The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson Fanfiction

Chapter 95

Másnap elég feszült volt a hangulat köztem és a szüleim között. Valamiért nem hitték el, hogy egész éjszaka báli ruhában sétálgattam, pedig szerintem elég hihető... Na jó, talán nem. Őszintén remélem, hogy Louis hamar kitalál valamit, mert különben fogalmam sincs, mi lesz így velünk. Hogy fogom kibírni, ha csak a suliban láthatom? Ez az egész rosszabb mint gondoltam.

***

*Louis szemszöge*
Délután, miután megkajáltam, nekiláttam a múlt hétfőn írt TZ-k javításának, bár semmi kedvem nem volt hozzá. Hiányoztak Olivia idegesítően nevetséges megjegyzései, amit az elején valóban idegesítőnek tartottam, de mint kiderült, ezeket is lehet hiányolni, hihetetlen, mi mindenre képes a szerelem. Úgy szeretem ahogy van, minden baromságával együtt, még akkor is, ha néha falra tudnék mászni tőle.
Ilyeneken gondolkodtam éppen, mikor hallottam, hogy kopognak az ajtón. Gőzöm sem volt ki az, de nem volt kedvem a társasághoz, ennek ellenére, azért felálltam és ajtót nyitottam.
Legnagyobb meglepetésemre Olivia ácsorgott a küszöb előtt. Úgy kapkodta a levegőt, mintha most futotta volna le a maratont.
- Szia, hát te? – léptem arrébb, beengedve őt a lakásba. – Nem úgy volt, hogy szobafogságban vagy, vagy mi? – ráncoltam a homlokom, miközben visszasétáltam az ebédlőbe, Liv pedig követett engem.
- De, de a boltba azért leküldtek. – emelte fel a nejlonszatyrot, ami a kezében volt, mire én bólintottam egyet. Tovább kezdtem javítani, míg ő a hűtőhöz sétált és töltött magának ásványvizet.
- És akkor hogy kerülsz ide? – érdeklődtem.
- Csak beugrottam egy ölelésre. – erre felkaptam a fejemet. – Feltéve, ha kapok. – azonnal letettem a tollat és kitártam a karjaimat, mire ő idesétált és hozzám bújt. Puszit nyomtam a fejére, megsimogattam a hátát, majd mikor elhúzódni készültem, hirtelen megszólalt:
- Ne engedj el! – szorosabban öleltem őt és a fejemet kezdtem rázni.
- Én, nem. – feleltem és hajába dugva az arcomat mélyen beszívtam illatát.
- Ezek a mi TZ-ink? – kérdezte és megfogta az egyik lapot, mire fél kézzel elengedtem őt és a lábamra húztam, hogy oda üljön le.
- Igen. A tiéd már kész. Megnézed? – kezdtem keresgélni a lapok között.
- Hagyd, tudom hányas. – nevetett fel kínosan, de amint elé tartottam a dolgozatát, azonnal elhallgatott, ajkai pedig elnyíltak.
- Ez... hogyan? – kapta ki a kezemből és jobban szemügyre vette. – De hát én puskáztam. – nézett rám.
- De nem vettem észre. És szemet hunyok afelett, hogy elszóltad magad. Sikerült összekaparnod egy hármast, gratulálok. – simogattam meg a hátát, de ő még mindig csak nagyokat pislogva kémlelt hol engem, hol a dolgozatát.
- Köszönöm, Louis. – bökte ki.
- Ugyan mit? – rántottam vállat, ekkor pedig Liv ajkai az arcomhoz értek és nyomtak rájuk egy puszit, amit viszont már nem bírtam nem megmosolyogni.

***

*Olivia szemszöge*
Nem igazán volt még ilyen érzésem, de mikor reggel kiszálltam a kocsiból a suli előtt, hirtelen megkönnyebbültem. A helyzet otthon továbbra sem javult, anyáékkal nem beszélek és fogalmam sincs meddig fog ez tartani, de kibaszottul idegesít, hogy már otthon sem érzem jól magam.
Elhaladva a porta előtt a szekrényemhez vettem az irányt, ahonnan kivettem a könyveket, amik mára kellenek és betettem őket a táskámba. Őszintén nem tudom, minek bajlódom ezzel reggelente, hisz jóformán sosem nyitom ki őket. Kedvtelenül sétáltam be a termünkbe, de mikor megláttam ki van ott, ledöbbentem. A teremben zsivaj volt, de én csak és kizárólag egyetlen hangra tudtam összpontosítani, méghozzá Louis-éra, miközben hangosan nevetett Zack és Bruce társaságában. Ő? Hogy hogy itt? A tanári asztalon ült, látszólag nagyon jó kedve volt, majd mintha csak észrevette volna jelenlétem, felém kapta a fejét. Abba hagyta a nevetést, de mosolya nem hervadt le, ott ragyogott a szája szélén, mintha csak a nap egyik sugara bújt volna el benne.
- Jó reggelt, Olivia, nem jössz beljebb?

***
az utolsó előtti mondát az életem emberek !! Remélem nektek is tetszett. :) Meg a rész is..
Ha így van, kérlek tudasd velem!☺
Lots of love. 💙