Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

Random különkiadás ❤️

Sziasztok!
Tudom, most nagyon sok időre eltűntem, igyekszem fokozatosan visszatérni, addig is összeszedtem nektek egy ilyen különkiadást, amit még ennek az évadnak a végére ígértem. <3
Ebben a különkiadásba a történet első felében játszódó részeket válogattam (időrendben), a többit későbbre tartogatom. :)
Remélem, tetszeni fog, azokat a részeket, amik változatok az eredeti történethez képest, fel fogom tüntetni megint.

Jó olvasást!
Kiki ❤️
***************************************
[I. fejezet - Casso szemszöge, kilencedik év eleje]
Megvan az érzés, amikor alapból is leszívták az agyadat ma már, ráadásul a tény is ott van, hogy még csak szerda van, volt vagy nyolc órád, hazaérsz, már rohadtul semmi mást nem akarsz, csak hogy szálljon le rólad mindenki, bevágnád magad a szobádba chillezni, erre lehív anyád a konyhába és random közli veled, hogy jövő héttől korrepre jársz rajzból?
- Mi van???
Kész vagyok, komolyan.
- Ne már, Anya, ez most csak valami poén, ugye? - röhögtem el magam feszülten, hátha tényleg csak szivat.
- Nem. És nem én találtam ki, most hívott fel a rajztanárod az előbb - tette hozzá.
- Neee, komolyan, az a hülye picsa? - nyöszörögtem.
Ma volt az első óránk azzal a nővel, gondoltam, hogy nem voltam szimpi neki azzal, hogy lófaszt nem csináltam, de ennyire?
- Először is, ne beszélj így a tanáraidról, vagy általánosságban tanult, felnőtt emberekről... - kezdte Anya a prédikációját.
- De ő tényleg egy hülye picsa.
- Másodszor pedig nem Molnár Laura tanárnő keresett, Várady Miklós tanár úr volt az.
Ja, ő meg a szépfiú a tanári karban, ó basszameg, tudtam, hogy nem bírom.
- De ő már nem is a rajztanárom, Anya, téged átvernek... - próbálkoztam kikészülve.
- Egészen eddig ő volt.
- Nem is állok bukásra, oké, jól se, de október van, ne mááár, azért ennyire nem vagyok szar - túrtam a hajamba nyöszörögve.
- Nem árt neked egy kis külön foglalkozás, ezek szerint.
- Rajzból??? Ez komoly?
- Nem halsz bele, heti egy-másfél órád biztos van erre. Tavaly első fél évben heti négy-öt, ennél még sokkal hosszabb edzésed volt, gitárórád is, és még élsz annyira, hogy reklamálni tudj.
- Három ellenérvem is van, Anya, kapásból.
- Alig várom, hogy mondd.
- Egy, azokat szerettem csinálni, kettő, abba is hagytam őket, három, ott haverjaim voltak, vízilabdán a csapat, meg az egész csarnok, mindenkit ismertem, ott volt a barátnőm is, gitáron is jóban voltam egy csomó mindenkivel, ne hasonlítsd össze azzal, hogy hetente valami tanárral kell fejleszteni engem, aki utál rajzolni, egy gyökér készségtantárgyból, nem, Anya, én ezt fix, hogy nem - közölte.
- Rendben, megértelek, de engem felhívtak, ez van. Ne dramatizáld túl, az ég szerelmére, nem kémia továbbképzésre küldelek, hanem, hogy hetente egyszer sétálj át, és rajzolj egy órát, amíg azt nem mondják, hogy nem kell többet.
- És te ezért hajlandó vagy fizetni bárkit?
- Nem fizetek semmit, iskolai szervezésű korrepetálás.
- Jaaa, hogy ráadásul suliban, egyre jobb - biccentettem röhögve - Remélem, az igazgatóhoz raksz be legalább, vagy a hülye picsa Lauhoz.
- Ne beszélj így a tanáraidról!
Nem mint ha Anya nem savazta volna már szét néhány tanáromat itthon, Apának, amikor azt hitte, hogy nem hallom, előttem meg prédikátort játszik.
- Egyébként megnyugodhatsz, nem tanár fog vállalni téged.
- Fasza, legyek még kiszolgáltatott is valamelyik művészléleknek, akire rábíznak és ugyanúgy nem akar tanítani engem, mint én tanulni nála, kurvajóóó - ironizáltam.
Igazából Anya most már kezd letenni arról, hogy szépen beszéljek, néha még szól, de legtöbbször inkább elengedi, vagy csak csúnyán néz.
- Remélem, azt se tudom, ki a szar és kicringelek, mire megismerem - folytattam.
- A tanár úr szerint osztálytársnőd.
Na, az utolsó három betű felett azért nem tudtam olyan könnyen elsiklani.
- Oké, szóval csaj, király, ássuk el a büszkeségemet is azzal, hogy... - kezdtem, aztán átgondoltam. Osztálytársam, lány, művész és jó rajzból. Könyörgöm Niki, ne tudj rajzolni - Ki amúgy? - szakítottam félbe saját magamat.
- Na, így már is érdekel, mi?
- Anyaaa - emlékeztettem, hogy választ várok.
Anya elnevette magát, majd válaszolt.
- Levendula. A szomszéd lány.
Minden erőmmel azon voltam, hogy anyám ezt ne lássa meg rajtam, de ez így már javított egy pár fokot a dolgon.
Így már mindjárt jobban hangzik.
- Rásózták legalább? - kérdeztem vissza.
- Nem, a tanár úr azt mondta, hogy még nem beszélt vele, kérdezzük meg, hogy vállalja-e, és ha nem, akkor persze vannak b, c, d lehetőségek.
És így már mindjárt szarabbul.
- Na, nem, ezt nem - jelentettem ki - Most kajak nekem kéne megkérnem, hogy korrepetáljon rajzból? Fix, hogy nem. Inkább tanár akkor már.
- Félsz a lányoktól? Nem gondoltam volna - mosolygott Anya.
- Nem, hagyjál már, nem az, csak ez mennyire gáz lenne?
- Inkább ülnél tanárnál hetente iskolai környezetben, mint hogy beszélj egy lány osztálytársaddal és megkérd, hogy segítsen?
- Oké, most, hogy össze-vissza forgattad a szavaimat és ezt direkt úgy fogalmaztad meg, hogy kiégjek magamon... - kezdtem, de nem hagyott kibontakozni.
- Szóval, az gond nélkül megy, hogy idegen, félig ismeretlen, innen-onnan, buliból, ismerősön keresztül összeszedett lányok elérhetőségeit kérd el, bele se mélyedjünk jobban, miket még, de a saját osztálytársad, aki egyébként a szomszédod is, segítségét meg nem megy?
Miért olt szét a saját anyám?
- De, csak nem akarom, mert behalok a cringetől - magyarázam, de mondjuk ez már kezdett egyre reménytelenebbnek tűnni.
- Szóval az nem kellemetlen, hogy egy bulis este alatt smárolás közben teljes DNS-cserét folytass valami véletlenszerű lánnyal, az pedig, hogy ettől a kedves, aranyos leányzótól, aki még csak nem is idegen, megkérdezd, hogy vállal-e heti egy órát veled, igen?
- Nem Levenduláról van szó, nem fogok senkit megkérni, hogy rajzból korrepetáljon, mert kibaszott gáz.
- Azért rendesen van egód, fiam.
- Nem akarok kapásból két embert megszopatni, én így is-úgy is benéztem, akkor már a másik legyen olyan, aki pénzt kap érte, ez a munkája és nyugodtan, feltűnően leszarhatom, nem baszok ki a kedves, aranyos osztálytársammal is - idéztem vissza.
- Roli, beszélj már normálisan.
- De most komolyan - folytattam - Amúgy meg mi az, hogy úgy hív fel téged egy tanár, hogy járjak korrepre valakihez úgy, hogy még nem is tud róla a csaj?
- Túldramatizálod. A tanár úr részéről ez csak egy ötlet volt, mert jól jöhet neked, pláne művészeti iskolában, ha kicsit fejlődsz, és javasolta, hogy például Levendulával dolgozhatnátok együtt, ha benne van, mivel vele egészen biztosan jobban jársz, mint egy tanárral. Ez az egész csak egy ötlet, jó szándékból.
- Szar ötlet.
- Ne hisztizz már. Ne próbáld bemagyarázni nekem, hogy olyan borzasztóan nagy szenvedés lenne hetente egy órát eltölteni azzal a lánnyal, mert nekirohanok a falnak. Ráadásul nem atomfizikáznod kell, ahova kétszázszázalékos koncetráció kell, hanem rajzolgatni egy lánnyal, aki nagyon ügyes, segít neked, beszélgethettek közben, ismerkedtek, örülj neki. Nem tudok róla, hogy olyan nagyon irritálna a társasága.
Túl sok pletykás nőszemély van a családomban, már ezer éve lebuktam, hogy érdekel a csaj, épp mikor mennyire.
- Anya, ezer plusz egy jobb megoldásom van arra, ha egy lánnyal akarok lenni, mint hogy korrepetáltassam magam egy készségtantárgyból, amiből ő full ügyes, én meg kábé annak a pohárnak a szintjén vagyok és még utálom is csinálni. Azért a csajozási szintem ne merüljön már ki abban, hogy korrep kell ahhoz, hogy beszélgetőviszonyba kerüljek azzal, akivel akarok, aki ráadásul az osztályomba jár és van kábé három méter a házaink között. Amúgy meg rohadt meghitt, ketten a suliban a rajzteremben délután, el ne olvadjak.
- Ki mondta, hogy az iskolában kell korrepetálnia? Átmész hozzá, vagy ő jön át ide, mint mondtad, három méter van a házaink között.
Oké, ebbe így nem gondoltam bele, lekötött, hogy ki vagyok akadva.
Azért így már jobb egy fokkal.
- Jó, de amúgy meg Vivivel vagyok - tettem hozzá.
- A teniszes lány?
- Aha.
- Ez a végső érved?
- Nem, csak mondom.
- Nagyszerű, ismeritek egymást egy hete nagyjából. Nem ez a téma.
- Akkor sem akarom megszivatni azzal, hogy random ráírok, hogy "szia, reménytelen vagyok, de áldozz már rám heti egy órát és korrepetálj már" - tértem vissza a korrep-témára.
- Ne vedd magadra, de kezd fizikailag fájni, amit itt összeproblémázol. Pont te.
- Pont én - ismételtem meg a szemeimet megforgatva, éreztetve, hogy nem jön be, hogy ezt mondja.
- Csak kérdezd meg tőle, hogy van-e kedve hozzá, ne legyen már ennyire bonyolult.
- Jól van, már rég eldőlt, hogy megkérdezem, nem? - kérdeztem vissza kedvtelenül.
- Akkor hajrá - válaszolta, elég egyértelműen, hogy nem majd, most, úgyhogy elővettem a telefonom és ráírtam a csajra.
Nem, anyám nem érti meg, hogy nem azzal van a bajom, hogy rá kell írnom, de mindegy, megadtam magam.
Akkor már tényleg inkább legyen a szöszi csaj, mint bárki más, akármilyen cringe.
"Nekem oké, szívesen segítek"
- Elvállalta, mi? - kérdezte Anya mosolyogva, ahogy a reakciómat fürkészte.
- Oké, igen - válaszoltam nagy nehezen, majd inkább felmentem a szobámba, hogy visszaírjak neki.
Na, ha valamit, ezt aztán tényleg soha nem gondoltam volna.
**********************************
[II. fejezet - Casso szemszöge, kilencedik szilveszter után]
- Mi volt veled tegnap, tesó? - kérdezte Ricsi, amikor már mindenki lelépett, én meg a kanapén nyomkodtam annak a szar tévének a távirányítóját.
Nem amúgy, a tévével önmagában nincs baj, csak nekem akkor mindennel bajom volt, akkor kábé huszonnégy órája már az összes életkedvem elment.
- Hagyjuk - pattintottam a témát.
- Pfú, ez jó szarul hangzik - ült le mellém - Már így is. Ha nem akarod, nem kell mondanod, nem azért, de...
- Offoltak - válaszoltam unottan.
- Téged, mi van? Ki? - döbbent le, mire ránéztem.
Vajon ki?
Az egyetlen lány, akitől még szarul is érint.
- Leni dobott? - értelmezte pislogva - Nemááár.
Kínosan elröhögtem magam.
- Az hagyján, azután, hogy megcsókoltam. Fasza.
- Miii, lemaradtam, kajak megcsókoltad?
- De vágod, ő is engem, éjfél körül, amikor már bent voltatok, ott smároltunk egy csomó ideig, full jó volt, neki is tetszett, baszki, aztán tíz perc múlva közölte, hogy alig ismerjük egymást, meg várni kéne.
- Akkor ezért basztál be azután, hogy lelépett, oké, vágom.
- Szarért csókoltam meg, baszki.
Szarért vágytam rá ennyire.
Ricsi elhúzta a száját, aztán rám nézett.
- Az legalább jó volt?
- Kurvára, Úristen - túrtam a hajamba nyöszörögve - Amúgy rohadt jó, már eskü örültem, hogy vége annak a retkes évnek, Lizának, meg az összes szarnak, aztán most egyből így nyitok.
Az a gáz, hogy nem az előző év volt a szar, hanem az életem az, csak most már legalább más dátumot írunk.
- De nem vágom, full bejössz neki - értetlenkedett Ricsi.
- Ja, én is ezt gondoltam - röhögtem el magam feszülten - Ezelőtt kétszer akartam megcsókolni, csak mindig közbejött valami, ez volt a harmadik, most meg is csókoltam, és mind a háromszor rohadtul ugyanúgy benne volt, ő is akarta, nem értem, kurva életért játszik velem, baszki.
- Sajnálom, Ró.
- Hát ja, én is.
Valaki tanítson már meg, hogy kell jó emberekbe beleesni, köszi.
*************************************
[III. fejezet - Leni szemszöge, bakonyi kirándulás kilencedikben, felelsz vagy mersz, VÁLTOZAT]
"Casso következett.
- Ezt ki írta? - mosolyodott el halványan.
- Mutasd - hajolt oda Ricsi, mire Casso odatartotta neki a cetlit.
Csak ők ketten látták, miközben vigyorogva összenéztek, mindenki más pedig kíváncsian próbálta megtudni.
- Na, mit húztál? - kérdeztem pislogva, mire Casso és Ricsi egyszerre rámnéztek."