The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson Fanfiction

Chapter 35

A tévéműsornak vége lett, én pedig nagy nehezen feltápászkodtam a kanapéról és elindultam a lépcső felé azzal a szándékkal, hogy lefürdöm, de egyszer csak megtorpantam és visszafordultam. Louis észrevette ezt és felpillantott a könyvéből, majd megszólalt:
- Igen? - szólásra nyitottam a számat, de nem tudtam kimondani amit akartam. Egyszerűen nem jött ki.
- Semmi. - motyogtam és tovább mentem, de két lépés után ismét megálltam és visszanéztem rá. Louis várt. Nem beszélt, hisz tudhatta, a szavakkal most nem segít nekem. - Gyerünk, Olivia! Mire vársz?
- Izé, van kedved velem tartani? - hadartam el gyorsan, olyan gyorsan, hogy abban is kételkedtem, hogy megértette kérdésemet.
- Tessék? - húzta föl a szemöldökét meglepve.
- Az isten szerelmére, Louis! Ne kérdezz vissza, csak döntsd el, hogy jössz-e vagy sem, mielőtt még meggondolom magam. - emeltem föl a hangom és felfelé kezdtem sétálni a lépcsőn.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy a lábam nem éri a földet, mert Louis karjaiban voltam. Menyasszony stílusban indult meg velem az emeletre, majd szórakozottan hozzátette:
- Hát... ha ennyire akarod, csatlakozhatok. - és még a szemét is megforgatta.

***

Lou letett a fürdő kövére, majd becsukta mögöttünk az ajtót. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem voltam zavarban, hisz ha jobban belegondolunk, látni fog engem meztelenül.
- Fürdeni vagy zuhanyozni szeretne a kisasszony? - mosolygott rám kedvesen.
- Fürödni és csinálj nagy habot. - feleltem halkan, mire ő csak bólintott.
- Nagy hab. Értettem. - dugta be a dugót a kádba, majd megengedte a vizet és beállította a megfelelő hőmérsékletet.
- Jó meleg legyen. - tettem még hozzá.
- Rendben van, ahogy szeretnéd. - motyogta és kinyitotta a habfürdőt, majd elkezdte belefolyatni a vízbe. Tátott szájjal néztem, ahogy a majdnem teli tubusnak, körülbelül a fele elfogy, így Louis keze után kaptam.
- Elég lesz. - állítottam le.
- Azt mondtad nagy hab, én csak teljesítettem kérésed. - kuncogott, majd visszarakta a helyére a habfürdőt és a pólója aljához nyúlt. Egy hirtelen mozdulattal áthúzta a fején a felsőjét, mire elnyílt szám, mintha kiszáradt volna és elakadt a lélegzetem. Válaszul reakciómra, csak egy büszke vigyort kaptam, majd elkezdte kikapcsolni az övét, én meg szó szerint, csak álltam ott. Földbe gyökerezett lábbal lestem minden egyes mozdulatát, mintha teste egy műkincs lenne vagy mintha ő maga lenne a művészet. Mintha a Mona Lisa mellette értéktelen volna.
Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy egy szál bokszerben áll előttem, teljes életnagyságban, maga a tökéletesség és csak annyit kérdez:
- Te nem vetkőzöl?
Levegőt is elfelejtettem venni, amikor ismét eszembe jutott, hogy gyakorlatilag egy szál semmiben fogjuk látni egymást és ennek gondolatától szépen el is pirultam.
Louis nem szólalt meg. Csak türelmesen várta, hogy megmozduljak, tekintete nyugodt volt, miközben azt rajtam legeltette, nem akart siettetni vagy azt éreztetni velem, nincs most erre időnk. Szaggatottan kifújtam a levegőt, majd lassan elkezdtem felfelé húzni a felsőmet és levettem magamról. Igaz, melltartó volt rajtam, de én már kaptam is felsőtestem elé a kezemet, hogy eltakarjam magam. Louis azonnal mozdult és elkapta csuklómat, majd óvatosan a testem mellé helyezte és szembefordított a tükörrel.
Ő mögöttem állt és kezét lágyan az oldalamra simította, amitől libabőrös lettem. Tetszett ez az érzés, de utáltam a gondolatát, hogy ő is tudja mit vált ki belőlem, csupán egyetlen érintése.
- Őszintén, mit szégyellsz? A lapos hasadat vagy a karcsú derekadat? Csak mert egyszerűen tökéletes vagy.