Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

106. Érdekes

Február 27. (péntek)
Amióta Rilla rendbejött - mármint olyan értelemben, hogy életben van, a kórházból még mindig nem engedték ki, de így is nagyon jó hír -, minden visszaállt a régi kerékvágásba, a lehető legjobb értelemben.
- Neee, Szöszi, ne idegesíts - röhögött ki Casso, amikor irodalmon, amin helyettesítés volt, ergo szabad foglalkozás, mellé ültem és visszatérve az összeköltözés gondolatára, megnézegettük a környékbeli ingatlanokat, hogy képben legyünk - Nem kell két szobánál több, hülyeség és vagy hatszor annyiba kerül. De szerintem még egy nagyobb egyszobás is lazán jó nekünk - mondta.
- Jó, jó, igazad van - láttam be - Nem néztem a szobaszámot, csak jól nézett ki.
- Pfúj, nem.
- Miii, dehogynem, menjünk csak vissza - lapozgattam, hogy bebizonyítsam.
- Még mindig nem. És alapból is rohadt nagy - tette hozzá - Amúgy is, ahová a nyáron megyünk, nem ott fogunk lakni egész életünkben, főleg, hogy albérlet, csak így elsőre. Az elején a havi bérleti díjat, meg több mint valszeg a kaukciót úgy is kiharcolják a családjaink, hogy fizetik, de fix, hogy nem lesz ilyen örökre, nem is akarom, nehogy már, de azért ne palotákat nézegessünk. Vagy hát pont ezért - mondta.
- Persze - értettem egyet - Szerintem ne is házat nézzünk elsőre, hanem valami lakást, valami társasházban, vagy ilyesmi.
- Tudom, te nyomkodtál ide.
- Jól van, nem szoktam naponta ingatlan.com-ozni. Csak most vettem észre, hogy nem egyben vannak a lakások meg a házak, hanem külön kell rámenni - védekeztem.
Szóval nézegettünk tovább.
- Egyébként te hányszor költöztél már életedben? - érdeklődtem, bár be tudtam volna tippeni.
- Kettő, Alföld-Pest, Pest-Buda. Te meg egyszer sem.
- Nem, tényleg nem, túl jó a házunk - mosolyogtam - Csak mások költözésében segítettem, mondjuk a nővéremnek háromszor. Buda-Szeged, Szeged-Buda, Buda-Buda, csak a bátyáddal. Én viszont mind a tizennyolc évemet ugyanott töltöttem, a szobám is mindig ugyanaz volt.
Casso elmosolyodott.
- Túl állandó, muszáj, hogy kirángassalak onnan.
Erre elnevettem magam.
- Nem rángatsz, magamtól megyek, ráadásul tökre várom - néztem rá őszintén - Mondjuk az biztos, hogy nagyon fura lesz, hogy elköltözöm onnan, a családom nélkül, neked nem lesz az?
- A tesóim fele elköltözött már, annyira nem, oké, kicsit nyilván, de nem valami új a történet.
- Szerinted Ricsi vagy Lotti fog egyedül maradni végül otthon? - kérdeztem halkan.
- Hát, nemtom, attól függ, hogy alakul. Lotti valahol külföldön akar tanulni érettségi után, valamelyik barátnőjével akarnak kimenni, ha összejön és Ricsinek nincs más terve, akkor szerintem bevárja és lépnek egyszerre, lehet Ricsi Sacival akkor már, vagy valami ilyen, de az is lehet, hogy Ricsi már ősszel megy koliba, olyan terv is volt.
- És ha már minden tesód elköltözik... - gondolkodtam tovább - Mit csinálnak a szüleid azzal a nagy házzal? A Varga-kúriával - mondtam jókedvűen, mire felnevetett.
- Szerencséd, anyám tervezgetős típus, erre pont tudok válaszolni - mosolygott derűsen - Valszeg megtartják ezt a házat, de félig elköltöznek, mármint érted, hogy... félig, itt is lesznek, meg ott is. Az a terv, hogy ha már tényleg mindenki kiköltözött, meg élik rendesen az életüket, szóval már egyetemek után, akkor vesznek ketten egy házat, Szeged közelében, eleinte csak ilyen hétvégi háznak, meg ilyenek, aztán majd változik, hogy hol laknak épp, Budapesten vagy az Alfölfön a nyugiban... ilyen kétlaki megoldás, vágod. Szóval ez a terv, de még vagy tíz évre előre, akkor apám már lesz vagy ötvennyolc éves, Anya ötvenhat, bátyám harminckettő, én huszonkilenc, Jééézusom, mi a fasz. Ja, szóval ez még nem most lesz - fejezte be.
- Szerinteeem addigra már apa leszel - mosolyogtam, fantáziálgatva.
- Nagyon kérlek, ne most csapd elő a pozitív terhességit - röhögte el magát, mire én is felnevettem - Elcsépelt lenne.
Egyelőre nem tudok róla, hogy terhes lennék. :)
- Egyébként, ha már ennél a "hogy állunk majd tíz év múlva" témánál vagyunk. Csepi tíz év múlva tizenhárom éves lesz - gondoltam bele - Simán lehet, hogy lesz barátja akkor már.
- Majd összeboronáljuk valakivel. Van egy négyéves uncsitesóm, érdekel? - kérdezte Casso jókedvűen.
- Komolyan? - nevettem fel meglepetten.
- Jaja.
- Hogy hívják?
- Megfogtál, várj - röhögte el magát őszintén, majd elgondolkodott rajta - Jó, na, jó, ha kétszer láttam - szabadkozott, mivel elég értetlenül néztem rá - Amúgy Beni. Meg ne kérdezd, hogy a Benedekből vagy a Benjaminból, fogalmam sincs.
- Ééés jófej? Törődő, érdekes személyisége van, tiszteli a nőket...? - kérdezgettem vigyorogva, mire felnevetett.
- Dolgozunk rajta.
- Egyébként milyen ágról unokatesód?
- Apa ikertesójának a gyereke.
- Apukád ikertesója pediiig... - próbáltam visszaemlékezni a nevére.
- Dóri.
- Igen, tényleg. Még tanulom. Tudod, nekem kicsit nehezebb a dolgom, mint neked - emlékeztettem nevetve.
Mivel tele vannak ikrekkel... :)
Nekem meg alig vannak rokonaim.
- Hát ja - röhögte el magát.
Ahogy kicsengettek irodalomról, még volt egy németünk, meg a művészeti körök, majd ahogy a többiek hazamentek péntek örömére, én nem mentem sehova, felmentem a rajzterembe megbeszélten Váradyhoz.
- Jó napot - nyitottam be a terembe kopogás után megilletődötten.
- Szia - mosolygott rám Várady - Foglalj csak helyet.
Persze ez úgy hangozhatott, mint ha soha nem jártam volna itt, és valami külön-felzárkóztató-fejlesztő órára jöttem volna, vagy minimum fogadóórára, de ez természetesen nem így volt.
Nevezzük csak továbbfejlesztőnek a rajz érettségimhez. :)
- Van egy jó hírem - szólalt meg Várady már alkotás közben, mire felnéztem rá - Mit szólsz egy következő kiállításhoz?
Ez mondanom sem kell, annyira feldobott, hogy először csak a szemeim csillantak fel, azután pedig igencsak keresgélni kezdtem a szavakat, hogy mit mondjak először, de nem kellett, mert folytatta.
- A legutóbbin, a Kultúrházban felfigyeltek rád, úgyhogy nekem megint csörögni kezdett a telefonom, ééés... március tizennégy, szombat - mondta Várady.
Március tizennégy, ez a dátum már alapból belopta magát a szívembe. :)
- Újabb kiállítás? - lepődött meg Anya, ahogy otthon elmeséltem.
- Aha - vigyorogtam.
Imádooom! <3
Este, a másnapi bulim miatt épp hajat mostam (Cassoval eltoltuk egyébként az elutazásunkat), amikor Saci felhívott, úgyhogy úgy is épp a pakolásom szívta be magát, szóval tekertem magam köré egy törölközőt, kimentem a fürdőből és felvettem.
- Sziaaa - köszöntem a telefonba.
- Szia, hír van - vágott bele egyből.
- Történt valami? - pislogtam.
- Nem, ne ijedj meg, nem azért. Viszont, tippelj ki lesz még holnap ott a bulidon.
- Nem hangzik jól, fiú vagy lány?
- Lány. Meg a fiúja - tette hozzá.
- Szóval lány. Oké, így is együtt fogok bulizni két exbarátnővel és egy exmegszállottal, ki jöhet még? - nevettem el magam, igazából a szituáción és magamon nevetve.
- Még egy exbarátnő?
Átgondoltam.
- Jennifer? - húztam el a szám, a leglogikusabb nevet mondva.
- Igen - nyöszörgött Saci - Kiderült, hogy most úgy is jön haza holnap, kínos lett volna, ha nem dobják fel, hogy akkor jöjjön. Szóval jön.
- Meg akkor a barátja is.
- Aham.
- Ez a buli egyre érdekesebb lesz - fogtam a fejem, tényleg csak nevetve.
Én együtt bulizom a barátom három exével, Casso is ugye három volt barátnőjével, Ricsi együtt bulizik két exével, így Saci is a barátja két exével (Betti és Márti), ott lesz Liza, aki az exével és az exe jelenlegi barátnőjével lesz együtt, és ezt még elég sokáig sorolhatnám, kitalálni se lehetne jobbat.
De mindegy, nagy az a ház, megleszünk. :)
Vagyis, majd meglátjuk.

Mai nap - 5/5: mindenesetre a mai nagyon jó volt. Ééés kiállítok! :D