Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

75. Tervek

Január 4. (péntek)
Vannak napok, amikor csak úgy árad belőlem a szó, hosszú bevezetőt írok és hosszas, összetett mondatokban fejtem ki az érzéseimet.
A mai napon viszont azt sem tudom, mit írjak, túl sok mindent tudnék, de egyben túl keveset is; így bevezetőnek nem is írok semmi konkrétat, azt viszont tudom, hogy ami ma történt, arra soha nem gondoltam volna, hogy valaha sor fog kerülni, azt pedig mégjobban tudom, hogy bár nem hittem, hogy lesz ilyen, magamban valahol minden egyes porcikám rettegve azt kívánta, hogy ne történjen meg soha, akkor is, ha mindennek az esélye alig volt több a nullánál - mégis megtörtént, és most itt ülök a naplóm felett, idegesen kopogtatok a tollammal a félig üres lapokra, áthúzott sorok tömkelege, satírozások, tintanyomok; nem tudom, hogy mi lesz, talán fel sem fogtam még igazán.
Az egészben az a legszörnyűbb, hogy annyira váratlanul ért mindez, annyira felkészületlenül, hogy teljesen tehetetlennek és felfegyverzetlennek érzem magam, ráadásul még csak nem is olyan problémákkal vagyok szemben, amikkel már voltam, nincs jelentős köze a családhoz, a szerelemhez, a barátokhoz, még az iskolához se, készületlenül ért és semmit, tényleg semmit nem tudok, tenni se, és bár most még lenne is kire támaszkodnom, az sem segít.
Inkább csak kezdem... valahonnan.
- Jövő hét szombaton leszünk másfél évesek - emlékeztettem Cassot reggel suli felé menet.
- Tudom, ki is találtam már, hova viszlek - válaszolta egyszerűen, mire meglepetten felcsillantak a szemeim.
- Tényleg? - csodálkoztam elolvadva.
- Tényleg.
- És, elmondod vagy meglepi?
- Meglepi, de szeretni fogod.
- Biztos vagyok benne - mosolyogtam.
Odavagyoook. :)
Az első óránk osztályfőnöki volt, majd utána elmentünk tesire átöltözni.
A tizenegy a-nak valamiért óracseréje volt, így a lányoknak össze lett vonva a tesijük a mienkkel.
Szerencsére a tizenegy a-val egész jó a kapcsolatom, főleg a lányokéval, oda jár ugye Lotti, Alexa, oda járt Márti is tavaly, látásból több lányt ismerek általuk, vagy rajzszakkörről, meg persze Szűcs Blanka is ennek az osztálynak a tagja, de vele egészen más köt össze, még ha ő erről nem is tud. :)
Hálistennek.
- Beszéltél tegnap végül Bálinttal? - érdeklődtem Lottitól bemelegítés közben.
- Nem, lemondta a találkánkat - válaszolta Lotti feszülten elnevetve magát - De szombaton tényleg találkozunk. A bátyám nem hitt nekem, mármint Roli, de tényleg beszélni fogok vele - mondta Lotti magabiztosan, vagyis inkább igyekezve magabiztosságot felvenni, hogy magabiztos legyen.
- Szorítok neked - mosolyogtam rá biztatóan.
Tesi után matek volt, írtunk egy jó kis dogát, irodalmon szimplán csak haladtunk az anyaggal, majd lementünk németre a nyelvi előadóba.
- Jól hallottam, "Kati" szórend? - furcsállta Csenge.
- Szerintem igen, én is azt hallottam - válaszoltam halkan - És szerintem nincs köze a névhez - tettem hozzá jókedvűen.
- Valszeg - nevette el magát Csenge.
Mindez bebizonyosodott akkor, amikor Madaras felírta a táblára, hogy "Kati", majd Csengére és rámnézve megkérdezte németül, hogy van-e még kérdésünk.
Nem volt, pláne, hogy mire megértettük az ő kérdését, már odébb járt a témában. :)
Tulajdonképpen ez volt az utolsó óránk, szeretjük a pénteket, rövid nap, úgyhogy mindannyian léptünk is le a suliból, mert hát mégiscsak hétvége van.
Kivételes péntek volt a mai, akkor még csak azt hittem, hogy összesen azért, mert mára Casso nem tervezett semmi különöset, semmi koncert, buli, vagy ilyesmi, sőt, ahogy hazamentünk ketten, eldöntöttünk, hogy mi lenne, ha együtt töltenénk a nap hátralevő részét.
Felmerültek különböző ötletek, hogy mit csináljunk, végül abban állapodtunk meg, hogy nem állapodunk meg semmiben, hogy tulajdonképpen túlbonyolítjuk, legyünk spontánok, menjünk el kocsival valahova, sétálgassunk el valahova, kóboroljunk kézenfogva a városban, valami úgy is lesz, és úgy is az a lényeg csak, hogy együtt legyünk, meg beszélgessünk, aztán sétáljunk csak vissza a kocsihoz, menjünk haza és utána mondjuk valamelyikünkhöz átmehetünk.
Ez volt a terv - hogy nincs terv.
Melegen felöltöztem, mégiscsak kinnt leszünk, farmer, szőrmés bakancs, pulcsi, kabát, kockás sál, bojtos sapi, majd olyan délután három-négy körül beültem Casso mellé a kocsiba, és elindultunk - valahova.
Nyilván nem mentünk messze, leraktuk a kocsit egy parkolóban a Duna-part környékén, majd megfogtuk egymás kezét, választottunk egy irányt és sétálni kezdtünk, csak úgy.
- Jövő hét utáni kedden lesz telihold - meséltem Cassonak, ahogy sétálgattunk a belvárosi utcákban - Szerencsére én nem vagyok az a típus, aki nem tud aludni tőle, viszont szerintem nagyon szép.
- Ja, de mondjuk eddig még nem nagyon mondtál egy égi jelenséget, vagy égibármit se, amit ne tartanál szépnek - mondta jókedvűen.
- Mert az ég szép. Olyan tiszta, és varázslatos, most nézd meg az eget és a földet, az utóbbit sokkal jobban tönkretettük már. És különben is, lehet, hogy azért ilyen szép az ég, mert a szeretteink onnan néznek le ránk - tettem hozzá mosolyogva felpillantva.
- Akár - pillantott fel ő is halványan elmosolyodva rajtam.
Mivel azért mégiscsak tél van, úgy terveztük, hogy sötétedéskor hazamegyünk, vagy legalábbis kocsiban leszünk, ilyenkor azért már lehűl az idő, úgyhogy napnyugtára pont úgy időzítettük a kellemes kis sétánkat, hogy visszaérjünk a kocsihoz.
Nagyon kis szeretem-program volt, nyugodt, békés és tényleg spontán, megvolt a maga szépsége, szabadon járkáltunk, beszélgettünk, amiről csak kedvünk tartotta, nevettünk, csókolóztunk, hülyéskedtünk, és azt hiszem, ahhoz, hogy ez ilyen jó emlékként maradjon meg, az kell, hogy a programunkat eddig a pontig számítsam.
- Most már azért érződik, hogy hűl az idő - állapítottam meg.
- Pár perc és ott leszünk a kocsinál - simította meg Casso a tőle távolabb eső karom, azzal, hogy oldalról átölelt, egy puszit nyomott a hajamba, majd újra rákulcsolta az ujjait a kezemre.
Amikor befordultunk a következő utcába, egy autó hangját hallottam meg, persze, ott egyfolytában mentek az autók, de valahogy, ahogy annak a motornak a hangját meghallottam, akaratlanul oda kellett néznem.
Casso az egészből ekkor annyit érzékelt, hogy rászorítottam a kezére, talán nem is tudatosan, el se akartam engedni, ő pedig másodpercek töredéke alatt megérezte, hogy valami nagyon nincs rendben.
- Jól vagy, Szöszi?
***************************************
Folytatás következik!

Nem illik a hangulathoz, de nagyon szépen köszönöm az 1K követőt, szeretlek titekeeeet, akkor is, ha most jelenleg el fogtok átkozni. 😂❤️🥰