Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

67. Nosztalgia

December 14. (péntek)
- Nem baj, ha a mostani órára Casso és én, vagy Ricsi és te helyet cserélnétek? - kérdezte Saci ofőóra előtt, hogy Ricsi mellé kerüljön.
- Nem, dehogy is - mosolyodtam el - Casso jön ide vagy én megyek oda?
- Nekünk mindegy - vont vállat Saci kedvesen.
Végül Casso ült Saci helyére, így mi az ablakfelőli padsor második padjában ültünk, Ricsi és Saci pedig hátul.
Azért mázli, hogy így utolsó évben nem női ofőnk van szigorú ülésrenddel, hanem a huszonkilenc éves (tavasszal lesz harminc), laza, halál jófej férfi rajztanár, akit egészen addig nem zavar, hogy úgy ülünk, ahogy szeretnénk, amíg normálisak vagyunk.
- Jövő hét pénteken osztálykarácsony - mondta Várady már ofőórán emlékeztetőül - Minden a szokásos menet szerint, nyolctól tizenegy körülig karácsonyozás, műsorok, semmi forradalmi újítás, fél öttől meg gyertek vissza a karácsonyi bálra. Talán idén fehér ruha a nagy dress code, de erre most így nem vennék mérget, úgy is kiírják majd az összes létező faliújságra a többi infóval együtt - zárta le a bál témáját - Úgyhogy egy hét múlvára legyen meg mindenkinek az ajándéka, próbájatok meg minél igényesebbet, szebbet, magyarul ne a legolcsóbb Pepco-s illatgyertyát és az első Milka csokit dobjátok be egy papírszatyorba, ami a polcon szembejön veletek, kicsit kreatívabban, ha lehet. Ennyit az osztálykarácsonyról, a téli szünet pedig ezekből következtethetően huszonkettedikétől fog harmadikáig tartani.
- Mi a terv a karácsonyra? - kérdezte Casso rámnézve.
- Mármint?
- Hogy hogy lesztek - pontosította.
- Huszonötödikétől harmincadikáig megyünk Brazíliába, egyébként itthon leszünk. Tényleg, egyébként huszonnegyedikén most együtt karácsonyozunk szomszédosan vagy nem? - kérdeztem.
- Passz, majd megkérdezem anyámat.
- Én is az enyémet - bólintottam - És mi megyünk valahova ketten?
- Volt róla szó. De amúgy szerintem simán megcsinálhatjuk, mert idén nem csak az osztálykarácsony utáni este jó, még ott a huszonkettedike, meg a huszonharmadika is.
- Akkor ez eldőlt - vigyorogtam - Nagyon bunkó vagyok, ha megkérdezem, hogy az a nyaraló... - pillantottam rá, várva, hogy befejezze helyettem.
- Nem vagy, majd rákérdezek.
Közben Várady ránk nézett, szóval a beszédtémánk megszakadt.
Szünetben befejeztük a téma lebeszélését, majd témát váltottam.
- Ééés, ha már órán szóba került az osztálykarácsony... - kezdtem vigyorogva, mire kitalálva a gondolataimat, elröhögte magát.
- Nem mondom el, kit húztam - röhögött - Elvből.
- Jó, akkor legalább annyit mondj, hogy mit fogsz csinálni szabad kézzel - adtam meg magam félig.
- Neee, tényleg, az is kell - túrt a hajába - Mindegy, nem csinálok.
- Ne már, külön megkérték.
- Szerintem mindenki jobban jár, ha nem alkotok.
- Pedig az egész ajándékban ez a legjobb rész - mondtam őszintén.
Cassonak egy halvány mosoly jelent meg az arcán.
- És ha segítek? - ajánlottam fel, mire mosolyogva elnevette magát.
- Nem bírsz magaddal - mosolygott.
- Segítek kitalálni valamit.
- Én meg mondjam el hozzá, kit húztam, ravasz - biccentett szórakozottan, mire felnevettem.
- Olyasmi.
- Egy hetet bírj már ki.
- Akkor nem kell megmondanod, írd le, utalj rá, vagy mutass rá, és akkor nem mondtad el - dobtam fel az ötletet - Na?
Casso hitetlenül elnevetve magát megforgatta a szemeit, majd kitűzte a fehér zászlót, megadta magát, és egy mosolygós, "ez kész" stílusú sóhaj kíséretében az ajtó felé biccentett, ahol Várady ment ki éppen.
- Akkor még jó, hogy nem blicceled el az alkotást - jelentettem ki, mint ha mi sem lenne természetesebb.
- Egyből tudni fogja, hogy te csináltad, nem én - röhögte el magát.
- Csak segítek, te csinálod. Mint anno korrepen.
- Kész vagyok rajtad - nevetett - Akkor megint pingálgatunk?
- Festhetünk, csak kell valami ötlet, hogy mit.
- Rád bízom.
- Casso, a te ajándékod, az, hogy segítek, más dolog.
Casso mosolyogva nézett rám.
- Oké, törni fogom a fejem - mosolygott szórakozottan, enyhén szólva nem komolyan mondva.
- Tényleg törd - kötöttem a lelkére.
- Ezerrel - biccentett mosolyogva - Éjjel-nappal, megállás nélkül.
- Jó, azért ennyire nem fontos - nevettem fel - Mikor kezdjük?
- Te vagy a főnök, Szöszi.
- Akkor hétfő délután. Az olyan nosztalgikus - vigyorogtam.
A következő óránk tesi volt, ami után pedig enyhén szólva megéheztünk, úgyhogy Sacival lementem a büfébe.
- Egy citromos teát szeretnék, és egy diós bejglit - mondtam a büfésnek.
Ha valamiért szeretem a decembert, az ez, hogy ilyesmik vannak a büfé kínálatában. :)
Szívem szerint egyébként mákos bejglit is vettem volna, de tuti mákos maradt volna a fogam, az meg olyan kellemetlen.
- Eskü adom, hogy mostantól csak öt óránk van pénteken - közölte Ricsi mindannyiunkkal az öt darab óránk után, mivel eddig a hatodik-hetedik mindig táncpróba volt.
- Meg csütörtökön - tette hozzá Andris.
- Nyugi, kitalálnak majd valami mást - legyintett Enikő, mire a fiúk rávágták egyből, hogy "ünneprontóóó", Enikő pedig felnevetett.
Tegyük hozzá, szerintem is kitalálnak majd valamit. :)

Mai nap - 5/5: végre kiszedtem Cassoból, hogy kit húzott, szóval hétfőn nosztalgikus közös festés, mint a régi szép időkben. :)