The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson Fanfiction

Chapter 61

Másnap reggel a telefonom hangjára keltem, de ez nem az ébresztőm volt. Kómásan, elhomályosult látással húztam el jobbra az ujjam a telefonom képernyőjén, anélkül, hogy megnéztem volna ki hív.
- Igen? – nyöszörögtem álmosan.
- Szia, édes! – szemeim azonnal hatalmasra tágultak és fölültem.
- Louis! – szóltam bele meglepetten. – Mi az? – érdeklődtem.
- Semmi, csak gondoltam fölhívlak. Mit csinálsz?
- Hát eddig aludtam, de...
- Felkeltettelek? Nagyon sajnálom, angyal, de akkor jobban tennéd, ha elkezdenél készülni. Már hét óra. – mondta, én pedig elemeltem a fülemtől a telefont és ekkor láttam, hogy valóban annyi az idő.
- Baszki, tényleg... - motyogtam. Elaludtam. – Anya előbb ment be dolgozni, a húgomat meg már szerintem elvitte apum, ahj... csessze meg. – szitkozódtam és kikeltem az ágyból, majd a telómmal a kezemben beálltam a szekrény elé és kirángattam belőle az aznapi ruhámat. – Le fogom késni a buszt. – panaszkodtam.
- Szeretnéd, hogy érted menjek? – érdeklődött kedvesen.
- Megtennéd? – kérdeztem meglepve, bár nem tudom, mi meglepő volt kedvességén. Ő alapból ilyen.
- A barátnőmnek bármit, már indulok is! – azzal letette a telefont, én pedig vigyorogva kezdtem el készülni, pusztán mert eszembe juttatta, a barátnője vagyok.

***

Épp a hajamat fésültem ki a tükör előtt, mikor csengettek. Rögtön kiejtettem a kezemből a hajkefét és már rohantam is le, hogy ajtót nyissak.
Amint beengedtem Louis-t, rögtön karjaiba vetettem magam, majd kétségbeesetten kaptam ajkai után, olyan hévvel, hogy még ő is meglepődött szerintem.
- Na... mi az? Baj van? – kérdezte aggódva, mikor elszakadt tőlem.
- Nem. – ingattam a fejem és hozzábújtam, míg ő azonnal átölelte a derekamat. – Csak... hiányoztál. – suttogtam. Válasza egy halk kuncogás volt, majd az állam alá nyúlt és megemelte a fejemet. Mélyen a szemembe nézett, miközben szabad kezét a fenekemre csúsztatta. Hüvelykujjával megcirógatta nedves alsóajkamat, majd nyomott rá egy hosszú csókot.
- Te is nekem, baby. – biztosított a számra beszélve, mire végigfutott gerincem mentén a hideg. - Készen vagy? Mehetünk? – érdeklődött és megfogta a kezemet.
- Azt hiszem. – bólintottam. – Várj, a táskám fönt van, meg kell a rúzsom. – indultam meg a lépcső felé, de aztán megálltam. – Te nem jössz fel? – érdeklődtem.
- Á, nem! Cipőben vagyok. – rázta a fejét.
- Akkor vedd le! – nevettem föl, mire felsóhajtott és úgy tett, ahogy mondtam, majd szorosan a nyomban feljött velem az emeletre.
A szobámban leült bevetetlen ágyamra, míg én elkezdtem bedobálni a cuccaimat a hátizsákomba. Miután ezzel végeztem egy világosabb rózsaszínű rúzzsal kentem végig ajkaimat, pont mikor Louis megszólalt:
- Ez meg hogy került hozzád? – kérdezte meglepetten, mire én felé kaptam a fejemet. Egy piros Adidas kardigán volt a kezében. Az ő piros Adidas kardigánja. Nagyra nyitottam a szememet. Baszki, erről megfeledkeztem...
- Hát izé, ez egy elég érdekes sztori. – feleltem kínosan, de ő csak tovább méregetett engem értetlen arccal. – Egyszer, amikor nálad aludtam, ezt vettem fel reggel, mert fáztam, emlékszel? – érdeklődtem, mire ő bólintott. – Na, véletlenül elhoztam. – feleltem halkan és lazán megvontam a vállamat, bár ideges voltam reakcióját illetően.
- És hogy került az ágyadba? – ráncolta a homlokát. Na, bazmeg, ezt hogy magyarázzam el neki szépen, hogy ne tűnjek egy őrült függőnek?
- Hát véletlenül azzal alszom minden este. – fordítottam el a fejem, hogy ne kelljen a szemébe néznem. Azt vártam, hogy lecsesszen, de ő nem szólalt meg, csak pár másodperc múlva halkan felnevetett. Erre felé kaptam tekintetemet és ekkor láttam, hogy egyáltalán nem dühös, mi több, édesen mosolygott.
- Szóval ezt ölelgeted, miközben alszol? Ez édes... de akkor már engem is ölelgethetnél. – kacsintott, én pedig pirulva elnéztem az ajtó felé.
- El akarod vinni? – kérdeztem egyszer csak, de nem néztem a szemébe.
- Mi történne, ha igen? – érdeklődött.
- Semmi, csak... nehezebben menne az elalvás. Ennyi. – suttogtam.
- Gyere ide, kincsem! – nyújtotta ki felém a kezét, én pedig odasétáltam hozzá. Átölelte a derekamat és felnézett rám, hisz még mindig ült, így én voltam a magasabb. Piros kardigánja mellette pihent az ágyon, ő pedig a szemembe nézett és kisimított egy kósza tincset az arcomból.
- Eszemben sincs elvenni tőled a kardigánom, de cserébe én is vinnék valamit. – felelte.
- Micsodát? – vontam föl a szemöldököm.
- Mutasd a fehérneműidet. – vigyorodott el kacéran.
- Héj, én sem bokszert vittem! – ellenkeztem, mire ő csak felkacagott. – De bármi mást választhatsz a szekrényemből. – rántottam vállat.
- Az nem jó, olyan kell, amin érződik az illatod. – cirógatta meg a nyakamat ujjával. – Ami most rajtad van, az pont megfelel. – mosolyodott el. – Úgy is lesz ma tesi, majd beadod hozzám, csak hozz magaddal váltó felsőt. – kacsintott.
- Jó, ebből úgy is van még vagy három. – feleltem, tekintve, hogy egy sima fekete felsőről beszéltünk.
- Okés, akkor ezt megbeszéltük. – mosolygott csókot lehelve frissen rúzsozott ajkaimra.