The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson Fanfiction

Chapter 132

*Louis szemszöge*
- Ne lepődj meg, vendégünk van. – figyelmeztettem, mire Liv szemöldöke a homloka tetejéig szaladt. Tartottam tőle, hogy veszekedni fog velem emiatt, de nem tehettem róla, hogy rosszul jött ki. Csak azért beszéltem meg vele a találkozót, mert Olivia közölte, ő otthon szilveszterezik, Ellel meg már úgy is rég beszéltem, gondoltam áthívom csevegni. Igen, csevegni, miért talán másra gondoltál? Alapból nem is értettem, mi miatt döntött a külön ünneplés mellett, hisz nem mondta az okát. Egyszerűen csak egy rövidke SMS-sel lemondott minden programot amit szilveszter estére terveztünk, ami akkor eléggé meglepett és kétségbe ejtett.
- Kicsoda? – kérdezte meglepetten, de én nem válaszoltam, csak kézen fogtam és kinyitva az ajtót behúztam magammal a házba.
Az előszobában Liv továbbra is értetlen fejjel méregetett engem, míg levetkőztünk, majd kíváncsian bedugta a fejét a nappaliba. Ó, Istenem, add, hogy ne kezdjen el problémázni a drága!
- Olivia, de jó újra látni! Hogy vagy? – hallottam meg Eleanor csilingelő hangját a nappaliból, barátnőm pedig ekkor hátranézett rám, míg én konkrétan véresre harapdáltam alsóajkamat. Felvonta a szemöldökét, mire én eltátogtam neki egy „bocsi-t", amit ő figyelmen kívül hagyva átszelte a nappalit és a konyhapult mögé sétált.
- Én remekül és te? – kérdezett vissza egy elsőre kedveskedőnek tűnő hangnemben, ám én már elég jól ismertem őt ahhoz, hogy tudjam, mennyire gúnyos is ez.
- Hasonlóképp. – ekkor én is besétáltam El látókörébe, mire lágyan elmosolyodott, én pedig leültem mellé a kanapéra, arra a helyre ahol azelőtt is ültem, hogy elmentem volna Liv-ért. Magamon éreztem szerelmem gyilkos tekintetét, mely szinte lyukat égetett a hátamba, s tudtam, ha szemeivel kínozni tudna, már rég a földön ránganék. Azt hiszem, el kellett volna mondanom neki, hogy Eleanor-t várom, de tekintve, hogy végül is ő volt az, aki úgy döntött többé nem osztja meg velem minden dolgát, nem volt túlságosan nagy bűntudatom, úgy véltem, nem tartozom neki semmiféle magyarázattal. Meg kellett értenie, hogy attól még, hogy van barátnőm, lehetnek női barátaim. Jó, biztosan könnyebb lenne neki elfogadni ezt, ha mondjuk, nem kapott volna rajta engem vele, de tudnia kellett, hogy nekem csak ő kell. Éreznie kellett.
- Hol is tartottunk? – pillantottam a velem szemben ülő lányra, aki ekkor teljes testével felém fordult.
- Az egyetem. – felelte és belekortyolt a pezsgőjébe, amit még éjfélkor töltöttem neki és persze direkt csak keveset, hisz tudtam, hogy vezet.
- Persze, az egyetem! – jutott eszembe. – Szóóval... mi újság az egyetemen? – vigyorodtam el, mert ugyan a telefonban már említette, hogy alakulóban van valami valakivel, részleteket még nem tudtam.
- Tényleg, Eleanor! Mi újság az egyetemen? – huppant le hirtelen Liv a fotelbe a mellettem ülő lányt vizslatva. Kezében egy kristálypohár volt, benne pedig a kedvenc whiskym, hacsak nem káprázott a szemem. Hátra kaptam a fejemet és ekkor megpillantottam a pulton a fekete Jack Daniel's-es üveget, amiről mindaddig azt hittem, jól eldugtam előle legutóbb. Őszintén szólva, utáltam, hogy Liv néha se szó se beszéd nekiállt inni, méghozzá nem is kispályás italokat és bár tudtam, ez a kor a határok feszegetéséről szól, valahogy nem tudtam megbarátkozni a gondolattal, hogy az én kicsi kincsem ennyi alkoholt fogyaszt. Kérlek, Olivia, ne kezd! - könyörgőn barátnőmre pillantottam, de ő elkerülte tekintetemet, viszont ördögi mosolyt húzott telt ajkaira, amiről tudtam, nem jelent jót.
El egy pillanatra zavarba jött, valószínűleg ő is érezte, hogy Liv nem épp kedvességből ismételte meg kérdésemet, de szerencsére egy nagyon is jól nevelt és okos lányról volt szó, így gyorsan rendezte vonásait.
- Hát, van valakim. – pirult el, én pedig ekkor szélesen elvigyorodtam, egy időben azzal, hogy barátnőm félrenyelte a whiskyjét.
- Komolyan?! – kérdezte Liv meglepetten, ám én láttam, hogy arcán nyugodtság ül ki és magában elrebeg egy imát a fentieknek. Rám pillantott, én pedig lágyan elmosolyodtam, mintha csak azt mondanám „Látod szívem, nincs okod az aggodalomra.". Olivia biccentett egyet, majd fölállt és megindult a pult felé.
- Na jó, erre iszok még egyet! Repesek az örömtől, Eleanor! Feldobtad az estémet, komolyan. – ecsetelte, én pedig csak sóhajtva bocsánatkérőn az említett lányra pillantottam, hisz nyilván mindketten tudtuk, hogy miért preferálja El kapcsolatát ennyire.
- Babe, le kéne állnod. Elég volt már mára. – szóltam rá lágy hangon, mert nem akartam vitát, amiért beleszólok a dolgaiba, még akkor sem, ha az én házamban volt és az én italomat kortyolgatta, mire hadarva válaszolt:
- Ez az utolsó, Louis, a szavamat adom! – tette szívét a kezére, én pedig megforgattam a szememet, miközben ő visszaült köreinkbe az újonnan töltött löttyével. - Gratulálok! - Eleanor csak kedvesen Liv-re mosolygott, aki ekkor elkapta a pillantását, mintha nem látta volna, én pedig ezután a legjobb barátomnak szenteltem minden figyelmemet:
- Na, és, ki a szerencsés fickó? – kíváncsiskodtam, mire El ismét vörös lett és belekortyolt a pezsgőjébe, hogy legyen mire fognia.
- Valójában lány. - Olivia ismét meg akart fulladni az italtól, míg az én ajkaim csak egy szabályos „o" formát vettek fel.
- Tessék? – kérdezett vissza barátnőm, nyilván nem akart hinni a fülének.
- Eleanor bi, drágám. – tájékoztattam, mire az ő szemei hatalmasra kerekedtek. Eleanor és köztem kapkodta a tekintetét, majd néhány nagyobb pislogás után felállt a fotelből, de megszédült, így meg kellett kapaszkodnia a kandalló párkányában. Utána mozdultam, hátha segítségre van szüksége, de úgy tűnt jól van, így visszaültem előző pozíciómba.
- Azt... azt hiszem, ez így kicsit sok volt nekem mára. – hunyta le szemeit, én pedig kezdtem kétségbeesni, hogy Liv talán nem nézi jó szemmel az ilyesmit, de aztán folytatta:
- Őszintén örülök neked Eleanor, remélem a csaj tudja, hogy egy igazi mázlista, ha bi lennék lehet én is meghúználak, viccen kívül. – elkerekedett szemekkel bámultam barátnőmre, míg El csak felnevetett a „bókon". – De most ha megbocsájtotok, én felmegyek aludni. Baromi hosszú és mozgalmas napom volt és úgy érzem, ha nem pihenem ki magam, meg fogok bolondulni, de ti ne is zavartassátok magatokat! – legyintett a kezével és lecsapva a poharat a dohányzóasztalra, a lépcső felé kezdett tántorogni. Mindketten csak néztünk utána, valójában Liv elég viccen viselkedett, amikor részeg volt és úgy voltam vele, legalább könnyen ágyba lehetett dugni. – Sajnálom, ha bármivel is megbántottalak titeket, esküszöm nem állt szándékomban, Louis kérlek azért rendesen faggasd ki Eleanor-t a részletekről, mert ettől függetlenül kíváncsi vagyok rájuk. – hadarta, s szavai kezdtek egyre jobban összemosódni, tényleg az tűnt a legjobbnak, ha lefekszik aludni. – Ó, asszem' elfelejtettem valamit. – ekkor megtorpant, majd bizonytalanul felénk fordult. Mikor tekintetünk találkozott ajkai egy kicsit megremegtek, majd hirtelen átszelve a köztünk lévő távolságot a karjaimba vetette magát: - Elfelejtettem mondani, hogy szeretlek. – motyogta a fülembe, mire én a bőrébe kuncogtam, majd dús hajába csókoltam:
- És is téged manó, most viszont menj és feküdt le. Pihenésre van szükséged. – simítottam végig a gerincén, mire látványosan megborzongott, de végül bólintott és felegyenesedett, ám nem indult el, helyette inkább El-hez fordult.
- Jó volt látni! – ölelte egyszer csak magához, ami mindkettőnket igencsak meglepett. – Majd valamikor, egy kicsit józanabb állapotban jó lenne beülni valahova egy teára vagy valami. Remélem benne vagy. – mondta neki, én meg azt sem tudtam már köpjek vagy nyeljek. Ez komolyan az én Oliviám? Persze volt egy olyan sejtésem, hogy csak a pia beszél belőle, kíváncsi voltam, reggel milyen hadilábon állunk majd ezzel a dologgal, de jobbnak láttam akkor ezen nem sokat agyalni.
- Okvetlen beiktatunk valamikor valamit. – kacagott Eleanor, mikor elengedték egymást. Liv csak bólintott, bár tekintete enyhén üveges volt az alkoholtól, ami a fejébe szállt, majd ténylegesen elindult a lépcsőn. Én és El csak összemosolyogtunk a szituáción, a lány fölvonta a szemöldökét, mintha csak elismerné, mellette aztán nem akármilyen lehet az élet, én pedig csak vállat rántottam, mert tudtam, én szeretem a világon a legjobban a barátnőmet.
- Louis? – hallottam meg Liv bizonytalan hangját a lépcső felől, mire odakaptam a fejemet.
- Tessék, szerelmem. – tekintetünk ekkor találkozott, ő pedig oldalra biccentette a fejét.
- Ugye nem csalsz meg? – kérdése hallatán szemeim elkerekedtek és azt hiszem még a szám is elnyílt, miközben bámultam rá. Már épp készültem felháborodni, hogy mégis micsoda kérdés ez, mikor láttam, hogy szemei könnyesek. Csak ekkor esett le, hogy mennyire is komoly most ez neki.
- Nem, Liv. Nem csallak meg. – ráztam a fejem, neki pedig meg kellett kapaszkodnia a korlátban, annyira remegett. Ezt én kicsit megmosolyogtam, majd lassan fölálltam és felé kezdtem sétálni, hogy magamhoz ölelhessem.
- Akkor jó. Most megnyugodtam. – szusszant, pont mikor feje a mellkasomhoz ért és lágyan a karjaimba simult.
- Szeretlek, angyal. – jelentettem ki hangosan, hogy még Eleanor is hallja és így Olivia tényleg fellélegezhessen. – Szeretlek téged és csak téged. - közel szorítottam őt magamhoz, olyan közel, amennyire csak lehetséges volt, de még így is olyan távolinak éreztem őt, mint az álmot ébredés után.

***

ez most egy kifejezetten hosszú rész volt hozzám képest .
remélem élveztétek :)
ne hagyjatok kommentek nélkül !