Csak sírtam, megállás nélkül, hosszú perceken keresztül. Nem érthette. Neki sosem voltak problémái a megnyílással. Ő mindig tökéletes volt. A telefonom állandóan rezgett, mert Louis nem adta föl egykönnyen, rájöhetett, hogy valamit elszúrt. Nem akartam, hogy azt érezze, nekem ez csak egy játék, hisz mindennél jobban szerettem. Én csak féltem a csalódástól. Féltem, hogy ha megtudja hogy érzek kihasznál vagy szerelmemet ellenem fordítja. Nem akartam, hogy veszélynek legyen kitéve a szívem. Számomra egyértelmű volt, hogy nem szeret engem olyan erősen, mint én őt. Kizárt dolog, lehetetlen!
Mikor meguntam telefonom zúgó hangját, elhúztam a képernyőn a kezem a jobb oldalra, majd a fülemhez emeltem és szipogtam egyet.
- Kicsi Liv, sajnálom! Annyira sajnálom! Nem figyeltem oda mit mondok, nem akartam neked fájdalmat okozni, kérlek bocsáss meg! - hadarta egy szuszra, én pedig még keservesebb sírásba kezdtem. - Ne sírj, ne haragudj! - hogy haragudhatnék rá? Nem lehetséges. - Nem akartam azt mondani, csak kicsúszott. Hagynom kell, hogy magadtól nyílj meg, ha majd biztonságban érzed magad. Ha majd otthon érzed magad. - de hát nekem eddig is ő volt az otthon.
- Minden oké. - nyögtem ki nagy nehezen, majd a kezemre haraptam és összeszorítottam a szememet. Abba kellett hagynom a sírást!
- Kicsim. - sóhajtott fel. - Ne csináld ezt velem.
- Sajnálom, nem akarlak bántani. - éreztem, ahogy ismét egy könnycsepp folyik végig az arcomon.
- Nem, nem, nem! Nem bántasz, drágám. Minden rendben. - biztosított. - Most nyugodj meg. Vegyél nagy levegőket. - SZÜKSÉGEM VAN RÁD! -ordítani akartam, csak arra az érzésre vágytam, hogy magához ölel, ahogy múltkor is tette. Ahogy homlokon csókol és suttog nekem. Miért nincs most itt?
Aztán halkan, dúdolni kezdett, nem ismertem fel a dalt még akkor sem, amikor a szövegét énekelte:
- Nem vagy egyedül, együtt kibírjuk, melletted leszek, s fogom majd két kezed. Amikor hideggé válik és úgy érzed, mindennek vége, nincs hová menned, de én nem fogom feladni. Továbbra is tarts ki, mert tudom, hogy túljutunk rajta. Csak maradj erős, mert itt vagyok neked.
***
A következő reggel elég rossz kedvem volt, mármint. Nem olyan rossz, mint általában, hanem rosszabb, értitek. Őszintén szólva, fogalmam sincs mikor szakadt meg köztünk a hívás este, mert engem Louis hangja elaltatott, de hihetetlenül jó volt így. Egyáltalán nem voltam rá dühös, sőt, alig vártam, hogy lássam őt. Csak azt sajnáltam, hogy nem lesz vele órám.
***
Suliba menet fölvettük Lorit és Niall-t, feltételeztem együtt aludtak. Persze, érthető, átmentek Loriékhoz tanulni, aztán elaludtak. Még véletlenül sem lehet feltételezni, hogy a tanulás és az alvás között történt valami, dehogy! De ki vagyok én, hogy foglalkozzak a magánéletükkel?
***
- Mondd, hogy tanultál törire. - motyogtam Lorinak, ahogy a szekrényekhez értünk. Violett csatlakozott hozzánk, mert pont akkor érkezett meg ő is.
- Hagyjál már a hülyeségeiddel. - dugta be a kulcsát szekrénye zárjába, majd megdörzsölte a szemét és elfordította.
- Csak nem fáradt vagy? - nevettem fel. - Sok volt a tanulás? A biosz könyv volt előttetek, mi?
- Nem tudnád csak ma reggel, úgy tíz percre befogni, hm? Nagyon vicces vagy, de ehhez most nincs türelmem. - válaszára csak szemet forgattam és kivettem a fizika cuccomat a szekrényből, hisz az volt az első óra.
***
Minden a legnagyobb rendben ment, egészen a harmadik óra végéig. A következő töri volt és akkor, az osztály 85%-a rájött, hogy szart se tanult. Mindenki atlaszt meg könyvet kezdett nyitogatni, próbálták besűríteni az agyukba tizenöt óra anyagát.
Most őszintén, ki a halált érdekel az ókori Róma? Miért kell ezt nekünk tudni? Semmi közünk hozzá. Ráadásul a dolgozat utolsó feladata valószínűleg esszé lesz, de azt nem tudjuk, hogy a Római Birodalmon belül, melyik témából.
Azt tettem, amit a leglogikusabbnak tartottam, szépen elkezdtem lefényképezni a téma összes anyagát a tankönyvből, hátha tudok puskázni.
***
A halál órája elérkezett, mindenki betódult a terembe és próbált olyan helyre ülni, amely a tanári asztaltól a legmesszebb volt. Szép faszán be is ültünk Eve-vel az utolsó padsorba középre, de sajnos, nem volt mázlink.
- Ott akik nagyon hátul ülnek vannak, jöjjenek előrébb, nem kell odatömörülni. - mondta Mr. Peterson, én pedig felsóhajtottam.
- Sok sikert. - súgtam oda barátnőmnek és leültem a második padsorban egy üres padhoz. A lapokat kiosztották, mi pedig megfordítottuk őket.
DU LIEST GERADE
The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson Fanfiction
Fanfiction"Egy pillanatra ránéztem, de mikor visszanézett rám, azonnal elkaptam tekintetemet és inkább a párna azon részébe fúrtam az arcom, ahol a huzat és Olivia okos feje találkozott. Mélyet szippantottam haja mennyei illatából, majd sóhajtottam egy nagyot...
