The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson Fanfiction

Chapter 110

- Miért érzem azt, hogy nem lesz ez a séta túl hosszú életű? - érdeklődött Louis, mire én csak halkan felnevettem, majd tovább sétáltunk, egészen addig, míg el nem értünk egy hosszabb ösvényhez, melynek két oldalán párhozamosan sövény futott. Itt az utcai lámpák sora is véget ért, tudtam, bent a parkban teljesen sötét lesz, de nem igazán zavart. Louis megállt és leakasztotta a pórázt Cliff nyakörvéről, hogy szabadon mászkálhasson.
- Elengeded? - kérdeztem meglepetten, míg a kutya eltűnt mellőlünk, mi pedig beljebb sétáltunk.
- Persze, jól nevelt, csak szólnom kell és már jön is... - itt szünetet tartott, mintha azon vacillálna kimondja-e amire gondol, vagy sem. - akárcsak te. - erre halkan felnevettem és ezzel egy időben meg is álltunk egy pad előtt.
- Engem hívni se kell, magamtól lógok állandóan a nyakadon. - sóhajtottam, míg Louis két kézzel átölelte a derekamat, miközben szemben állt velem.
- Hidd el, nem bánom. - suttogta, én pedig felnéztem rá és elmosolyodtam. Mindkét kezemet bedugtam Louis kabátja alá, hisz a zipzár nem volt felhúzva és így öleltem magamhoz. A fogaim összekoccantak a hidegtől, de nem foglalkoztam vele, csak igyekeztem minél közelebb kerülni Louis meleg testéhez.
- Baszki, te remegsz. - jegyezte meg a nyilvánvalót, miközben szorított ölelésén. - Menjünk haza. - készült elhúzódni, de én nem engedtem, a fejemet kezdtem rázni.
- Ne, csak maradjunk így! - ezt hallva, ő felsóhajtott, majd azt hiszem a hajamba csókolt, de nem voltam benne biztos, mert a sapkától nem éreztem rendesen.
- Otthon iszunk egy meleg teát, hm? Mit szólsz? - hangjától libabőrös lettem, sosem értettem miért van rám ilyen hatással.
- Kettőt. - vágtam rá. - És ölelkezünk egy kicsit. - ekkor elhúzódtam tőle, de csak annyira, hogy a szemébe tudjak nézni, ő pedig bólintva egyet megismételte amit mondtam:
- És ölelkezünk egy kicsit.

***

- Végre! - dobtam le magam a kanapéra amint hazaértünk az esti sétánkból. Az óramutató lassan a kilencest súrolja és ahhoz képest, hogy azt hittem, mikor hazaérünk nem lesz már máshoz kedvem, csak az alváshoz, most egész jól érzem magam.
- Na, egy hangot se! - telepedett le mellém Louis két bögre teával a kezében. Félmeztelen volt, csak egy melegítő meg az alsója volt rajta, mert minden mást levett a kabátjával együtt, amikor visszaértünk - Nem is tudom, ki fejéből pattant ki az ötlet, hogy menjünk sétálni mínusz három fokban. - tett szemrehányást, miközben hátradöntötte a fejét a háttámla tetejére. Meleg bögréjét két kézzel fogta az ölében, így melengetve tenyerét. Szemeit lehunyta és miközben nyelt egyet, ádámcsutkája liftezett egyet. Ajkai kicsit elnyíltak, szépen kidolgozott mellkasa pedig fel-le emelkedett, miközben a levegőt vette. Iszonyat szexinek gondoltam, muszáj volt jobban szemügyre vennem őt, szóval csak közelebb hajoltam hozzá és így figyeltem tovább. Tekintetem kulcscsontját vizslatta és azt a kis mélyedést ott rögtön mögötte, amit az okozta, hogy kicsit felhúzta vállait. Bőre hibátlan volt, teljességgel tökéletes, én pedig nem bírtam ki, meg kellett érintenem.
Fogaim lassan és óvatosan karistolták végig érzékeny bőrét a nyakán, mire egy jóleső sóhaj hagyta el a száját, ezt követően pedig ráharaptam egy pontra.
- Mi a fasz, Liv! Mit csinálsz? - kapta arrébb a fejét és az asztalra téve a teáját, kezével a bőrét kezdte simogatni, amin talán kicsit ott maradt a fogam nyoma.
- Azt ne mondd, hogy fájt. - kuncogtam, figyelmen kívül hagyva kérdését. A fejét rázta, majd ismét kérdőre vont:
- Mégis mi volt ez? - nézett rám értetlenül.
- Ó, hát semmi... csak most már te is vámpír vagy, mint én. - kacagtam. Mikor Louis-nak leesett, hogy igen, ezt a hülyeséget a Twilight-ból szedtem, csak rosszalló pillantásával illetett.
- Vámpírt akarsz? - vonta föl a szemöldökén komisz vigyorral az arcán. - Megkaphatod. - azzal rám vetette magát és végigdöntve a kanapén a nyakamnak esett. Apró, ártatlan puszikat hagyott rajta és közben az oldalamat simogatta, ami számomra kicsit csikis volt, így nevetgéltem közben. Azok az apró puszik hipergyorsasággal kezdtek el átalakulni nedves csókokká és nevetésem is kezdett elhalni, helyét pedig halk sóhajok vették át. Ujjaim végigszántottak a hátán, majd révbe értek dús hajkoronájában amibe bele is túrtam. Louis jólesőn morgott a bőrömbe, én pedig kicsit felemeltem a csípőmet, hogy öleink összedörzsölődjenek. Ő ekkor már zihált, miközben próbált olyan szorosan ölelni, amennyire csak tudott, hogy testeink minél közelebb legyenek egymáshoz. Úgy éreztem tudaton kívüli állapotban vagyok. Nem akartam mást, csak összeolvadni vele, teljesen, amennyire emberileg csak lehetséges. Érezni akartam őt. A testét és a lelkét egyszerre. Csak közelebb akartam kerülni... kibaszottul közel.
- Lou... - hangom olyan halk volt, hogy attól tartottam, nem hallja meg.
- Hm? - jött a morgásszerű válasz, én pedig nyeltem egyet, de döntésemmel kapcsolatban semmi kétely nem volt bennem.
- Én ma szeretném, tudod... neked akarom adni.

***
ÉN NEM MONDOK SEMMIT
eskü nem !!
nektek viszont kötelező ! de tényleg !!
uristen de izgulok !
remélem tetszeni fognak nektek a részek, amik ezután jönnek :))
kérlek szépen írjátok, nagyon bizonytalannak érzem most magam ! ;(