The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson Fanfiction

Chapter 11

- Lapot elő! Remélem mindenki tanult mára. – vigyorodott el ördögien, de az is lehet, csak én láttam gúnyosnak vigyorát.
- De nem is tetszett mondani, tanár úr. – szólalt meg Della a második padsorból halkan.
- Nem kötelességem bejelenteni egy röpdolgozatot. – felelte flegmán és a tanári asztalhoz sétált. Király, történetesen egy szívtelen farok életed szerelme, gratulálok Olivia! – mosolyogtam erőltetetten.
- Meg ne próbáld takarni! – morogtam Lorinak, miközben mindketten elővettünk egy-egy lapot.
- Mert, szerinted én tanultam, vagy mi? – kérdezte. – Esküszöm, úgy viselkedik, mint Mrs. Palmer, amikor megvan neki. Ő mindig, csak akkor írat dolgozatot. – nevetett fel halkan barátnőm. – Lehet a nője dobta. – tette még hozzá.
- Hát, ha van nő, aki elviseli őt, le a kalappal előtte! – húztam el a számat.
- Írjátok fel a neveteket, öt kérdést fogtok kapni. – mondta és belelapozott vastag spirálfüzetébe. – „A" és „B" csoport lesz, hogy ne tudjatok másolni a szomszédotokról. – közölte.
- Baszd meg! – morogtam dühösen, de azt hiszem néhányan hallották, mert voltak, akik hátra fordultak. Felpillantottam és ekkor láttam, hogy ő is engem néz. Ó, szóval hallotta? Remélem, beír egy szaktanárit!
Nem ismertem fel az érzelmet, amit tekintete tükrözött. Azt hiszem a bűntudathoz vagy a fájdalomhoz tudtam volna hasonlítani, de nem voltam teljesen biztos benne. Elkaptam pillantásomat és felírtam a nevem a lapra, majd nem sokkal később, már jöttek is a késések.

***

Jelzőcsöngőkor, mindenki pakolni kezdett, hisz mind hozzá voltunk szokva, hogy Mr. Tomlinson általában korábban elenged minket, ma viszont, ezt cseppet sem nézte jó szemmel.
- Elég legyen! – csapott az asztalra. – A csengő nekem szól, nem nektek. Mondta valaki, hogy pakolhattok? – kérdezte dühösen. A levegő mintha megfagyott volna. Louis-t sosem láttuk még ilyennek azelőtt. Nem emelte fel a hangját velünk szemben soha, még akkor sem, ha enyhén fegyelmezetlenek voltunk. Mindig kiabálás nélkül tartott rendet és próbálta megoldani a problémat. – Házi feladat: kijegyzetelni a tankönyvből az anyagot, megcsinálni a munkafüzet feladatait és válaszolni a tankönyv feladataira is. Írásban, a füzetbe kérem. Akinek nincs kész, az fog felelni. –hadarta és elkezdte összerendezni cuccait az asztalon. Mind, csak nagyra nyílt szemekkel bámultunk egymásra. Általában sosem adott írásbeli házit, csak készülnünk kellett következő órára, most mégis mi lelte?
- Esszét ne írjunk véletlen? – nevettem fel flegmán és remélem, hogy ezt is hallotta, csakúgy mint előző beszólásomat.
- Olivia, szeretnél mondani valamit? – kérdezte felhúzott szemöldökkel, de én válaszul, csak dacosan kék tekintetébe bámultam. Nyugalom, Olivia... Mindjárt vége. Mindjárt.
Megszólalt a csöngő, Mr. Tomlinson pedig, egy „jó hétvégét" mormolva, kisétált a teremből. Lori előre sietett, mert Niall-höz ment, így egyedül indultam el a szekrények felé. A telefonomon pötyögtem, visszaírtam Eve-nek, mert megkérdezte kell-e holnapra valamit tanulni, mert ha nem, akkor nem megy a szekrényekhez, csak egyenesen haza.
Épp a kémiaszertár előtt haladtam el, amikor valaki megragadta a kezem és behúzott az ajtón.