The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson Fanfiction

Chapter 1

Ugyanolyan unalmas hétfő volt ez is, mint a többi. Az órám pontban fél hétkor megszólalt, jelezve, hogy föl kéne kelnem, de mivel semmi kedvem nem volt hozzá, csak hanyagul rányomtam a „szundi-ra". Persze nem kellett sokat várni, néhány perc múlva anya már ott toporgott az ajtóban.
- Miért nem tudsz időben fölkelni, csak egyszer, hm?! Ha így folytatod, ma is elkésel. – morogta, majd végigtrappolt a szobán és felhúzta a sötétítőt. A reggeli nap sugarai hirtelen tűztek be a kelet felé néző tetőablakomon, ami fura volt itt Angliában, főleg, hogy október volt.
- Ne már! – nyögtem fel és a fejemre húztam a párnát. – Megbasz a fény. – panaszkodtam és ásítottam egy nagyot.
- Siess, mert, ha nem leszel kész, pizsamában teszlek be a kocsiba! – mondta, majd minden más, kedves megjegyzés nélkül kisétált az ajtón. Hallottam, ahogy lesétál a lépcsőn miközben megdörzsöltem a szememet, feltételeztem a konyhában akadt még dolga. Nagy nehezen föltápászkodtam, majd résnyire nyílt szemekkel átsétáltam a fürdőszobába. Belenézve a tükörbe és felsóhajtottam. Hogy fogom én kibírni a mai napot? – dörzsöltem a homlokom, majd hideg víz alá dugtam a fejemet, hátha attól kicsit fölébredek. Nem is értem! Elaludtam direkt korábban, most mégis álmosabb vagyok, mintha hajnali háromkor feküdtem volna le. Fogat mostam, majd visszamentem a szobámba és nagy terpeszben beálltam a szekrényem elé. Kivágtam az ajtaján és kirántottam belőle egy fekete nadrágot, meg egy szürke felsőt, mondván, ez mára jó lesz!
Az ágyra dobtam a pizsimet és magamra kaptam egy bugyit meg egy melltartót. Miután a ruha is rám került a fürdőben nekiláttam a sminkemnek. Nyilván csak a szokásos. Alapozó, púder, szemöldökfesték és szempillaspirál.
A cuccaimat bedobáltam a hátizsákomba, na, nem mintha olyan sok mindent tartanék otthon, majd lazán fél vállra vettem. A telómat a farzsebembe csúsztatva indultam meg lefelé a lépcsőn egyenesen a konyhába. Anya legnagyobb meglepetésemre nem ebben a helységben volt, de gondoltam, ő is készülődik, vagy Isten tudja mit csinál! A teám szokás szerint ott gőzölgött a pulton. Earl Grey, tejjel és cukorral. Mennyei, nincs ennél finomabb a világon. Tea nélkül nincs reggel, anélkül ki se teszem a lábam a lakásból. Erről jut eszembe az incidens, mikor anyának egyik nap valamilyen oknál fogva korábban kellett bemennie dolgozni, amiből az következett, hogy nem volt ideje reggel teát készíteni nekem. Csigavér, csak az első két órámat késtem le azzal a kifogással, hogy "De tanárnő kérem, én teát csináltam!". 

***

Anya idő közben elkészült. A jellegzetes fekete tűsarkú mint mindig, így most is a lábán volt, ami úgy mellékesen, úgy kopogott, hogy már eléggé baszta a dobhártyámat. Nőies testét egy színben a cipőhöz passzoló ruha fedte, szettjét pedig különböző ékszerekkel tette még extrábbá.
Nyakában egy nagyobb fajta kövekből kirakott nyaklánc lógott, a fülében fülbevaló, ujjait pedig gyűrűk tarkították, s a mai napig meglepett, hogy mindig eltalálja a még ízléses darabszámot belőlük. Sminkje makulátlan volt, haja pedig tökéletesen beszárított. Elegáns, szokásához híven, de nem is csoda, hisz munkája megkövetelte. Jogász volt egy nem kispályás cégnél. Doktor, ha úgy tetszik. Nos... az én jövőm nem lesz ilyen fényes a jegyeim alapján, szóval gyorsan tekerjünk tovább!
Ebben a pillanatban, az én egyetlen húgom szaladt le a lépcsőn. A táskája már a hátán volt és mint mindig, most is rettenetesen vidám volt. Majd nem lesz! – legyintettem képzeletben. Amint az ember felsős lesz, minden megváltozik majd. A gimi meg... Na, igen, az maga a pokol, ne is beszéljünk róla! Főleg ha lusta vagy még arra is, hogy kinyisd a könyvet! Ja, nem kifejezetten válik az ember így a tanárok kedvencévé. Az egyetlen tantárgy amit szeretek az irodalom, minden mástól hányingerem támad. Főleg a kémiától... Az pont egy olyan, amire csak azért járok be, mert ha nem tenném kicsapnának... Na, meg mert a tanár olyan mint aki most esett le az Olümposzról!
- Olivia, jönnél?! – kiabált be az ajtón anya, mire én hirtelen megráztam a fejem, hogy visszatérjek a valóságba. – Jár a kocsi motorja, ne most álmodozz! – "tanácsolta", mire én csak szemet forgattam és magamra kaptam a kedvenc Vans cipőmet. Egy szürke kardigán, kapucni a fejemen és már indulhatunk is az alvilágba! Beültem az anyósülésre, majd a fülembe dugtam a fülhallgatómat és rányomtam a legelső zeneszámra a dallistámról. Nem igazán érdekelt, kinek a micsodája is az pontosan, célom az volt, hogy ne kelljen többször beszélnem itt jelenlévő családtagjaimmal a reggel folyamán. Anya kitolatott a kapun, ami automatikusan becsukódott, amint az autó kifordultunk az utcára.
- Hallod, megtennéd, hogy nem rugdosod azt a kibaszott ülést? – fordultam hátra Tinához, a húgomhoz.
- Hagyd már! – szólt rám anya, mert épp ahhoz volt kedve.
- Persze, már megint én vagyok a köcsög, hogyne! – motyogtam. Néhány percen belül meg is érkeztünk Tina iskolájához, ahová egy éve még én is jártam. Sosem gondoltam volna, hogy fogok ilyet mondani, de hiányzott, hiányzott, hogy ne halljam majd' mindennap a tanáraimtól azt a mondatot, hogy "Meglásd, ez majd jól fog jönni az érettségin!" Ó, hát persze, már hogyisne jönne jól?
Épphogy tovább indultunk, anya újfent megszólalt:
- Nézd! Ott van Lori, felvesszük?! – kérdezte, én pedig unottan elhúztam a számat.
- Gondolom... - motyogtam, de a kocsi épp ebben a pillanatban már meg is állt. Barátnőm beszállt a hátsó ülésre, majd becsukta az ajtót és beövezte magát.
- Jó reggelt! – köszönt egy mosollyal az arcán, amit anya rögtön viszonzott is a visszapillantó tükörből.
- Szia... - dőltem az ablaküvegnek unottan.
- Látom ma is teli vagy életkedvvel! – nevetett, mire én csak szemet forgattam. Miért érez mindenki késztetést arra, hogy beszélgetést kezdeményezzen velem, mikor még el sem múlt nyolc óra? Egyáltalán mivel isszák ezek reggelente a teájukat, hogy nem a kötelet vennék elsőként a kezükbe, amint kikelnek az ágyból? Csak mert jó cucc, kérek én is!

***

- Legyen szép napotok! – kiabált ki anya a kocsi ablakán, mikor kitett minket a suli előtt. 
- Ugyanolyan fos lesz, mint szokott. – válaszoltam elrúgva egy kavicsot, de mire a mondat végére értem már el is hajtott.
- Fő az optimizmus, mi? - kérdezte kacagva Lori.
- Ó, baszki, csak éljem túl!