Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

70. Last Christmas

December 21. (péntek)
Osztálykarácsony. :)
- Laaaast Christmas, I gave you my heart... - énekelte Laci Andrissal az eddig az osztály sarkában a falnak döntött seprűt mikrofonnak használva, a hangszórókból szóló Wham! számmal együtt.
- But the very next daaay, you gave it awaaay - következett Andris szólója, amit szenvedélyesen a mellkasára téve a kezeit énekelt Laci felé fordulva, mire Laci a röhögését visszafojtva drámaian ejtette a seprűt, és félkézzel belekarolt Andrisba, akivel ezután körbe-körbe szökdécseltek, mint két karácsonyi manó, ráadásul énekelve tovább együtt:
- This yeaaar, to save me from tears, I'll give it to someone speciaaal...
Nevetve néztem őket a többiekkel együtt a padomnak dőlve, miközben a gyümölcssalátámat eszegettem, a következő pillanatban pedig felpattant mellém a padomra Csenge.
- Asszem idén őket kéne beneveztetni arra az énekversenyre duettnek, nem? - kérdezte vigyorogva, mire nevetve bólogattam, Csenge pedig lopott egy áfonyát a műanyag dobozomból.
Időközben egyébként Laci újra felkapta a seprűt, hogy azt is bevonja a táncba, amivel aztán majdnem levert pár keretet a falról, szóval elkobozták tőle. :)
Amikor vége lett a zenének és megtapsoltuk őket, nemsokára megérkezett Ricsi és Saci valami nagy dobozzal.
- Látod, nem ejtettem le - mondta Ricsi Sacinak elégedetten vigyorogva, majd lerakta a dobozt az egyik asztalra.
A padok ekkor már ki voltak tolva a terem szélére, úgyhogy nem tudtuk körbevenni őket, hogy mi ez a titokzatos doboz, így az osztály fele Saciék háta mögé nyomult.
- Jó, jó - mosolygott Saci.
Egyébként én tudtam, hogy mi lesz az, Saci egész tegnap este ezen dolgozott, ott voltam náluk, és ezek szerint ma Ricsi átvette, hogy majd hozza ő. Milyen lovagias. :)
Nemsokára feljött az ofő, és szólt, hogy menjünk az előadóterembe, és üljünk a szokásos helyeinkre.
Ez meg is történt, végignéztük a szokásos műsort, beszéd, zene, ének, boldog karácsonyt mindenkinek, majd visszamentünk az osztálytermekbe.
- Szerintem kezdjük is az ajándékosztással - jelentette be Várady.
Ó, apropó, ajándékok.
Cassoval tegnapelőtt befejeztük a festményt, ami ugye most már nyilván nála van, szerintem tök jó lett, én pedig az egész estémet azzal töltöttem, hogy szépen csomagoljam be az ajándékát, vettem hozzá külön dobozt, masnit, csomagolópapírt, vonalzóval centiméterre kimértem és előrerajzoltam, hogy mennyi papírt kell vágnom, mire jó a matek fakultáció és hogy Domi padtársa vagyok hétfő reggelenként, és elégedett voltam, mert a csomagolás tökéletes lett.
Matematikailag, geometriailag, kinézetre, mindenhogy.
- Gondolkodtam, hogyan bonyolítsuk le az ajándékozást... - kezdte Várady - Odaadhatnánk simán, de mivel a pedagógus énem ezt túl unalmasnak találja, bonyolítunk rajta. Persze, lehetne a szokásos "mondj három tulajdonságot" körbeírós dolog is, de abból úgy is az lesz, hogy mindenki annyit mond, hogy a húzottja milyen nemű, milyen színű szeme-haja van és hogy kedves vagy jó tanuló, szóval egy kis szintet lépünk - jelentette be - Belső tulajdonságot kérek, amit a legszerethetőbbnek tartotok az illetőben, ami különlegessé teszi, nem képességet, hogy "okos", "jó a memóriája", pláne nem olyat, hogy "segít a háziban" és társai, és kicsit kreatívabbat annál, hogy "kedves", szedjetek össze hármat, egyéb gondolatot is fűzhettek hozzá, és az alapján próbáljuk kitalálni. Lehet, hogy csak azok fognak rájönni, akik jobban ismerik az illetőt, lehet, hogy rá se jövünk, akkor persze majd kérünk valami segítséget. Próbáljuk ezt ki - mondta.
Kaptunk egy kis gondolkodási időt, igyekeztem nem Cassora nézni, nehogy most bukjak le, bár ez egészen addig tűnt elérhető célnak, amíg meg nem rezdült a telefonom.
"Engem húztál, ugye?" - olvastam, mire hitetlenül elnevetve magam felkaptam a fejem.
Kitalálta, az utolsó utáni pillanatban.
"Ezt most találtad ki?" - annyira őszintén reagáltam az üzenetére, hogy nem is tagadtam, úgy se tudnám, csak rákérdeztem.
"Nem, de vicces volt nézni eddig, ahogy sunnyogsz"
"Nem is sunnyogtam!"
"Tudooom, te soha"
Ezután Várady elindította az ajándékozást, úgyhogy elraktuk a telefonunkat.
Kriszti kezdett.
- Akit én húztam... - kezdte, mire elcsendesültünk - Persze, volt, hogy közbejöttek dolgok, és nem voltunk annyira jóban, de én egy nagyon szeretetteljes lánynak ismerem, és lelkiismeretesnek, ugyanakkor szerintem nagyon erős személyisége van, célokkal, önbizalommal, kitartással, nagyon szerethető lány és örülök, hogy kibékültünk - sorolta Kriszti mosolyogva, mire Csengére néztünk.
Csenge talán egy picit megilletődve elnevette magát, majd Kriszti odament hozzá, átadta az ajándékot, Csenge is felállt, majd vigyorogva megölelték egymást.
Csenge ezután belekezdett a saját szövegébe.
- Én egy olyat húztam... - igazította meg a haját mosolyogva a helyén - Aki szerintem nagyon barátságos, vagyis nagyon jól elvan sokakkal, extrovertált... - fogalmazta meg, majd folytatta - Mondjuk én csak nemrég értesültem ezekről a sztorikról, de azok alapján megfigyeltem és kikövetkeztettem, hogy szerintem kitartó, áldozatkész, bármit megtesz azért, amit igazán szeretne, és ez is nemrég bizonyosodott be nálam, hogy szerintem, jó, persze, csinálja a hülyeségeit, de becsületes, és egyébként lekörözött énektudásban a Last Christmasszel, ez van - fejezte be Csenge nevetve.
Lacit húzta. :)
Laci következett, ő Kolost írta körül kevésbé komolyan, Kolos utána pedig Bettit.
- Ja, amúgy van egy pluszom - előzte meg Kolos Bettit, aki már kész lett volna mondani az ő jellemzését, majd a Lesnyák fiú előszedett a zsebéből egy cetlit, és odament Cassohoz és Ricsihez.
- Ne bassz fel - röhögött Ricsi.
- Húgotoknak lehet továbbítani - vigyorgott Kolos a két Vargára, akik röhögve vették át a telefonszámos cetlit.
- Te hülye vagy.
A legendák szerint a papír eljutott Lottihoz.
Egy másik legenda szerint Ricsi és Casso felgyújtotta suli után, és elküldték Kolost Lottihoz, hogy legalább szöveggel szedje fel. :)
Visszatérve, Betti egyébként Ágostont húzta, Ágoston Enikőt, Enikő Mirát, Mira pedig Váradyt, mire Cassora néztem, aki észrevette, hogy rá akarok pillantani, úgyhogy egy bujkáló mosollyal elkapta a tekintetét.
Várady ezután átadta az ajándékát Krisztinek, itt pedig bezárult a kör.
- Akkor, Leni, folytatod te? - kérdezte Várady véletlenszerűen rámnézve.
Nem lett volna értelme ellenkeznem, úgyhogy mosolyogva akaratlanul elnevetve magam, rendesen izgulva egy pillanatra a velem szemben ülő barátomra néztem, aki halványan mosolyogva nézett vissza rám, majd igyekezve fenntartani a látszatot, próbáltam mindenki másra is nézni, hogy legalább a többieknek ne legyen egyből egyértelmű.
- Akit én húztam... - kezdtem a hajamat birizgálva - Róla szerintem mind elég sok jó tulajdonságot tudnánk mondani, külsőt és belsőt is... - nevettem el magam zavartan, majd Váradyra pillantottam, aki szerintem már levágta, kiről van szó, talán tudta is előtte, esetleg látta, amikor kihúztam, fogalmam sincs - Viszont V.I.P-snek érzem magam, mert megismerhettem egy olyan oldalát, amit soha nem hittem volna, hogy meg fogok, és mondjuk szerintem kezdek egyre egyértelműbb lenni, de elég sokat kattogtam azon, hogy a sok tulajdonság közül melyik hármat emeljem ki, szóval, akit húztam, először is az egyik legmegbízhatóbb ember, akivel valaha találkoztam. Tényleg, és mondjuk persze, mind tudjuk, hogy nem egy konfliktus-, vagy bajkerülő típus, ettől függetlenül meg lehet bízni benne, az elveiben, Úristen, az elvei, ha valamibe, azokba tényleg minden bizalmat bele lehet vetni, megbízhatok a döntéseiben, az érzéseiben, abban, amit mond, mert, és ez szerintem még nagyon jó tulajdonsága, hogy egyenes, őszinte, még ha néha bunkón is, nem játssza meg magát, büszkeségből is, vagy tartásból, kiáll azokért, akiket szeret, kicsit néha önfejű, de képes áldozatokat hozni, néha még engem is meglep, hogy mennyire erős, nem csak fizikai értelemben és szerintem nem is kell sorolnom tovább, hogy miért szeretjük szinte mindannyian, mert szeretjük, pláne én - fejeztem be, majd felnéztem rá - És örülök, hogy megismerhettem ezt az oldalát.
A jellemzésem alatt csak nagyon kevésszer pillantottam rá, ő viszont tudom, hogy szinte végig engem nézett, vagy maga elé egy apró mosollyal az arcán, majd a szoknyámat megigazítva felálltam és odaadtam neki az ajándékomat.
- Boldog karácsonyt - mosolyogtam, majd megöleltük egymást, megpuszilta a homlokom halkan suttogott nekem pár szót, reakcióul a jellemzésemre, mire magamhoz szorítottam mégegyszer.
Osztály előtt nyilván nem szeretgettük egymást nagyon, hosszan és látványosan, úgyhogy a diszkrét, de közben akkor is érzelmes ölelésünk után elléptünk egymástól.
Épp visszamentem volna a helyemre, amikor Casso a semmiből odanyújtotta nekem az ajándékát, amit feltehetőleg előre megbeszélten a kezébe adtak, talán Ricsi, miközben megölelt.
- Amúgy boldog karácsonyt neked is, Szöszi, ha már itt vagyunk - nézett rám halványan jókedvűen mosolyogva.
Erre meglepetten felnéztem rá, majd mögé, a helyéhez, hogy van-e ezen kívül osztálykarácsonyi ajándéka, és ez csak plusz, de nem volt, magyarul engem húzott.
Hitetlenül felnevettem, ő pedig mosolyogva nézett.
- Megint sikerült? - tudatosult, oda-meg vissza, ahogy belenéztem a szatyorba és ott volt a festményünk - Úristen - nevettem őszintén, a fejemet fogva.
- Ja, ebben már egyre profibb vagyok - biccentett derűsen.
Nemsokára visszaültünk, én pedig már most elaléltam ettől az egésztől.
- Azért mondj egy pár mondatot a formaság kedvéért - jegyezte meg Cassonak Várady jókedvűen.
- Persze - ült le Casso mosolyogva - Ha már megszegtem a szabályokat.
- Mondj valami szépeeet - nézett rá Ricsi vigyorogva.
Én ekkor már régesrég zavarban voltam, de csak vigyorogni tudtam, egyfolytában.
- Oké. Szóval, akit én húztam... - túrt a hajába Casso magában mosolyogva, rám pillantva - Igazából eltelt egy kis időbe, mire megismerhettem a belső tulajdonságait, vagyis mire engedte, hogy megismerjem, és ez asszem el is fog még tartani egy darabig, tapasztalat, hogy akárhányszor úgy érzem, hogy képben vagyok, mindig meg leszek lepve valamivel - röhögte el magát őszintén, mire egy elfojthatatlan mosollyal az arcomon egy picit lehajtottam a fejem - Valamikkel többször is. Szóval kiemelt belső tulajdonság, amitől a legszerethetőbb, legkülönlegesebb, vagy mi volt az elvárás... - pillantott Váradyra jókedvűen, majd vissza rám - Először is, elképesztő, mennyi szeretet van benne az emberek felé, a világ felé, esküszöm, nekem tényleg soha nem volt ennyi, csodálom is, imádom is benne, hogy mennyi mindenkit meg tud érteni, átérezni a nehézségeiket, félretenni mindent, hogy segítsen, full önzetlenül, ott lenni mások mellett, megbocsájtani, függetlenül attól, hogy az adott személlyel milyen volt a kapcsolata előtte, alap dologként kezelve, nem foglalkozva azzal, hogy mit kap érte vissza, itt, jelenleg is vagyunk jópáran, akik ezt tapasztalhatták, szóval asszem megköszönhetem ezt, Szöszi, mindannyiunk nevében, sőt, amúgy én köszönhetem meg a legjobban, még ha nem is vagy teljesen tudatában mindennek - mondta őszintén - Úgyhogy ha én vagyok áldozathozó, te meg V.I.P, hogy megismertél, akkor kéne nekem pár új fogalom. Ez amúgy nem tudom, hánynak felelt meg eddig a három belső tulajdonságos dologból, úgyhogy nagyon lerövidítve akit húztam, a legszeretetteljesebb, legsegítőkészebb, legönzetlenebb lány, akit valaha ismertem. És imádom, hogy megismertem - fejezte be mosolyogva rámnézve, én pedig a beszédje hatására legszívesebben a nyakába ugrottam volna és soha nem engedtem volna el.
Ahogy befejezte, automatikus taps követte, mire Casso elröhögte magát, én pedig teljesen elérzékenyültem, igyekeztem visszafojtani, de hát ki ne reagált volna úgy erre, mint én?
Imádom. <3
Ezután folytatódott az ajándékozás - Marcsi nyitotta az új kört, ő Paulát húzta, Paula Samut, Samu Andrist, Andris Linát, Lina Domit, Domi Lilit, Lili pedig Marcsit, amivel újra bezárult a kör, Saci nyitotta az újat, ami szintén hamar véget ért azzal, hogy Ricsivel egymást húzták.
Így az ajándékozást lezárta Mira, aki Nikinek adott át egyet, Niki pedig aztán Marcinak.
- Tanár úr, akkor én... - jelentkezett Saci ezután.
- Persze, hozd csak, segítsünk? - kérdezte Várady, a szintén beavatott.
- Majd én, már lazán megy - legyintett Ricsi, majd segített Sacinak a fentebb említett dobozt átemelni egy másik asztalra, amire mind ráláttunk, és levették a tetejét.
Saci nosztalgiából idénre is csinált csak úgy egy elképesztően profi, gyönyörű és amúgy nagyon finom mézeskalácsházat.
- Jaaa, ez a Rómeó és Júliaaa - jegyezte meg Laci felcsillanó szemekkel.
- Majdnem, Jancsi és Juliska - javította ki Lili.
- Ja, az - biccentett Laci.
De a Juliska majdnem megvolt. :)
Ismét a fél osztály fotózni kezdett, tényleg zseniális lett, Sacinak aranykezei vannak, de komolyan, szinte fájt, amikor elkezdtük enni, akkor is, ha nagyon finom volt. :)
- Olyan ügyes vagy! - dicsértem meg Sacit, mint még sokan mások.
- Köszi - mosolygott Saci.
Bár én itt is V.I.P-s vagyok, mivel tegnap ehettem a megmaradt feleslegtésztából. Meg a gumicukrokból is. :)
Mézeskalács után ettünk még sok egyéb mást, majd beszélgettünk így közösen, tizenegy körül pedig az osztálykarácsony délelőtti része véget ért, szóval mentünk haza - ideiglenesen.
- Négyre jövök érted - jelezte Casso, mielőtt elköszöntünk volna.
- Várlak - bólogattam mosolyogva.
- De komolyan, ma szigor lesz, négy óra öt perckor indulunk - közölte derűsen - Négy nulla nullakor bekopogok, ha megint bugyiban meg trikóban talállak akkor a szobádban, akkor nem megyünk sehova.
- Csak ha elkészülök négy óra nulla ötig - vigyorogtam.
- Olyan nincs - röhögte el magát.
- Jó, készen várlak, ígérem - mosolyogtam.
- Francba - jegyezte meg szórakozottan, mire felnevettem.
- Szóval erre ment ki a játék. Tudod mit, most már csak azért is, három ötvenötre kész leszek. Bleee - nyújtottam ki rá a nyelvem.
- Persze.
- És fehérben leszek, te pedig szintén minimum fehér felsőben, mert ugye az a dress code - emlékeztettem.
- Jó, nyugi, szabálykövető típus vagyok - válaszolta jókedvűen.
Felnevettem.
- Ez legalább annyira hihetetlen, mint hogy kész leszek négy előttre.
Még hihetetlenebb, hogy nagyjából tényleg kész lettem, mire Casso megérkezett, ráadásul fehér felsővel, és négy után öt perccel tényleg már csak a kabátomat kellett felvennem.
- Anyaaa, jó hátul a hajam? - pördültem meg, hátat fordítva anyukámnak.
Egy csomót szöszöltem vele, mire szép hullámosra besütöttem.
- Gyönyörű vagy, Szívem - dicsért meg Anya.
- Na ugye - biccentett Casso "én megmondtam" stílusban szórakozottan.
Amióta csak megjött, azon pörögtem, hogy biztos jó-e a ruhám, a hajam, a cipőm, a táskám, a sminkem, a parfümöm, az ékszereim, satöbbi, ő pedig egész végig próbált meggyőzni, hogy "szép vagy, Szöszi, nyugi mááár". :)
Kézenfogva indultunk el a suli felé, aminek az épületéből már a kapuban lehetett hallani a kiszűrődő karácsonyi zenéket.
Az összes iskolai bál közül minden évben a karácsonyi volt a kedvencem, az a leghangulatosabb. :)
A büfében vettem egy forró teát és egy kis sütit, majd a hangszórókból csengő Snowman dallama alatt felmentem az előadóterembe Cassoval.
- De szép vagy, Leni - dicsért meg Lili is, mire megköszöntem, Cassora pedig rá se néztem. :)
(Jó, egyébként a ruhám szerintem is tök jó volt.)
Casso nemsokára körbepillantott és észrevehetett valakit, úgyhogy egy elköszönésként szolgáló gyors puszit nyomott a hajamba és átment az előadóterem másik végébe, pontosabban nem is tudom, hova, egy idő után már nem láttam, de én elbeszélgettem addig Enikőékkel.
A karácsonyi számok sorra váltogatták egymást, mi sütizgettünk, sztoriztunk, majd eljött az a rész, amit már úgy vártam, amit minden bálból a legjobban várok, a tánc.
Az igazgatónő felszólított mindenkit, hogy a fiúk kérjenek fel valakit és menjünk a tánctérre, mégegyszer boldog karácsonyt kívánt majd megkezdődött a szokásos folyamat.
Enikő elment Andrissal, Lili Lacival, Saci Ricsivel, szóval egyedül maradtam, néztem körbe a barátom után, az első fél szám már le is ment, én pedig ott keresgéltem egyedül.
Már épp egy kicsit kétségbe estem volna, hogy erről lemaradok, amikor két kar átölelte a derekam, mire megpördültem.
- Már kezdtem megijedni, hogy hol vagy - nevettem el magam megkönnyebbülten.
- Nem hagytalak volna egyedül - mosolyodott el Casso, mire átöleltem, csak úgy.
Az első lassúzós szám végére értünk a táncparkettre a többi pár közé, majd Casso átfogta a derekam, én pedig mosolyogva a vállát.
Talán nem kell magyaráznom, miért szeretem ezeket az iskolai bálokat. :)
Ahogy felcsendült a következő zene, amit már az első hangjáról felismertem, meglepetten felcsillantak a szemeim - ez a zene volt a Bless The Broken Road, az a zene, amire az első karácsonyi bálunkon táncoltunk kilencedikben.
Teljesen odavoltam.
Cassora néztem, aki mosolyogva elkapta a tekintetemet.
- Te intézted? - hitetlenkedtem csillogó szemekkel.
Casso erre nem válaszolt, csak továbbra is mosolyogva megforgatott.
- Nincs nálam a telefonom - mondta azzal a halvány mosollyal az arcán, fokozva a nosztalgiát.
Pontosan jól tudta, mennyire imádni fogom ezt, és imádtam is. :)
Táncoltunk tovább - az emlékeink és emiatt a csodás pillanat hatására egyfolytában vigyorogtam magamban, olyan boldog voltam, a pillangók csapdostak a gyomromban, végigjárt a libabőr, majd a vállára hajtottam a fejem.
- Azért mindig kíváncsi lettem volna a folytatásra, ha anno nem szólalt volna meg a telefonod - vallottam be mosolyogva - Hogy csókoltál volna meg? - kérdezősködtem vigyorogva.
Casso először magában mosolyogva nem mondott semmit, csak elnevette magát.
- Tudod mit? A zene végén megmutatom.
- Készülök - vigyorogtam.
Így is lett, az utolsó refrén befejezésekor abbahagyta a táncolást, a karjait szorosabban a derekam köré kulcsolta, és bujkálón mosolyogva a fülem mögé tűrte egy hajtincsem, pont úgy nézett rám, pont úgy csinált mindent, mint anno akkor, amivel teljesen levett a lábaimról, és én is igyekeztem visszaugrani az időben, hogy úgy éljem át ezt, mint az akkori énem.
A tarkója körül összekulcsoltam a kezeimet, ő megsimította az arcom, oldalra biccentette egy kicsit a fejét és lehunyta a szemeit, mire én is lehunytam az enyéimet, majd megéreztem az ajkait az enyéimen.
Gyengéden csókolt meg, lágyan, de annál érzelmesebben, a kezeivel simogatva az arcom, a hajam, a másik kezével a derekam, belesodorva az akkori énemet egy új, édes pillanatba, közel engedve magához, átadva kettőnket az érzéseinknek, minden egyes csókjával egyre szenvedélyesebben kényesztgetve az ajkaimat, körülöttem pedig szinte csak úgy forgott a világ, és el sem akartam engedni.
Amikor lassan eltávolodtunk egymástól, és mosolyogva egymás szemeibe néztünk, mégegyszer visszahúzott magához, vagyis nagyon nem is kellett húznia, magamtól is odahajoltam, hogy megírjuk a bepótolt jelenetünk folytatását.
- Azért felfedezhetted volna a repülő módot korábban is - jegyeztem meg vigyorogva, ahogy elengedtük egymást, mire elröhögte magát.
Aztán pedig egyet értett. :)
Ezután elmentünk a büfébe, hogy igyunk valamit, ott pedig a sorban összefutottunk Lottival, aki kapott az alkalmon és egyből mesélni kezdett.
Büfé után megkerestük egymást Saciékkal, meg is találtuk, majd lesiettünk a táncoló emberek közé, ugrálni egy kicsit az immár a lassúzós zenéknél jópár fokkal pörgősebb számokra.
Estefelé, amikor vége lett a programnak és hazamentem, sok teendőm nem volt így a téli szünet előtti utolsó estén arra a tíz percre, amíg vigyorogva elfeküdtem az ágyamon, aztán felpattantam onnan és elkezdtem bepakolni, mivel Cassoval a végső tervek szerint holnap utazunk el Balatonra karácsonyozni és holnapután jövünk vissza.
Szóval, valahogy így telt az utolsó gimnáziumi sulis karácsonyom.
Na jó, ez kicsit nyomasztó leírva, szerintem inkább hozom a hibajavítóm.

Mai nap - 5/5*: csakhogy nem találom a hibajavítót. Mindegy, a nap viszont nagyon tetszett. :)
****************************************
Imádtam március végén karácsonyi jelenetet írni, párszor annyira beleszellemültem, hogy konkrétan az volt a fejemben, hogy igazából is december körül vagyunk, senki nem nézett hülyének végülis. 😂

Viszooont, visszaugorva a rész kb. a közepére a jellemzésekhez, csak kíváncsiság, ti mit mondtatok volna Cassoról/Leniről? 🥰