Chapter 59

4.3K 242 26
                                    

- Mert én tudtam, hogy ki foglak nyalni, nem? - nagyra nyitottam a szemem, még a lélegzetem is elakadt. - Upsz, elszóltam magam? - vigyorodott el pimaszul és gyorsan megcsókolt. - Na, hagyod, hogy csináljam, amit szeretnék vagy mi lesz? - kérdezte és a bugyim széléhez nyúlt, de közben továbbra is az arcomat nézte.
- Én... - hirtelen nem is tudtam mit mondjak.
- Megengeded? - csak bólintottam egyet, de ő a fejét rázta. - Mondd ki! Nem akarok rád erőltetni semmit, nem szokásom. Szavakra van szükségem. - suttogta az utolsó mondatot, mire én vettem egy nagy levegőt.
- Szeretném. - feleltem halkan, Louis pedig ismét elvigyorodott.
- Engedj ide! - furakodott be lábaim közé, mire én széjjelebb nyitottam őket. Még utoljára szemembe nézett, hogy biztos vagyok-e benne és mikor elmosolyodtam, ő ugyan ezt tette majd lehúzta rólam utolsó ruhadarabomat is. Végigsimított a vékony anyagon, amit a kezében tartott, majd azt mondta:
- Nem hiszem el, hogy miattam vagy ennyire nedves! - zavaromban elpirultam, ő pedig elhajította a bugyim a szoba másik végébe. Épp készült volna lábaim közé feküdni, mikor hirtelen megszólaltam:
- Túl sok... túl sok a ruha rajtad. - mondtam, mire ő csak halkan felnevetett majd föltérdelt és áthúzta fején fehér pólóját. Felé nyúltam és végigsimítottam kidolgozott mellkasán mire ő büszke mosolyra húzta a száját, ezzel tudatva velem, hogy tisztában van vele, milyen tökéletes a teste. Levette szürke melegítőalsóját, majd zokniját is aztán pedig rám nézett.
- Ezt most magamon hagyom. - mutatott fekete Calvin Klein bokszerére, ami alatt valami eléggé dudorodott. Csak bólintottam egyet, ő pedig hasra feküdt az ágyon, feje pedig rögtön közel került középpontomhoz. Végigsimított csupasz szeméremdombomon, majd a szemembe nézett, kinyújtotta a nyelvét és megérintett vele. Olyan érzés volt mintha áramot vezettek volna a testembe. Az ember azt gondolná, hogy egyetlen nyalás, még nem vált ki semmilyen reakciót, de Louis gyorsan meghazudtolta ezt. Ujjaival kicsit széthúzta nagyajkamat, majd oldalra fordította a fejét és mélyen belém nyalt. Az extatikus érzésre felsikoltottam és egy pillanatra összeszorítottam a szememet, sosem éreztem még ilyet!
- Olyan finom vagy, édes. - morogta, de egy pillanatra sem állt le, gyorsan mozgatta nyelvét, majd egy idő után ajkait vette használatba. Óvatosan közéjük szorította a csiklómat és közepes erősséggel megszívta mire én felnyögtem és automatikusan a hajába vezettem az ujjaimat, meghúzva barna tincseit. Erre felmordult, éreztem leheletét ott, azon a helyen ahol a legforróbb vagyok, mire végigfutott gerincem mentén a hideg és felnyüszítettem.
- Ez az, hallani akarom a hangod! - hüvelykujjával felülről dörzsölte a csiklómat, míg nyelve bejáratomat nyaldosta.
- Louis el f-fogok me-menni. - dadogtam zihálva és hátra vetettem a fejem.
- Oké. - kuncogott, de ekkor én véletlenül elharaptam a számat és felszisszentem.
- Fáj? - éreztem, hogy eltávolodik tőlem, én pedig felkaptam a fejemet.
- Nem. - feleltem rekedt hangon. - Csak én balfaszkodom. Megharaptam a számat. - suttogtam, mire ő a homlokát kezdte ráncolni. - Na de cica, az az én dolgom. - felnevetett, majd visszahajtotta fejét és folytatta a dolgát. Az alhasamban megéreztem azt az erős szorítást, amit szoktam minden egyes alkalommal, orgazmus előtt és tudtam, most valami hihetetlenül jó dolog fog következni. Erősebben húztam Louis haját, ekkor pedig a dörzsölés mellett szívni kezdett, nekem pedig már csak ennyi kellett.
- Louis, Louis, Louis, Louhh! - nyögtem, nyüszítettem és sikítottam a nevét és volt egy olyan érzésem, hogy ő ezt nagyon preferálja. Elélveztem, de ő egy percre sem állt le, addig nyalt amíg „tiszta" nem lettem, majd mikor észrevette, hogy légzésem újra normális, hozzám érintette a mutatóujját.
- Megujjazhatlak? - felemeltem a fejem és ekkor tekintetünk találkozott. - Esküszöm, vigyázni fogok. - nem válaszoltam, ekkor pedig folytatta. - Csak mert muszáj lenne előkészítenem téged. - nem értettem, hisz az előbb még azt mondta, ma még nem fogunk szexelni úgy rendesen.
- Előkészíteni? Mire? - ráncoltam a homlokom, válaszul pedig felsóhajtott.
- Ha komolyan gondolod ezt az egészet és velem szeretnéd majd elveszíteni és mondjuk megszeretnéd úszni hatalmas fájdalmak nélkül, még párszor be kell érned csak az ujjammal. - mondta komoly hangon, de én még mindig nem igazán értettem, mire akar kilyukadni. Várjunk csak...
- Miért? Merevedési zavarod van? - kérdeztem hirtelen, mire egyszer csak kipukkadt belőle a nevetés. Feltérdelt az ágyra, majd szórakozottan megfogta a kezemet.
- Mégis milyen öregnek nézel te engem? Szerinted ilyen az, amikor valakinek nem áll fel a farka? - tette kezemet a bokszerére nekem pedig elállt a lélegzetem.
- Hűű... - csak ennyit tudtam kinyögni.
- Igen, hűű. - bólogatott kacagva, majd leült az ágyra velem szembe. Én is felültem és egymásra néztünk.
- Gondolom tudod, vagyis gondolom olvashattál róla, hogy milyen egy lánynak az első alkalom. - kezdte magyarázni, én pedig zavaromban mindenhova néztem, csak a szemébe nem. - Vannak olyanok, akiknek egyáltalán nem fáj és vannak olyanok is, akiknek rohadtul. A vérzéssel ugyan ez van. - mondta homlok ráncolva és összekulcsolta kezeit az öle előtt. - Persze, azt mondják, minden fejben dől el, de ez nem mindig van így. Nem mindig csak ezen múlik, tudod? Természetesen fontos az is, hogy ne izgulj és ne légy feszült, de emellett az is, hogy mennyire figyel rád a partnered, mennyire készít elő, mennyire óvatos, s a többi. - mondta rekedtes hangon, majd egy torokköszörülés után folytatta. - Így az elején szögezzünk le néhány dolgot. – ekkor tekintetünk végre találkozott. - Én kibaszottul nagy vagyok, te meg kibaszottul szűk. - nagyra nyitottam a szemem. Fogalmam sem volt, hogy képes ennyire nyíltan beszélni erről a témáról, mintha teljesen természetes lenne. Jó, rendben, természetes volt, számomra sem volt tabu, de ez mégis csak a magánéletünk, amit... amit okvetlen meg kellett beszélnünk, ha jobban belegondolok. Hm, jobb lenne, ha leállnék ezzel a pirulósdival, mert volt egy olyan érzésem, nem ez az első és az utolsó alkalom, hogy ilyesmiről beszélünk. - Ami azt jeleni, ha én most neked ugranék és betenném, az kurvára fájna neked. - nyeltem egyet. - De az is lehet, hogy beléd se férnék. - gondolkodott el, én pedig vettem egy nagy levegőt. - Szóval egy kicsit mindenképp ki kellene tágítanom téged az első alkalom előtt. Úgy értem, hozzászoktatni téged az érzéshez, hogy van benned valami érted... - motyogta, de én továbbra sem szólaltam meg. - Ez megijeszt téged? - kérdezett rá.
- Nem, csak próbálom feldolgozni. - sóhajtottam.
- Rendben. Szóval ez az én véleményem. De ettől függetlenül még csinálhatjuk, úgy ahogy te akarod. Mármint ha te még ma este el akarod veszteni, felőlem oké, csak az nem feltételen lesz túl kellemes. - csöndben ültem magam elé meredve és a számat rágcsáltam. Nem tudtam kimondjam-e azt, amire gondolok.
- Te vagy a tapasztalt. Rád bízom. - suttogtam és belenéztem a szemébe. Lágy mosolyra húzta a száját, majd közel hajolt hozzám és megcsókolt.
- Megtisztelsz. Ígérem, nem okozok csalódást.

The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson FanfictionWhere stories live. Discover now