The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson Fanfiction

Chapter 123

- Basszus, Liv, én-én nem bírom már sokáig. – morogta Louis a fülembe, miközben egy egészen kellemes ütemben mozgott felettem.
- Akkor menj el! – suttogtam egy lágy puszit nyomva arca azon részére, amihez hozzáférésem volt.
- M-megvárlak! – nyögte összeszorított szemmel, miközben teste szinte már remegett.
- Eszedbe ne jusson. – ráztam a fejem azonnal nyöszörögve. Nem tetszett az ötlet, hogy lemondjon miattam arról a pillanatról, mikor végre magával ragadja az élvezet.
- Komolyan mondom. – zihálta kifulladva, levegő után kapkodva. Tudtam, hogy nem kell neki sok, de azzal is tisztában voltam, hogy én még a közelében sem vagyok az orgazmusnak, így összeegyeztethetetlen volt kettőnk egyszerre történő kielégülése.
- Kérlek, Louis! – sóhajtottam és hogy nyomatékosítsak „végakaratomon" bal kézzel a fenekébe markoltam, míg a jobbal, hosszú körmeimmel végigszántottam a hátán.
- Beszélj hozzám! – kérte és én pontosan tudtam, milyen dolgokat is akar hallani tőlem, de hirtelen nem jutott eszembe semmi.
- Louehh! – nyögtem kéjesen nevét, miközben mély levegőt vettem.
- A hangod... annyira... annyira izgató. – éreztem, hogy egy csepp verejték folyik végig a halántékomon, miközben azon kattogott az agyam, mit is mondhatnék neki.
- Imádom... - ziháltam, s láttam, hogy Louis a homlokát kezdi ráncolni, bár szemeit továbbra is zárva tartotta.
- Mit? – ott volt a nyelvemen, de még nem voltam képes kibökni. Louis döfései még jobban elmélyültek és a diktált tempó is szaporább lett. Olyan gyorsan történt minden, hogy képtelen voltam észnél lenni. – Kérlek, Liv, tudnom kell! – tudtam, hogy az utolsó energiatartalékait használta fel a beszédhez, már csak elmenni volt ereje.
- Ahogy mozogsz... mikor bennem vagy. Imádom, amikor kitöltesz, kiba... én kibaszottul megszállottja vagyok ennek az érzésnek, annak, amit művelsz velem.

*Louis szemszöge*
Mindenem remegett, miközben szerelmem beszélt hozzám. Nem mertem kinyitni a szememet, mert attól tartottam, csak csillagokat látnék.
- Imádom, amikor kitöltesz, kiba... én kibaszottul megszállottja vagyok ennek az érzésnek, annak, amit művelsz velem. – egy hörgés kíséretében a tenyeremről hirtelen a könyökömre támaszkodtam, mert felső végtagjaim úgy döntöttek, ők köszönik szépen, itt felmondták a szolgálatot. Még egy erőteljesebb döfést intéztem belé és egy pillanatig elfogott a pánik, hogy talán nem vagyok elég óvatos vele, de nem volt sok időm ezen agyalni, mert éreztem, hogy a gyönyörű kéj kitölti testem, s onnantól kezdve, nem volt tovább. Forró ondómat a farkamra húzott kegyetlen gumiba ürítettem, amit utáltam, amiért közém és Olivia közé áll, de nem volt mit tennem. Ez nem olyas valami volt amit nélkülözhettünk volna. Erőtlenül omlottam törékeny testére, én esküszöm, próbáltam nem teljes súlyommal ránehezedni, de képtelen voltam megmozdulni, és talán nem is testileg, hanem szellemileg voltam elfáradva. A rengeteg aggódás felemésztette minden energiámat, nem tudtam gondolkodni, pihenésre volt szükségem, de azzal is tisztában voltam, hogy ez a menet édeskevés volt a számomra. Őszintén szólva, alig vártam, hogy Liv bealudjon, én pedig beslisszolhassak a fürdőbe és kiverhessem még néhányszor a zuhany alatt.
- Na, látod, mennyivel jobb volt így. – cirógatta meg barátnőm a hátamat és bár nem láttam, biztos voltam benne, hogy vigyorog. Hallottam a hangján. Ez az én arcomra is mosolyt csalt, bár szerintem csak valami grimaszt sikerült kifelé mutatnom. Válaszul hümmögtem egyet és kicsit felemelve a csípőmet kihúzódtam belőle és picit arrébb csúsztam, hogy kevésbe legyek teljesen rajta, így már csak mellkasunk simult össze. Egy mozdulattal lehúztam magamról az óvszert és ahelyett, hogy kukába dobtam volna, ahogy azt kell, csak hanyagul leejtettem az ágy mellé a padlóra.
- Te elmentél? – kérdeztem rá, de hangom olyan rekedt volt, hogy szinte rá se ismertem.
- Nem, de nem számít. – felelte halkan és ugyan én magam is tisztában voltam vele, hogy neki ez tényleg nem számít, nekem igenis fontos volt, hogy ő is átélje ugyanazt a csodát, amit én.
- Bele se kezdj! – ráztam a fejem, félig a nyaka oldalába, félig a párnába fúrva az arcomat. – Csak adj néhány percet és eljuttatlak a csúcsra. – ígértem, de pislogásom ekkor már nehézkes volt, éreztem, hogy már csak néhány másodpercem van hátra, mielőtt beszippantana az álmok dimenziója, viszont úgy éreztem, valamit még tudnia kell.
- Szeretlek. – motyogtam, de igazából, fogalmam sincs, hogy válaszolt-e, mert amint szemeim ismét lecsukódtak, azok nem nyíltak ki többé.

***
hiiii
bocsi, hogy még mindig itt járunk, de igyekszem úgy intézni, hogy gyorsan túllendüljünk rajta.
tegnap már írtam olyan részt, mikor nem az ágyban vannak, szóval nem maradnak ott örökre, nem kell értük aggódni ! 😅
kérlek kommenteljetek, ahogy eddig is tettétek ! :)
köszönöm !! <33