Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

14. Nagyobb bajok

Szeptember 18. (hétfő)
Anyáéknak semmit nem mondtam a buli utániakról, sőt, senkinek nem mondtam semmit, mindenki úgy tudja, hogy jó volt, szuperül éreztem magam, satöbbi.
A hétvége nagy részén kishíján szétesett a fejem, ahogy eszembe jutottak a történtek, főleg szombat délelőtt, kijózanodva volt a legrosszabb, amikor leesett, de jobb is, ha elfelejtem, ráadásul ez a legkevesebb, ugyanis Enikőnél voltam bennt a kórházban és öt nap után továbbra is kómában van, nem is kell mondanom talán, de sírtam is tőle, amitől persze nem javult semmi, de már nagyon félek.
Az első órám matek fakt volt, így azt hittem, egyedül megyek suliba (mármint elvileg Casso is matekfaktos, de múlt héten például nem jött be), legalábbis erre számítottam, de tévedtem, ahogy kiléptem az ajtón, ott állt a kapuban.
- Eltűntél - közölte velem kapásból a rövid köszönésünk után.
Erre elkaptam a tekintetem.
Igen, még péntek este hívott, én pedig egész hétvégén nem hívtam vissza, írt is, de nem válaszoltam, nem volt lelki erőm hozzá, alig voltam telefonközelben.
Casso stílusilag egyáltalán nem volt szemrehányó, vagy sértődött, sokkal közelebb állt az aggodalomhoz, és érezte, hogy valami nincs rendben. Mindig akkor tűnök el.
- Igen - szólaltam meg erőt véve magamon, majd ránéztem - Majd... majd el kéne mondanom valamit, csak nem egészen itt akarom - pillantottam a házunk felé.
Eredetileg úgy gondoltam, hogy senkinek nem beszélek róla, azonban nem tehetem meg vele, hogy hagyom, hogy semmit ne értsen, rosszabb esetben, hogy hazudok neki.
Casso követve a tekintetemet, rájött, hogy jelenleg kik elől titkolózom, illetve ott az utcában amúgy is a falnak is füle van, nem lenne okos dolog.
- A kocsiban elmondod - közölte, mire bólintottam, ő beszaladt a házukba a slusszkulcsért, addig én a garázsnál megvártam.
Amikor beültünk az autóba (bár az autóktól az utóbbi pár napban gyomorgörcsöm van), Casso kihajtott az utcára, majd rámnézett.
- Csengetésig van kábé fél óra, együnk közben valamit, vagy csak álljunk le valahol? - kérdezte a kormányon dobolva párat az ujjaival.
- Együnk - vágtam rá gondolkodás nélkül - Valami édeset.
- Gondoltam - biccentett egy akaratlan mosollyal az arcán.
Egy pékségben gyorsan vettünk pár dolgot, majd amögött a parkolóban Casso rátért a kocsikázásunk fő témájára.
- Először is, ne haragudj, hogy eltűntem, de megvolt az okom rá - kezdtem egy fánkkal a kezemben - Nagyon kivoltam. Egyrészt kikészített Enikő kómája, hétfő van, múlt hét kedd óta nem történt változás, és nagyon félek miatta, ráadásul erre jött rá... szóval erre jött rá, hogy Csengét és engem... szóval majdnem, vagyis meg akartak erőszakolni pénteken a buli után - mondtam ki, folyamatosan remegve belül, miközben rá se mertem nézni, Casso viszont erre egyből felém kapta a fejét, és még mielőtt bármit mondhatott volna, megelőztem, ezerrel verő szívvel, hadarva kifakadva a történtekről - Csenge és én ketten indultunk haza, és igen, hiba volt, hiba volt, hogy ittunk, legalábbis ennyit, nyilván, magunknál voltunk, csak nem a legjobb formánkban, ha érted, aztán elindultunk, úgy volt a terv, hogy tömegközlekedéssel megyünk, pedig Anya felajánlotta, hogy visz kocsival, meg Csenge anyukája is, de gondoltuk, majd megoldjuk, és lekéstük a villamost. Nem volt túl meleg, és ritkán járt, nem akartunk várni csak amiatt a pár megálló miatt, úgyhogy elindultunk gyalog, és egy idő után azt vettük észre, hogy követ minket egy kocsi, ami nagyon para volt, aztán én véletlen elejtettem a táskám, és amíg azt Csengével összeszedtük, konkrétan satuféket nyomtak, kiszálltak, mi megijedtünk, ezért elkezdtünk futni, visszaszálltak a kocsiba, tovább követtek minket, mi pedig befutottunk egy zsákutcába. És... és akkor mindkettőnket nekitepertek a falnak, azóta van egy pár zúzódásom, meg elszorították a csuklóm, de ez a legkevesebb, mert próbáltunk mindketten valahogy kiszabadulni, csak nem tudtunk, elkezdtek fogdosni, engem már... szóval elég... intimen, először sikítottam, mert szörnyű volt az egész, de aztán azt se tudtam, mert a kezével... szóval befogta a számat, ellenkezni próbáltam, de nem ment, csak éreztem a kezét magamon, a ruhám alatt, aztán Csenge elő tudta szedni valahogy a paprika sprayt, ami nála volt, a végén meg elfutottunk - fejeztem be, továbbra se nézve rá, és sejtettem, hogy először erre köpni-nyelni nem fog tudni, így szó nélkül megvártam a reakcióját, miközben egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, önmagában attól, hogy még ha röviden is, valakinek elmondhattam ezeket.
Casso először is megfogta a karom, feltűrte a pulcsim ujját, amit pont azért vettem fel, hogy elrejtsem a sebeimet, a zúzódásokat, a karcolásokat, mindent, ő pedig gyengéden hozzájuk érve megszólalt.
- Oké, tudom, hogy utólag szar kérdés, de jól vagy? - kérdezte rám pillantva, megsimogatva közben.
- Hát... - nevettem el magam őszintén - Van nagyobb baj. Ennek, amióta pénteken hazaértem, vége, csak... csak soha többet. És valószínűleg ezeken a hülye sebeken kívül más nyomot is hagyott bennem, legalábbis remélem, hogy nem, csak nagyon megijedtem, és... - fakadtam ki - Érted.
Casso először nem válaszolt, csak biccentett, jelezve, hogy persze, hogy érti.
- Amúgy mi volt rajtad? - kérdezte hirtelen.
- Teljesen mindegy, ha semmi nem lett volna rajtam, akkor se lenne joga senkinek egy ujjal se hozzám érni a beleegyezésem nélkül - vágtam rá.
- Mert szerinted ez érdekli azokat, akik spicces csajokat követnek buli után kocsival, hogy megerőszakolják őket? - kérdezett vissza egyszerűen.
- Nem, de... - döntöttem a fejem az ülés háttámlájának - Mármint, jó, szűk ruha volt rajtam, nem térd alá érő, igen, volt egy kisebb dekoltázsa, igen, de nem voltam olyan hű, de kirívó, oké, szerintem nem néztem ki rosszul, de ha kirívó lettem volna, se jogosított volna fel senkit arra, hogy egy szűk zsákutcában, egy hideg kőfalnál tegyen a magáévá, ha rajta múlik - borultam ki.
- Oké, ez full jogos, csak ez egy szar világ, ahol vannak olyanok, akiket ezt pont nem érdekel, és nagyobb eséllyel keltik fel a figyelmüket az olyan csajok, akik jól néznek ki, és mondjuk ki, könnyen erőszakolhatóak, Szöszi - közölte - Te pedig egy olyan ember szemében pont ebbe a kategóriába esel azzal, hogy ötven kiló se vagy, alacsony vagy, ránézésre is egy angyal, akkor éppen józan se voltál, magassarkúban... és mindemellé gyönyörű vagy, babaarcod van, cuki szöszi hajad... - sorolta, ami csak eszébe jutott - És nem hibáztatlak, ne érts félre, dehogyis, így is kinyírnám most, akárki is volt, csak baszki... - túrt a hajába gondterhelten.
Mondanom sem kell, Casso kikészült a sztoritól, konkrétan éreztem rajta, hogy ha tudná, ki volt az a két "férfi", legalábbis az, aki engem bántott, mindenféle túlzás nélkül, már nem élne.
- És akkor ezt nem tervezed elmondani a szüleidnek? - kérdezte.
- Nem, biztos, hogy nem - ráztam meg a fejem - Megérteném, de nem csak, hogy soha többet nem engednének sehova, kishíján szívrohamot kapnának.
- Én is megérteném - biccentett - Gyere ide - tárta szét a karjait, mire átültem az ölébe, és szorosan megöleltem, mint ha csak a karjaiban lennék biztonságban, ő pedig megsimította a hajam és megpuszilt - Féltelek, Szöszi, kurvára. Vigyázz magadra jobban.
- De ugye te is vigyázol majd rám, ha tudsz? - kérdeztem picit már nem olyan komolyan, miközben a szemeibe néztem.
- Mint a szemem fényére - húzta egy apró mosolyra a száját, mire akaratlanul elmosolyodtam én is, majd megcsókoltam.
A pont, amikor megint kijelentem, hogy szerelmes vagyok. Fülig.
- Szia, jól vagy? - kérdeztem Csengétől, aki mellé beültem életvitel előtt.
- Mondjuk - válaszolta feszülten - Te?
- Én is - bólintottam egy aprót.
- Te mondtad a szüleidnek?
- Nem...
- Én se. Persze, volt már hasonló, hogy nyomultak, de nem ennyire... - fakadt ki a tenyereibe temetve az arcát - Rohadtul ijesztő volt. Még jó, hogy ittunk előtte és nem maradt meg minden apró részlet.
- Végülis - nevettem fel kínosan.
Fura dolgok kovácsolnak össze a lánnyal, akit régen a legeslegjobban utáltam... először a barátom, akit el akart szedni tőlem, aztán az énektanárunk, az énekverseny, a csapatmunka, egy véletlenül észrevett képkereres fotó az íróasztalán... és most itt vagyunk, közös titokkal, miután pár napja ketten menekültünk és mentettük egymást a sötét utcákon, én pedig ezen gondolkodom, amíg most este azt várom, hogy Lili felvegye végre a telefont.
Nincs változás. Holnap lesz egy hete, hogy Enikő kómában van.
Emellett pedig szinte eltörpül a gondolat, hogy soha többet nem leszek olyan felelőtlen, mint pénteken - az egyik legjobb barátnőm élete mellett minden eltörpül.

Mai nap - 5/?: ettől függetlenül örülök, hogy Cassonak elmondhattam.