The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson Fanfiction

Chapter 5

Izgatottan fürkésztem a kis papíromon szereplő címet, miközben sietősre vettem a figurát, ahogy befordultam egy utcába. Mr. Tomlinsonnal öt órát beszéltük meg, ami öt perce elmúlt, szóval az első magánórámról sikeresen elkések. Fasza!
Mikor megtaláltam a házat, végigsimítottam a hajamon, majd bekopogtam az ajtón. A kezemben csak a kémia cuccom volt, mert a többit otthon lepakoltam mielőtt ide jöttem volna.
Szerencsére nem kellett sokat ácsorognom a hidegben, mert az ajtó hamarosan kinyílt, ekkor pedig megpillantottam őt. Mr. T egy laza, Adidas melegítő szettben állt előttem. Haja rendezetlenebb volt mint általában, de még így is iszonyú dögösnek tartottam, de aztán lehet velem volt baj! Kék szemi kíváncsian csillogtak, vékony ajkait pedig lágy mosolyra húzta és csak ekkor vettem észre a mellette ácsorgó fekete kutyát.
- Szia, gyere. – invitált be, miközben kitárta az ajtót. – Vedd le nyugodtan a cipőd meg a kabátod. – mondta és már nyúlt is a kabátom ujjáért, hogy lesegítse. Tudom, csak egy kedves gesztus volt, de az én szívem ezerrel dübörgött tőle. A kutya megszaglászott engem, tanárom (vagy szerelmem, kinek hogy tetszik) viszont azonnal rászólt:
- Clifford! Menj a helyedre! – mondta enyhén szigorúan, de aztán megsimogatta a fejét, az pedig elment.
Lerúgtam a cipőmet és követtem Mr. T-t az ebédlőbe. – Csüccs. – mondta, én pedig azonnal leültem a hozzám legközelebb lévő székre, mintha valami komoly parancsot kaptam volna. Letettem az asztalra a könyvem és a füzetem, míg ő eltűnt, azt hiszem a konyhában. – Hoztam egy kis nasit. – közölte és leült mellém ez pohár ropival.
- Köszönöm. – mondtam, de mikor hallottam, hogy a hangom olyan, mint egy kisegéré, akit épp fojtogatnak, torkot köszörültem. Felvette a szemüvegét, amit csak akkor használ, ha ír vagy olvas, én pedig lágyan megmosolyogtam a szituációt. Hogy így is ugyan olyan szexi volt-e mint amúgy? Nos, igen. Teljességgel tökéletes.
- Úgy vettem észre, nagyon nagy a lemaradás, így először azt az anyagot vesszük át, amit most veszünk, vagyis amiből hétfőn doga. – magyarázta, mire én bólintottam, ő pedig kinyitotta a füzetemet. – Rendben. Látom nagyjából leírtad ami a táblán volt, szóval... mennyit jegyeztél meg a mai anyagból? – érdeklődött és kivett két darab ropit a pohárból. A szájához emelte és leharapta a végüket, amit én teljes megbabonázottsággal néztem. - Úristen, nagyon gyorsan össze kell szednem magam, mert ez így nem fog menni! – figyelmeztettem magamat gondolatban.
- Ömm... Mi is volt a mai anyag? – kérdeztem, mire ő felnevetett, majd rosszallóan a fejét kezdte ingatni.
- Látom figyelni nem figyeltél. Nekem nem úgy tűnik, hogy agyilag te ott vagy az órán. Oké, hogy fizikailag igen, de olyan, mintha fejben teljesen máshol járnál. – állapította meg a nyilvánvalót. – Álmodozó típus vagy, igaz? – vigyorgott, mire én is elmosolyodtam, de azt hiszem sejtette, hogy én csak miatta tettem.
- Nem megsérteni akarom tanár úr, mert tényleg jók az órái, de én és a kémia két külön univerzum vagyunk. – magyarázkodtam, mire ő nyugtatásképp a combomra simította a kezét. Megszeppenve néztem rá, de ő mit sem törődve ezzel, csak közelebb hajolt hozzám.
- Nem haragszom. – forró lehelete cirógatta az érzékeny bőrt a nyakamon, amitől az egész testem libabőrös lett és egy pillanatra meg is remegtem. – Tudom, hogy inkább humán beállítottságú vagy. Szereted a verseket, igaz? – kérdezte a szemembe nézve.
- Honnan tudta? – lepődtem meg.
- Én azokra a diákjaimra is figyelek, akik esetleg rám nem. Tudom, hogy rendszeresen olvasol például Shakespeare-t az óráimon, igaz? – kérdezte, miközben szája fülig érő mosolyra görbült. Zavarba hozott, hogy ennyire közel volt hozzám, ahogy a fülemhez hajolt és azt súgta:
- „Csak az enyém légy, néha azt szeretném, majd, hogy a világ lássa kincsemet, arcod varázsa csordultig betölt, s egy pillantásodért is sorvadok, nincs más, nem is akarok más gyönyört, csak amit tőled kaptam, s még kapok."– a szám tátva maradt, miközben felfogtam, mit is tett. Ez a kedvenc versem. Abból idézett. Amit, amikor elolvastam, rögtön ő jutott az eszembe, csak annyit tudtam kinyögni:
- Honnan...
- Szerintem kezdjünk el tanulni.