Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

116. Hatás

[03.17.]
Órák után épp a sulis szekrényemben pakoltam, elkalandozó gondolatokkal, amik jobbára mind az elmúlt huszonkét óra eseményei körül forogtak, amikor Casso odajött hozzám, kizökkentve belőlük.
- Szia - lepődtem meg, óriásit dobbanó a szívvel a hirtelen kizökkenéstől, amit észrevett rajtam.
- Megijesztettelek? - kérdezte halványan elmosolyodva.
- Egy kicsit - nevettem el magam megkönnyebbülve.
- Bocs.
- Semmi, dehogy is, csak elkalandoztam - vallottam be őszintén.
Casso háttal nekidőlt a mellettem lévő szekrénynek, nézve, ahogy pakolászok, mint ahogy azt az utóbbi években is szoktuk. Én pakolok, ő bevár és elszórakoztat addig. Szinte már rutin.
- Milyen volt a tegnapi edzés? - érdeklődtem, ahogy kicseréltem a "haza kell vinni" könyveket a "suliban maradhat" könyvekre.
- Kösz, jó volt.
- Tízes skálán mennyire nyírtad ki magad? - kérdeztem mosolyogva.
Casso őszintén elnevette magát.
- Tizenegy. Feszegettem egyet a határaimon.
- Feszültség volt vagy motiváció?
Mindig akkor készíti ki magát a legjobban, ha feszült, van benne valami, amit ezzel ad ki, vagy persze ha szimplán csak elkapja a "flow", de annyira hirtelen lépett le tegnap, hogy az elsővel kapcsolatban élt bennem a halvány sejtelem.
- Csak jól esett - válaszolta végül, majd bepillantott a szekrényembe, mosolyogva nyugtázta, hogy megint mindent szín- és magasság szerint rendeztem, illetve hogy azóta is oda van ragasztva az egyik közös képünk a szekrény falára, amit még tizedikben ragasztottam ki, de azóta se szedtem le.
Casso egy pár pillanatig nem szólt semmit, aztán hirtelen témát váltott.
- Ráérsz ma? - kérdezte, mire ránéztem.
- Persze, miért? - mosolyodtam el.
- Elmehetnénk valahova.
Vigyorogva csuktam be a szekrényajtóm.
- Randifélének cseng - mosolyogtam - Miért, valami terved van? Vagy valami egyéb hátsó szándék?
- Nem, ne gyanúsítgass - nevette el magát, majd beletúrt a hajába - Csak egy ideje nem voltunk már.
- Pedig ma hatkor lesz valami EB-elődöntő, nem?
Casso meglepetten elnevette magát, és nagy valószínűséggel nem az információ volt neki az új.
- Apától tudom csak - szögeztem le, megválaszolva az első fejében megjelenhető kérdését - Szinte ugyanazoknak szurkoltok, és nagyon fontos meccs lehet, ahogy leszűrtem az elmúlt napokban, le mertem volna fogadni, hogy megnézed.
- Úgy is nyerünk, ezt most kihagyom.
- Mondta ezt a srác, aki leutazott oda-vissza összesen vagy ötszáz kilométert egy másik országba, egész pontosan Ljubljanába egy meccs kedvéért. Hacsak nem ezt akarod most is csinálni, csak velem... - mosolyogtam rá jókedvűen.
Casso nevetve megvakarta a tarkóját.
- Kezdem úgy érezni lassan, hogy te akarod megnézni azt a meccset - jegyezte meg röhögve, mire felnevettem.
- Nem, dehogy is, csak neked ezek fontosak, gondoltam, felajánlom, hogy nem kell kihagynod miattam.
- Én dobtam fel, hogy menjünk el ma valahova.
- Jó, na, csak kedves akartam lenni - guggoltam le mosolyogva, majd beraktam a kulcsomat a táskámba, aztán felegyenesedtem, felvettem a kabátomat és elindultunk ki a suliból.
Cassoval azt beszéltük meg, hogy elmegyünk mozizni, mert ott aztán tényleg régen voltunk, úgyhogy ledobtuk otthon a felesleges cuccokat és elmentünk a legközelebbi Cinema City-be.
Vettünk két adag popcornt, üdítőt, jegyet a legtűrhetőbbnek ígérkező filmre, majd bementünk a moziterembe, és mivel viszonylag kevesen voltak, szabadon leültünk a leghátsó sorba, belülre, külön székekre rakva a cuccainkat magunk mellé.
Casso felrakta a lábát az előttünk lévő székre, én pedig levettem a cipőmet és kényelmesen elhelyezkedve felhúztam magam elé az enyémet.
- Szóóóval inkább reklámot nézel velem moziban, mint a meccset - szólaltam meg vigyorogva, csak mert ezzel nem tudtam betelni. :)
- Leni, mégegyszer felhozod, esküszöm átkapcsoltatom a filmet a meccsre - válaszolta Casso elröhögve magát.
- Jó, na, csak ez a tudat mindig megsimogatja a lelkemet - mosolyogtam, mire hitetlenül felnevetve megrázta a fejét.
Lassan azért elindult egy kis film is a reklámvetítés után, úgyhogy nekidőltem Casso vállának és közösen néztük.
- Szerinted el tudunk felezni egy popcornt? - suttogtam, mire rámnézett - Pontosan félbe.
- Passz, még nem próbáltam.
Kivettem egy nagyobb popcornt, majd az egyik felét "megfogtam" a fogaimmal, vigyorogva Cassora nézve, aki derűsen mosolyogva odahajolt hozzám, és a számhoz hajolva beszállt a játékba, miszerint mi majd közös erővel kettéharapjuk azt a popcornt.
Az első próbálkozásunk kudarcba fulladt, ugyanis véletlen elnevettem magam, Casso viszont szórakozottan megmentette a helyzetet, megette a popcornt. :)
- Kösz - nézett rám röhögve.
- A kövi próbálkozás a tieddel lesz - nyúltam a popcornos papírtartója felé, de nem értem el, úgyhogy Casso kivett egyet, majd mosolyogva odatartotta nekem, hogy harapjak rá.
Vigyorogva, bosszúból szimplán csak "kiettem" az ujjai közül, mire Casso elnevette magát.
- Sunyi.
- Köszi - vigyorogtam rá.
Ezután normalizálódtunk már, olyannyira, hogy így harmadik próbálkozásra sikerült is a nagy haditerv.
Éljen. :)
- Jó, szerintem eleget ettünk, én most kicsit szünetelek, hogy ne fogyjon el - határoztam el később, odébbtéve a maradék popcornomat.
Casso is belement ebbe, úgyhogy ittunk üdítőt, és úgy határoztunk, hogy most már tényleg figyelünk a filmre.
Akciófilm volt egyébként, és nem volt valami komplex a története, úgyhogy egészen fel tudtam venni a fonalat, bár a barátom vállához bújva, az illatát érezve, az érintésével magamon, nem a történet kötött le a legjobban.
Casso felém eső keze film közben az enyémre tévedt, lassan megfogva, majd rákulcsolva az ujjait, mire mosolyogva ránéztem, ő pedig kényelmesen elhelyezte az összekulcsolt kezeinket kettőnk között.
Egy picit felemelve a fejem a válláról, közelebb húzódtam hozzá, mosolyogva, lassan megpusziltam a nyakánál, az állkapcsa alatt, ahol szeretni szokta, mire akaratlanul libabőrös lett egy kicsit.
Imádom, hogy hatással tudok lenni rá.
Cassonak erre egy halvány, nem is tudatos mosoly jelent meg az arcán, majd rámnézett, és alig volt valamennyi távolság az arcunk között, úgyhogy odahajolt hozzám, és megcsókolt, hosszasan, érzelmesen, amit kérdés nélkül viszonoztam.
Ahogy elengedtük egymást, mosolyogva visszabújtam a vállához, ő pedig szorított egy aprót az összekulcsolt kezeinken, majd a hüvelykujjával lassan megsimította a kézfejem.
Szeretem. <3
- Küldhetek streaket? - suttogtam vigyorogva, ahogy a kezeinket néztem, mire elnevette magát, és csak annyit mondott, hogy "felőlem". :)
Szóval sunyiban megnyitottam a Snapchatet, lefotóztam a kezeinket a mozi hátterével, ráhúztam egy filtert, majd megjelöltem őt és kiválasztottam azt a szívecskét az emojik közül, ami a legjobban illik a háttérhez.
A piros volt az. :)
Mielőtt elküldtem volna, vigyorogva megnéztem a képet, te jó ég, annyira vonzóan eresek a kezei, olyan tökéletesek, főleg, ahogyan az enyémet fogja vele, szinte átöleli az ujjaimat, mivel az én kezem sokkal kisebb, mint az övé, úgy imádom, és egyébként a képen pont látszódtak az új körmeim is, mi ez, ha nem a fotográfia a csúcsa, ment is streakbe a népnek. :)
- Casso mozizni volt veled meccs helyett? - nevetett fel Enikő telefonban, akivel este beszéltem, alapból egyébként azért, mert nálam maradt a powerbankje - Irigy vagyok.
- Meeeeg hazakísért, búcsúcsók a kapuban... - vigyorogtam.
- Szomszédok vagytok és lassan vagy két éve jártok - emlékeztetett jókedvűen, mire felnevettem.
- Attól még oda lehetek, nem? - nevettem.
Csak mert odavagyok, jelezném. :)
Elalvás előtt, pontosabban tervezett elalvás előtt, amikor sajna még nem voltam álmos, úgy döntöttem, hogy rajzolgatok egy kicsit.
Így előkaptam a rajzfüzetem és egy ceruzát, majd fellapoztam, és zenét hallgatva rajzolgatni kezdtem.
Mint az szokott, megint elkalandoztak a gondolataim, egyre messzebb, olyannyira, hogy csak húztam a vonalakat, ösztönből, azt se tudtam, miért húzom őket, mert nagyon nem ott voltam fejben.
Szalagavatón volt itt Magyarországon utoljára a többiekkel. Akkor találkozott vele utoljára, de nem is beszéltek, nem értem. Amikor tegnap megérkezett, megölelte, megdicsérte a pulcsiját, jó, ezzel nincs akkora baj. Mellé ült, ahelyett, hogy mellém ülhetne, gondolkodás nélkül, pedig tuti nem akarta ilyen közelről Ricsit és Sacit nézni. De akkor is mellé ült. Megfogta a karját. Aztán egy pár percre elmentem, és egyből, hirtelen nyitni kezdett felé, nyomulni rá, folyamatosan beszélget vele, az összes reakciója, ha csak szóba kerül a neve...
Remélhetőleg csak egy oldalt szakítottam át, amikor tudatosult, hogy sajnos nincs mit tagadnom többet.
Az egyik legjobb barátnőm, akiben mindig megbíztam, nos, most ő esett bele a barátomba.
Valahogy így állunk most.

Mai nap - 5/?: a bizonytalanság helyét átvette, hogy irtózatosan kiborultam ettől. Ilyen már úgy is régen volt.