The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson Fanfiction

Chapter 46

Délután kétségbeesetten siettem Louis háza felé. Sürgős segítség kellett és reméltem, hogy otthon van, bár nem jelentettem be érkezésemet.
Bekopogtam hozzá és szerencsére pár másodperc múlva hallottam, hogy kattan a zár, az ajtó pedig kitárul. Louis mikor meglátott, csak felhúzta a szemöldökét.
- Szia, hát te? – kérdezte meglepetten.
- Hali, vállalsz még vészhelyzet esetén különórát? – érdeklődtem, ekkor pedig szemöldöke már a homloka tetején volt.
- Te lázas vagy? – fogta meg a homlokom, mire én csak megforgattam a szememet és elsétáltam mellette. Levettem a cipőmet, miközben a cuccomat Louis kezébe nyomtam.
- Ez matek. – állapította meg néhány másodperc után, míg én levettem a kabátomat.
- Na és? Értesz hozzá, nem? – ráncoltam a homlokom.
- De, persze. – bólintott.
- Még szép, mihez nem értesz? – motyogtam és megvakartam Clifford kutyus fejét, aki idő közben idejött hozzánk.
- Hol szeretnél tanulni? – érdeklődött és besétált a nappaliba, én pedig követtem.
- Nekem nyolc, csak kezdjük már el! Holnap TZ-t írok és szart se tudok. Minél előbb belekezdünk, annál előbb végzünk. – tettem csípőre a kezemet.
- Hát, ha a matekhoz is annyi érzéked van, mint a kémiához, akkor kemény délutánod lesz. – felelte kuncogva, de én nem értékeltem poénját, csak felmutattam a középső ujjam. Erre felkacagott, majd megfogta a kezemet és a lépcső felé kezdett húzni. – Csináljuk fönt, ott kényelmesebb. – tette még hozzá, én pedig erre elnevettem magam. Louis hátra kapta a fejét, arca értetlen volt, de gyorsan leesett neki mi olyan vicces a számomra. – Kis perverz. – kacsintott, aztán ahogy fölértünk a falnak tolt és nyomott egy gyors csókot ajkaimra, majd behúzott a hálóba. Felkapcsolta a villanyt, majd miután felvette szemüvegét hasra feküdt az ágyon és föllapozta a könyvemet, hogy felmérje a dolgokat. Mellé feküdtem és kezdetben csak az oldalakra figyeltem, de aztán tekintettem a kezére vándorolt. Annyira művészi volt. Az egész olyan volt, mintha meg lenne tervezve, mintha valaki addig formálta volna, míg tökéletessé nem vált. Annyira gyönyörű volt. Úgy éreztem nem vagyok normális, amiért elkápráztat, ahogy lapoz a könyvben, ó, Istenem, mi a baj velem? Magyarázni kezdett minden féle azonosságokról meg törtekről, a füzetembe irkált össze-vissza, de én valahogy nem tudtam odakoncentrálni a feladatra.
- Hahó! Föld hívja Oliviát! – bökött karba a vállával egyszer csak, mire én megráztam a fejem, visszarángatva magamat a valóságba.
- Mi? – kérdeztem meglepetten. Louis csak felsóhajtott és megdörzsölte a homlokát, majd ismét rám nézett. – Nagyon nehéz lesz megértened ezt, ha nem figyelsz ide. – mondta a fejét csóválva.
- Sajnálom. – motyogtam lehajtott fejjel.
- Értem, hogy hidegen hagy ez az egész, mert téged nem ezek a dolgok vonzanak, de muszáj lesz idefigyelned, ha akarsz minimum egy kettest. – mondta, én pedig bólintottam egyet, hisz tudtam, hogy igaza van.
- Tudom, csak egyszerűen annyi érdekesebb dolog van ennél a szarnál, hogy valahogy mindig elkalandoznak a gondolataim. – feleltem és a szemébe néztem.
- Például mi? – érdeklődött felvont szemöldökkel. Vállat rántottam és válaszoltam neki, de amint ez megtörtént, rögtön megbántam.
- Hát, ahogy ez már leeshetett neked, sem a matek sem a kémia nem érdekel, viszont egy szaktanárom annál inkább. – összeszorítottam a számat, ő pedig nagyra nyitotta szemeit, majd csak lágyan elmosolyodott és az arcomra simította a kezét.
- Ó, szóval én terelem el a figyelmed? – suttogta ajkaimra, miközben az államat és a nyakamat cirógatta.
- Igen, de ha nem te magyaráznád, se figyelnék oda. – erre csak fölkuncogott, majd a következő pillanatban lecsapott ajkaimra és gondolkodás nélkül betört a számba. Akkora hévvel csókolt, mint mikor felhozott ide azon a különórán. Miközben ajka ajkamat kényeztette, átfordított a hátamra és félig fölém került, de nem nehezedett rám teljes súlyával, figyelt rá, hogy nekem is kényelmes legyen. Kezével megmarkolta a combomat, majd végigsimított az oldalamon, miközben ágyékát hozzám dörzsölte. Elég keménynek bizonyult, ezt érezvén pedig zihálni kezdtem és beletúrtam már így is kócos hajába. Nyelve az enyémmel volt elfoglalva, keze pedig a testemet fedezte fel, de nekem muszáj volt ezt is tönkrebasznom.
- Louhh... - nyögtem a szájába, ő pedig ekkor elvált tőlem és a szemembe nézett.
- Nem ma este. – motyogta, én pedig fölsóhajtottam és felültem.
- Pedig már kezdtem beleélni magam. – feleltem elgondolkodva, enyhén csalódott hangon.
- Én is, édes. – simogatta meg a derekamat. – Hidd el, én is iszonyatosan kívánlak, de nem érezlek készen erre. Várjunk még egy kicsit, rendben? – döntötte homlokát az enyémnek, én pedig lassan bólintottam egyet, majd visszafeküdtünk hasra egymás mellé és nekikezdtünk matekozni.