The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson Fanfiction

Chapter 111

*Louis szemszöge*
Szavai lassan kúsztak be a tudatomba. Csak tengtek-lengtek ott a füljáratomban, mígnem végre elérték az agyamat és én hirtelen olyan gyorsasággal húzódtam el tőle, mintha áramot vezettek volna a testembe. Szóhoz sem jutottam, azaz de, lett volna mit mondanom, de a nyelvem egyszerűen nem engedelmeskedett az agyamnak, nem tudtam megszólalni. Olivia arckifejezése ijedt lett, méghozzá valószínűleg arckifejezésemtől, majd mikor hosszú másodpercekkel később sem válaszoltam, csak bólintott egyet és lehajtotta a fejét szégyenében.
- Te még nem akarod... oké, semmi gáz. – szaggatottan vette a levegőt, azt hiszem minden erejére szükség volt, hogy ne sírja el magát a kellemetlen szituációtól, ami nem az ő hibájából keletkezett, hanem az enyémből. Már, hogyisne akartam volna. Simogatni, ölelni és szeretni őt egész éjszaka, míg el nem ájulunk a fáradtságtól, de mindemellett rengetek kétely volt bennem. Nincs erre készen. Még túl fiatal. Megbánhatja. Fájni fog neki. Gyűlöli a fájdalmat. De persze ezek körül egyik sem a valódi indok volt, mert az igazság az, hogy az ártatlanságát féltettem. Azt a tisztaságot, amiért angyalnak hívtam őt. Hogy én vagyok neki az első.
- Ne butáskodj, – nyúltam álla alá amint észhez tértem és kicsit megemeltem a fejét, ezzel kényszerítve, hogy szemembe nézzen. Tekintete könnyes volt, ajkai remegtek, én pedig kicsit közelebb hajolva, nyomtam rájuk egy aprócska csókot. – Ha te úgy érzed készen állsz és eldöntötted, hogy ma lesz az az este, nekem nincs jogom lebeszélni téged róla. Kívánlak, iszonyatosan, emiatt ne legyen benned kétely egy pillanatra sem. Nekem adod, én pedig vigyázni fogok rá, épp úgy, ahogy eddig is tettem. Vigyáztam rá, talán még jobban is, mint te. – mondtam, miközben az arcát cirógattam és mélyen kék tekintetébe fúrtam az enyémet. – De előtte, azt hiszem egy forró fürdő mindkettőnknek jól esne, segítene neked ellazulni, hm? Benne vagy? – húztam lágy mosolyra a számat, mire végre ő is elmosolyodott.
- Persze. – suttogta.
- Na menj, engedd meg a vizet, mindjárt utánad megyek. – paskoltam meg a hátát, mire csak szó nélkül felállt és az emelet felé vette az irányt. A lépcső aljáról még rám nézett, én pedig egy szeretetteljes mosoly kíséretében intettem neki egyet, ő pedig végre valahára elhagyta a helységet.
- Édes faszom, mit művelek! – motyogtam a homlokomat dörzsölve. Tudtam, hogy előbb vagy utóbb eljön ez az este, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar. Valójában reménykedtem, hogy inkább utóbb, de most már nincs mit tenni. Nem táncolhatok vissza, nem mondhatok neki nemet, ha egyszer ezt szeretné. Ó, istenem, csak ne nézett volna olyan szépen, azokkal a nagy kék szemeivel, amik oly' könnyen elgyengítenek. Biztos voltam benne, hogy jelen pillanatban én jobban izgulok, mint ő, ahogy abban is, hogy ma tuti biztos, hogy nem fogok elmenni, mert ekkora feszültségben egyszerűen képtelenség. Annyira, de annyira szerettem volna, csak kikapcsolni az agyamat és nem gondolkodni, csak élvezni a pillanatot és ezt a csodás estét Oliviával, mikor végre teljesen odaadja magát nekem, de sajnos, képtelen voltam nem a kételyeken töprengeni, amik egyszerűen mint parányi férgek, úgy rágták be magukat a még ép és pozitív gondolataimba azzal kapcsolatban, amit most tenni készülünk.

***

Járkáltam még egy ideig odalent csípőre tett kézzel. Próbáltam összeszedni magam, erőt venni magamon és elindulni a lépcsőn, de egyszerűen nem ment. Én nem akartam bántani az... ártatlanságát. Nyilván már csak jelképesen ártatlan, mert volt már rá példa, hogy csináltunk egy-két „mocskosságot" ezelőtt, mégis nehéz volt megtennem ezt a lépést. Valójában abban is kételkedtem, hogy meglenne még a szűzhártyája, hisz ujjaim már jártak benne párszor, szóval ezen az ártatlanság dolgon tényleg faszság rágódni, már régen elvettem tőle, jóval régebben. Igaz, Olivia szűz volt, de érintetlennek már nem volt mondható és én egyszerűen gyűlöltem ennek tudatában lenn Úgy éreztem, várnunk kellett volna még. Várnom kellett volna ezzel, lett volna még időnk bőven, hisz még csak tizenöt éves. Talán még nincs készen egy aktusra.
- Louis, jössz?! – hallottam meg Liv kiáltását az emeletről, mire én vettem egy hatalmas levegőt és bólogatva kinyögtem a választ:
- Megyek, szerelmem!

***
oké, én nagyon, de nagyon kíváncsi vagyok most a véleményetekre louis-ról ! szerintetek túlreagálja ezt az első alkalom dolgot, igaza van vagy sem ? írjátok meg könyörgöm !!
love you all <3