The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson Fanfiction

Chapter 19

Megkordult a hasam, így az órára pillantottam.
- Bazmeg! – kiáltottam fel és felpattantam.
- Mi az? – kapta felém Louis a fejét, aki épp a kanapén ült és míg fél füllel a híradót hallgatta, az agya másik részével valami könyv cselekményére koncentrált. Clifford félig az ölében feküdt, de úgy tűnt kényelmes nekik így.
- Nyolc óra. Nekem haza kell mennem, mert kinyírnak. – indultam meg az előszoba felé, Louis pedig utánam jött. Pár lépésre tőlem figyelte, ahogy felveszem a cipőm.
- Nincs kedved... nincs kedved itt aludni? – erre megálltam és felé kaptam a fejemet. Nem nézett rám, csak a körmét kaparta, ami egy rossz szokása volt, ahogy megfigyeltem. – Hazaszólhatnál, hogy egy barátnődnél alszol, vagy valami. Holnap meg bevinnélek a suliba. – magyarázta. Elgondolkodtam. Igyekeztem ép ésszel mérlegelni a dolgot. Ha haza megyek, akkor egyedül alszom és ostorozhatom magam, amiért nem maradtam, ha meg itt alszom... Nos, valószínűleg egy ágyban alszom Louis-val, ami önmagában bőven jó program. Nem igazán találtam okot rá, hogy miért nem kellene itt maradnom, mert igazából jó volt itt lenni. Legalább nem unatkoztam és a közelében lehettem.
- Hát igazából, ha van estére egy tiszta pólód, amiben aludhatok, meg esetleg egy iPhone töltőd, akkor semmi akadálya. – erre felkapta a fejét és mikor látta, hogy mosolyogok, ő is ezt tette, majd a kezét nyújtotta nekem. Elfogadtam, ő pedig közel húzott magához és megbökte az orrával az arcomat, majd homlokon csókolt.
- Mindkettő rendelkezésedre áll. – suttogta a fülembe, majd visszavezetett a nappaliba.
Ő visszaült olvasni, én pedig felhívtam anyát.
- Szia! Otthon vagy már? – kérdezte, mire én felhúztam a szemöldököm.
- Én nem, de ezek szerint te sem.
- Nem, túlórázom, csak kilenc után jövök. – felelte és hallottam, ahogy gépel a számítógépén.
- Én meg végeztem Mr. Tomlinsonnál és beugrottam Lori-hoz. Nála aludhatok? Reggel időben beérek, ígérem. – ajkaimra haraptam és vártam a választ.
- Hát nem tudom, Marynek nem baj? – érdeklődött. Mary Lori anyukája volt, egy nagyon kedves és megértő nő.
- Nem, ő ajánlotta fel. – rántottam vállat.
- Akkor rendben. Holnap találkozunk! Puszillak!
- Én is. – azzal letettem.
- Hm, úgy hazudsz, mint a vízfolyás. – állapította meg Louis és lapozott egyet a könyvében. melynek neve „A pszichopata teszt" volt.
- Ja. – rántottam vállat és közben megnyitottam a Twittert és írtam Lorinak, hogy vészhelyzet esetén falazzon nekem, mert amúgy moziban vagyok és későn érek haza. Louis-nak igaza volt. Tényleg könnyen hazudok.
A hasam megint megkordult és ezt már ő sem tudtafigyelmen kívül hagyni.
- Mit kérsz enni? – állt föl és a hűtőhöz sétált.
- Öm... Mi van? – néztem felé.
- Hát kenyér például, de már nem annyira friss. Viszont meleg szendvicsnek kitűnő. Van vaj, sonka, sajt. Megfelel? – érdeklődött, miközben a szekrényben kezdett kutakodni.
- Uhum. – bólintottam és mellé sétáltam.
- Cliff! – szólalt meg egyszer csak Louis, a kutyus pedig már bent is volt a konyhában. – Adnál neki enni? A tányérja ott van a sarokban, a kajája, pedig abban az alsó szekrényben. – mutatta, mire én bólintottam és megetettem a kutyáját.
- Tányérok? – kérdeztem, ő pedig egy másik szekrény felé mutatott. Kinyitottam és ekkor észrevettem, hogy nem érem el a lapostányérokat.
- Lou... - suttogtam, mire ő rám nézett és mikor látta, mi a problémám, csak halkan kuncogni kezdett, majd a csípőmhöz nyúlt.
Először nem értettem mit akar, de amint felemelt, rögtön leesett. Levettem két tányért, ő pedig talpra állított, de arckifejezése még mindig szórakozott volt.
- Nem vicces. – motyogtam duzzogva és az ebédlőasztalon megterítettem. – Utálom magam, mind a százhatvan centimmel. – sóhajtottam fel.
- Szerintem édes. – fordított szembe magával és megpuszilt a fejem búbján. – És legalább nem kell attól tartanom, hogy túlnősz engem, mert hidd el, az sem túl nehéz.