofon, aki végigmondott egy jó kis sablonszöveget, miszerint mennyire örül, hogy ilyen jól sikerült ez a párnapos rendezvény, mennyi tehetséges fiatal táncos gyűlt össze, milyen megható, hogy soha nem gondolta volna, mennyire örül, blablabla, majd csak utána került vissza a mikrofon a szokásos nőhöz.
- És akkor most szeretnénk pár díjat, ajándékot átadni - lapozott a témák sorában - Először is szeretnék minden jelen lévő edzőt és felkészítőt kiszólítani, az ajándékokat pedig szeretnénk, ha majd elosztanák a növendékek között.
Na, hát az edzők egyesével kiszólítgatása mondanom sem kell, elvett egy kis időt, de legalább Sacival elszórakoztunk azon, hogy vajon ki mit kaphatott így távolról nézve.
Szerencsére ezt kivételesen nem nyújtották el nagyon.
Még kaptak virágokat/bort azok, "akik nélkül ma nem ülhetnénk itt", Mátrai is, a Hajós gimi igazgatója is (csak mert ezen a pár napon a másik épületben is mentek egyszerre az előadások), kábé minden élő embert megjutalmaztak, majd már tényleg azt hittük, hogy több díj nincs, amikor dehogynem, volt.
- És persze ne feledkezzünk meg azokról a fellépőinkről, akik már hosszú-hosszú évek óta folyamatosan képviselik rendezvényünket, megtisztelnek a jelenlétükkel, akiknek a sportbéli pályafutását tíz, tizenegy, akár tizenkét éve nézhetjük végig, a mai alkalommal három ilyen személy jelent meg, így szeretném is őket egyesével kiszólítani - vette át a szót egy fekete hajú középkorú nő, a rendezvény fő szervezői és megálmodói közül az egyik.
A többi fontos ember egy pár másodpercig előpakolgattak ott az asztalon, majd a fekete hajú nő belekezdett.
- Először is, szeretném kiszólítani Csikós Juliannát - mondta ki az első nevet, mire a közönség tapsolni kezdett - Julianna idén tizedik alkalommal képviseli egyesületét a Budai Tánckavalkádon, tizedik alkalommal nyűgöz le mindannyiunkat tánctudásával, fiúkat-lányokat egyaránt. Kiskora óta hiphop-ozik a DiamondDance sportegyesületnél, rengeteg versenyt nyert akár egyénileg, akár csapatban. Gratulálunk, és nagyon szépen köszönjük, hogy oszlopos tagként tekinthetünk Rád így sok-sok év után - mondta végig, mire újra tapsolni kezdtünk, Julianna pedig mosolyogva odament a fontos emberekhez, kezet fogtak, majd átvett valami emlékül szolgáló érmet és pár ajándékot is.
Julianna után kiszólítottak egy Fekete Katalin nevű lányt, aki szintén tíz éve lép fel itt, majd... szerintem nem spoilereznék nagyot, ha leírnám, ki következett utánuk.
- És végül, de nem utolsó sorban, szeretném szólítani Szelei Lizát, a Dances&Roses sportegyesülettől - mondta ki a nő, ami egyértelműbb volt, mint az egyszeregy, mégis óriási tapsot kapott önmagában a hír - Liza négy éves kora óta ritmikus sportgimnasztikázik, tehetségével idén tizenegyedik éve, hogy minden alkalommal elkápráztat minket, azonban versenysportolóként nem csak egyesületét képviseli nálunk, számos hazai versenyen is hihetetlen eredményeket ér el, valamint országunkat is képviseli nemzetközi szinten, tavaly óta ráadásul európai-aranyéremmel is büszkélkedhet. Azt hiszem, mindannyian nagyon-nagyon büszkék lehetünk rá, a tehetségére, az odaadására, a kitartására. Nagyon gratulálunk, Liza, az összes eddigi eredményedhez, fellépéseidhez, versenyeidhez, ameddig eljutottál, innen a határ már csak a csillagos ég, főleg egy olyan csillagnak, amilyen te vagy, és hálásan köszönjük a részvételedet az utóbbi években - fejezte be a nő mosolyogva, mire konkrétan akkora tapsvihar tört ki, hogy kiszakadt a dobhártyám.
Liza ekkor már kényelmes, utcai ruhában volt, a kontyában, már gyakorlatilag smink nélkül, de ahogy azzal a kicsattanó önbizalommal, magabiztosan mosolyogva felment a színpadra, egyenes háttal, büszkén, kezet fogva sorban a kiöltözött, ilyen-olyan jelentős emberekkel, vezetőségekkel, támogató cégek igazgatóival, a polgármesterrel, miközben a tévé kamerái is folyamatosan vették, majd átvette a díjait, és hozzátéve, hogy amúgy mennyire gyönyörű volt közben, szerintem mindenki kész lett volna a lába előtt heverni abban a pillanatban.
Ahogy lejött a színpadról, továbbra is mindenki csak őt nézte, ami látszólag egyáltalán nem feszélyezte.
Konkrétan olyan, mint egy hercegnő, vagy inkább mint egy királynő, nincs mese.
Időközben egyébként érkezett egy üzenetem.
"Mondtam én" - írta Casso, mire nevetve beláttam magamban.
Tényleg megmondta előre. :) Casso egy jós.
A rendezvénynek nemsokára vége lett, úgyhogy mielőtt Cassoval elindultunk volna ketten, még meg akartam keresni Csengét, Lotti, Sacit, hogy sorban elköszöngessek.
- A suli előtt megvárlak - hajolt oda hozzám Casso, majd megcsókolt.
Volt egy olyan érzésem, hogy közben valaki nézett minket, legalább egy rövid ideig, de igyekeztem nem foglalkozni vele.
Eltartott egy darabig, mire mindenkitől elköszöntem, Csengének, Lottinak gratuláltam is a fellépésükhöz, beszéltünk jópár szót, Sacival még több szót, majd elbúcsúztunk, én pedig kimentem a suli előtti térre Cassohoz.
A tekintetemmel inkább a kocsiját kerestem, a sok ember között azt esélyesebbnek találtam hamarabb kiszúrni, és így is történt, megtaláltam, mind a kocsit, mind Cassot, azonban Casso nem volt egyedül, amikor megláttam.
Ott volt vele Liza.
Kicsit hirtelen ért ketten látni őket, akkor is, ha csak beszélgettek, akkor is, ha egyébként nem tűnt egy felhőtlenül boldog, felszabadult társalgásnak.
Fogalmam se volt, hogy most akkor odamenjek-e, és legyek az idegesítő barátnő, aki harmadikként odajön és szétcseszi a beszélgetést, akkor is, ha amúgy nagyon szívesen lett volna egy részem az, vagy adjak egy kis időt, és majd akkor menjek oda, ha befejezték, tanácstalan voltam, mert még nem láttak meg, de aztán minden problémámat megoldotta, hogy maguktól is lezárták a beszélgetést, mert Lizát hívták a tér másik feléről.
- Öhm... - léptem oda Cassohoz, egy pillanatig a távolodó szőke lány után nézve.
- Ne mondj semmit - sóhajtott fel, majd kinyitotta a kocsit, hogy üljünk be.
Így is tettem, majd amikor már az autóban ültünk, vártam, hogy induljunk, és bár Casso beindította a kocsit, nem mentünk sehova, csak nekidöntötte a fejét az ülése támlájának, és zavartan elnevette magát.
- Én azért szeretném, ha te mondanál - szólaltam meg végül - Nem vagy túl bizalomgerjesztő jelenleg - vallottam be.
- Nincs semmi gáz, Leni. Inkább csak menjünk - hajolt előrébb, hogy elinduljunk végre.
- Akkor nagyon indiszkrét vagyok, ha megkérdezem, hogy ez mégis mi volt, ugye? - kérdeztem utalgatva.
- Semmi nem volt, nehogy kitaláld már - nézett rám hitetlenül.
- Nem úgy értem, csak... csak kicsit meglepett, hogy egyszercsak a semmiből az európa-bajnok volt barátnőddel találtalak kettesben - mondtam őszintén.
- Mert az európa-bajnok volt barátnőm idejött hozzám beszélni pár mondatot, ha már az utóbbi jópár évben összesen beszéltünk tíz percet, és ha már egy helyen vártunk mindketten valakire. De bocs, nem nagyon van kedvem nagyon belemélyedni ebbe, lapozzunk már - zárta le a témát.
- Oké, oké - adtam meg magam.
Cassoval úgy beszéltük meg, hogy először hozzám jövünk, összeszedem a cuccaimat holnapra a suliba, majd utána megyek át hozzájuk.
- Bejössz addig? - kérdeztem Cassotól a házunk előtt.
- Beparkolok, aztán szerintem igen, úgy is én végzek hamarabb - mondta, mire szemforgatva elnevettem magam.
Amikor hazaértem, köszöntem Anyáéknak, majd összepakoltam az iskolai cuccaimat.
- Milyenek voltak az előadások? - érdeklődött Anya, aki közben körülöttem rámolgatott valamit.
- Jók voltak, nagyon tetszettek - meséltem - Egy csomó féle volt, és egyébként egész sok embert ismertem a fellépők közül. Például fellépett a suli tánccsapata, onnan nagyon sok mindenkit ismertem minimum látásból, ott volt Lotti, Csenge, Betti, Niki... Csenge külön is fellépett.
Szóval így mesélgettem, amíg Casso meg nem érkezett.
- Szia - mosolyogtam rá, amikor a barátom becsapódott hozzánk, és helyet foglalt a fotelomban.
- Jöttem elrabolni a lányod - mondta Casso anyukámnak mosolyogva (évek óta tegeződnek), mire Anya felnevetett.
Titkon imádja Cassot. :)
- Nyugodtan, csak rendesen menjetek suliba holnap - válaszolta Anya derűsen.
- Na tessék, ilyen könnyen kiadsz a kezedből, chh - vigyorogtam anyukámra.
Felháborító. :)
- Tényleg, nem fejeztem be a mesélést - tértem vissza a Cassot megelőző témára Anyának.
- Ott tartottál, hogy Csenge milyen jó volt - emlékeztetett.
- Jaj, igen - jutott eszembe - És képzeld, Casso, neked most nem muszáj figyelned, ott volt Liza is.
Valószínűleg akaratlanul, a női ösztöneimnek köszönhetően történt, hogy az Ő hallatára hoztam fel a témát.
- Róla már hallottam párszor... - állapította meg Anya - Ő is fellépett?
- Háromszor is, meg kapott egy ilyen tisztelet-valami díjat, amiért egy kivételével az összes Tánckavalkádon fellépett már.
- Nem fáradt el a harmadik produkcióra? - csodálkozott Anya.
- Nem tudom - vontam vállat - Egyszer párosban volt Csengével, egyszer rsg-zett, szalaggal főként, egyszer meg volt egy látványtáncos előadása, amúgy az volt az első. Szerintem akkor még smink se volt rajta, vagy csak alig, a haja természetes volt, csak félig felfogva, tudod, nem RG-sen, ez sokkal szabadabb volt, ráadásul nem az a tipikus dressz volt rajta, hanem egy fehér ruha, tök szép volt - meséltem el - Mindegyik előadása tetszett, ennek ráadásul üzenete is volt, olyan gyönyörűen csinálta.
- Gondolom - bólogatott Anyu.
Nem tudta elkerülni a figyelmem, ahogy Casso valószínűleg önkénytelenül felkapta a fejét, amikor Liza fehér ruhás előadásáról meséltem, de igyekeztem kizárni a gondolataimból és nem kattogni rajta.
Mert nincs is min kattognom, ugye?

"Go easy on me, baby
I was still a child
Didn't get the chance to
Feel the world around me
I had no time to choose
What I chose to do
So go easy on me"

Mai nap - 5/5: mindentől függetlenül megadom az öt pontot, mert jól éreztem magam, mint a táncfellépéseken, mint este Cassonál, akivel ma végre találkoztam, és akit egyébként nagyon szeretek. Szóval legyen maximum pont. <3