The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson Fanfiction

Chapter 23

*Louis szemszöge*
Az ébresztőm szokás szerint pontban hatkor keltett. Kómásan kinyomtam, majd megdörzsöltem a szememet, mert az erős fény bántotta azt. Magamban szitkozódtam, amiért este elfelejtettem lehúzni a redőnyöket, de nem foglalkoztam ezzel túl sokat. Eléggé tudatomon kívüli állapotban voltam, mert eszembe sem jutott, ki fekszik mellettem, így mikor oldalra fordultam csöppet meg is lepődtem. Lágy mosolyra húztam a számat arra gondolva, hogy ez a tünemény itt, tegnap este engem ölelgetve aludt el és kicsit közelebb csúsztam hozzá.
Olyan nyugodt volt... Még sosem láttam így. Hihetetlennek tűnt, hogy az a lány, aki pár órája még összetörve sírt a karjaimban, most ennyire gondtalan miközben alszik. Hosszú szempillái néha meg-megrebbentek, ajkai elnyíltak, barna haja pedig elterült a párnán.
Semmi, de semmi kedvem nem volt kikelni és fölébreszteni őt, de főképp az iskolába nem volt kedvem bemenni, mikor az a lehetőség is fent állt, hogy egész álló nap az ágyban lustálkodhatok vele.
De persze, nem engedtem a csábításnak. Csak tovább feküdtem ott és őt néztem. A bőrét simogattam, majd mikor meguntam ezt, áttértem nedves ajkaira.
Tizenöt perc múlva tudtam csak ténylegesen rávenni magam a kelésre.
Kitakaróztam és átmentem a fürdőbe zuhanyozni.
Siettem, mint minden reggel, majd egy törülközővel a derekam körül, lementem a konyhába és feltettem forrni a vizet, majd megcsináltam a teáinkat.
Visszamentem a halóba és ő még mindig aludt, de továbbra sem gondoltam, hogy itt az ideje felébreszteni őt, így csak magamra kaptam egy tiszta bokszert, meg az aznapi ruhámat.
Fogat mostam és megpróbáltam kezdeni valamit kócos hajammal, de ma, csak a hajwax segített.
Már háromnegyedhét volt, amikor visszamentem a hálóba és leültem az ágy szélére.
- Liv... - suttogtam és megsimogattam az arcát, de ő továbbra is mozdulatlan maradt. – Kelj fel. – szóltam kicsit hangosabban és lehajoltam hozzá egy homlo kpuszi erejéig. – Hahó, álomszuszék. Fel kell kelned. – simítottam ki a haját az arcából, ő pedig végre ébredezni kezdett.
Apróra nyitotta szemét, majd pislogott kettőt, nyöszörögni kezdett és szemhéja ismét lecsukódott.
- Hagyj. – motyogta, mire én halkan fölnevettem.
- Látom nem vagy a reggelek embere. – mosolyogtam és kicsit lejjebb húztam rajta a takarót. - Be kell mennünk. – emlékeztettem lágy hangon.
- Menj egyedül. – fúrta arcát a párnába.
- Nem lehet, megígérted anyukádnak, hogy időben beérsz. – feleltem.
- Leszarom. – sóhajtott fel.
- Kérlek, Liv. Még haza kell vinnem téged, hogy összekészülj. – panaszkodtam és lehúztam testéről a takarót. A felsőm kicsit felcsúszott rajta, így láthattam vékony combjait, ahogy felhúzta őket, közelebb felsőtestéhez. - Muszáj fölkelned. – kezdtem el simogatni a hátát, majd az oldalát.
- Inkább bújj vissza mellém. – suttogta mosolyogva és ismét kinyitotta szemeit.
- Tudod, hogy szeretnék, de nem lehet. – ingattam a fejem.
- Akkor nem szeretnéd eléggé. – mondta, majd lerázta magáról a kezemet és kikelt az ágyból. A fürdőbe ment, meg sem várva, hogy válaszolhassak.
- Az, hogy képes vagyok ellenállni dolgoknak, nem azt jelenti, hogy nem szeretném őket megtenni! – kiabáltam utána, de válaszul csak valami motyogást hallottam, amit figyelmen kívül hagytam. Kimentem a szobából és elindultam le a lépcsőn. - Várlak a konyhában. Nem szeretnék még egyszer feljönni, szóval siess! – szóltam még föl és leültem az asztalhoz meginni a teámat.