The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson Fanfiction

Chapter 40

Karjai közt lassan megnyugodtam. Hangja olyan hatással volt rám, mint még soha semmi azelőtt, megmelengette és megnyugtatta a szívemet, s ez az érzés kezdett olyan hatással lenni rám, mint valamilyen drog, nem akartam kikerülni a hatása alól.
Louis megcsókolta a fejem búbját, én meg felpillantottam rá és bágyadtan elmosolyodtam.
- Kis angyal. - suttogta a fülembe, de én csak megráztam a fejemet.
- Nem vagyok angyal. - hogy is lehettem volna?
- De igen és elmondjam miért? - érdeklődött, mire én kíváncsian felvontam a szemöldököm.
- Miért?
- Tudod... az angyalok fentről jöttek és néha bántják magukat, mert túl érzékenyek és nem tudják elviselni saját fájdalmukat és másokét. Túl kegyetlen ez a világ nekik, mert nagyon különbözik attól a helytől, ahonnan ők jöttek. Ők csak haza akarnak menni, de nem mehetnek, mert itt van dolguk. - egyszerre fura és édes volt az, amit mondott. Semmi értelme nem volt, mégis hatalmas jelentéssel bírt... nem úgy, mint a kémia, de ezt persze nem tettem szóvá neki, mert nem akartam elvenni a pillanat varázsát. Az igazság az volt, hogy összezavart, de lassan kezdtem hozzászokni, mert ez gyakran előfordult.
- Mi dolguk van? - érdeklődtem, mert úgy éreztem, valami hiányzik a sztoriból, amit nyilván csak azért talált ki, hogy engem vigasztaljon.
- Szeretni valakit.
Nem jött ki hang a torkomon. Percekig gondolkodtam rajta, mit mondhatnék, annyira abszurd volt az egész, annyira... felfoghatatlan számomra.
- Gondolod, én azért vagyok itt, hogy téged szeresselek? - néztem fel rá, ő pedig visszanézett rám és az arcomra simította a kezét.
- Merem remélni. - felelte halkan, majd kisöpört egy kósza tincset az arcomból és lágyan elmosolyodott.
- Haragszol rám? - kérdeztem ártatlanul.
- Miért haragudnék? - érdeklődött felhúzott szemöldökkel.
- Hát, hogy nem engedtem, hogy láss, tudod... ruha nélkül. - sütöttem le a szemem, de ő csak megcirógatta az állam és tekintetét az enyémbe fúrta.
- Dehogy! - suttogta nyugtató hangon. - Megvárlak. - nyomott apró puszit a számra és kicsit megbökte orrával az enyémet, hogy kicsit jobb kedvre derüljek. - Kész vagyok várni rád, ha szerinted érdemes. - súgta, én pedig kis idő után csak bólintottam egy aprót. - Nem vagy még álmos? - érdeklődött, míg kimásztam karjaiból és megigazítottam magamon pólóját. Válaszul csak vállat rántottam.
- Mennyi az idő? - ráncoltam a homlokom, de már nyúltam is a telómért, ami az éjjeliszekrényen pihent. „10:32", láttam kiírva a kémernyőn. Hogy elrepült az idő! - Nem tudom, nekem mindegy. Te aludni akarsz? - kérdeztem.
- Felőlem nem muszáj. - rázta a fejét.
- Berakhatnánk egy filmet, mármint, ha van kedved. - ültem le mellé.
- Persze, jó ötlet. - bólintott. - Mit szeretnél nézni? - húzta ki a laptopja töltőjét a konvektorból, a gépet pedig feltette az ágyra. Felnyitotta, majd bekapcsolta és belépett.
- Passz. Dönts te, múltkor én választottam. Most rajtad a sor. - mosolyogtam és ledőltem az ágyra. Sokkal jobban voltam, mint pár perccel ezelőtt. Hihetetlen, mennyi mindent képes kihozni belőlem!
- Oké. - azzal megnyitotta a Netflixet és a keresőre kattintott. Láttam rajta, hogy gondolkodik, nem volt ötlete. - Ha sci-fi-t nézünk, az jó? - húzta el a száját.
- Nekem tökéletes, én mindenen nagyon jól alszom. - kacagtam fel, mire ő is ezt tette. - Komolyan, az se lenne baj, ha a démonok épp legyilkolják a filmben az egész várost. - rántottam vállat.
- Nem fogok veled horrort nézetni tíz után. - mutatott rám nevetve.
- Mi az, csak nem félsz. - másztam közelebb hozzá egyenesen lábai közé és kuncogni kezdtem, mikor válaszul csak egy csókot kaptam.
- Én nem, de fogadok, te igen. - vigyorodott el pimaszul, mire én csak megforgattam a szememet. Oké, talán tényleg nem rajongtam a horrorfilmekért, de nem voltam az az ijedős fajta.
- Én nem félek semmitől. - jelentettem ki magabiztosan.
- Hazudsz! - vágta rá azonnal, mire én a fejemet kezdtem ingatni.
- Nem.
- Nem hiszek neked. - mondta komoly hangon, én pedig törökülésben helyet foglaltam mellette.
- Az jó, mert én sem. - túrtam bele enyhén kócos hajamba. Elmosolyodott és erre én is ezt tettem, majd a combjára csapott és azt kérdezte:
- Ki vele, mitől félsz?!