The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson Fanfiction

Chapter 92

A kezemet nyújtottam neki, amit ő el is fogadott és fölkelt, a következő pillanatban pedig már csak csípő fájdalmat éreztem, a pofontól, amit Olivia az arcomra mért.

*Louis szemszöge*
- Mi a fasz, Louis, te normális vagy?! Meg akartál fullasztani? – Liv ijedt és egyben felháborodott hangjától összeszorult a szívem.
- Dehogy! Én... úgy sajnálom. Nem is tudom mi ütött belém! – pislogtam nagyokat összezavarodva.
- Hát igen, én sem tudom... mert, hogy ez nem olyan viselkedés volt, mint amilyet az én Louis-m produkálni szokott az biztos. – nyeltem egyet és lehajtottam a fejem.
- Bocsáss meg. – suttogtam.
- Hagyj békén. – azzal faképnél hagyott és felment az emeletre.
Utána akartam menni, de tudtam, csak még jobban magamra haragítanám, így nem tettem semmit, csak visszaöltöztem. Istenem, hogy lehetek ekkora idióta?

***

Nem telt el alig öt perc és Olivia letrappolt a lépcsőn, immáron már felöltözve, indulásra készen. Indulásra? De hova megy?
- Felhúznád ezt nekem, kérlek? – fordított hátat nekem, hogy segíteni tudjak neki a zipzárral ami a gerince mentén futott. A tegnapi báli ruhája volt rajta. Felhúztam, s ügyeltem rá, hogy ujjam valamilyen módon mindig érintse a bőrét és ő ezúttal is libabőrös lett, viszont most nem tudtam eldönteni, hogy jó vagy rossz értelemben.
- Köszönöm. – pillantott rám, mire én fájdalmasan elmosolyodtam, de ő ügyet sem vetve erre kisétált az előszobába.
- Szeretnéd, hogy hazavigyelek? Csak magamra kapok egy pólót és indulhatunk. – kiabáltam utána, majd az ajkamra harapva vártam válaszát.
- Nem kell, boldogulok. – felelte közömbös hangon.
- Mindjárt gondoltam. – motyogta unottan, majd pár másodperc múlva hallottam, hogy bevágódik a bejárati ajtó.
- Gratulálok, Lou, hivatalosan is köcsög vagy és pocsék barát. – korholtam le magam, majd közelebb húztam magamhoz egy széket és leültem rá. Hát, hölgyeim és uraim, remélem mindenki figyelt, mert csak most az egyszer mutattam meg, így kell elbaszni egy jól alakuló kapcsolatot egy szűz kamaszlánnyal.

*Olivia szemszöge*
Még a szomszéd utcáig sem jutottam, de már megbántam, hogy eljöttem. Szörnyen bántam vele. Megütöttem őt, pedig csak elragadtatta megát és nem figyelt, mindenkivel megesik az ilyen. Nem ezt érdemelte. Meg kellett volna beszélnem vele, helyette viszont otthagytam őt kételyek között. Szegény nem tudhatja hányadán állunk most a dolgoknak, valószínűleg rengeteg kérdés kavarog a fejében.
Hirtelen megtorpantam és hátranéztem. Bocsánatot kell kérnem tőle.
Szinte szaladtam Louis házáig, majd mikor az ajtóhoz értem rátenyereltem a csengőre. A másodpercek óráknak tűntek, de végül kattant a zár és kinyílt az ajtó. Louis meglepetten nézett rám, s ekkor láttam, hogy szemei könnyesek és kicsit pirosak.
- Hát te? Itt hagytál valamit? – kérdezte és lehajtotta a fejét, hogy ne kelljen rám néznie szégyenében. Tényleg ennyire bántaná az, amit tett? De hisz csak baleset volt.
- Uhum. A szívemet.

***
Hali !
bocsi a késéseket, nem hiszem, hogy lett volna ekkora kimaradásom itt valaha is, viszont gebasz volt a wifivel az utóbbi két napban. :(
azért is bocsi, hogy ilyenkor hozom, de már nem akartam húzni.
remélem élveztétek !! :)
kérlek kommenteljetek !!
és hallgassatok sok-sok back to you-t ! 😅
lots of love