Közelebb sétáltam, ő pedig ekkor észrevett engem és elmosolyodott. Egy ideig csak fürkésztem őt, kutattam bármi velem szemben ellenszenves jel után, de nem találtam semmit. Arckifejezése nyugodt volt. Nem úgy tűnt, mintha haragudna vagy neheztelne rám, így hát megszólaltam:
- Szia! Segíthetek? - látszott rajta, hogy kicsit összezavarodott. Valószínűleg nem igazán értette, mi ez vagy, hogy mit keresek itt előbb mint Louis.
- Szia! Valójában Louis-hoz jöttem, de látom, még nincs itthon. - felelte, míg én bedugtam a Lou-tól kapott kulcsot a zárba és elfordítottam benne.
- Igen, feltételeztem, hogy hozzá jöttél, tekintve, hogy más nem lakik itt. – motyogtam, s azt hiszem a hangnem kicsit flegmábbra sikeredett a kelleténél, de már nem tudtam változtatni rajta, miután kimondtam. – Lou még a suliban van. - rántottam vállat, miközben lenyomtam a kilincset és kinyitottam az ajtót, aztán pedig rá pillantottam. - Izé, gondolom most be kellene hívnom téged jó vendéglátóhoz híven... de tekintve, hogy ez nem az én házam, csak, döntsd el, hogy bejössz-e vagy kint maradsz! – azzal átléptem a küszöböt, ő pedig pár másodperccel később követte példámat. Hát, ez remek lesz! Mondhatom repesek az örömtől!
Bent miután ledobtam a táskámat és levettük a cipőnket meg a kabátunkat biccentettem egyet, hogy menjen beljebb. Clifford idejött hozzánk és megszaglászott minket, s míg a spiné leült a nappaliban, én a pult mögé sétáltam és kinyitottam a hűtőt.
- Inni valamit? - érdeklődtem.
- Egy nagy pohár víz jól esne, köszönöm. – elég jómódúnak és jól neveltnek tűnt. Intelligens volt, stílusa pedig kifinomult és egy csöppet elegáns. Arcáról kedvesség sugárzott, én pedig úgy éreztem, menten felfordul a gyomrom, mert kétségtelenül összeillett Louis-val, sokkal jobban, mint én valaha is fogok.
Válaszul csak bólintottam egyet és csöndben töltöttem egy pohár szénsavmentes ásványvizet, majd odavittem neki és leültem nem messze tőle.
Csönd állt be köztünk. Enyhe feszültség keringett a levegőben, ami mindkettőnknek kezdett elég kellemetlen lenni, bár nyilvánvaló volt, hogy én szítom ezt az egészet.
- Egyébként Eleanor vagyok, nem tudom Louis mesélt-e rólam. - húzta el a száján és zavartan beletúrt a hajába.
- Valójában nem. - ráztam meg a fejemet. - Még magáról se mesélt, ha jobban belegondolok. - na bazmeg... Ezt hangosan is kimondtam? - Én Olivia vagyok. - tereltem rögtön a témát, de ő közbeszólt.
- Tudom! Louis elmondta. - mosolygott. Egyszerűen sugárzott belőle a kedvesség és a jóindulat, de tényleg, szint már annyira, hogy hányni tudtam volna tőle!
- Beszélt neked rólam? - ráncoltam a homlokom.
- Persze. Nagyon szép dolgokat mondott, tudod, még sosem hallottam őt senkiről úgy beszélni, pedig elég régóta ismerem. - kuncogott, de én nem tudtam vele nevetni. Csak az járt az eszemben, hogy ő és Louis lefeküdtek. Mikor látta, hogy nem igazán vagyok partner a beszélgetésben, valami mással folytatta.
- Ó, nos, igazából csak azért jöttem, hogy megkérdezzem tőle rendbe jöttek-e a dolgok köztetek, de látom igen, ha már kulcsod is van hozzá. - nem tudtam mit kezdeni vele. Nem is értettem! Miért jó pofizik? Miért erőlteti ezt? Vagy komolyan érdeklem?
- Ja! Minden oké. - feleltem halkan, bár most egyáltalán nem éreztem úgy, hogy rendben lennének a dolgok. Miért kellett idejönnie? Tönkretesz mindent!
- Figyelj, látom rajtad, hogy utálsz, de szeretném ha tudnád, hogy nem szeretném tőled elvenni Louis-t. - csak bámultam rá, míg ő az arcomat fürkészte. Akkor vajon milyen hátsószándéka van?
- Nem utállak. - sóhajtottam fel és kicsit előrébb dőltem. - Csak...
- Csak nem igazán tudsz megbarátkozni a gondolattal, hogy én és Louis lefeküdtünk. - segített ki. Hát igen aranyom, rátapintottál a lényegre! Nem válaszoltam, így folytatta. - Nincs ezzel semmi baj. A féltékenység normális, főleg ha egy olyan férfiról van szó, mint Louis. Biztos, hogy én is ki tudnám kaparni az összes őt körülvevő lánynak a szemét, ha a barátnője lennék. - nevetett fel.
- Én nem vagyok féltékeny. - böktem ki nagy nehezen.
- Nem kell bevallanod nekem, mondom, én csak tisztázni szerettem volna ezt. Mert én és Louis... Köztünk nincs semmi olyan. Nem szeretem őt úgy, ahogy te, az a pár alkalom meg semmit nem jelentett nekünk. - forgatta meg a szemét. Komolyan, csak nekem tűnik nagydolognak, hogy ezek ketten összejártak kefélnek, miközben állítólag semmi olyan nincs köztük? Én csinálok a bolhából elefántot vagy ők az elefántból bolhát?
- Szóval többször is... te jó isten. Azt hiszem én mindjárt... - fölpattantam, majd felrohantam a lépcsőn és meg sem álltam a fürdőig, ahol a vécé fölé hajoltam, de nem tudtam hányni, csak köptem egyet. Baszki, mi az szar van velem?
Megvártam, míg légzésem újra normális lett, majd töltöttem a fogmosó pohárba vizet, ittam egy kicsit és csak azután mentem vissza hozzá.
- Sajnálom! Tényleg. Inkább ne beszéljünk erről. - sóhajtottam és visszaültem a kanapéra.
- Nem, az én hibám. - ingatta a fejét.
- Mindegy. És te meg Louis... mióta ismeritek egymást? - érdeklődtem, mert nem akartam megint kussban ücsörögni, míg kellemetlenné nem válik a helyzet.
- Hát, kicsi baba korunk óta. A nagyszülei szomszédságában laktam, ő pedig sok időt töltött ott, főleg miután az anyja ... - mindketten nagyra nyitottuk a szemünket. Ő azért, mert rájött, túl sokat mondott, én meg azért, mert rájöttem, hogy semmit nem tudok Louis-ról.
- Mi történt az anyjával? - kérdeztem halkan.
- Louis nem mesélt neked erről? - érdeklődött zavartan, mire én csak a fejemet ingattam. - Baszki... - szitkozódott. - Jó, azt hiszem, megkímélem Louis-t azzal, ha elmondom neked most, szóval... mikor Tommo született, az apja elhagyta az anyját, mert Louis becsúszott gyerek volt, az apja meg egy gyáva féreg. – közölte tárgyilagosan, engem pedig kezdett egyre jobban érdekelni a sztori. - Félt az apaságtól, félt a kötelezettségektől, így az anyja nevelte Louis-t. Hatalmas volt a „szerelem" köztük. Johannah igyekezett mindent megadni neki, tényleg az életénél is jobban szerette őt, de aztán... - El elhallgatott és összeszorította a száját.
- Aztán? Mi történt aztán?
आप पढ़ रहे हैं
The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson Fanfiction
फैनफिक्शन"Egy pillanatra ránéztem, de mikor visszanézett rám, azonnal elkaptam tekintetemet és inkább a párna azon részébe fúrtam az arcom, ahol a huzat és Olivia okos feje találkozott. Mélyet szippantottam haja mennyei illatából, majd sóhajtottam egy nagyot...
